Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-06-10 / 23. szám

N em régi, mindössze pár éves a történet. A gazdaság igaz­gatója, emlékezve az évtizedekkel ezelőtti eljárásra, amelynek során ki­sajtolták a növény nedvét, s ezt etet­ve fokozták az állathasznosságot, többször is meghirdette az újítási témát egy olyan szerkezetre, amely- lyel szecskázott lucernából kiprésel­hetnék a levet. Közben jött a hír, hogy van az országban egy kutatóin­tézet, ahol készítettek hasonló gé­pet, csak nincs mezőgazdasági üzem, amely vállalná a kipróbálást. A folytatást talán felesleges rész­letezni, elég a tény is: három évvel ezelőtt - elsőként az országban - az Úrföldi (Slovenské Pole) Állami Gaz­daságban megváltozott a zöldliszt készítésének módja. A lucemaszecs- kából előbb kipréselték a nedvet, közismert nevén a zöldtejet, és csak ezt követően szárították s őrölték meg.-Az új, fehérjedús takarmány­komponens nálunk tehenenként napi plusz egy liter tejet és kocánként kettővel több elválasztott malacot je­lentett, nem szólva arról, hogy a ko­rábbiakhoz képest egyszeriben közel felével kevesebb energia is elég volt a zöldliszt készítéséhez - mondta Lombos Kornél igazgató, majd mo­solyogva hozzátette: - Persze azért nem volt ez ilyen egyszerű. Csupán az adagolóasztallal is mennyit baj­lódtunk, amíg összhangba hoztuk a géppel. Nem szólva a többi nehéz­ségről. De ez már törvényszerű, hiszen minden kezdet bonyodalmak­kal jár, különösen akkor, ha az em­ber az úttörő szerepét vállalja. Sokat ­olcsón és hatékonyan A gazdaságot járva más új dolgok­kal is találkozik a látogató. A tavaly átadott, 4400 férőhelyes borjúnevelő farmon napkollektorok melegítik a naponta szükséges vizet, s így a szokásosnál felével kevesebb vil­lanyáram fogy el. A rövidesen betele­pítésre kerülő nyolcszáz férőhelyes tehénfarmon is található több újdon­ság. Gépesített szénatároló és trá­gyát elep, valamint központi takar­mánykeverő is épült, s már kész a terv, hogy rövid időn belül a friss tejből elvont hővel miként melegíthetik meg a munkához és szociális célokra szük­séges vizet.- Az ilyen és hasonló új módsze­rek alkalmazása nélkül a magas színvonalról már nem könnyű to­vábblépni. Mindig kell valami új, amellyel fokozható a termelés, persze a gazdaságosság elvét is megtartva. A széna tároló és a trágya telep például egyben azt is jelenti, hogy sok tíz szénakazal és trágyadomb helyét hasznosíthatjuk, és mert előbb taka­rítható le a lucematábla, plusz egy kaszálást mindenképpen nyerünk. A trágya jobb minőségéről és a kör­nyezetvédelemről nem is szólva - summázta a lényeget az igazgató. Nem üres szavak ezek, s Úrföldön nemcsak óhaj, hanem valóság a ha­tékony termelés. Tavaly az egyes mutatókat teljesítve a tervezett nyolc millió korona nyereséget kerek négy­millióval lépték túl. Talán többet mond, hogy ez hektáronként 3028 koronát jelent. Bár semmiféle mel­léktermelést nem folytatnak, ez még­is 500 koronával több a járási át­lagnál. Ez mondható el a jöve­delmezőséggel kapcsolatban is, amely 15,2 százalékos, és mintegy három, illetve két százalékkal jobb a járási átlagnál. Ezek ismeretében már nem is rendkívüli, hogy a gazda­ság, miután egyszer már elnyerte a kormány és a szakszervezetek vörös zászlaját és kétszer részesítet­te e kitüntetésben az SZSZK mező- gazdasági miniszere, az idén tavalyi eredményeiért ismét országos kitün­tetést, elismerő oklevelet kapott. Elsősorban az embereken múlik A sikerek hátterét boncolgatva sok minden szóba került: a korszerű gé­pek, jó minőségű vetőmag, műtrá­gyák, növényvédő szerek, beruhá­zás és feljesztés. De mindez csak az emberi igyekezettel együtt hozta meg az eredményeket. Ha a dolgo­zókkal nem lenne szoros a kapcso­lat, ha megfeledkeznének az anyagi ösztönzésről, az ismeretek bővítésé­ről, s nem utolsósorban az eszmei- politikai nevelésről, akkor aligha mondhatnák el, hogy évről-évre fo­lyamatosan javulnak az eredmé­nyeik.-Az egyik farmunkon átlagban ötezer liter felett fejnek, a másikon 4188 liter az átlag. Ha elérjük, hogy az utóbbi helyen is az előzőkhöz hasonló igyekezettel dolgozzanak az állatgondozók, akkor már adott a 4500 liter elérése egyetlen korona befektetés nélkül. És több ehhez ha­sonló példát lehetne említeni, ahol az emberek munkájában bőven van még tartalék. Hiszen hatszázon felüli a dolgozók száma, és önmagunkat csapnánk be, ha letagadnánk az ál­landó eszmecsere és beszélgetés jelentőségét - hangsúlyozta az igaz­gató. Az eszmei-politikai nevelés elsőd­legesen a pártszervezet feladata. A termelési sikerek tanúsítják, hogy e téren is hatékony munkát végez­nek. Ennek részleteit elemezte Po­lák István, az üzemi pártbizottság elnöke.-A három alapszervezetben kö­zel százhúsz párttagunk van. A párt­munkában nagy gondot fordítunk az új termelési módszerek lényegének megmagyarázására s elfogadtatásá­ra. A kommunisták részleteiben is ismerik a termeléssel kapcsolatos feladatokat és problémákat, így munkatársaik körében hatékonyabb agitációt fejthetnek ki. A legjobb meggyőző munka azonban a szemé­lyes példamutatás, s így azt is elvár­juk párttagjainktól, hogy a munkában és a vállalások teljesítésében az el­sők legyenek. Teljes mértékben tu­datosítjuk, hogy a meggyőző, szép szó mellett az ellenőrzés is szüksé­ges. Nálunk alapelv az elvégzett munka minősége szerinti jutalmazás. A fejőknél például meghatározó a ki­fejt tej mennyisége és minősége, de most, hogy átadjuk az új telepet és kevesebb fejőre lesz szükség, azt is megnézzük, hogy az elmúlt években kinél hány tehenet kellett kiselejtezni, vagy kinek a keze alatt hány borjú hullott el. Tehetik mindezt, mert megfelelő részletes kimutatások, értékelések állnak rendelkezésükre. így térül meg az egyéni értékeléssel járó többletmunka. Legyen az pártcso- portülés vagy termelési értekezlet, a vezetők mindig konkrét tényekkel tudnak indokolni. Ki és miért keres annyival többlet vagy kevesebbet, miben kell javítania. A dolgozók túl­nyomó többsége üdvözli az érdem szerinti jutalmazást, s az esetenkénti rendkívüli feladatot is természetes­nek veszi. Vendéglátóim nem kis örömmel újságolták, hogy alig egy hónapja vasárnap kellett vagont ki­rakni. Bár ebédidőben üzentek az emberekért, rövidesen mind a nyol­cán megjelentek, és indulhatott a négy tehergépkocsi a cementért. A példa önmagában is sokat bizo­nyít. A dolgozók felelősségérzetét és üzemükhöz való ragaszkodását. Más kárán tanul az okos További tényt is el kell mondani, ami sokat elárul az úrföldi sikerek hátteréről. Egyebek között bővítették az állatállományt, például a tehenek közel fele első ellés után van. így az idei hárommillió háromszázezer lite­res eladási tervet rövidesen négymil­lióra növelik. Vagyis hektáronként ezer literre.- Tudjuk - mondta az elnök -, hogy ehhez önmagában az új telep, a megfelelő számú állomány és a ki­elégítő takarmány nem elég, sót még a legtapasztaltabb és legjobb fejők kiválasztásával sem tettünk meg mindent a jobb eredményekért. Mindez újszerű munkaszervezést, adatrögzítést, állatvédelmet és ösz­tönző bérezést is igényel, amit nem lehet csak úgy kitalálni. Másoktól is tanulnunk kell, ez nem szégyen, sőt, nagyon hasznos és kifizetődő. Ép­pen ezért felkerestünk egy olyan mezőgazdasági üzemet, ahol a kor­szerű módszerekkel jó eredménye­ket érnek el. Tanulmányoztuk a mun­kaszervezés módszerét. A tapaszta­latokat a helyi viszonyokra alkalmaz­va átvesszük és hasznosítjuk, elejét véve ezzel a felesleges kísérletezé­seknek, vagyis azt vállaljuk, hogy a jót sosem szégyen mástól megta­nulni. EGRI FERENC MINDEN ÚJRA FOGÉKONYAN A legfiatalabb Az érsekújvári (Nővé Zámky) PLE- TATEX ipari szövetkezet pártszerve­zete tagságának átlagos életkora 36,5 év, tehát a párttagok zöme fiatal, és közöttük Fekete Gabriella a legfiata­labb. Néhány hónap múlva lesz 22. éves. Munkáscsaládban született. A munka, a tanulás szeretetére a szü­lők nevelték, aktivitásra a pedagógu­sok. Alapiskolás éveiben kitüntetett ta­nuló példás pionír volt. A szaktaninté­zetben megkapta a „Legjobb ipari ta­nuló“ címet, a Zenit alkotóverseny or­szágos fordulójában helyezést nyert. Kultúrfelelösként működött a szaktanin­tézet ifjúsági szervezetében, és mint sportoló a Plastika Nitra röplabdacsa­patának kiváló játékosa volt. Szakmai tanulmányait munka mellett, szakipari középiskolában folytatta, s ott kitünte­téssel érettségizett.- A szakmám - magyarázza - a gu­mi- és müanyagformázó. Ez a pontos, hivatalos megnevezése. Valójában ve­gyészet és egy kicsit képzőművészet is, mert a gyártmánynak - legyen az köpeny, terítő, vagy tálca, esetleg em­léktárgy - művészileg jól formáltnak kell lennie. Nem mellékes a gazdasági szempont sem, hogy hasznos, jövedel­mező legyen a gyártmányok előállítá­sa. Erre is gondolni kell a tervezéskor, a munka megszervezésekor. Még azt is ki kell számítani, hogy préselésnél milyen mozdulatra, mennyi erőre van szükség, mire képes a gép és a gépet kezelő dolgozó.- Mire képes? Érti a kérdést, tudja, hogy ipari szö­vetkezetük termelési feladatainak telje­sítésére gondolok, tollba mondja: az év első negyedében 13,09 millió korona értéket termeltek, 594 000 koronával többet a tervezettnél. A megszigorított normákat 2,2 százalékkal teljesítették túl.- Nem így volt tavaly - mondja -, de a pártbizottság, meg az ifjúsági szerve­zet, főleg a fiatal kommunisták meg­szervezték a gazdasági propagandát. A gépek mellett dolgozóknál kezdtük. Már párttagjelöltsége idején agitá­(A szerző felvétele) torként működött. Megtanult politiku­sán gondolkodni, okosan érvelni, és amit tanult, jól hasznosította a megszi­gorított normák bevezetésekor.- Megértettek és igazat adtak ne­kem emlékszik -, mert bizonyítottam érveim igazát a munkámmal. Többet nem mond erről, mert nem szeret dicsekedni, de tudom, hogy a műhelyben az új normarendszer be­vezetésekor már az első munkahéten 102 százalékra teljesítette feladatát, és a minősítéskor selejtes, hibás köpenyt, egyet sem találtak, amikor átvették tőle a raktárba szállítandó árut.- Miként becsülik meg a munkáját?- Elismeréssel - válaszol. - Leg­utóbb például megválasztották küldött­nek a járási pártkonferenciára. A legfiatalabb küldött volt. Tapaszta­latairól, a konferenciáról, és az ott hozott határozatokról már beszámolt a tagsági gyűlésen. - Igen, a mű­helyben is - hangsúlyozza -, mert hiszen együtt, közösen fogjuk teljesíte­ni a határozatokat. Tudjon róla min­denki. Újabb pártmegbízatást is kapott azóta: a szövetkezet tagjainak politikai, szakmai képzését szervező bizottság­ban képviseli a fiatalokat.- Szívesen vállalta?- Mi sem természetesebb - válaszol -, hiszen magam is olyan vagyok, mint a többi fiatal, szívesen sportolok, tán­colok, nem vagyok különcködő, értem őket, és meggyőződésem, ha a legfia­talabb vagyok is köztük, velem tarta­nak ... HAJDÚ ANDRÁS 1983. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom