Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-05-20 / 20. szám
A> 0 D rámáit - köztük a számára világhírnevet szerzett Tányát - több országban is játsszák. Alekszej Nyi- kolajevics Arbuzov a szovjet dráma és színház megújításának egyik vezéregyénisége, akinek írói sikereit megelőzte színészi tevékenysége. A le- ningrádi Színművészeti Főiskolán tanult, majd évekig színészként és dramaturgként dolgozott Leningrádban és Moszkvában. Első darabját, a Tányát 1939-ben mutatta be a moszkvai Forradalmi Színház. Ebben a műben is fellelhetők azok a vonások, amelyek későbbi műveiben határozottan jelen vannak. Szinte valamennyi darabjában megkísérelte az időt, mint művészi faktort alkalmazni. Az idősíkok, az olykor évtizednyi távolságok és a segítségükkel létrehozott új színpadi formák jellemzik kísérleteit. Azonban nem elégedett meg ennyivel, 1939-ben stúdiószínházat szervez, ahol elképzeléseit igyekszik megvalósítani. ,,Azt hiszem, feltétlenül szükséges megvizsgálnunk, hogy a mai színház mit vehet át a filmtől és más művészeti formáktól, és melyektől kell tartózkodnia. Színházunkba be kell költöznie a költészetnek és az epikának, hogy törvényeik révén érzésekben AKI AZ ARBÁTRÓL MESÉLT ARBUZOV HETVENÖT ÉVES A. Ny. Arbuzov Tanya című drámájának egyik jelenetében Boráros Imrét és Kuczman Etát láthatjuk. A MATESZ ezt a darabot 1978-ban mutatta be. (Gyökeres György felvétele) Dráma és tér Az elmúlt négy év magyar színházi és televíziós díszlet- és jelmeztervezésének bemutatására törekedett a budapesti Műcsarnokban minap zárult szcenikai kiállítás. A tárlat nem az első ilyen jellegű bemutató volt, hiszen 1974- ben és 1977-ben rendezték meg Miskolcon az I., illetve II. Országos Díszlet- és Jelmezterv-Triennálét, melyek a mostanihoz hasonlóan egy viszonylag rövid időszaknak a színházművészet eme fontos - ám nem mindig kellőképpen elismert - területén elért eredményeket, változásokat voltak hivatva feltérképezni. A mostani budapesti kiállításon a bemutatandó időszak színházi, operai, televíziós, illetve bábszínházi produkcióinak jelmez- és díszletterveiből mutattak be részleteket, túlnyomórészt tervek, vázlatok formájában, ám bemutatásra kerültek megvalósult jelmezek, díszletelemek is. A tárlaton külön teremben mutatkoztak be a Képzőművészeti Főiskola díszlet- és jelmeztervezéssel foglalkozó szakának hallgatói, egy igazi színpad megépítésével. A kiállítás saját műfajában természetesen megközelítőleg sem törekedhetett teljességre, hiszen az ország és a főváros különböző színházaiban megvalósult jelmezek, de különösen a díszletek nagy része nem maradt meg bemutatható állapotban, az akvarelltervek, színházi fotók pedig méretüknél, statikus jellegüknél fogva eleve nem tudják igazán hűen visszaadni a színpadkép eredeti hangulatát. De - mint a katalógus előszavában olvashattuk: „A vázlatokban, tervekben, makettekben is ott rejlik, csírájában, a később megvalósult, kiteljesedett produkció...“ (A Művészet nyomán) és - ami különösen fontos- gondolatokban gazdagodjék. Én például szükségesnek tartom, hogy a mai színházat megszabadítsuk a »statikus« expozíciótól, és aktívvá, dinamikussá tegyük... Azt hiszem, a XX. század második felének drámájában két dolog kötelező: a szűkszavúság és a költő- iség.“ S mindezt következetesen meg is valósítja. Témáit a szovjet fiatalok életének árnyalt ábrázolása, az ember érzelmeinek lírai megragadása, a szerelem, a barátság, a tévedések utáni megújulás adja. Az 1954-ben bemutatott A vándorlás évei és az 1959- ben a Vahtangov Színházban játszott Irkutszki történet című drámáiban mindezeket a törekvéseket megtalálhatjuk. Alkotói pályájának legújabb szakaszában a kamaraműfajok felé fordult. A tizenkettedik óra és Az én szegény Maratom című műveiben hű maradt ugyan témáihoz, de kiszélesítette és elmélyítette azokat. Elsősorban a fejlődő szovjet társadalom körülményei között élő ember érzelemvilága, kapcsolatai, gondolkodásmódja, foglalkoztatta. Sokoldalúan közelítette meg a férfi és a nő kapcsolatát. A Kései találkozásban (Régimódi történet címen is játsszák) két öregedő ember lelkivilágát elemzi. Sok tekintetben a legnagyobb sikert Az Arbát meséi című lírai játékával aratta. Ebben többé-kevésbé alkotói és emberi hitvallását is megfogalmazta. Moszkva e patinás, óvárosi negyedében - az Ar- bátban - ma is sok művész él. Róluk írta játékát Arbuzov. S amit a művészetről, a színházról gondolt, azt 1965-ben a Tyeatr júliusi számában adta közre: ,,A lehető legfiatalabb korban kell elkezdeni tévedni. Nem lehet elkezdeni a tévedéseket negyvenéves korban. A negyvenéves kor tévedései- már elkésett tévedések. A húszéves kor tévedései- nemes dolgok. Kísérletezni kell, kutatni, tévedni - ez a színház! Fogjon bele a művész mindenbe, amit akar, szerezzen kék foltokat a szeme alá, de húszéves korában, hogy aztán majd huszonöt évesen erőre kapjon és mesterré váljon.“ (d) Hazai körkép Presovon építik Csehszlovákia legkorszerűbb színházát. A 660 néző befogadására alkalmas színházterem az ülőhelyek elhelyezésének módosításával további 300 hellyel bővíthető. A színház műszaki felszerelése 120 millió koronás költséggel készül. A színpad- technikai berendezések mozgatását és a világítást számítógépes irányítással oldják meg. Az új színház megnyitását 1986-ra tervezik. FÉNYVARÁZS Színházi fotók. A jelenidejüség művészete néhány fényérzékeny lemezen. A múló varázs milliónyi ezüstkristály rácsozatába zárva. Játék a térben, játék az időben - játék a fényben. Ülünk a nézőtéren: mindennapjaink változásai, küzdelmei, örömei, bánatai, megmérettetései és sikerei munkálnak tudatunkban. S ekkor valaki a színpadról közbeszól. Példabeszédet mond az életről, vallomást az emberről, vitázik a lét értelméről, játszik a világ teljességében. Dobhártya feszülés, recehártya remegés - felfénylenek az agy radarernyői. Valaki a színpadról beleszólt gondolatainkba, véleményt mond tetteinkről. Ebben a pillanatban, ezen a nézőtéren, ezen a színpadon épül fel a teljesség. Nézünk, hallunk - látunk, értünk. Az emberi intellektus képessége a mindenkori tapasztalás összegzése. A tudat mindent elraktároz és mindeddig kiismerhetetlen vegykonyhájában - az agyban - úgy elegyíti a tapasztalással szerzett anyagot, hogy fejleszti is önmagát. A játék örök, nem véletlen, hogy a színjáték is kíséri az embert öntudatra ébredésének idejétől. S mivel a pillanat művészete, sajátos jegyeit az adott kor, a benne élő emberek, a belőlük formálódó társadalom, az általa keretet, emberi léptéket, értelmet, célt kapó munka határozza meg. így a jó színház mindig a változás és változtatás művészete. Mit akarhat akkor a színházban a fotós? Megörökíteni a játék ezredmásodpercnyi töredékét? Lerajzolni az optika kihegyezte fénysugár-ceruzával egy színész arcot? Végtelen hosszúvá merevíteni egy gesztust? Felmutatni, mennyire múló varázslat ez az egész, amit színháznak nevez a nyelv? Ezt is, mást is. Huszár Tibor fotói a Magyar Területi Színház próbáin készültek. Rusztam Ibragimbekov Homokon épülő ház című drámáját Jurij Petrovics Kiszeljov, a Szovjetunió nemzeti művésze állította színpadra. A bemutató tavaly októberben volt. A rendező alkot. Mozdulata egyensúlyt teremt a térben. A széleslátószögű objektív felnagyítja a gesztust. Mögötte a tolmács nemcsak gondolatait ismétli, mozdulatát is tolmácsolja. A térben távolabb álló színészek arcán feszült figyelem. Az ujjak, a kéz, a kar, a lendület gondolatot bocsát útjára. A színész magánya. A feladat: min t szétszóródott építőkövekből a kőműves a szilárd falat, úgy növeszteni a gondolatot világítótoronnyá. A töprengés pillanata, amely szüntelen kísérője a színész életének. Mit? Miért? Hogyan? Kinek? Míg egy kiosztott szerep hús-vér emberré lesz, az igazi színész önmagát keresi. Ezért is mondják, hogy egy-egy műsorról lekerült darabban a színész életének egy részét is leveszik a műsorról... A Őesky Krumlov-i kastély európai hírű színházát 4,5 millió koronás költséggel restaurálják. A színház épületében őrzik Európa legrégibb színpadi rekvizitum- gyüjteményét. Az 1767-ben épített színpadhoz korabeli színházi mechanizmus tartozik, amely annak idején különböző természeti jelenségek - tengeri viharok, villámlás, mennydörgés - utánzására szolgált. Az épület rekonstrukcióját várhatóan 1985-ben fejezik be. Csehszlovákiában három főiskolán, Prágában, Bratislavában és Brnóban foglalkoznak színészek képzésével. A prágai Szépművészeti Főiskola négy tanszékén 1946 óta több mint 1000 hallgató végzett. A főiskola színművészeti kara széles körű kapcsolatot tart fenn a szocialista országok partnerintézményeivel és más művészeti főiskolákkal. A játék. Nagy és komoly. A színpadi tér megtelik élettel. Felmelegszik, kihűl, majd ismét felforrósodik. A fotós kiragad, de ugyanakkor meg is ragadja a pillanatot. Ez az egyetlen lehetősége, hogy megőrizze a játék atmoszféráját és hatáseszközeivel - fény-árnyék jelrendszerével - valljon is mindenről. A hullámzás teszi izgalmassá ezt a képet. A háttérben figyelő színész előtt szinte szállni látszik a színésznő. A megbillent tér szélén a terhet cipelő ember egyensúlyt teremt. DUSZA ISTVÁN 1983. V 2
