Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-05-13 / 19. szám

szú 3. V. 13. A szocialista országok ELETEBOL Akagyemgorodok, a tudósváros Akagyemgorodok, a tudós- város Novoszibirszk közelében azután épült fel, miután 1957- ben határozat született a Szov­jet Tudományos Akadémia Szibériai Tagozatának létreho­zásáról. Mára a világ egyik tu­dományos központjává vált. A Szibériai Tagozat elé há­rom fontos feladatot állítottak: a jelentős tudományos problé­mák alapkutatásának komplex fejlesztését, a tudományos eredmények hatékony felhasz­nálását a népgazdaságban, végül a szibériai, valamint a tá­vol-keleti tudomány, s a nö­vekvő ipari termelés számára a káderek képzését. Ma a szibériai tudósok tudo­mányos eredményeit az egész világ ismeri. A világon elsőként itt valósították meg az erős kölcsönhatásé elemi részecs­kék energiájának teljesítmé­nyéhez az ellenirányú sugár­nyalábok felhasználásának a gondolatát. A kémikusok új felfedezése: a mágneses terek hatása a vegyi folyamatokra. A kőolajlelőhelyek keletkezé­sének általános törvényszerű­ségeit tanulmányozó geológu­sok a kőolaj- és a földgázkész­letek felbecsüléséhez az egész világon általános elis­merést szerzett térbeli-geneti­kai módszert javasolták. A Szovjet Tudományos Akadémia Szibériai Tagozatá­ban a természettudományok és a társadalomtudományok körében egyaránt folynak a ku­tatások. Akagyemgorodokon kívül Irkutszk, Krasznojarszk, Tomszk, Jakutszk, Ulan-Ude tudományos központjai is ide­tartoznak. A kutatásokat, amelyeket a tudományos intézetekben a főiskolák felsőbb évfolyamú hallgatói végeznek, az oktatás eszközeként használják fel. De nem kizárólag. A Szovjet Tu­dományos Akadémia Szibériai Tagozata a hallgatók szakdol­gozatai és diplomamunkái alapján évente mintegy 200-300 cikket állít össze, a legjobb ötletek a Szovjetunió Újítási és Találmányügyi Álla­mi Bizottságához is eljutnak. Az ország keleti részén a tu­domány és termelés együttmű­ködésének új formái jöttek létre. Akagyemgorodok körül kiala­kultak az ágazati, tudományos kutatóintézetek, a szerkesztési irodák, amelyek az akadémiai kollektívával közösen dolgoz­nak. A tudósokból, szakem­berekből, mérnökökből, mun­kásokból komplex brigádok alakultak. A párt gazdasági stratégiája, amely a szibériai termelőerők fejlesztését szorgalmazza, új feladatok elé állította a tudóso­kat. Szükség volt a tüzelő­anyag-energetikai problémák, ageológiai kutatások, az olajké­mia és más, tudományosan megalapozott módszerek ki­dolgozására a szibériai termé­szeti kincsek komplex módon történő, hatékony kiaknázá­sához. A tüzelőanyag-termelésben Szibéria 1980-ban túlszárnyal­ta a Szovjetunió európai részét és az Urált. A jövőben a szov­jet ipari termelés teljes növeke­dését a szibériai energia fogja biztosítani. A terület komplex fejlesztési kérdéseinek tudományos ki­dolgozása a regionális, az ágazati és az ágazatok közötti programokban fogalmazódik meg, mint ,,Szibéria kőolaja és földgáza", ,,Szibéria szene", ,,A BAM vonzáskörzetébe tar­tozó területek gazdasági bir­tokbavétele". Ezek összefog­lalója a ,.Szibéria" program. Ma a Szibériai Tagozat, az ország sok termelőüzeme és hivatala a „Szibéria“ program alapján dolgozik. A program nemcsak a jelen­legi ötéves tervidőszakra, ha­nem a távolabbi jövőre is szól. Állandóan kiegészítik, helyes­bítik. A Szovjetunióban a tudo­mány nagy tekintélye azzal magyarázható, hogy a tudo­mány jelentős mértékben hoz­zájárul a társadalom fejlődé­séhez. • Kambodzsában a polpotista rémuralmat csak 50 orvos, 26 gyógyszerész és 30 fogorvos élte túl. Az új vezetésnek szinte a semmiből kellett újjáteremtenie az egészségügyi ellátást. Phnompenhben már folyik az oktatás az orvosi karon, 25 kórház és az egészségügyi központok százai működnek. Felvételünk a főváros gyógyszergyárában készült. Források: Budapress, Moncame, APN, ŐSTK, LV T űzoltómúzeum Budapesten, a X. kerület Martinovics tér 12. szám alatti házban 26 esztendővel ezelőtt, 1957-ben nyitotta meg kapuit a Belügyminisztérium Országos Tűzoltó Parancsnokságának felügyelete alá tartozó Tűzoltó­múzeum. A múzeum gazdag anyagát az ország min­den tájáról, állami és önkéntes tűzoltók segítségével régi tűzoltó családok körében gyűjtötték. A múzeum első emeletén mintegy 400 m2 alapterü­leten kapott helyet ,,A tűzvédelem fejlődése“ című állandó kiállítás, amely a tűzoltás eddigi történetét, a tűzoltók munkájában használt eszközök, felszerelé­sek fejlődését mutatja be. így például a debreceni diáktűzoltók, valamint az első magyar Soproni Torna- és Tűzoltó Egylet emléktárgyait, a tűzoltásban már szinte az „ősidők“ óta használatos, elengedhetetlen kellékeket, a túzoltófecskendők különböző típusait: gőzfecskendőket, centrifugál-szivattyúkat, amelyek kö­zül talán a legérdekesebb a Niagara szivattyú (teljesít­ménye 2000 liter percenként). 1982-ben nyílt meg a múzeum időszaki kiállítása ,.Tűzoltó érmek és jelvények“ címmel. A kiállított tárgyak több mint 100 éves időszakot ölelnek fel a tűzoltó érmek és jelvények történetében. A kiállítás egyik legrégibb darabja az 1835-ből származó aradi érem, de még az ezt megelőző évekből is találhatunk a gyűjteményben érdekességeket. 1749-ben Breslau- ban egy hatalmas vihar alkalmával villám csapott a város lóportornyába, s ennek következményeként olyan nagy tűzvész keletkezett, hogy szinte az egész város elpusztult. Ennek a tűzvésznek emlékét őrzi a breslaui, ezüstből készült érem. A kiállításon látha­tunk még sisakcímereket, illetve néhányat a zászlóava­tási és az első szolgálati érmek közül. A múzeum látogatói számára rendszeresen tartanak kiállításvezetéseket, filmvetítéseket, rövid ismeretter­jesztő előadásokat. • A Csepeli Vasmű dolgo­zóinak 36 szá­zaléka nő. A Dózsa brigád kerékpárokat gyárt, műsza­konként 600-650 da­rabot. A televízió fejlődése Mongóliában Alig valamivel több mint 15 éve kezdte meg első adásait a mongol televízió. E más­fél évtized alatt a tévé beköltözött az ottho­nokba, s a mindennapok elmaradhatatlan részévé vált. Hírközlő, tájékoztató, ismeretter­jesztő és szórakoztató műsorait jelenleg 400 000 ember, az ország minden negyedik lakosa nézi rendszeresen. A kezdeti idők óta megkétszereződött az adások mennyisége, javult a vételi minőség, sokrétűbbek, változa­tosabbak és színvonalasabbak lettek a mű­sorok. A mongol televízió a szovjet távközlési műholdak adásához és az Intervízió rend­szeréhez kapcsolódik. Évek óta működik az Ulánbátor-Bulgan-Erdenet rádió- és mikro­hullámú tévélánc. Nemrégiben készült el a 2000 kilométeres Ulánbátor-Dasincsilen- -Altaj-Olgij közvetítő vonal, amely az or­szág hat nyugati megyéjét köti be a televízió­zásba. A jelenlegi, VII. ötéves tervben újabb vonalat létesítenek, ezúttal a főváros és Csojbalszam mögött. Emellett, az Ekran táv­közlési műhold segítségével hatvan telepü­lésen vehetik a szovjet központi televízió adásait. A közeljövőben már az ország legtá­volabbi vidékeinek lakossága is élvezheti a tévézés örömeit. A mongol televízió szoros kapcsolatot tart a szocialista országok televíziós szervezete­ivel, részt vesz a filmek cseréjében és közös műsorok létrehozásában is. Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része. 13. Fejfedő. 14. Kár­tyajáték. 15. Célzás. 16. Tűzálló anyag. 18. Rag, 19. Ragadozó állat. 20. Florida felfedezője. 21. Lét. 23. Aktuális. 24. Találok. 26. Épületet létrehozok. 28. Átló köze­pe. 29. Fakad. 30. Tákol. 31. Ana­lóg azonos hangzói. 33. Igeképzö. 34. Előkelő társaság. 35. Marokkói város. 37. Azonos betűk. 38. Épí­tésvezetők. 40. Némán éled. 41. Sorsot húz. 43. Osztrák realista elbeszélő. 44. Kevert lak. 45. Fai­pari termék. 46. Befejezett. 47. Az ég istene a föníciaiaknál. 48. Szovjet folyam. 50. Finom, tüzes bor (y=i). 52. Női név. 53. Hü­velyk. 55. Ária - németül. 56. Ma­gyarországi megye. 57. Eszme. 59. N. M. 60. Talpraesett és szóki­mondó 63. Vegyület jelzője. 65. Tetőfedő. 66. Kikötőváros Ja­pánban. FÜGGŐLEGES: 1. Rejtvé­nyünk második része. 2. Bálna. 3. Szellő. 4. Az ókori Karthágó föníciai eredetű népe. 5. Plinthosz része. 6. Mutatószó. 7. Koreai di­nasztia. 8. Tévé készülékek han­goló egysége. 9. Vitában van! 10. A Déli-Bakony legmagasabb he­gye. 11. Ábrándos képzelődés. 12. Menet. 17. Az amerikai mun­kásmozgalom harcosa. 18 Álmo- sít. 21. Rejtvényünk befejező ré­sze. 22. Nagy víztömeg. 25. A szerelmi költészet múzsája az ókori görög mitológiában. 26. Emel. 27. .. őr, fizetett tapsoló. 30. É. L. í. L. 32. Gadolinium. 34. Földtani kor. 35. Vagyis. 36. Jó szag. 38. Kötőszó - duplán. 39. Kínai város. 42. Roló azonos be­tűi. 44. Juhfajta. 46. Szovjet félszi­get. 47. Göngyöleg. 49. Kutyanév. 51 .. Thälmann. 52. Nem megy el. 54. Cseh fiúnév (s.=s). 56. Du­nántúli folyó. 58. Hivatal - néme­tül. 60. Méhlakás. 61. Turku svéd neve. 62. Genus. 64. A függőle­ges. 47. Azonos hangzói. 65. A prazeodímium jele. Az április 29-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Mióta a mezők nyugodtak s nem ragyog fű között töltény, azóta viruló ünnep ez, minekünk eleven törvény. Könyvjutalomban részesülnek: Horváth Etelka, Nagymegyer (Öalovo), Kurucz Ibolya, Ógyalla (Hurbanovo), Hudek Milánná, Somorja (Őamorín), Vida Aurél, Kolozsnéma (Klizská Nemá), Méri Mihály, Dunaszerdahely (Dunajská Streda).

Next

/
Oldalképek
Tartalom