Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-05-13 / 19. szám
A kabuli repülőtéren senki sem várt rám, noha Leonyid Mironov, a Pravda afganisztáni tudósítója azt ígérte, hogy kijön elém. Amikor már a szállodában voltam, akkor derült ki, hogy éppen ezekben az órákban az afgán külügyminisztériumban fontos sajtóértekezletet tartottak, és Mironov is részt vett rajta. Jó ideig bolyongtam a kabuli utcákon, mire eljutottam az afgán külügyminisztérium világos kővel burkolt épületéig. A sajtókonferencia még javában folyt. Egy alacsony, öszes hajú férfi tartotta, mint megtudtam, Szárboíandmüvelódés- és tájékoztatásügyi miniszter. (Ma már miniszterelnök-helyettes). Intelligens arcán némi fáradtság tükröződött, nyugodtan, higgadtan beszélt. Amikor meghallottam, mi történt, őszintén szólva több indulatosságot vártam volna tőle. Néhány nappal korábban Herat várostól 75 kilométerre nyugatra egy afgán őrjárat Szaid Juszuf főhadnagy vezetésével rutinellenőrzés céljából megállított egy autóbuszt. Egyszerre csak a busz első és hátsó ajtaján fegyveresek ugráltak ki, és géppisztolyból tüzet nyitottak. Az összecsapásban szinte valamennyi bandita életét vesztette, ketten fogságba kerültek. Ők mondták el, hogy az osztagot az iráni Oum városában szervezték azzal a feladattal, hatoljon be Afganisztánba és ott fejtsen ki diverzáns tevékenységet. A banda onnan hozott magával lőszert és gránátokat. Mindez egyébként nem jelentett volna különösebb szenzációt, ha Szaid Juszuf az autóbuszban levő fegyvereket átvizsgálva, nem találja teljesen szokatlan formájúaknak a ládába csomagolt gránátokat. A ládákat sürgősen Kabulba szállították, ahol megállapították, hogy vegyi fegyverekről van szó. A sajtókonferencián Guljam Dzselani afgán vegyész kapott szót:- A mérgező anyag, amellyel a gránátokat megtöltötték, 517 CS jelzés alatt ismert. Hatása igen kiterjedt: eleinte égeti a szemet, később hányást és gerincbán- talmakat okoz, majd az ember teljesen magatehetetlenné válik. Ennek a mérgesgáznak egyelőre nincs ellenszere. ... A terem kiürül, a tévések kikapcsolják a kamerákat. Az afgán tiszt leszedi az asztalról a gránátokat. Engedélyt kérek arra, hogy egyet közülük kézbe vehessek. A gránát könnyű. A fényes fémfelületen világosan kivehető angol nyelvű felirat áll: ,,Készült Salisburyben, a szövetségi laboratóriumban. Pennsylvania állam, Egyesült Államok. 1978.“ Külföldről irányított banditizmus A késő esti órákban gépkocsink egy villa mellett állt meg. Őrséget sehol sem láttunk. Egy turbános, kaftános legényke nyitott kaput. Obadenn szintén civilruhás embereket láthattunk. Igaz, nyomban hozzá kell tennem, hogy a civil szó nem nagyon illik a nemzeti viseletbe öltözött fegyveres afgánokhoz.- Remélem, nam fáradtak el, kellemes volt az útjuk. Zakót és nyakkendőt viselő középtermetű férfi állt fel egy asztalka mögül, amelyen írógép állt. Negyven év körüli, fekete haja őszbe vegyült. Amikor levette a szemüveget, látszott rajta, hogy szeme vörös a kialvatlanságtól.- Foglaljanak helyet, fújják ki magukat. Mindjárt hozzák a teát. A HAD, vagyis az afgán állambiztonsági hatóság helyi részlegét egy villában helyezték el, amelynek tulajdonosa azelőtt egy gazdag földbirtokos volt. A forradalom győzelme után a ház gazdája Pakisztánba szökött.- Nem szokott vendégségbe jönni az egykori házigazda? - kérdezem tréfálkozva.- Egyelőre nem - válaszolja komoly hangon az öszes hajú férfi. - De üdvözletét gyakran küld. A falra mutat: a mennyezet közelében golyó ütötte repedések láthatók.- Az áprilisi forradalom győzelme után - folytatja új ismerősöm - az amerikai hírszerzés hozzálátott, hogy fegyveres provokációkat és felforgató tevékenységet szervezzen az Afgán Demokratikus Köztársaság ellen. Pakisztán területén már a következő hónapban létrehozták az első olyan kiképzőtábort, ahol terrorista bandákat készítettek fel. Jelenleg mintegy harminc katonai jellegű tábor és ötven különböző támaszpont van Pakisztánban. A terroristák ,,a nép felszabadítóinak“ nevezik magukat. Érdemes kitérni rá, miként „szabadítják fel“ az afgánokat. Az asztalon egy halom fénykép és dokumentum hever. Valamennyit a bandák szétzúzására szervezett legutóbbi akciók során zsákmányolták. Az elsőn egy felgyújtott iskola látható: egy, abból a másfél ezerből, amelyet a banditák leromboltak. Az épület mellett ott fekszik a megölt tanító holtteste. Két másik fénykép: egy épület közelében megkötözött ember teste látható. A feje egy fatönkön fekszik. Fölötte magasba emelt fejszével éppen lesújtani készül egy bandita. Még egy pillanat és életét veszti az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt egyik aktivistájának az édesapja. A következő képen egy patak partján három parasztember teteme hever: őket azért ölték meg, mert nem akarták átadni a termést a banditáknak. Az egyik parasztember testét borona fogai lyuggat- ták át... Ez pedig egy fiatal afgán férfi holtteste: nem volt hajlandó csatlakozni a bandákhoz. Egy fához kötözték, még élt, amikor hatalmas húscafatokat szabdaltak ki testéből. > Ezek a felvételek nem egyszerűen afféle futóemléknek készültek. Különleges céllal fényképeztek a banditák. Azért, hogy megfélemlítsék a lakosságot, a borzalmas kegyetlenkedések látványával elfojtsák az erőszakkal szembeni ellenállásnak még a gondolatát is. A banditákat kiképző külföldi instruktorok azonban rosszul ismerik vagy elfelejtették annak a népnek a történelmét, amelynek most hadat üzentek. Érdemes felidézni a történelem lapjait... Az angol gyarmatosító csapatok 1838- ban behatoltak Afganisztán területére. Nagy-Britanniának sehogy sem volt ínyére a független Afganisztán, amely ráadásul baráti kapcsolatokat kezdett kialakítani Oroszországgal. Az angol csapóitok elfoglalták Kabult, fogságba ejtették és Indiába toloncolták Doszt Mohammed emirt. Ezt követően a csapatok zömét kivonták, és egy nyolcezer fős helyőrség maradt Kabulban. A fővárosban 1841 végén felkelés tört ki. 1842 januárjában ítéletidő tombolt, amikor az angol helyőrség arra kényszerült, hogy kiürítse a fővárost, és Dzselal- labad felé vonuljon vissza. Az egész osztagból csupán egyetlen ember, Brighton angol orvos jutott el a célba. 1878 novemberében az angol csapatok három hadoszlopa újra behatolt Afganisztán területére. Tüzérségüket új'fegyverrel szerelték fel: Halting mintájú gyorstüzelő lövegekkel. Újra elfoglalták Kabult, majd 1879 májusában szerződést írnak alá, amelynek értelmében Afganisztán külpolitikáját Anglia ellenőrzi. Újabb esztendő telik el, és július 27-én az éjszakai órákban egy agyonhajszolt lovon Kandahar városába érkezik Bar- rows tábornok, az összevont angol dandár parancsnoka.- A borzalmak hét óráját éltük végig- mondta a tábornok óiz ót fogadó tiszteknek. Az alatt a hét óra alatt Mejvand falu közelében az afgánok tönkre verték Bar- rows tábornok dandárját: két lovassági és három gyalogos ezredet, amelyek sorában ott volt a híres 66-os királyi ezred. De ne egyszerűsítsük le a dolgokat. Mind az első, mind pedig a második angol-afgán háborúban - sőt a harmadikban is, amelyet követően Afganisztán 1919-ben elnyerte függetlenségét- a gyarmati politikában jelentős tapasztalatokkal rendelkező angolok rendszeresen, és olykor nem minden siker nélkül próbálkoztak, hogy hasznot húzzanak az afgán törzsek viszályából, és egymás ellen fordítsák az afgánokat. Tulajdonképpen ugyanez történik ma is, csakhogy most az angol gyarmatosítók helyét az amerikaiak foglalták el, igaz, a brit imperializmus sem marad teljesen háttérben: eddig kétmillió fontot költött az afgán forradalom elleni harcra. A százmilliós amerikai dollárral és aizokkal az „adományokkal“ együtt, amelyek Szaúd- Arábiától és néhány más államtól származnak, és amelyek együttesen az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság ellen folyó hadüzenet nélküli háború anyagi alapját képezik. A bajban derül ki, ki az igazi barát A szürke hegyek között fekvő völgyben, délkeleti irányban fedezve Afganisztánt szovjet gépesített lövészzászlóalj állomásozik. Az alakulat beásta magát a földbe, a sziklákba, lőállásokat, futóárkokat épített ki, telefonvonalakat rakott le, és minden váratlan fordulatra felkészült. A törzs gépkocsija mellett két zöldes terepszínű öltözéket viselő afgán katonát pillantok meg. Kezükben géppisztoly.- A barátaink: Sakorés Zakir. Mindketten párttagok, és a szomszéd faluból jöttek - mondja a zászlóaljparancsnok. A zászlóalj orvosa, Szergej Sevcov orvos-hadnagy műtétet hajtott végre egyik társukon. Az orvosi szobában található naplóban a következők olvashatók: „Kurban Nurmamedov. Körülbelül harmincéves. Tűzfegyver okozta felületi sérülés a háton. Golyó ütötte seb a jobb combban. Vérömlenyek az egész testen. A sérült szövetek eltávolítva, a sebek kezelve. A sebesült kórházba került...“ Kurban Nurmamedov banditák fogságába került, mintegy tíz kilométernyire a zászlóalj szálláshelyétől. Kivégzését várta. Egy alkalmas pillanatban azonban sikerült megszöknie, és egy folyóba vetette magát. Már a vízben volt, amikor elérték a golyók. Kurbant a szovjet katonák mentették ki. Az orvosi naplót lapozgatva egy katonai alakulat orvosi rendelője gyakorlatától eltérő, szokatlan diagnózisra bukkanok: „Szülés utáni szepszis“.- Hogy őszinte legyek, alaposan rámijesztett ez az eset - meséli Sevcov doktor. — Amikor a faluba hívtak, az asszony már harmadik napja eszméletlenül feküdt. A hozzátartozók vitatkoztak: hívjanak orvost vagy sem... ismeri az itteni szokásokat! Szerencse, hogy a helyi lakosok esetében különösen hatékonyak az antibiotikumok. Ilyeneket ugyanis errefelé soha nem használtak. Most már rendszeresen fogadóórákat tartok az afgán lakosság számára.- És jönnek?- De még mennyire. ... Késő este a szovjet tisztek egyik társukat, Vlagyiszlav Alekszandrovics Teodorovicsot búcsúztatták, aki más beosztást kapott és hazautazott. A bunkerban a terített asztalon, az alumínium csajkákban hamisítatlan orosz borscs. Mellette saját sütésü kenyér. A lisztet a Szovjetunióból hozták. Az asztal mellett ülve felidézzük 1979 decemberét. A hajnalt, amikor az alakulatot riadókészültségbe helyezték. Teodorovics így idézi fel ezeket az órákat:- Felsorakozott az alakulat, és a személyi állományt tájékoztatták, miszerint az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormányának kérésére, a szovjet-afgán szerződés értelmében egy korlátozott szovjet csapatkontingens keretében a baráti országba vezényelnek bennünket, hogy segítséget nyújtsunk a külső támadás veszélyének elhárításához. A szovjet csapatok elszállásolási helyét Afganisztánban mindjárt kezdettől fogva a helyi vezetéssel egyetértésben állapíthatták meg. Abból a megfontolásból kiindulva, hogy ne okozzanak kellemetlenséget a városi lakosságnak, ne akadályozzák a parasztokat a földművelésben, a legelők használatában. Tehát az alakulatok a lakott településektől távolabb, a hegyoldalba, a nehezebben megközelíthető helyekre kerültek. Teodoroviccsal kiléptünk a fedezékből. Az ösvény a hegy felé vezet. A Hold még nem jött fel, de az égen már felfedezhetünk valamiféle derengést. Valahol a hegytől balra egy kisebb afgán városka fekszik. Reggel helikopteren átrepültem a városon. Fentröl jól kivehetők voltak az egymásba torkolló keskeny utcácskák és a házak, lapos tetejükön fű zöldell. A város lakói ma már nyugodtan alhat- nak. A fiatal szovjet katonák ennek érdekében teljesítik nem könnyű szolgálatukat. Annak érdekében, hogy mindig béke és nyugalom honoljon a sokat szenvedett afgán földön. TIMUR GAJDAR, a moszkvai Pravda tudósítója • Kabul egyik legújabb lakónegyede szovjet szakemberek segítségével épült , Al Af&tN rmmim _ SAZAT/iL ES ELLENSEm • Az 1978. évi áprilisi forradalom megnyitotta a 18 milliónyi afgán számára a haladáshoz, egyenjogúsághoz és a társadalmi igazságossághoz vezető utat
