Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-04-29 / 17. szám
Makszim Kovaljevszkij Marxszal különösen közeli kapcsolatba kerültem Karlsbad fürdőhelyen. Csaknem naponta tettünk közös sétákat a hegyekben, és kapcsolatunk annyira meghitt lett, hogy akkori leveleiben „tudományos barátai“ sorában emleget. Marx akkoriban A töke második kötetén dolgozott, s az volt a terve, hogy ebben részletesen tárgyalja a tőkefelhalmozás folyamatát két viszonylag új országban, Amerikában és Oroszországban. Szép számmal kapott könyveket New Yorkból és Moszkvából. A szó szoros értelmében poliglottnak lehet nevezni. Folyékonyan beszélt angolul, franciául, s emellett orosz, olasz, spanyol és román szövegeket olvasott. Mégpedig rengeteget... Marx megszűrve engedte közel magához az idegen embereket. Sok ismert európai író, köztük Lavele (belga polgári történész és közgazdász) hasztalan próbált személyes ismeretségbe kerülni vele. Tartózkodó volt velük szemben. . . Nem lehet azt mondani, hogy Marxot ekkoriban jól ismerték az angol irodalmi körökben. ,,A tőké“-jét még nem fordították le angolra, és a könyv sikere egyelőre két országra - Németországra és Oroszországra - korlátozódott. Marx hétköznapjai munkával teltek. Könyvtára, amely egy három ablakos szobában volt, kizárólag a munkájához szükséges könyvekből állt. Néha előfordult, hogy munka közben találtam. Annyira beletemetkezett, hogy nem sikerült rögtön más témára átváltania arról a tárgyról, amely közvetlenül lekötötte figyelmét. Vasárnaponként szeretett a parkban sétálni családjával, de gyakran ilyenkor is a mindennapi élettől igen távol álló kérdésekről beszélgetett. Azokban az években, amikor a vasárnapi összejöveteleket látogattam Marxék Maitland Park Road-i lakásán (Londonban), vagy mikor Engelsnél találkoztam Marxszal, A töke szerzőjét teljesen lekötötte tudományos munkája, amelynek feladatait Marx igen tágan értelmezte. Heteket, hónapokat töltött gazdaságtörténeti munkák olvasásával... Ismét foglalkozott matematikával, differenciál- és integrál- számításokkal is, hogy tudatosan foglalhasson állást a politikai gazdaságtan akkoriban kialakult matematikai irányzatát illetően. A töke szerzője rengeteg közgazdasági irodalmat olvasott, s különösen jól ismerte az angol közgazdasági műveket. Marx nem volt komor és fennhéjázó tagadója a polgári tudománynak és kultúrának. A Heinével való szoros kapcsolata következtében ragadt rá a vidámság, hajlamos volt a szellemes szatírára, telve volt életörömmel, s azok között az emberek között, akikkel alkalmam volt találkozni az életben, mindenkinél több joga volt elmondani magáról, egyetlen asszonyt szeretett. Kora ifjúságában találkozott egy magasabb társadalmi körökből származó leánnyal, s annyira beleszeretett, amennyire csak egy diák képes. Jenny von Westphalen kisleány korában játszópajtása volt a kis Karinak. Négy évvel idősebb volt nála. A szép, egészséges, vidám leány ,,a legszebb a trieri lányok között“, már bakfisként bálkirálynői rangot vívott ki magának. Marx, aki sohasem rendelkezett jelentős anyagi javakkal, gyakran szűkösen élt, de Jenny filozófus és ugyanakkor vidám közönnyel fogadta a sors e viszontagságait, s csak arra ügyelt, hogy „drága- Karlja“ ne fordítson túlságosan sok időt a létfenntartáshoz szükséges anyagi eszközök előteremtésére. Vajmi kevesen fogadták a vendégeket oly nagy szeretettel szerény körülmények között, mint Marx felesége. Visszaemlékezéseimben Marxnak arról az életszakaszáról írok, amikor már belépett életének hetedik évtizedébe, de még megőrizte frisseségét és életvidámságát. .. Két éven át meglehetősen gyakran érintkeztem A töke szerzőjével, de nem emlékszem semmi olyasmire, ami akár csak távolról is hasonlított volna arra, hogy az idősebb nem sokra becsüli a fiatalabbat. Marx, lehetséges, nem becsülte annyira „csupán tudományos barátait“, és többre tartotta elvtársait a proletariátus osztály harcában, de ezt a személyes elfogultságot viselkedésével nem mutatta. Személyében szerencsém volt találkozni az emberiség azon bölcs és erkölcsös vezéreinek egyikével, akiket méltán lehet nagynak tekinteni. Nyikolaj Morozov Londonba 1880. decemberében érkeztem barátommal, aki gyakran megfordult Marxnál. A londoni földalattin utaztunk hozzá, amelyet akkoriban még gőzmozdony vontatott. Marx azokban a napokban Eleonora leányával tartózkodott otthon. Jól emlékszem első benyomásomra: mennyire hasonlít az arcképére! Miután üdvözöltük egymást, és leültünk egy kis asztal mellé... nevetve elmondtam gondolatomat. Ö is nevezett, és megjegyezte, gyakran mondják ezt neki, és valahogy furcsa érzés számára olyan embernek lenni, akire nem az arcképe, hanem aki ö maga hasonlít az arcképére. Inkább közepes termetűnek, de meglehetősen széles vállúnak láttam, nagyon barátságos volt mindkettőnkhöz. De rögtön érződött minden mozdulatában, szavában hogy teljesen tisztában van személyiségének kiemelkedő jelentőségével. Nem vettem észre rajta semmiféle komorságot vagy zárkózottságot, ahogyan hallottam valakitől. Főleg a „Narodnaja Volja“ ügyeiről beszélgettünk. Marx igen élénken érdeklődött iránta, és azt mondta, hogy az önkényuralom ellen vívott harcunkat ö is, mint minden európai, egészen mesebelinek látja, amely csak fantasztikus regényekben fordul elő. Amikor két nap múlva, Londonból való elutazásom előtt újból meglátogattam, ismét vele és leányával töltöttem egy kis időt, majd búcsúzáskor átadott nekem öt vagy hat előkészített könyvet. Megígérte, hogy előszót is ír ahhoz, amelyet kiválasztunk kiadás végett... Amikor megtudta, hogy két-három hét múlva visszamegyek Oroszországba, erősen megszorította a kezem, és szerencsés hazatérést kívánt. Mindketten megígértük, hogy írni fogunk egymásnak, de ez nem valósult meg. (Nyikolaj Moro- zovot a határon letartóztatták a cári hatóságok, bebörtönözték, s a börtönből csak 1905 végén szabadult.) - (A szerk.). Búcsúüdvözlet Oroszországból A londoni highgatei temetőben 1883. március 17-én eltemették Marxot. Ugyanabba a sírba temették, amelybe tizenöt hónappal korábban a feleségét. A gyászszertartáson a koszorúk elhelyezése és Engels beszéde után Lon- guet, Marx Jenny nevű leányának férje felolvasta az orosz szocialistáktól érkezett üzenetet: ...... Kihunyt az egyik legnagyobb elme: meghalt a proletariátus kizsákmá- nyolói ellen küzdő legenergikusabb harcos. Az orosz szocialisták leborulnak annak az embernek a sírja előtt, aki együttérzett törekvéseikkel rettenetes harcuk minden viszontagságában. Folytatják ezt a harcot mindaddig, amíg nem diadalmaskodnak véglegesen a társadalmi forradalom elvei. Elsőként orosz nyelvre fordították le és adták ki A tőkét - a modern szocializmus evangéliumát. Az orosz egyetemek diákjai voltak az elsők, akiknek alkalmuk volt tanulmányozni rokonszenv kísérte előadásban annak a hatalmas gondolkodónak az elméletét, akit most elvesztettünk. Még azok is, akik gyakorlati szervezeti kérdésekben nem értettek egyet a Nemzetközi Munkásszövetség megalapítójával, mindig kénytelenek voltak meghajolni univerzális tudása és gondolkodása nagy ereje előtt, amely ily mélyrehatóan fel tudta tárni a modern töke lényegét a társadalom gazdasági formáinak fejlődését, és az egész történelemnek ettől a fejlődéstől való függését. Még legdü- hödtebb ellenfelei is, akikkel a forradalmár szocialisták soraiban találkozott, kénytelenek voltak eleget tenni a nagy forradalmi felhívásnak, amelyet Marx élete barátjával együtt harmincöt évvel ezelőtt adott ki: „Világ proletárjai, egyesüljetek!“ (Szputnyik) ■naan / // ELŐ INTERNACIONA SZÚ h Az Ideiglenes Kormányt alkotó burzsoá pártok 1917. augusztusában Moszkvában tanácskoztak. Az akkori külügyminiszter, Trescsenko - egy milliomos cukorgyáros - öntelten kijelentette egy nyugati lap tudósítójának kérdésére, hogy a marxizmus sorsáról Oroszországban véglegesen döntöttek: a bolsevikokkal együtt „elnyelte a múlt...“ Ezt a feledésbe merült epizódot most Nagy-Britannia külügyminiszterének, Francis Pimnek egyik kijelentése kapcsán elevenítettem fel. A Churchill-alapítvány tagsága előtt tartott előadást, s itt kijelentette, hogy a marxizmus ma már „visszavonhatatlanul elavult“ és bebizonyította „ideológiai tarthatatlanságát“. Nos, nem ez az egyetlen ilyesféle kijelentés Nyugaton. Hasonlóak hangzottak el burzsoá filozófusok - Popper, Ayer - és politilógusok - Rosztow és Bell szájából is. A marxizmus bukásának és ódivatúságának tételét azonban képtelenek voltak megindokolni korunk „szovjetszakértői“ is, akikhez az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Reagan is csatlakozott. Az efféle bombasztikus kijelentéseknek kevés köze van a valósághoz. Tarthatatlanságukat a közelmúlt néhány tényének egyszerű számbavétele s mindaz alátámasztja, ami napjainkban a világban történik. Marx Károly tüzetesen tanulmányozta a tőkés termelési módot, feltárta törvényszerűségeit, s ennek alapján indokolta meg, hogy a kapitalizmus megszűnése történelmileg szükségszerű, s azt egy újtípusú fejlettebb társadalmi formációnak, a szocializmusnak és a kommunizmusnak kell felváltania. Ez az előrejelzés a, múlt század negyvenes éveiben hangzott el. Akkor még a kapitalizmus egyetlen, az egész világot átfogó rendszert alkotott. A kommunisták kis csoportjához alig száz ember tartozott ebben az időben. A 19. század kilencvenes éveiben viszont a marxizmus már a felszabadító mozgalom uralkodó eszméjévé vált, egyesítve a világ különböző tájain a munkások, parasztok és haladó értelmiségiek millióit. Oroszországban 1917-ben a marxista párt vezetésével - melynek élén V. I. Lenin állt - győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Az ország népe megkezdte az új társadalom építését. A második világháborút követően kialakult a szocialista országok világrendszere, mely az emberiség több mint egyharmadát képviseli. Az NOSZF eszméinek hatására bontakozott ki a széles körű nemzeti felszabadító mozgalom. A gyarmati rendL szer szétesett. Számos felszabadult ország népe választotta tudatosan a szocialista fejlődés útját. A világforradalmi folyamat tehát úgy alakult és úgy fejlődött tovább, ahogyan azt Marx és Lenin megjövendölte. Az Amerikai Egyesült Államok elnökének jelenlegi tanácsadója, az orosz társadalmi gondolkodás történetének „szakértője“, Richard Pipes,-'nem véletlenül ismerte be a közelmúltban, hogy az NOSZF minden más eseménynél nagyobb mértékben meghatározta a huszadik század arculatát. Valóban, a Nagy Október és a Szovjetunió megalakulása forradalmasította és forradalmasítja nemcsak a nemzetközi viszonyok egész rendszerét, hanem a különböző országok belső fejlődését, számos nemzet történelmi sorsát is. Azon nincs mit csodálkozni, hogy ma egyre többen és egyre gyakrabban kísérleteznek a marxista-leninista eszmék vonzerejének csökkentésével. Az antikom- munizmus tulajdonképpen már a Kommunista Kiáltvány megjelenését követő napon létrejött, a marxizmus után pedig rögtön megjelent az antimarxizmus is. A burzsoázia sosem kímélte erejét, ha arról volt szó, hogy -a dolgozókban, a munkásosztályban és annak pártjában a marxizmus-leninizmus iránti ellenszenvet szítsa. Igyekezetük - mint a tapasztalat bizonyítja - nem maradt eredménytelen. Az antimarxizmus termőtalajra talál az új erők egyes ideológiailag éretlen, elméletileg felkészületlen és ingatag „vezetői“ és „ideológusai“ körében, mely erők kiegészítik a felszabadító és antimonopolista harc egyre szélesedő frontját, de nem ismerik a társadalmi fejlődés törvényszerűségeit, helytelenül értelmezik a szocializmus valódi lényegét és a szocializmushoz vezető utakat. Amikor a marxizmussal szembehelyezkedő erők a marxizmus revíziójának elkerülhetetlenségéről beszélnek, és a kommunista pártokat megalakulásuk óta vezérlő alapelvek „korszerűsítését“ követelik, tudatosan eltorzítják a reális szocializmus lényegét. Indokö- latlanok az állításaik a kommunista mozgalom valamiféle unifikálódásáról, a szocializmus modelljeinek lemásolásáról a szovjet tapasztalatok átvételének erőszakolásáról. „A Szovjetunió senkire sem kényszeríti rá az államforma semmiféle sablonját és „modelljeit“, amelyek figyelmen kívül hagynák az egyes országok sajátosságait. Puszta létével, valamint az újtípusú szociális viszonyok és a nemzetek közötti kapcsolatok reális megvalósításával gyakorol egyre nagyobb I tatást a történelemre, példája erőteljesen érezteti hatását azoknak a bonyolult problémáknak a megoldásánál, amelyekkel a kapitalizmus nem képes megbirkózni“ - állapítja meg az SZKP KB-nak a Szovjetunió megalakulása 60U évfordulója alkalmából kiadott határozata. Az általános és specifikus dialektikájának a kommunista világmozgalomban semmi köze a reformizmushoz, a baloldali kalandorpolitikához, sem a dogmatikus szektarianizmushoz. Lenin már a 20. század elején azt írta: „Mi nem tekintjük Marx elméletét véglegesnek és érinthetetlennek; ellenkezőleg meggyőződésünk, hogy ő csak az alapjait rakta le annak a tudománynak, amelyet a szocialistáknak minden irányban tovább kell fejleszteniük, ha lépést akarnak tartani az élettel“. Ma is a marxizmus-leninizmus az az egyetlen tudományos világnézet, amely nemcsak az emberiség múltját és jelenét magyarázza, hanem a továbbfejlődés távlatait is megmutatja. A marxizmus-leninizmus elfogadja az új megállapításokat, ha reális jellegűek, s ha az élet is igazolja azokat. A Szovjetunió és más szocialista országok tapasztalatai meggyőzően bizonyítják a gazdaságfejlesztés központosított politikai vezetésének előnyeit, mert ezekben az országokban nincs gazdasági válság, általános a lakosság foglalkoztatottsága, összhangban van a gazdasági és szociális kérdések megoldása. Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen kifejtette: „A történelemben eddig még nem volt rá példa, hogy egy ország ilyen gyorsan kiemelkedjen az elmaradottságból, a szenvedésből, s magas szintű kultúrával, állandóan emelkedő élet- színvonallal rendelkező modern nagyhatalommá váljék“. Bár már nagyon sokan megkísérelték, a marxizmus napjainkbeli jelentőségének csökkentését és lényegének elferdítését, határozottan állapíthatjuk, hogy e nagy eszme időszerűsége nem hogy csökkenne, hanem ellenkezőleg, egyre nő. A marxizmus a jelenkor legelterjedtebb és legnagyobb tekintélyt élvező filozófiája. A világ fejlődése olyan irányban halad, ahogyan azt a tudományos kommunizmus megalapítói előre látták. LEV SZUVOROV, a bölcsészettudományok doktora \ IV. 29. jBmSL Mg wh, wLj&g űW TO. ■ hm fl A|A §■§ $jg jBb&Sl w~r- Pl '^wk fn™
