Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-15 / 15. szám

FÉL ÉVTIZEDE AZ ÉVSZÁZADOS ELMARADOTTSÁG ELLEN • Az afgán fővárosban március 12-én négynapos találkozót tartottak az el len forra­dalmi csoportok azon egykori vezetői, akik letették a fegyvert, és átálltak a népi kormány oldalára. Kandahar tartomány, az or­szág déli részében. Titkos hegyi utakon állig felfegyverzett férfi­ak csoportja lopakodik, minden sziklát, minden bokrot felhasz­nálva búvóhelyül. Csak a menet végén haladó négy embernél nincs fegyver, csupán kamera és fényképezőgépek. Nyugati filmesek ók, akiket az afgán el­lenforradalmárok a tett színhe­lyére vezetnek. Néhány órányi út után elérik a falut, amely mind­össze ötven kilométernyire lehet Afganisztán második legna­gyobb városától. A rendező körülnéz, elégedett a helyszínnel. A fegyveresek elő­rohannak rejtekhelyükről. Fel­gyújtják a falu házait, kézigráná­tokat dobálnak. Elkészültek az eredeti „dokumentumfelvé­telek“ arról, hogy az afgán el­lenforradalmárok -az ö megfo­galmazásuk szerint „szabad­ságharcosok“ — milyen elkese­redett harcot vívnak az Afga­nisztáni Demokratikus Köztár­saság kormányának csapatai ellen. Néhány óra múlva a cso­port már indul vissza, a határok mögé. így számolt be a Neues Deutschland tavaly júliusban egy nyugati forgatócsoport munkájáról. A filmet különböző tévéállomások különböző kom­mentárokkal tálalva vetítették. A helyszín, a pusztítás valóban eredeti... GAZDASÁGI REFORMOK Ebben a hónapban ünnepük Afganisz­tánban az 1978-as forradalom ötödik év­fordulóját. A forradalom előtt a világ egyik legelmaradottabb, legszegényebb orszá­ga volt. Az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem 1977-ben 162 dollár volt, ez­zel az akkori ENSZ-statisztika szerint a 129 fejlődő ország közül Afganisztán a 108. helyre került. Gyakorlatilag alig létezett feldolgozóipar, hiszen az amúgy is alacsony szintű nemzeti össztermék­nek csupán a 3,3 százalékát adta. A la­kosság 80 százaléka falun élt, a munka­képes lakosság 71,8 százaléka a mező­gazdaságban dolgozott. Egyébként a mezőgazdaság adta a nemzeti jövede­lem kétharmadát, s a kivitel háromne­gyedét a mezőgazdasági termékek ké­pezték. Ennek ellenére az ország önma­gát sem volt képes ellátni mezőgazdasá­gi termékekkel, a termelés növekedési üteme jóval elmaradt a lakosság számá­nak növekedése mögött. A nagy szerepet játszó állattenyésztés rendkívül elmara­dott volt, évente az állatállomány harminc százaléka pusztult el. Az 1978-as áprilisi forradalom után közzétették a „Forradalmi feladatok fő irányvonalait“, amelyben megfogalmaz­ták a társadalom gazdasági struktúrája átépítésének alapelveit. Tekintettel a me­zőgazdaság jelentőségére, az egyik leg­fontosabb feladat a több szakaszban megvalósuló földreform életbe léptetése. Az első szakaszban 300 000 szegériypa- raszt között mintegy 700 000 hektár föl­det osztottak el. A földművesek adóssá­gait - 11 millió szegényparaszt 30 milli­árd afghanival tartozott a földbirtokosok­nak - a Forradalmi Tanács eltörölte. A termelés fellendítése érdekében 20—40 százalékkal csökkentették a műtrágyák és a mezőgazdasági gépek árát, és emelték az egyes termékek felvásárlási árait. Megalakították az első földműves- szövetkezeteket, gép- és traktorállomá­sokat. Az eredmények sem maradtak el. Tavaly például a gabonanemúekböl 3, zöldségből 4, gyapotból 23, cukorrépából pedig 29 százalékkal termeltek többet, mint az előző évben. Gyors ütemben folyik az ország iparo­sítása, a forradalom utáni első három évben közel kétszázötven ipari létesít­ményt adtak át. Az idei legfontosabb feladatok közé tartozik az ország energe­tikai alapjának bővítése, a földgáz- és kőolajtermelés növelése, a cementgyár­tás fejlesztése. Tovább erősítik az állami szektort az iparban, a mezőgazdaságban és a közlekedésben, a beruházások jelen­tős részét is e három ágazatban össz­pontosítják. A kormány nagy figyelmet fordít a jelentős építkezések befejezésé­re; köztük van két textilipari üzem, a ka- buli villanyerömú, s a dzselabádei kon­zervgyár. „HADÜZENET NÉLKÜLI HÁBORÚ“ Az Afganisztáni Demokratikus Köztár­saságban fél évtizede folyik a harc az évszázados elmaradottság ellen. A fejlő­dés útja a forradalom után is göröngyös volt. Megindult az új rendszer elleni „lát­hatatlan“ külföldi agresszió, amely fel­használta a belföldi ellenzéki erőket is. Kezükre játszott a realitásoktól elszaka­dó, a hatalmat kisajátító Amin-csoport önkényuralma, amely lényegét tekintve eláru Ita a forradalom céljait. A Szovjetu nió 1979-es katonai segítségét követően - amelyre a két ország közötti egyez­mény alapján került sor - az afgán kér­dés a nyugati lapok első oldalára került. A nemzetközi reakció összpontosított tá­madást indított Babrak Karmai kormánya ellen, az imperializmus Afganisztánon keresztül támadja a Szovjetuniót. A leg- reakciósabb körök a közvéleményt félre­vezetve, a tényeket elferdítve Afganisz­tánnal takaróztak és takaróznak ma is a lázas fegyverkezési programok elfogla­lásakor, a hidegháborús hangulat szítá­sakor. Az azóta eltelt évek igazolták a szovjet lépés helyességét. Ezt ékesen bizonyít­ják az ország mindennapjai, a gazdasági és a szociális programok megvalósításá­ban elért eredmények, a társadalmi élet minden területén megvalósuló konszoli­dációs folyamat, melyhez a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok segítő kezet nyújtanak. Az építőmunkához azonban békére, nyugalomra van szük­ség, s a nemzetközi reakció ettől igyek­szik megfosztani az afgán népet. A két szomszédos állam, Pakisztán és Irán az első pillanattól kezdve ellenségesen fo­gadta az afgán forradalmat, az Egyesült Államokkal és Kínával karöltve segítsé­get nyújtottak a népi kormány ellen har­coló ellenforradalmi csoportoknak. Az ellenforradalmi bandák nyolcvan tábort tartanak fenn pakisztáni területen, itt képezik ki őket és innen indulnak támadásra a határmenti községek békés lakossága ellen. Az öt év alatt az USA 218 millió dollárral, az NSZK 60 millió márkával, Nagy-Britannia predig 18 millió font sterlinggel járult hozzá e csoprortok támogatásához. A moszkvai Pravda feb­ruárban felhívta rá a figyelmet, hogy Washi ngton a beavatkozás nyílt fokozásá­ra készül, s az idén 105 millió dollárt szán e célra. Afganisztán ellenes durva provo­kációnak minősíthető az a tény is, hogy néhány hónappal ezelőtt az ellenforra­dalmi bandák vezetői az USA-ba utaztak, nagyobb katonai támogatást kértek a maguk számára és Ronald Reagan elnök is fogadta őket. Az Afganisztáni Demokratikus Köztár­saság Forradalmi Tanácsának Elnöksé­ge 1981. június 18-án közzétett nyilatko­zatában teljes szabadságot és sértetlen­séget biztosít azoknak a félrevezetett afgán lakosoknak, akik Pakisztánba vagy más országokba távoztak és onnan ha­zatérnek. Azóta már több ezer afgán tért vissza hazájába. Az ellenforradalmi cso­portok sem egységesek, a népi hatalom fegyveres erői sokat felszámoltak közü­lük, a közelmúltban pedig több vezetőjük átállt az afgán kormány oldalára. Azokról, akik nem tették le a fegyvert, a nyugati sajtó úgy ír, mint „az iszlám szent ügyé­ért harcoló igazi afgánokról“. Azonban korántsem az iszlám iránti odaadás, ha­nem a félrevezetés, a külfödról jövő p>énz és a vezetőiknek a haladó rendszer elleni gyűlölete tartja őket úgy-ahogy össze. Ezt igazolják azok az értesülések, amelyek szerint a vezetők legtöbbje „másodállás­ban“ valamilyen külföldi kémszervezet ügynöke is. Az ellenforradalmárok és támogatóik célja állandó rettegésben tartani a lakos­ságot, amely egyre nagyobb bizalmat érez a haladó reformokat bevezető kor­mány iránt. Az állandó külső veszély még inkább nehezíti az amúgy sem könnyű gazdasági körülmények között folyó épí­tőmunkát. ERŐFESZÍTÉSEK A JÓSZOMSZÉDI VISZONY MEGTEREMTÉSÉRE Érthetők tehát azok az erőfeszítések, amelyeket az afgán kormány tesz a szomszédaival való kapcsolatok nor­malizálására. Bár az afganisztáni-pa­kisztáni kapcsolatokban nem igen lehet beszélni változásokról, a holtpontról azonban sikerült kimozdulni. Tavaly nyá­ron Genfben sor került az afganisztáni -pakisztáni tárgyalásokra. A körülmé­nyek elég szokatlanok voltak, a küldött­ség nem egy teremben és egy asztalnál foglalt helyet, hanem külön helyiségben, s Diego Cordovez, az ENSZ főtitkárának helyettese közvetített közöttük. Irán tar­tózkodott a párbeszédben való részvétel­től, s mind a mai napiig mereven elzárkó­zik a tárgyalások elöl. A párbeszéd megkezdésére tavaly csak úgy kerülhetett sor, hogy mindkét lét tett bizonyos engedményeket. Afganisz­tán nem kötötte a tárgyalásokat kormá­nyának hivatalos elismeréséhez, Pakisz­tán predig lemondott ómról a követelésről, hogy a tárgyalásokba vonják be az ellen- forradalmi csoprortok vezetőit is. Pakisztán - az Egyesült Államok leg­fontosabb szövetségese a térségben - a kaprcso latok rendezését a szovjet csapratkontingens kivonásához köti. Af­ganisztán predig számtalanszor hangsú­lyozta, hogy a Szovjetuniótól kért katona) segítség nem a feszültség kiváltó oka, hanem következménye volt. Annak a „hadüzenet nélküli háborúnak“, amely éprpren pakisztáni területről indult Afga­nisztán ellen. A Karmal-kormárty állás­pontja világos és természetes; a szovjet katonák kivonásairól abban aiz esetben lehet szó, ha megszűnik az Afganisztán belügyeibe való külső beavatkozás, s er­re megbízható nemzetközi garanciákat kell kapnia Diego Cordovez februárban bejelen­tette, hogy az afganisztáni-prakisztáni közvetett tárgyalásokat e hónapban foly­tatják Genfben. Szerinte Afganisztán együttműködési készsége megkönnyíti az ENSZ dolgát. Hiszen az afgán állás- pront szerint minden vitás kérdést rendez­ni lehet a politikai tárgyalások útján. Meg­figyelők szerint Pakisztán tárgyalási haj­landósága figyelemre méltó, aiminek azonban többféle oka is van. Az első Afganisztán belső konszolidálódása, s hogy az afgán csapiatok a határokon túlra szorították vissza az ellenforradatlmi bandákat. Továbbá; a Pakisztánba átme­nekült csoprortok a dollárinjekciók ellené­re is egyre nagyobb terheket rónak az országra, s a határtérség ingatag helyze­te csak erősíti a nemzetiségi ellentéteket. S végső soron Iszlámábád így is de­monstrálni akarja függetlenségét, önálló politikáját. Ez utóbbi azonban — a ténye­ket figyelembe véve - nem több puszta fitogtatásnál, hiszen egyre több amerikai hadibázis éprül Pakisztánban. Már meg­kezdték például - az indiai sajtó számolt be róla - azoknak az elektronikus megfi­gyelőállomásoknak az építését is, ame­lyek az Egyesült Államok gyorshadtesté­nek aiz Indiai-óceán és a Perzsa-öböl térségében végrehajtandó akcióhoz nyúj- tainak segítséget. A Navbharat Times szerint Ziaul Hak pakisztáni elnök leg­utóbbi washingtoni látogatása alkalmával megállaprodott arról, hogy a támaszpon­tok fejében a Fehér Ház szemet húny a pakisztáni nukleáris fegyver kifejleszté­se fölött, és korszerű fegyvereket szállít Iszlámábádnak. Irán elvesztése után az USA szaunára Paikisztán katonai-politikai szempontból rendkívül fontossá vált. Üdvös lenne, ha az afganisztáni-pa­kisztáni tárgyalások újabb fordulóján Isz­lámábád részéről többről lenne szó, mint paszta taktikázásról. Ez mindkét fél érde­ke, s egyben hozzájámlna a térségben a feszültség enyhítéséhez. MAUNÁK ISTVÁN • Az USA kabuli nagykövetsége előtt március második felében tízezrek tiltakoztak Reagan elnök provokatív döntése ellen, amellyel március 21-ét „az afgán néppiel való szolidaritás napjává“ nyilvánította. (ŐSTK-felvételek)

Next

/
Oldalképek
Tartalom