Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-04-08 / 14. szám
Alkonyodik, amikor a határőrök visszatérnek körletükbe. Fáradtak, de alighogy elfogyasztják a vacsorát, néhányan mégis a város felé veszik útjukat. Táncpróbára mennek.- Harminctagú népművészeti együttesünk van — magyarázza Jozef Vojtek politikai tiszt. - A fiúk katonáink közül, a lányok a szlovák gimnázium tanulóinak soraiból kerülnek ki. A Szakszervezetek Háza adott nekik otthont, ott próbálnak. Mire odaérünk, már szól a nóta, ropják a táncot. Az egyik rövid szünetben a politikai tiszt elújságolja:- Ha jól emlékszem, 1959 karácsonya előtt a határőrök egy csoportja elhatározta, hogy az ünnepekre műsort készít. Nem volt köztük hivatásos zenész, de valamilyen hangszeren játszani többen is tudtak. Néhány hivatásos katona és feleségük is bekapcsolódott a műsor összeállításába, s mondanom sem kell, hogy az egység katonái előtt nagy sikert arattak. Az egységnél nem voltak meg a feltételek a próbákra, s a népviseletet is csak kölcsönzés útján tudták beszerezni. A komáromi (Komárno) Szakszervezetek Házában abban az időben Jozef Mituch igazgató vezetésével működött égy néptánccsoport. Ezzel egyesültek, s hamarosan a Dunaj nevet vették fel. Miért éppen ezt? Minden bizonnyal azért, mert a nép- művészeti együttes tagjainak jelentős része a folyón teljesít szolgálatot, a dunai határóregység soraiból kerül ki.-Az együttes tevékenységének első évében szép eredményeket ért el - folytatja Vojtek elvtárs. - Az ifjúsági alkotóverseny járási fordulóján az első helyen végzett, de a kerületi versenyen is megállta a helyét. Sót, a határőregységek országos népművészeti vetélkedőjén is megnyerte a közönség és a bíráló bizottAnyalai János örvezetó, az együttes prímása A kezdeti nezhézségeket sikerült leküz- denünk - mondja Ludovít Galovitsch ság tetszését. Azóta bejárta a járás falva- it, minden jelentősebb rendezvényen ott volt. Az 1965-ös árvíz azonban véget vetett a sikersorozatnak. Az iskolát kitelepítették, a katonák pedig szolgálati feladataik mellett a mentési, majd később az újjáépítési munkálatokkal voltak elfoglalva. Három évig csupán reménykedtek abban, hogy újra talpra állnak, de valami mindig közbejött. Végül is Ludovít Galovitsch alhadnagy, az együttes egykori tagja, ma koreográfusa és vezetője vette kezébe a szervezést. Az újrakezdésről ezt mondja:- A kezdeti nehézségeket a Szakszervezetek Háza vezetőségének, a párt- és az állami szerveknek támogatásával leküzdöttük. A lányok újra eljöttek közénk, ami elsősorban is a gimnázium érdeme. Hamarosan nemcsak visszaszereztük a Dunaj együttes hírnevét, hanem azt öregbítettük is. Az. együttes vezetőjének nem volt könnyű a dolga. A tényleges katonák szolgálati idejük letöltése után leszerelnek, helyükbe újakat kellett és kell keresni, felkészíteni a fellépésekre. A lányoknál jobb volt a helyzet, azok általában négyévenként váltják egymást. Ennek ellenére az együttes teljesítménye nem szenvedett csorbát. Évente nyolcvan -száz fellépést tartanak. Jártak az NDK- ban, Magyarországod, felléptek Strázni- cén, Domazlicén, valamint a nyitrai országos aratóünnepségen. Mindenütt bizonyították, hogy a katonák népviseletben, népi táncosként is megállják a helyüket.- Az együttes tagjainak nincs fölmentésük a szolgálat alól. Ennek ellenére, mindnyájan szívesen veszünk részt az együttes munkájában. Gazdag élményekkel, tapasztalatokkal térek majd vissza a polgári életbe - mondja Zöld István közlegény, Példás határőr.- Prímási teendőmet az unokatestvérem veszi majd át - szól közbe Anyalai János örvezetó. - Amíg beilleszkedik az együttesbe, segíteni fogom. Szívesen térek majd vissza, hiszen úgy éltünk itt, Szól a nóta, röpül a szoknya (A szerző felvételei) A jó felkészülés fél siker - állítja Balja Igor mint egy nagy család. Magyarok, szlovákok megértettük egymást, egy volt a célunk: jól szerepelni. Közben folytatódik a próba. Rencés Mihály közlegény operettrészletet próbál. Az együttes vezetője véleményt mond, tanácsot ad. Másnap ugyanis a határőregységek népművészeti versenyén vesznek részt.- Igyekszünk kitenni magunkért - fordul felém Bállá Igor, majd megtoldja a szót: - Kedvtelésből táncolunk és ezért a próbákon nem sajnáljuk a verejtéket. A közmondás is úgy tartja, hogy jó felkészülés - fél siker. Véget ér a próba. Ludovít Galovitsch nézi a hazafelé tartó fiatalokat. Hosszabb szünet után szólal meg:- Ma már céltudatosabb munkát végzünk, mint korábban. Még a bevonulás előtt felkutatjuk azokat a fiúkat, akik különböző népművészeti csoportokban tevékenykednek. Ennek köszönhetjük, hogy hamar beilleszkednek a kollektívába. A másnapi fellépésen újra találkozunk. Meglepődtem, hogy nemcsak az együttes jelenlegi, hanem a volt tagjai is ott vannak. Az utóbbiak hírül vették, hogy a szlovák fővárosban szerepel egykori együttesük, és eljöttek szót váltani, megnézni fellépésüket. Felgördül a függöny, a katonák egyenruha helyett most népviseletet öltöttek magukra. Különösen nagy elismerést kap a cigánytánc, de kiteszhek magukért az énekesek is. A zsűri nagy örömmel fogadott véleménye egyértelmű: újra ott lehetnek a határőrség országos versenyén. NÉMETH JÁNOS Kőtonáfc népviseletben gye, ma jó voltam, a kávét sem öntöttem ki - dicsekedett az apuka előtt az egyik kis óvodás. - Igen, igen - bizonyította szavát Éva Baligová óvónő és mosolyogva simogatta meg a kislány kócos szőke haját. Nem véletlen, hogy a környéknek szinte apraja-nagyja ismeri. Tizenkét éve költöztek Bratislavába, a dúbravkai lakótelepre, s azóta az óvodában vigyáz a kicsinyekre, míg szüleik dolgoznak.- Első tanítványaim ma 17-18 évesek. Akkor jut eszembe, mennyire rohan az idő, amikor velük találkozom. Úgy tűnik, nemrég még a kezüket fogtam séta közben vagy alvás előtt takargattam őket, ma pedig már nagylányok, nagyfiúk. Jóleső érzés az is, ha az első bizonyítvánnyal keresnek fel, de még meghatóbb, ha az alapiskola elvégzése után, vagy később eljönnek megkérdezni - hogy vagyok. Nagyon szereti a gyerekeket. Huszonöt éve napról napra köztük van. Kezdetben alapiskolában tanított. Azután egy Trencín melletti községből felköltöztek a szlovák fővárosba és óvónői helyet kínálták fel neki. Elfogadta s nem bánta meg. Ma már semmiért sem cserélné fel ezt a munkát.- Nehezen szoktam meg a városi életet. Falusi tanítónőként természetesen részt vettem minden községi megmozdulásban, sokat szerveztem. Itt azután nagyon hiányoztak az emberek. Nem ismertem senkit. Fokozatosan kerültem közelebbi kapcsolatba kartársnőimen kívül az apróságok szüleivel, főképp anyukákkal. S akkor úgy éreztem, itt az alkalom újra közösségi életet kezdeni. Lelkesen mesélte, hogyan lépett érintkezésbe a Szlovákiai Nőszövetség körzeti bizottságával. Segítségével kezdte szervezni a lakótelep lányait, asszonyait. Először az ismerősöket, később pedig közvetítésükkel a többieket is. A feladat nem bizonyult könnyűnek. Itt ugyanis nem volt művelődési ház, ahol összejöhettek volna. Nem volt és nincs hangosanbeszélő, amelynek hívó szavára az előző lakóhelyen a nők eljöttek a különféle rendezvényekre. Más formákat kellett választani. Meghívókat írtak, az üzletekben - ahol ezt megengedték -, az autóbuszmegállóban falragaszokat helyeztek el, de legfontosabb a személyes kapcsolat megteremtése volt. Aztán áldozatrakész tagok kerültek a bizottságba, megoszlott a munka, s az eredmények sem maradtak el.- Az első években, amikor a toronyhá- zak pincéiben tartottuk az összejöveteleket, rossz faládákon ülve, sokszor mondta a férjem tréfásan: úgy dolgoztok, mint valamikor a kommunisták az illegalitásban. Ma már mindez a múlté. A lakótelepi iskolában tartjuk a gyűléseket, rendezvényeink többségét pedig a művelődési központban. Az alapiskolával kapcsolatban még elmondotta, hogy a pionírokat patronálják, sok közös akciót, kirándulást szerveznek. S nemcsak a gyűléseket tartják ott, hanem kézimunka kiállítást is rendeztek már az iskolában, keddenként pedig a tornatermet és az úszómedencét is használhatják. Egyszóval kiváló az együttműködés. A 450 tagú szervezetet nem könnyű irányítani. Úgynevezett tizesbizalmiakat választottak az utcák és lakótömbök szerint, s ők tartanak közvetlen kapcsolatot a tagsággal.- Már említettem, mennyivel másképp kell itt szervezni, mint a falvakon. Természetesen nem lehet ugyanolyan rendezvényeket sem tartani. Pedig milyen szívesen emlékszem vissza például a közös tollfosztásra, amelyen a gyermekotthonokban nevelkedőknek készítettünk párnákat. Vagy a színjátszó csoportra. Menynyit szerepeltünk! Itt, sajnos, ritkán jutok el színházba. Viszont felkeressük a magányosan élő idős asszonyokat. Nemrég kedves összejövetelt tartottunk, és számukra jól sikerült a nőnapi mulatság is. Két nagy fia tényleges katonai szolgálatát teljesíti, a kicsi pedig harmadikos. Megszokták, ha az anyuka gyűlésen van, az apuka törődik velük. Nem is lehet ez másképp. Csak megértő házastárs mellett vállalhat tisztséget a feleség. Ezt tartja Éva Baligová is. Azon kívül, hogy a nőszövetség alapszervezetének elnöke, tagja a Szlovákiai Gyógypedagógiai Társaság logopédiai szekciójának is. A különböző tanfolyamokon szerzett ismereteket jól hasznosítja az óvodások helyes kiejtésre való nevelésében. S rendszeresen jár a negyedik városkerület üzleteibe, mint a nemzeti bizottság fogyasztói ellenőrző tanácsának a tagja.-A gyerekek között fiatalnak érzem magam, pedig nemsokára akár nagymama is lehetek- mondta búcsúzóu I. DEÁK TERÉZ NEM CSERÉLNÉM FEL MÁSSAL...
