Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-04-01 / 13. szám
„Újra elindulnék .. Nem akartam elhinni, mármint hogy 6, Sidó Ferenc - két hét múlva- hatvanéves lesz. Aki nem ismeri személyesen, annak is nehezen hihető, hiszen még csak a minap játszott VB-döntőt! Igaz, ha utánaszámolunk, az a „minap“ éppen 24 éve volt, az 1959-es dortmundi világbajnokságon. Hogy szalad az idő ... Amikor Prievidzán Csehszlovákia nemzetközi asztalitenisz-bajnokságán szóba jött e jubileum, megegyeztünk, hogy még beszélgetünk róla, elvégre csaknem 4 napos a verseny. Aztán mégis úgy adódott, hogy csak a banketten tudtunk beszélgetni. Amikor előhozakodtam kérésemmel, a vacsora után, tudtam, nem hagyja megjegyzés nélkül:- Szörnyű vagy, még ilyenkor sem hagyod nyugton az embert. Egyetlen mentséged, hogy véletlenül földiek vagyunk. Az ember itt elfelejtené a gondjait, a verseny okozta izgalmakat, te meg azt akarod, hogy az elmúlt hatvan évre emlékezzem, pedig nem is vagyok még annyi. Csak két hónap múlva leszek ...- mondta nevetve, majd rövid időre elhallgatott, ezután nekem már csak a jegyzetelés volt a feladatom.- Úgy van az ember az évekkel, hogy amíg fiatal, nem számolja azokat. Amikor tízéves, szinte nem is tud róla, a húszat megünnepli, a harmincat pláne, majd amikor negyvenéves, elkezd komolyodni, aztán ha meg ötven lesz, azt mondja: „No fene már ilyen sok?!“ Hatvanéves korában meg eszébe kell, hogy jusson, ideje visszapillantani. Amikor ez először eszembe jutott, rájöttem, hogy tulajdonképpen kettős jubileumom van az idén, hiszen kereken 50 éve vettem a kezembe először pingpongütöt. Ja, persze! Te azt akarod, hogy mondjam el, mi az az egy dolog, ami feltétlenül az eszembe jut eme számvetéskor. Kérhettél volna könnyebbet is, például azt, hogy mi az a tíz dolog ... De azért megpróbálok válaszolni ...- Először is el kell mondanom, hogy aligha lettem volna kilencszeres világbajnok, aligha jártam volna be a világot és nyertem volna több száz versenyt, ha a feleségem nem úgy viszonyul a sporthoz, mint ahogy. Ha nem tudta volna, hogy amikor utazom, versenyzek, edzésről edzésre rohanok, akkor a kötelességemet teszem. Ő pedig mindehhez biztosította a nyugodt feltételeket. Nélküle aligha jutottam volna még 36 évesen is egyesben a VB-döntőre, és nem lettem volt 38 évesen VB-ezüstérmes párosban Bérezik Zolival és csapatban bronzérmes a pekingi világbajnokságon. Nélküle nem tudtam volna igazi sportember lenni, olyan, aki kikaphat ugyan, de csak a jobbtól és nem úgy, hogy én vagyok az oka. Szerintem minden verseny a felkészülésnél kezdődik és nem az asztalnál. No, de ezt már a sokéves tapasztalat mondatja velem ...- Másodszor, nem tudom kihagyni a sorból első világbajnoki szereplése• A jubiláló Sidó Ferenc met. Amikor 1947-ben 48 órát utaztunk tapadón, hogy időben Párizsba érjünk, egyesben pedig bekerültem a döntőbe, méghozzá az ellen a Váha ellen, akit egyszer, még 1936-ban, „zöldfülű“ koromban csaknem megvertem, pedig 6 volt akkor is a világbajnok, és aki még ott megjósolta, hogy vihetem valamire. Igaz Párizsban is ő nyert, de elhittem, hogy lehet keresnivalóm.- Harmadszor mindenképpen az 1953-as bukaresti Vß-t kell említenem, amikor veretlenül három világ- bajnoki aranyérmet nyertem. Sajnos a csapatversenyben nem sikerült győzni, de megnyertem az egyest, Kócziánnal a párost és a román Angelica Rozeanuval a vegyes párost.- Negyedszer pedig már Dortmun- dot kell említenem, hiszen akkoriban nem nagyon bíztak bennem. A VB-t megelőzően az angol nemzetközi bajnokságra is a saját költségemen utaztam, és úgy lettem csak csapattag, hogy Angliában három bajnokságot nyertem. Dortmundban aztán újra eljutottam a döntőbe, ahol ha nyerek, tizedik világbajnoki címemet szerzem. A másik ágon Jung Kuo-Tang került a döntőbe, akit előzőleg a csapatverseny során megvertem. Ő nyert és a Kínai Népköztársaság első világbajnoka lett.- Ötödször?! ... Már csak egy marad hátra: edző lettem. Igaz, negyvenévesen hagytam abba a versenyzést, míg életem egyharmadát éppen az edzösködés teszi ki. Neveltem világbajnokokat, Európa-bajnokokat, junior kontinens-bajnokokat. Jónyert és Klampárt én hívtam meg a válogatottba, Pista tizenöt éves volt akkor, Tibi még fiatalabb. Mit hallgattam ezért ... Nekem lett igazam. Hát még akkor mit tudott volna ez a két gyerek összehozni, ha csak feleannyira veszik komolyan, mint én. Pedig mennyit idegeskedtem miattuk. Hála? Nem vártam én soha, de legalább egy lapot itt- ott küldhették volna, amerre jártak, vagy egy-egy születésnapomról néha megemlékezhettek volna! Mégis, ha újra tízéves lehetnék, újra elindulnék a pályán, hogy eljussak idáig ... No de azt hiszem, ennyit kértél tőlem, így hát kimerítettük a napirendet, s mivel késő van, ideje lefeküdni, hiszen reggel indulunk a BEK-meccsre Duis- burgba. Apropó, te hogy utazol? Ha akarod elviszünk hazáig. így lettem Sidó Ferenc útitársa, mintegy három órára. Közben elhaladtunk szülőfaluja Vágpatta (Pata) mellett, amelynek időközben díszpolgára lett. Miközben a kocsiból ellágyuló tekintettel szemlélte faluja tornyát, talán a nagy útra gondolt, amelyet azóta járt be, hogy a nevét a Vág- menti kis faluban beírták az anyakönyvbe. Kerek 60 esztendeje. BALKÉZRŐL Úgy egy éve történhetett. Egyik vidéki utamon adódott, hogy kénytelen voltam megvédeni a ,, mundér" becsületét. Reggelizés közben hallom, amint az asztalnál a velem szemben ülök beszélgetnek, s azt mondja az egyik: ,,Ezek az újságírók is csak balkézről végzik a munkájukat, különben nem cserélték volna fel ezt a két képet...“ s jelentőségteljesen bólogatva állapították meg. hogy az újság hátoldalán levő két kép és a képaláírások nem egyeznek, felcserélődtek. Elmagyaráztam, hogy arról a szerző tehet legkevésbé, ha ilyesmi előfordul, hiszen ahhoz elég, ha a két kép mérete egyforma. A szerzőnek nem áll módjában az ilyen hibát megelőznie. Akkor fel sem tűnt, hogy az iménti szóhasználat hibás volt, hiszen nyilvánvalóan ,,félvállról“-t akart mondani ,,balkézről“ helyett. Mintha sejtettem volna, hogy az ilyen kép- cserék megállapításánál mekkora szerep jut a képnek. Pontosabban a bal kéznek .... Akkor persze még nem gondoltam, hogy engem is megtréfál a nyomda ördöge, amely az utóbbi időben a sportlapok hasábjain, mintha az asztaliteniszt szemelte volna ki áldozatául ... Nemrégiben mi is ezeken a hasábokon „neveztük“ ki Nemes Olgát Mrs. Parkernak, Mrs. Parkért - korábban Jill Hammersley - pedig Nemes Olgának. A kettejük közötti korkülönbség nem kevesebb mint 18 év! Nemes a fiatalabb. Nem sokkal korábban az egyik hazai képes sportlapban jelent meg egy kéthasábos, teljes újságoldal-magas- ságú fotó, amely a szövegbeli utalás szerint a tavalyi Európa-bajnok svéd Appelgrent ábrázolja. Csakhogy a fotón éppen honfitársa, Waldner készülődik egy fonákhoz ... Igaz, mindketten szőkék, csak éppen a teljes svéd élmezőnyben egyedül Waldner a jobbkezes. Appelgren, Stellán Bengston, Ulf Bengston, Lindh, sőt Thorsell is balkezes! Mintha ezt a hibát akarta volna kiküszöbölni egy külfdöldi sportnapi• A két Broda lap, amely a Kicker sportmagazin cikkét vette át ,,Waldner a zseni“ címmel. A cikkhez mellékelt kép pedig Appelgrent ábrázolja, amint éppen adogatáshoz készülődik. Bal kézzel! Nem sokkal később ugyanez a sportláp valamennyi eseten túllicitált. Arról ír, hogy a jövőben esetleg együtt játszik párost Hrachová és a hollandok Európa-bajnoknóje Vrie- sekoop. A szöveghez képet is mellékeltek ,,Hrachová“ aláírással. Csakhogy a fotón Miroslav Brodát lehet látni! ... (Hogy ezt honnan lehet tudni, amikor a két Broda úgy hasonlít egymásra, mint két tojás. Nos onnan hogy Vladislav Broda balkezes.) Erre a ,.bakira“ csak egyfajta magyarázat lehet: hogy Hrachová is jobbkezes. N em tehetek róla, de amikor a legfelső ob nemzetközi sportszervek tanácskozásain újra meg újra felmerül az amatórizmus kérdése, nekem mindig Jim Thorpe jut az eszembe. Ezeken a tanácskozásokon ugyanis egyre sarkítottabban kerül előtérbe az élsport és a versenysport nagy dilemmája, hogy hol a határa az amatőrizmusnak. Mekkora pénzdíj elfogadása lehet megengedett és mekkorá már nem, mégoldás-e az, ha csak néhány évvel később vehetik fel azt a pénzt a sportolók, amelyet „amatőrként“ megkerestek ... Különösen a NOB-nak az a döntése, hogy az olimpiák műsorára felvették a teniszt és az asztaliteniszt, bolygatta meg a világ sportközvéleményét. Nem minden ok nélkül, hiszen például az asztaliteniszezók között aki megnyeri a TOP 12-őt, három nap alatt két és félezer nyugatnémet márkát kap a férfiaknál, a felénél többet a nőknél. Ez persze jó esetben is zsebpénznek számít a pénzdíjas teniszversenyeken nyerhető összegekhez képest. Még ma sem tisztázott, hogyan dönt végül is a NOB, amely az egyes nemzetközi szövetségekre bízza a részvételi szabályzat kidolgozását. Hogy azokat végül is hogyan hozzák közös nevezőre?! Az rejtély, sót egy éve az asztalitenisz EB idején maga Juan Antonio Samaranch sem tudott erről érdemben nyilatkozni, hiába kérdeztük. A nemzetközi sportsajtó egyre sokasodó sürgetései is tanúsítják, hogy a kérdés megoldása nem tűr halasztást. Több szempontból is sürgős lenne letennie a garast a NOB-nak, hiszen el kell kezdeni mindenütt a felkészítést, és ebből a szempontból nem mellékes tisztázni, hogy kik indulhatnak. Már csak azért sem, mert olyan „tinédzserek“ vesznek fel sokszámjegyú összegeket, akik az említett sportágakban 5 év múlva a legesélye„Fényes ösvény“ havi hatvan dollárja... sebbek lehetnének. Ezenkívül gyakran felmerül az is, hogy elhamarkodott volt a döntés az olimpiai műsor bővítéséről, hiszen egyre többen emlegetik a gigantiz- mus káros voltát, és beszélnek a részvevők és kísérőik számának korlátozásáról is. Persze ez utóbbi még megoldható adminisztratív úton, de az amatórizmus kérdésének tisztázása, az olimpiai eszme tisztaságának megőrzése egyfelől és a programbövítés kérdése másfelől ennél sokkal bonyolultabb probléma. Már csak azért is, mert különbözőek az egyes sportágakban a versenysport feltételei, igy az egyes nemzetközi szövetségek nézete is a feltételek megítélésében. Ezért nem csoda, ha sokan a nyílt játékok megrendezésének kérdését is napirendre tűznék. A már milliomos teniszezők, alpesi sízök, labdarúgók esetleg indulhatnak. /?!/ Hogy hogyan „jön“ ide Jim Thorpe?! Nos, az ő pályafutása és egyéni tragédiája jól érzékelteti az olimpia sportmozgalom változásait. Míg korábban a NOB vezérkara szinte megszállottként őrködött az amatőrizmus felett, ma sokak szerint túlságosan is elnéző! Egykor Jim Thorpenak, aki indián anyjától kapta - az algokinok nyelvén - a Fényes ösvény nevet, azért vette vissza a NOB a stockholmi olimpián öt- és tízpróbában szerzett aranyérmét, mert utólag kiderítették, hogy három évvel korábban a diák Thorpe a nyári szünetben költségmegtérítés címén havi 60 dollárt /!/ vett fel. Nem sejtve, hogy ezzel megszegi a „szent“ - vagy sokkal inkább álszent - amatőr szabályokat. Emiatt vették vissza aranyérmeit és ezért vált meghasonlottá az évszázad első felének talán legnagyobb atlétája. Tulajdonképpen hangsúlyoznia kellene az „atlétát“, hiszen az atlétika a fő olimpiai sportág, manapság azonban akkora összeget, mint Jim Thorpe kapott 80 évvel ezelőtt egy hónapra, egy-egy futóatléta távközben sokszorosan megkeres! Nemrég látott napvilágot, hogy a maratoni futás nem hivatalos világcsúcsának tulajdonosa, az amerikai Alberto Salazar 8 ezer dollárt kapott az 5000 méteres síkfutásban elért győzelméért Torontóban, és fontolgatja, hogy inkább lemond a világbajnoki válogató versenyről, a bostoni maratonin való indulásról, csak hogy ott lehessen április végén a sydneyi maratoni versenyen. Ott ugyanis 20 ezer dolláros csekket kap a győztes és további 28 ezer dollárt, ha megjavítja a világ legjobb maratoni idejét (Salazar 2:08:13). Persze, ez csak egy példa a sok közül, amelyekből még nagyon sokat lehetne idézni, még ha az egyes tételek nem is ekkora összegekről árulkodnának. S kapják mindezt olyan versenyzők, akik Los Angelesben akár olimpiai bajnokok lehetnek. Nem sokat változtat az a tényeken, hogy az atléták esetében a pénzdíjak jelentős részét a nemzeti szövetségek számláján zárolják, és a versenyző csak aktív pályafutása befejeztével juthat hozzá. Ha valakinek a sport-olimpia-amatőrizmus fogalmak hallatán esetleg megkeseredik a szájíze, akkor az nem véletlen. Még az sem sokat változtat a tényeken, hogy időközben Jim Thorpe aranyérmét - lányának - visszaadta a NOB ... Kép és szöveg: MÉSZÁROS JÁNOS VASÁRNAPI KIADÁS Index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csetó János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon 309. 331-252, 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdasági ügyek: 506-39. Táviró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanovióova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon: 337-823. 337-825 Hirdetési iroda a közüle- teknek: 815 80 Bratislava. Vajanského nábrezie 15. II. emelet, telefon: 551-83. 544-51. Előfizetési dij havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14.70. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kős 13.-. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS. Ústredná expedicia a dovoz tlaőe. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6
