Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-14 / 2. szám
V I L A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÉW m SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA pénteken érkezik az üzembe. így jóformán minden szombaton kénytelenek vagyunk dotgozni. Nem értjük, miért nem kaphatjuk meg az anyagot már a hét elején? Vezetőink azt mondják, hogy ennek objektív oka van.“ Ha egy termelési-gazdasági egységen belül a hazai nyersanyagból készített félkész áru nem érkezik meg pontosan a végterméket készítő üzembe, ennek oka lehet a felelőtlenség, hanyagság, szervezési hiba, de ezek nem minősíthetők objektív okoknak. Persze, e tényen a munkásnő, sőt még a mester sem tud változtatni. Az ilyen esetben a pártbizottságnak kell megvizsgálnia - az üzemben és a termelési-gazdasági egységben miként érvényesítik a gazdasági vezetők a komplex intézkedéseket. Az egyes irányítási, döntési szinteken keletkező mulasztásokat, következetlenségeket nem szabad objektív okként feltüntetni. Gazdálkodásunk belső feltételeinek javítása felöleli a hasonló jellegű fogyatékosságok felszámolását is. ,,Az előrehaladás egyedüli útja csak az lehet, hogy a megfelelő szinten a járásban, a kerületben vagy a központban bírálóan elemeznek minden konkrét fogyatékosságot, a feladatok teljesítése elmulasztásának minden konkrét esetét, keresik a visszásságok valódi okait, operatívan és konkrétan helyrehozzák a hibákat, és szembeszáll- nak az alibizmussal, amely még mindig gyakori.“ A központi bizottság tanácskozásán elhangzott zárszó fenti megállapításai útmutatóul szolgálnak az évzáró taggyűléseken munkánk értékeléséhez. A továbblépés szempontjából pedig meghatározó jelentőségű - minden színtan — a kommunisták cselekvésre serkentő példája. «, CSETÖ JÁNOS V ajon megtesszük-e, amit megtehetnénk? Pontosabban, azt kell kérdeznem: én, a kommunista igazgató megtettem-e mindent azért, hogy vállalatunk tiszta számlával kezdhesse az új évet? Mert csak akkor van erkölcsi alapja, hogy számon kérjem munkatársaimtól feladataik teljesítését, ha önmagámtól is megkövetelem ugyanazt.“ E gondolatokat közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt jegyeztem fel egy tanácskozáson. Többen is szóltak az igényesség szükségességéről. Az idézett igazgató azok közé tartozik, akik már évek óta a gyakorlatban valósítják meg a fenti elveket. 1983-as évi tervünk számol a gazdasági növekedés ütemének meggyorsításával. Kedvezőbb feltételeket akarunk teremteni gazdaságpolitikánk alapvető céljának eléréséhez, az életszínvonal megtartásához és a szociális biztonság megőrzéséhez. E cél elérésének egyik előfeltétele, hogy szemléletváltás következzen be, mivel a gyorsabb ütemű növekedés nem a mennyiségi fejlesztésen, hanem a minőségi tényezők erősítésén, a források jobb kihasználásán, a hatékonyság növelésén alapszik. Tovább fűzve a gondolatot: társadalmi érdek, a vállalatok gazdálkodjanak eredményesen. Népgazdaságunk mai fejlettségi szintjén -figyelembe véve gazdaság- irányításunk tökéletesítésének folyamatosságát - megállapíthatjuk: az üzemek, vállalatok, termelési-gazdasági egységek gazdálkodásának eredményességét döntően megszabja vezető gárdájuk képessége, cselekvőkészsége. ,,A vezetők számára nem lehet más ismérve a rátermettségnek és az irányítási készségnek, mint a tervteljesítésben elért eredmény, a hatékonyság színvonala, a tudományos-müszaki haladásban rejlő lehetőségek kihasználása és a munka magas színvonala. Ók csak ilyen szempontok szerint értékelhetők és jutalmazhatók anyagi és erkölcsi vonatkozásban egyaránt. Az említett elveket gazdasági gyakorlatunkban következetesebben kell érvényesíteni, ezt kiemelte a pártunk központi bizottságának 7. ülésén elhangzott beszámoló is. Mindig vegyes érzésekkel hallgatom azokat a „bátor“ gazdasági vezetőket, akik felfelé is „benyújtják“ a számlát. Miről van szó. Példával igyekszem megvilágítani. Amikor a vállalatok megkapták az 1983-as évi terv irányszámait, volt igazgató - nem is egy -, aki így gondolkodott: akarnak tőlem X értékben nyereséget, ha vásárolhatok a nyugati piacon X értékben, akkor rendben van, elfogadom a tervet. Ha csak a feleértékben vásárolhatok, akkor a nyereség is a felére csökken.“ Ilyen elvek alapján készült el a vállalati terv. A tervegyeztetéskor a felettesek megkérdezték: Mit tesz akkor , ha nem vásárolhat a nyugati piacon? Készítettek tervet ilyen szempontból is? A válasz: Nem, kelt, hogy valamit adjanak!... Micsoda logika! így lehet tetten érni a vezetői hozzáállást... Nézzünk egy ' másik példát. „Vállalatunkban abból az elvből indultunk ki, hogy 80 százalékkal csökkentjük az importot, és a tervezett nyereséget erőforrásaink jobb kihasználásával, termékeink minőségének javításával akarjuk elérni.“ íme a reálisan gondolkodó, a kockázatot is vállalni kész magatartás. Akik így gondolkodnak, azok segítik elő, hogy gyorsabban alkalmazkodhassunk a világgazdaság egyre igényesebb és gyorsan változó feltételeihez. Mi a világgazdasági helyzeten változtatni nem tudunk, viszont hazai viszonyaink, gazdálkodási feltételeink javítása elsősorban rajtunk múlik. Itt a sokat emlegetett szubjektív tényezőkre gondolok. Egy ötvenéves munkásnő, szocialista munkabrigád tagja mondotta: „A hét első napjaiban alig van munkánk, az anyag, a félkész áru rendszerint csütörtökön, 1983. január 14. XVI. évfolyam Ára 1 korona A strázskei Chemko vállalat árutermelésének egyharmadát a műtrágya-gyártás képezi. Az NPK-2A kombinált műtrágyát az Állami Minőségvizsgáló Intézet az I. osztályba sorolta, s ez a tény az éves béralap jelentős növekedéséhez is hozzájárul. A felvételen Jozef Fecenko műszakvezető mester, szocialista munkabrigád-vezető és Karol Dra- vecky az NPK-2A műtrágyát gyártó részleg vezérlőhelyiségében (Felvétel: CSTK - Svatopluk Písecky)