Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-11 / 10. szám
A NIGÉRIAI ESEMÉNYEK TÖRTÉNELMI ÉS GAZDASÁGI HÁTTERE AFRIKAI VÁLTOZATOK A NEOKOLONIALIZMUS TÉMÁJÁRA Az utóbbi hetek külpolitikai eseményei során Nigéria is felkeltette a világsajtó érdeklődését. Habár Afrikában nem meglepőek a váratlan fordulatok, a közeli államokból beözönlött kétmilliónyi vendégmunkás azonnali kiutasítása mégis nagy port kavart fel, egyrészt azért, mert a hazatérés tragikus körülmények között zajlott, továbbá azért is, mert e fejlemények beláthatatlan következményekkel járhatnak a térségben. Bizonyára túlzott egyszerűsítés lenne, ha a nigériai kormánynak ezt a döntését csupán az olajpiaci helyzettel hoznánk összefüggésbe, jóllehet az események hátterében az olaj, illetve keresletének csökkenése tölti be a bűnbak szerepét. Inkább arról van szó, hogy a legújabb nigériai eseményeket egy új fejlődési szakasz kezdetének tekinthetjük a nyugat- és közép-afrikai térség, sőt az egész kontinens történetében. Nigériát ugyanis a lakosság létszáma (85 millió fő), nemzetiségi összetétele, természeti erőforrásai, gazdasági-társadalmi viszonyai és egyéb adottságai szempontjából olyan államnak tekinthetjük, amely koncentráltan fejezi ki az afrikai problémákat. Nigéria 1960. október Nigéria és a környező országok vázlatos térképe elsején szabadult fel az angol gyarmati elnyomás alól, s az eltelt 23 év alatt központi helyet foglalt el a neokolonializ- mus érdekszférájában. Ezt a „megtisztelő“ helyzetét elsősorban gazdag olajforrásainak köszönheti, amelyek készletét 2,36 milliárd tonnára becsülik. Mint ismeretes, az iparilag fejlett kapitalista országok növekvő tőkekivitele mindig olyan országokba irányult, ahol azok természeti kincseinek kiaknázása busás haszonnak kecsegtetett, s a termelőerők fejlettsége is elérte a magas profit termeléséhez szükséges szintet. Nos, Nigériában adva voltak ezek a feltételek, amit az is bizonyít, hogy az olajkonjuktúra éveiben a külföldi tőkebefektetések ebben az országban másfél év alatt térültek meg - 1977-ben például 65,8 százalékos volt a profitráta. A Biafra-intermezzo tanulságai A gazdag olajforrások feltárása azonban tragikus belpolitikai eseményekhez is vezetett. Sokan emlékeznek még az 1967-1970-es években a biafrai szepa- ratistákkal folytatott véres polgárháborúra, melynek megértéséhez vissza kell kanyarodni a gyarmati elnyomás éveibe. Közismert, hogy a gyarmatosítók a „divide et impera“ elvet követve tudatosan szították a törzsek, nemzetiségek közötti viszályokat. Nigéria hazafias érzületü katonai vezetőinek ez az örökség nem kis gondot okozott, s csak hosszú, véres harcok árán tudták megszilárdítani az ország egységét. Ezek az ellentétek az 1963-64-es olajfeltárások után különösen kiéleződtek, főleg az olajmezök keleti területein élő ibo-törzsek és a hauszák között. Ebben a válságos helyzetben 1966 januárjában fiatal tisztek csoportja vette át a hatalmat, élén Ironsi vezérőrnaggyal. Az ország közigazgatási rendezésére hozott intézkedéseik azonban, amelyek főleg az ibo-törzseknek kedveztek, az ország más részeiben; főleg északon és nyugaton ibo-ellenes akciókhoz vezettek, s 1966. július 29-én Ibadariban a lázadók magát Ironsi vezérőrnagyot is meggyilkolták. A helyére lépő Gowon tábornok újabb közigazgatási rendezést kezdeményezett, a keleti körzetet etnikai alapon háromfelé osztotta, s elkülönítette a nigériai olaj 63 százalékát adó déli részt. Ezt követte 1967. május 30-án Ojukwu ezredesnek, a keleti körzet katonai kormányzójának a lépése, aki a volt keleti körzetet az olajlelóhellyel együtt Biafrai Köztársaság néven függetlenné nyilvánította. Érthető, hogy a külföldi tökeérdekelt- ségek védelmezői, az imperialista kormányok nem nagyon bíztak a nemzeti érzésektől fűtött, s az ország egységesítésére törekvő katonai kormányzásban, ezért sugalmazták a biafrai zendülést is, hogy az olajmezök birtoklása részrehajlóbb, engedelmesebb kezekbe kerüljön. Bár ez a kísérlet - az imperialista kormányok hatékony támogatása ellenére - kudarcba fulladt, a csaknem három évig tartó polgárháborúnak sok százezer halottja volt. Fejlődés, fokozódó el lentmondásokka I Az afrikai szolidaritás és a szocialista országok politikai támogatása fontos szerepet játszott Nigéria területi egységének megvédésében és megőrzésében, valamint a központi kormányzat megszilárdításában. A hetvenes években az intenzív tőkebeáramlás tovább folytatódott, s a nemzeti burzsoázia fokozatos kifejlődése csak fokozta a nigériai belpolitikai helyzet bonyolultságát. A szocialista eszmék ugyanis Nigériában sem ismeretlenek, hiszen a marxizmus-leni nizmus már a gyarmatosítás éveiben lelkes követőkre talált a munkások és a lassan kibontakozó értelmiség soraiban. Ezt a külföldi tőkés érdekeltségek is tudatosították, s amint arra Dapo Fatogun, az egyik nigériai marxista folyóirat főszerkesztője a Béke és Szocializmus nemzetközi folyóiratban közölt cikkében rámutatott, a nigériai társadalmi-politikai fejlődésnek valamiféle nemzeti szocialista színezetet igyekeztek adni. Nigéria hagyományos mezőgazdasági kivitelét - ami elsősorban a volt gyarmat- tartó, Nagy-Britannia szükségleteinek a kielégítését szolgálta - fokozatosan háttérbe szorította az olaj, amely a hetvenes évek végén már 90 százalékos arányt képviselt a kivitel egész terjedelmében. A gyorsan növekvő olajexport a magas árak mellett széles körű gazdaságfejlesztési programok megvalósítását tette lehetővé, amelyek elsősorban az energetika, a kohászat és a feldolgozó ipar kiépítésére, valamint a mezőgazdaság fejlesztésére irányultak. így a külföldi tö- keérdekeltségek expanzív terjeszkedése mellett a belső nemzeti erőforrások is gyarapodtak, amire a nigériai államvezetés mindig nagy gondot fordított. Ezt az irányzatot jelentős mértékben elősegítették az el nem kötelezett fejlődő országokkal, valamint a szocialista országokkal folytatott kereskedelmi kapcsolatok. A Szovjetunió például fontos kohászati, kőolajipari és vegyipari létesítmények kivitelezésében vett részt. A gyors ütemű iparosítás következtében a bérmunkások száma az 1960-as 350 ezerről 1976-ig 3 millióra, az 1975- től 1980-ig terjedő harmadik tervidőszakban pedig 5 millióra nőtt. Mivel a lakosság döntő többsége a mezőgazdaságban dolgozik, ahol szintén intenzív fejlesztési programokat valósítanak meg, bővítik a rizs, a kukorica s más munkaigényes növények vetésterületét, valamint az öntözött területek nagyságát, így a szomszédos országokból bevándorolt vendég- munkásoknak is jutott munkalehetőség. Az idegenek alkalmazása főleg a külföldi érdekeltségek számára volt előnyös, hiszen ez a munkaerő lényegesen olcsóbb volt a hazainál, s szakszervezeti védelemben sem részesült. Az ipari termelés az 1962-től 1968-ig terjedő első tervidőszakban évente 4 százalékkal, az 1970-től 1974-ig tartó második tervidőszakban 6,6 százalékkal, az említett harmadik tervidőszakban pedig már évi 9 százalékkal növekedett. A pénzfogyatkozás következményei A nigériai olajkonjunktúra csúcsosodá- sa a hetvenes évek végén következett be, amikor az 1978-tól 1981 végéig terjedő időszakban a jó minőségű nigériai olaj hordókénti ára 14,12 dollárról 40 dollárra emelkedett. A kitermelt olajnak mintegy 80 százalékát exportálták. Az eladott mennyiség 1979-ben elérte a 111 millió tonnát, de már 1980-ban 77,3 millió tonnára csökkent. A kereslet visszaesése miatt 1982-ben már az árat is csökkenteni kellett, mégpedig hordóként 36,52 dollárra. Így alakult ki 1982-ben az a helyzet, hogy az olajeladásból származó 11,5 milliárd dollárnyi bevétel már a mezőgazdasági kivitellel együtt sem tudta fedezni a 16,6 milliárd dolláros behozatalt, s a devizatartalékok 1981-ben elkezdődött fokozatos kimerülése után az 1982- es év is 2,5 milliárd dolláros külkereskedelmi deficittel zárult. A csökkenő olajbevételekből a nyolcvanas évek elején már nem lehetett fedezni azt a kettős terhet, amit a dinamikus gazdaságfejlesztés és a külföldi tőkebefektetések kifelé áramló profitjának fedezése jelentett. A kapitalista tőkekivitel egyik törvényszerűsége, hogy amikor a befogadó ország romló gazdasági helyzete miatt veszélybe kerül az innen származó extraprofit, a tőkének egy másik formája kezd beáramlani az országba, vagyis a kölcsöntőke, amely az adott ország fokozatos eladósodása alapján biztosítja a tőkebefektetések további jövedelmezőségét. Ezt tapasztalhatjuk most világszerte, s így van ez Nigériában is, bár még távolról sem olyan mértékben, mint például Brazília, Argentína, Mexikó vagy más, adósságokban fuldokló fejlődő országok esetében. A nigériai kormány éppen ezért el szeretné kerülni a mértéktelen eladósodás fenyegető veszélyét, hiszen ez az előirányzott gazdaságfejlesztési programok teljes feladását jelentené. Ennek most elsősorban a ghanai, a togói, a nigeri és más vendégmunkások látják a kárát, akik egy zsákba kerültek a gazdasági ésszerűsítések egyéb mozgósítható tartalékaival. Legutóbb például a nigériai kormány újabb négy és fél dollárral csökkentette olajának hordókénti árát. Nehéz lenne azonban előre megjósolni, hogy ez az intézkedés mit nyom majd a latban, milyen hatással lesz az ország kibillent külkereskedelmi mérlegére. Az idegen állampolgárok kiutasítása nem mentheti meg Nigéria gazdasági helyzetét, hiszen világos, hogy az ugyanabban a térségben élő, s a jelenlegi helyzetben is egymás segítségére utalt fiatal afrikai államok egymás rovására nem oldhatják meg saját gazdasági problémáikat. A kiutasítás tragikus eseményei mindenesetre lezártak egy történelmi korszakot Nigéria és a nyugat-afrikai térség népeinek életében, s fényt vetettek egy olyan korszak kezdetére, amelyben törvényszerűen tovább erősödnek a haladó, a forradalmi erők pozíciói a neoko- lonizmussal szemben folytatott harcban. MAKRAI MIKLÓS A Nigériából kiutasított kétmilliónyi idegen állampolgár között mintegy másfél milliónyian vannak a ghanaiak. A felvételen ghanai hazatérők láthatók, amint egy túlzsúfolt teherautón az akkrai elosztótáborba igyekeznek. (ÖSTK-felv.) Nigéria devizatartalékainak csökkenése az 1981-1982-es években (A Nemzetközi Valutaalap 1981-es adatai szerint)
