Új Szó, 1983. december (36. évfolyam, 284-309. szám)
1983-12-10 / 292. szám, szombat
ÚJ szó 3 1983. XII. 10. Gromiko fogadta Fitermant A békeharc és a haza védelme elválaszthatatlan (ČSTK) - Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese, külügyminiszter Moszkvában tegnap fogadta Charles Fitermant, Franciaország közlekedési miniszterét. A baráti eszmecsere során a két fél állást foglalt a szovjet-francia kapcsolatok fejlesztése mellett. Andrej Gromiko hangsúlyozta, hogy tekintettel az utóbbi időben kiélezett nemzetközi helyzetre, a két ország együttműködése foReagan is aláírta (ČSTK) - Az első 21 MX interkontinentális rakéta, további 52 Trident interkontinentális nukleáris rakéta, 95 Pershing-2 rakéta, több Ohio osztályú tengeralattjáró építését és más fegyverkezési programok megvalósítását biztosítja az Egyesült Államok 1984. évi katonai költségvetése, amelyet csütörtökön írt alá Reagan elnök. A kongresszus jóváhagyta a Pentagonnak csaknem valamennyi igénylését és mintegy 250 milliárd dollárt utalt ki neki, 18 milliárddal többet, mint tavaly. A hadügyminisztérium ugyancsak megvásárolhatja az első 10 B-1-es bombázórepülögépet és további, nukleáris tölteteket célba juttató hordozókat rendelhet. (ČSTK) - Ülést tartott csütörtökön Varsóban a három lengyel politikai párt együttműködési bizottsága. A LEMP, az Egyesült Parasztpárt és a Demokrata Párt vezetői, értékelve az országban zajló stabilizációs folyamatot, úgy határoztak, hogy 1984 tavaszán kell megrendezni a helyi tanácsok tagjainak újraválasztását. A most hivatalban levő tanácstagok eredeti megbízatása még a szükségállapot idején lejárt; időközben új tanácstörvényt fogadtak el. A bizottság úgy döntött, hogy külön kell választani a parlamenti (ČSTK) - New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szervezetének székhelyén csütörtökön ünnepi ülést tartottak az általános emberi jogok deklarációja elfogadásának 35. évfordulója alkalmából. Jorge Enriqe lllueca, az ENSZ- közgyűlés XXXVIII. ülésszakának elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy napjaink fő problémája az ember alapvető jogának - az életre való jognak a megőrzése. Ezért kulcsfontosságú kérdés a béke megőrzése és a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárítása. A leszerelésért folyó harc rendoktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való jog, a nyugdíjhoz való jog. Alkotmányunk biztosítja a politikai jogokat, a választójogot, a gyülekezési jogot, a véleménynyilvánítási szabadságot stb., de fontos tényező a személyi szabadság, a személyi sérthetetlenség, levéltitok, vallásszabadság, személyi tulajdonhoz való jog, szabad költözködési jog stb. biztosítása. Egyidejűleg alapvető állampolgári kötelesség az alkotmány és a törvények megtartása, a szocialista állam érdekeinek szem előtt tartása, a szocialista tulajdon védelme, a haza védelme, a fegyveres testületekben való szolgálat, a többi állampolgár jogainak tiszteletben tartása és a szocialista együttélés szabályainak betartása. Szocialista társadalmi rendszerünk tehát az állam- polgári jogokat anyagilag is biztosítja, s ezek fejlesztése az ország társadalmi fejlesztésének a függvénye. Az emberi jogok védelme szorosan összefügg a béke biztosításával is, hisz az élethez való jog alapvetően fontos. Az ENSZ-tag- államok harmincöt évvel ezelőtt hitet tettek amellett is, hogy harcot indítanak az emberhez méltó életért, s a békéért. Azokat a polgári, politikai, személyi, szociális, gazdasági és kulturális jogokat, amelyeket a három és fél évtizeddel ezelőtt elfogadott kozott mértékben járul hozzá az európai biztonság megszilárdításához, a normális nemzetközi kapcsolatok helyreállításához. Fi- terman megerősítette, hogy Franciaország síkraszáll a Szovjetunióval folytatott együttmüködés bővítése mellett és az államok közötti békés kapcsolatok híve. A francia minisztert tegnap ugyancsak fogadta Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes. Iraki támadás iráni hajók ellen (ČSTK) - Repülőgépekkel támogatott iraki hadihajók pénteken a Perzsaöbölben levő Kharg szigettől északra megtámadtak egy iráni konvojt és hat hajót elsüllyesztettek. Ugyancsak lelőttek egyet az iráni vadászgépek közül, amelyek szembeszálltak a támadókkal - jelentette az INA, a hivatalos iraki sajtóügynökség. Iraki rakétatalálat érte csütörtök este Bandar Khomeini iráni kikötőben az „lapetos“ görög teherhajót, jelentette be tegnap a görög kereskedelmi flotta szóvivője. A legénységet egy, a közelben levő görög hajó mentette meg. és a tanácsi választásokat, s ezeket már új választási szabályzat alapján kell megrendezni. Döntés született arról is, hogy ki kell dolgozni a jövendő szejmválasztás programját. A választási rendszer reformjára vonatkozó törvénytervezetet megvitatta a lengyel államtanács, s úgy határozott, hogy a dokumentumot rövid időn belül társadalmi vitára bocsátják. Mivel a szejmválasztásokat elhalasztják, szükséges a jelenlegi nemzet- gyűlés mandátumának meghosz- szabbítása. kívül fontos az emberi jogok és az összes népek és országok közötti baráti kapcsolatok szilárdítására nézve - mondotta lllueca. Az államoknak e kérdésben tanúsított magatartása a legfőbb kritérium, amely megmutatja, mennyire hajlandók komolyan és felelősen hozzájárulni az emberi jogok megtartásához. Nem lehet védelmezni az emberi jogokat és ugyanakkor lázas, főként nukleáris fegyverkezést folytatni, és növelni a háború veszélyét - mutatott rá az ENSZ- közgyűlés XXXVIII. ülésszakának elnöke. deklaráció tartalmaz, a CSSZSZK alaptörvénye teljes mértékben biztosítja. Az egyén jogi, gazdasági és szociális helyzete azt tükrözi, hogy szocialista társadalmunk tiszteli, megbecsüli a munkát és a dolgozó embert, lehetővé teszi a személyiség sokoldalú fejlődését és kibontakozását, a lehetőséget az alapvető jogok elmélyítéséhez és további kiterjesztéséhez, s a jogok és kötelességek szerves összekapcsolásához a szocialista demokrácia elveivel összhangban. ,,A szocialista demokráciát két vetületének - az állampolgárok jogainak érvényesítése és a társadalommal szembeni kötelességeik teljesítése - egységében fogjuk fejleszteni. Csak így fejlődhet harmonikusan az emberek alkotó tevékenysége, csak így szolgálhatja a közös célok elérését“ - hangzik a CSKP XVI. kongresszusán elhangzott beszámolóban. Szocialista társadalmunkban egyik legnagyobb vívmánynak tartjuk a társadalmi egyenlőséget és egyenjogúságot. Olyan irányban kell fáradoznunk továbbra is, hogy mindennapi munkánkkal, kötelességeink becsületes teljesítésével tökéletesítsük az olyan társadalmi mechanizmust, amelynek az egyes területein szorosan kapcsolódik az egyéni érdek a társadalmi érdekhez, a jogok a kötelességekhez. Dr. GYÖRGY ISTVÁN (Folytatás az 1. o'dalról) együtt teljes mértékben kész szembeszállni a jelenlegi fejlemények esetleges kockázataival. Ezeket azonban a józanul gondolkodó emberek milliói Nyugat-Európában és a világ más részein is tudatosítják, s növekvő határozottsággal szállnak szembe az imperializmus agresszív törekvéseivel. Amikor józanul értékeljük a nemzetközi erőviszonyokat, a Szovjetuniónak, a szocialista közösségnek, a nem szocialista világ anti- imperialista és háborúellenes erőinek szilárdságát és súlyát, láthatjuk, hogy adott a reális lehetősége annak, hogy gátat vessünk az imperializmus agresszív törekvéseinek, és megvédjük a népek békés jövőjét. Beszédének további részében Husák elvtárs azokkal a növekvő igényekkel foglalkozott, amelyeket korunk a politikai és a nevelő munkával szemben támaszt. Nagyra értékelte azt a támogatást, amelyet állampolgáraink milliói a lakóhelyükön és az üzemekben tartott békefelvonulások és gyűlések ezrein a Szovjetunió és Csehszlovákia külpolitikája, valamint a legfelsőbb párt- és állami szervek által országunk biztonságának erősítésére tett intézkedések iránt kifejeztek. Ezt a támogatást szüntelenül tovább kell erősíteni és mélyíteni. Ez megköveteli, hogy megmagyarázzunk minden kérdést, a tényeknek megfelelően és meggyőzően leleplezzük az imperializmus felelősségét a nemzetközi feszültség kiéleződéséért, ismertessük a Szovjetunió és a többi szocialista ország békeszerető külpolitikájának jelentőségét, országunk politikai, gazdasági és védelmi ereje erősítésének, a Szovjetunióval való szövetség s a szocialista országok egysége és összefor- rottsága szilárdításának szükségességét. A külföldi ellenséges propaganda fokozott mértékben igyekszik kihasználni minden alkalmat arra, hogy különféle koholmányokat terjesszen, nyugtalanságot és kétségeket keltsen. Annál inkább szilárdítani kell az emberekben a politikánkba, a szocialista fejlődés távlatába vetett bizalmat. Olyan időszakban élünk, amelyben fokozatosan megemlékezünk a kommunista párt, nemzeteink által a fasizmus ellen a nemzeti szabadságért vívott harc jelentős mérföldköveiről, egészen Csehszlovákia felszabadulásának 40. évfordulójáig. Ez alkalmat ad arra, hogy a fiatal nemzedékhez ismét közelebb hozzuk és kiemeljük előtte azokat a nagy eszméket, amelyekből szabadságunk, a szocialista jelen megszületett, azokat az eszméket, amelyek a mához szólnak és amelyekből erőt merítünk a további küzdelemhez és munkához. Ezután Husák elvtárs gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy gazdasági és szociális téren következetesen a CSKP XVI. kongresszusának irányelveiből indulunk ki. A kongresszus óta mintegy két és fél év telt el és elmondhatjuk, hogy alapjában véve elérjük az ott kitűzött fő célokat. A hetedik ötéves tervidőszak első két évében a kisebb növekedési dinamika árán is az erőket elsősorban arra kellett összpontosítani, hogy megbirkózzunk egyes rendkívüli gazdasági hatásokkal, megerősítsük a belső és főleg a külső gazdasági egyensúlyt. Az idén az egyensúly további megszilárdításával párhuzamosan már túl tudtuk teljesíteni a terveket, és meg tudtuk gyorsítani a gazdasági fejlődés ütemét. Az idei eredmények - röviden szólva - két lényeges dologra utalnak; először: népgazdaságunk létrehozott kapacitásai, az emberek tapasztalatai és képzettsége megteremtik a feltételeket és a lehetőségeket ahhoz, hogy a gazdaság a következő években gyorsabb ütemben fejlődjön, és sikerüljön megbirkózni az igényesebb feladatokkal; másodszor: e lehetőségek kihasználása céljából offenzív politikai eljárást kell követni. A pártszervek minden szinten és területen követett ilyen offenzív eljárása a gazdasági feladatok megvalósítása érdekében - főleg a CSKP KB Elnöksége idei augusztusi határozatának elfogadása után - meghatározó mértékben hozzájárul az idei eredményekhez. Az idei terv teljesítéséért és kívánatos túlteljesítéséért folytatott küzdelem tapasztalatait az 1984. és az 1985. évi igényes tervfeladatok megvalósítása során is fel kell használni, amikor a cél a hetedik ötéves tervidőszakra előirányzott ütem megtartása. Az eredmények pozitív értékelése során tudatosítjuk, hogy még mindig sok a fogyatékosság és a gyenge hely, amelyeket határozottabban és gyorsabban kell megszüntetni. Például az iparvállalatok megközelítőleg egyötöde az év eleje óta nem teljesíti tervfeladatait. Az ebből adódó veszteség az elmúlt tíz hónapban mintegy másfél milliárd korona volt, amely összeget fel lehetett volna használni a társadalmi szükségletek jobb kielégítésére. A terv nem teljesítését néha objektív tényezők is okozhatják. De gyakran ilyeneknek tüntetik fel részben vagy teljes egészében a szubjektív okokat. Hangsúlyozni kell, hogy a CSKP KB Elnöksége az első félév eredményeinek értékelése során feladatul adta, hogy a minisztériumok, a konszernek, a trösztök s egyúttal a pártszervek következetesebben foglalkozzanak azon vállalatok helyzetével, amelyek nem teljesítik a tervfeladatokat, s hatékonyabban javítsanak a helyzeten. Ugyancsak bírálóan kell rámutatni a termelés minőségének számos fogyatékosságára. Nem lehet megkerülni őket, mint ezt néha megteszik, csak regisztrálni azt az állapotot, hogy egyrészt vannak olyan vállalataink, amelyek kiváló minőségű termékeket állítanak elő, másrészt más vállalatoknál a termelés minősége nem felel meg a követelményeknek és a lehetőségeknek. Nagy nyomatékkai kell érvényesíteni a tudományos-műszaki fejlesztés meggyorsításának követelményét. Persze, a CSKP KB 8. ülése óta még csak viszonylag rövid idő telt el, de olyan feladat ez, amelyre már a XIV., a XV. és a XVI. pártkongresszus is nyomatékosan rámutatott. Fejlett termelési és tudományos-műszaki alapunk, képzett kádereink vannak, ezekre a célokra nem kevés anyagi eszközt fordítunk. Az a cél, hogy ezt a potenciált teljes mértékben kihasználjuk, mozgásba lendítsük, hogy minden felhasználható tartalék megfelelő hasznot hozzon a termelés és a társadalom számára. Számos feladat szükségszerűen hosszú távú, ezért a figyelmet elsősorban azokra a területekre kell összpontosítani, amelyeken nagy utólagos ráfordítások nélkül jelentős fejlődést lehet elérni. A tudományos-műszaki haladással és a termelés minőségével összefügg az előttünk álló gazdasági kulcsfeladatok megoldása. Például mindannyian elismerjük: ahhoz, hogy importálhassunk, elsősorban exportálnunk kell. Ismerjük a tőkés piacok jelenlegi bonyolult helyzetét és a szocialista országok piacának növekvő igényességét. De annál inkább érvényes, hogy csak termékeink minőségével és műszaki fejlettségével érvényesülhetünk. Ezzet együtt a kereskedelmi munka minőségén is lényegesen javítani kell. A termelésnek és a külkereskedelemnek egyaránt nagy és sürgető feladata az, hogy jó dolgokat tudjunk előállítani és jól tudjuk őket értékesíteni. Minden területen sokkal nagyobb nyomatékkai kell érvényesíteni a munkatermelékenység és a gazdaságosság állandó növelésének követelményét, amely még mindig nem jutott el eléggé a gazdaságba, az emberek tudatába. A gyorsabb előrehaladást gátló fogyatékosságok határozottabb megszüntetése érdekében mindenekelőtt szüntelenül emelni kell az irányítómunka színvonalát. E téren is akad számos jó tapasztalat és példa, de egészében véve még mindig sok a rutin- és a sablonszerűség, az az irányzat, hogy a fogyatékosságokat inkább csak regisztrálják, de nem szüntetik meg aktívan. A gyakorlatban még mindig előfordulnak olyan törekvések, hogy spekulálnak a tervteljesítéssel, könnyebb életfeltételeket teremtenek a társadalmi érdekek rovására. Ez ellentétes a szocialista bérezés elveivel, a szocialista fejlődés szükségleteivel, és ebbe nem lehet beletörődni. A növekvő feladatok megkövetelik, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a népgazdaság tervszerű irányításának tökéletesítésére, határozottabb lépéseket tegyenek az állami, a munka-, a gazdasagi és a tervfegyelem megszilárdítására. Ott, ahol nem teljesítik a feladatokat, következetesebben felelősségre kell vonni az illetékes dolgozókat. A munkástól kezdve a művezetőn, a konstruktőrön vagy a tervezőn át egészen az igazgatóig és a miniszterig, mindenkinek felelősséget kell vállalnia a reá bízott feladatok teljesítéséért. Mindenkit valódi eredményei alapján kell értékelni. Ez káderpolitikánk alkotóeleme. A pártmunka feladataival kapcsolatban Husák elvtárs kiemelte, hogy a kor megköveteli a párt vezető szerepének további elmélyítését minden területen, a pártel- lenörzés következetesebb érvényesítését, a politikai-szervező és a nevelő munka javítását. Ehhez kedvező feltételeket teremt a párt egysége és akcióképessége, a párttagállomány számbeli és minőségi fejlődése, ezt a tagállományt folyamatosan feltöltik a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság, az értelmiség fiataljaival. Az elmúlt időszakban a pártszervek és -szervezetek nem kevés értékes tapasztalatot szereztek a politikai-nevelő munkában, a szociális és gazdasági fejlesztés feladatainak megvalósításában; ezeket a tapasztalatokat fel kell használni a pártmunka hatékonyságának növelésére. Januárban és februárban tartják a pártalapszervezetek taggyűléseit, amelyeken a CSKP KB mai ülésének határozataiból kiindulva értékelik a végzett munkát, és meghatározzák a jövő évi feladatokat. Az a cél, hogy e tanácskozásokon visszatükröződjenek a Központi Bizottság tanácskozásának szelleme és határozatai, hogy az alapszervezetek ezen tanácskozásai előmozdítsák a kommunisták aktivitásának további növekedését, a pártszervezetek által a pártpolitika megvalósítására gyakorolt befolyás megszilárdítását hatáskörükön belül. Hogy minden párttag és tagjelölt munkájában és életében a szocializmus, a kommunizmus eszméinek, marxista-leninista eszméinknek valódi harcosaként, a XVI. pártkongresszus határozatainak és a párthatározatoknak végrehajtásáért küzdő harcosként lépjen fel és járjon el. Az 1984-es esztendőre nem könnyű feladatokat tűztünk ki. A nemzetközi helyzet bonyolult. Gazdasági és szociális téren nagyobb célokat tűzünk ki, mint amelyekről a CSKP KB Elnökségének Potáč elvtárs által előterjesztett beszámolójában volt szó. Hogy ezeket a célokat elérjük, megbirkózzunk azokkal az egyre növekvő követelményekkel, amelyeket a helyzet alakulása támaszt, mindenütt tovább kell fokozni a dolgozók erőfeszítéseit. A jövő évben is igényes munka vár ránk, de ez népünk jólétéért, szocialista hazánk további fejlesztéséért és szilárdításáért végzett munka. A több mint 1,6 millió kommunista nagy erőt képvisel. Ha ez az erő egységesen és eltökélten a jövő évi feladatok teljesítésén munkálkodik, biztosítottnak látjuk, hogy további jelentős lépést teszünk a CSKP XVI. kongresszusán elfogadott határozatok megvalósításának útján. Tanácsválasztások lesznek Lengyelországban AZ EMBERI JOGOK NAPJÁN Ünnepi ülés az ENSZ székhelyén