Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)
1983-11-04 / 261. szám, péntek
á j szú 5 1983. XI. 4. Újszerűen gondolkodni és cselekedni A jelenlegi igényes feladatok nagy követelményeket támasztanak a vezetők szakmai és politikai színvonalával, rátermettségével szemben. Ezért a járásunkban is mindenütt következetesek leszünk a szavak és a tettek egységének megtartásában. Nem lehet egyetérteni azzal, hogy a hatékonyság és a minőség szükségességét szóban valaki elismeri, de a gyakorlatban a régi módszerrel dolgozik és vajmi keveset tesz a problémák megoldásáért. A feladatok sikeres teljesítése és az emberek alkotó kezdeményezésének fel- használása megköveteli, hogy következetesen küzdjünk a formalizmus minden megnyilvánulása ellen, mert ez a sikeres előrehaladás egyik fő akadálya. Ilyen szellemben közeledünk mi is a kérdésekhez. Arra törekszünk, hogy minden munkahelyen megszilárduljon a fegyelem, a rend, a feladatokhoz való felelősségteljes hozzáállás. Ebben a kommunistáknak kell az élen járniuk. Nem lehet tovább tűrni azt a helyzetet, amikor a műszaki és munkafegyelem be nem tartásának következtében csökken a munka hatékonysága és nó a rossz minőségű termékek százaléka. Az ellenőrzés fokozása A szocialista munkaverseny sikeres fejlődése megköveteli, hogy az emberek között végzett politikai-szervezési, valamint eszmei és nevelő munkát mentesítsük a formalizmus minden megnyilvánulásától. Magasabb szintre kell emelni az ellenőrzést, hogy az biztosítsa a döntéshozatal és a döntések teljesítésének egységét. Úgy kell elvégezni az ellenőrzést, hogy az adott helyzet mögött lássuk az embert, aki felelős a feladat végrehajtásáért. A termelési és gazdasági paramétereket befolyásoló objektív okok mellett a fő figyelmet a szubjektív tényezőkre kell irányítani, a konkrét emberek munkájára, arra, hogyan végzik a rájuk bízott feladatot. Az egész ellenőrzési rendszerben a helyzet feltérképezéséről át kell térni a hiányosságok okainak leleplezésére és ezzel aktívan hozzájárulni a feladatok sikeres teljesítéséhez. Nagy mértékben emelni kell a termelésben dolgozó pártalap- szervezetek ellenőrzésének hatékonyságát. Nemcsak annak következetes ellenőrzéséről van szó, hogy hogyan harcolunk a formalizmus és a közömbösség ellen, hanem a káderek kiválasztásáról és beosztásáról, az állami, a műszaki, a munka és tervezési fegyelem érvényesítéséről való gondoskodásról is. Az ellenőrzés jogának érvényesítésekor előtérbe kell állítani azt, hogy a vezető dolgozó hogyan járul hozzá a komplex intézkedések megvalósításához. Nem szabad elnézni a hiányosságokat, a fegyelmezetlenséget, az alibizmust, a problémák megoldása alóli kitérést, a formalizmust és az opportunizmust. Mindenkitől meg kell követelni a pártfegyelmet és a feladatok teljesítéséhez való pártos hozzáállást. Nem a gazdasági vezetőséget kell helyettesíteni, hanem a gazdasági vezetőktől megkövetelni a feladatok következetes teljesítését. Támogatni azokat, akik nem térnek ki a megoldás elől, még ha bonyolult problémáról is van szó, akik rugalmasak, tudnak ésszerűen kockáztatni, akik haladó módszerekkel dolgoznak, igényesek magukkal és másokkal szemben, akiknek szavai nincsenek ellentétben tetteikkel és ilyen hozzáállást követelnek meg másoktól is. A személyes agitáció A gazdasági propagandát és nevelést.az ipar a mezőgazdaság intenzifikációja szükségleteinek kell alárendelni, a korszerű gazdasági gondolkodásmód és a szocialista vállalkozószellem kialakításának. A kommunista nevelés szilárd alapjává kell válnia a marxista-le- ninista világnézet formálásának, hogy minden kommunista megértse a párt politikáját és azt a gyakorlatban is alkalmazni tudja. Arra kell törekedni, hogy a forradalmi ideológia, a munkásosztály/erkölcse határozza meg minden dolgozó szellemi profilját. Az emberek között aktívabban kell népszerűsíteni a tudományos materializmust. A tömegekre gyakorolt hatás egyik legjobban bevált módja a személyes agitáció - az emberekkel való élő kapcsolat, őszinte beszélgetés az őket aggasztó kérdésekről. Az eddiginél jobban ki kell használni a szocialista munkaverseny nevelő erejét is. Abban az időben élünk, amikor egyeseknek módosítaniuk kell leegyszerűsített és helytelen nézetüket arról, hogy a szocializmus nem „terülj asztalkám“, amely minden igényt ki tud elégíteni, csupán kérni kell és kinyújtani a kezet. Járásunkban is a legnagyobb problémát a gazdaságfejlesztés extenzív útjáról az intenzív útra való áttérés jelenti. Megoldása a tudományos-műszaki forradalom jobb kihasználásában rejlik. Szem előtt tartjuk, hogy a tudományos-műszaki fejlődés meggyorsítására való törekvés a fejlett szocialista társadalom építésének kulcsfontosságú követelménye. E jelentős feladatnak kell képeznie mindennapi munkánkat. Elvi politikai kérdésről, az egész párt feladatáról van szó. Napjaink propagandájának alfája és ómegája ezért az emberek gondolkodásmódja és cselekedete színvonalának szüntelen emelése. Ma már nem elég jobban dolgozni, mint tegnap. Egyre szükségesebbé válik a társadalmi felelősségérzet elmélyítése, az egészséges és tárgyszerű bírálat fejlesztése, mindenkinél, aki tettével részt vesz az új társadalom építésében. S ami a legfontosabb, az értékelés, az összehasonlítás mások dicséretét vagy bírálatát mindenkinek magánál, saját munkájánál és konkrét eredményeinél kell kezdeni. A vezetők felelőssége Elsősorban a vezető dolgozótól függ, mennyire vagyunk képesek végrehajtani az intenzifikálást a tudományos-műszaki fejlődés meggyorsításának alapján. Ez magas fokú irányítást, konkrét és felelősségteljes döntéshozatalt és olyan munkát igényel, amely megteremti a kellő teret a dolgozók kezdeményezésének fejlesztéséhez és sokoldalú érvényesítéséhez. Még nagyon sok vezető úgy dolgozik, mint ahogy azt az extenzív fejlesztés időszakában tette. Néhányan szóban támogatják a pártszervek határozatait, de a konkrét megvalósítást haboznak végrehajtani. Az igényes feladatokat nem lehet olyan emberekkel megoldani, akiknek nincs türelmük meghallgatni és megoldani a dolgozók indokolt észrevételeit, kitérnek a konfliktusok és népszerűtlen intézkedések elöl és mindenkivel jóban akarnak lenni. Az ilyen magatartás tűrhetetlen, állandóan harcolni kell ellene. A népgazdaság jelenlegi feladatai közül az egyik legfontosabb az, hogy megtanítsuk az embereket ésszerűen és politikusán gondolkodni, gazdaságosan cselekedni, ösztönözzük őket jobb minőségű munkára. A pártoktatás Komoly figyelmet szentelünk a pártoktatás színvonala emelésének is. E célból havonta ellenőrizzük és értékeljük a pártoktatás színvonalát és hatékonyságát. Tudatosítottuk azt, hogy a párt gazdaságpolitikájának tanulmányozása során nagy figyelmet kell szentelni az intenzív gazdaságfejlesztésnek, a termelés hatékonysága növelésének, a munka minősége javításának, valamint a tudomá- nyos-múszaki haladás eredményei érvényesítésével összefüggő kérdéseknek. Az 1983-84-es pártoktatási év tananyagába felvettük a CSKP KB 8. és az SZLKP KB legutóbbi ülésének határozatait is. 1985-ig létre hozzuk a tudományos ateizmus további alakulatait. Biztosítjuk a szakképzett előadókat is. Határozatot hoztunk arról, hogy a párt- és gazdasági aktívák szemináriumait ki kell bővíteni az ideológiai aktíva szemináriumával. Ezeken a hallgatókat meg kell ismertetni a pártpolitika végrehajtásának fő feladataival és fel kell használni őket a pártmunkában, és a pártpolitikában szerzett tapasztalatok cseréjére. Emelni kell a tagjelöltek és a fiatal párttagok nevelésének színvonalát, és negyedévente az illetékes pártalapszervezet elnökének és a politikai nevelés háza lektorának jelenlétében értékelni kell a tagjelöltek és fiatal párttagok részvételét és aktivitását a pártmunkában. Továbbra is arra kell törekedni, hogy emelkedjen a lektorcsoportok munkájának színvonala, mindent meg kell tenni azért, hogy a marxista-leninista elmélet tanulmányozása szorosan kapcsolódjon a pártmunkához. TAMÁS SÁNDOR, az SZLKP Kassa-vidéki (Košice) Járási Bizottságának titkára Nemcsak a helyezés a fontos Estefelé nyolc Škoda kocsi futott be az üdülőközpontba. Utasai régi ismerősként köszöntöttek egymást, de szórakozásra, hosz- szabb beszélgetésre nem volt sok idejük. Kipakolták a kocsikból a felszerelést, aztán ki-ki a szálláshelyére sietett, hogy másnap pihenten álljon a rajthoz. A polgár- védelmi gépesített szennyezettségmérő rajoknak legjobbjai gyűltek itt össze, az V. szlovákiai ver- -senyen. A háromévenként megtartott versenyt járási, illetve kerületi vetélkedők előznek meg. Másnap alighogy megvirradt talpon voltak. Eszre sem vették, • - A csapatszellem, a jó össz- munka fontos, - mondta, miközben levetette védőöltözetét. - A mi csoportunk már tíz éve van együtt. Lány voltam még, amikor elkezdtem, most már két gyermekem van. Az első években a tagok gyakran cserélődtek, a jelenlegi kollektíva már hét éve van együtt.- Az elózó szlovákiai versenyen a második helyen végeztünk - vitte tovább a szót Štefan Staňo, rádiós. — Reméljük, hogy az idén sem vallunk szégyent. Közben a Strážskéi Chemko üzem raja készülődött a versenyhez., Jozef Kováb mérnök, paEligazítás hogy hűvös a reggel, harmatos a fű. Az eligazítás után a Vranov nad Topľou-i Bukoza üzem raja állt a rajthoz, őket a trnavai autógyár raja követte. Ügyesen felállították a szél sebességét és irányát mérő műszert, a gépkocsivezetők elfoglalták a helyüket a volánnál, a vegyészek pedig a tábori laboratóriumban, temné- > szetesen védóöltözetben, gázálarcban, hiszen az voltafeladatuk, hogy meghatározzák a megadott terepszakaszon a radioaktív, illetve a vegyi szennyezettség fokát.- Azt hiszem rekordidő alatt tettük meg a megadott útszakaszt - jegyezte meg az autóból kiszállva Marian Halvoník, a trnavai raj tagja. - Most már a laboránsokon múlik, hogy milyen munkát végeznek, pontosan megállapítják-e, hogy milyen fertőző anyagot tartalmaz az általunk vett minta. Cecília Jamrichová, aki az üzemben is vegyészként dolgozik, nyugodtan végezte a feladatát. Feljegyezte az adatokat, elvégezte az elemzéseket, majd levette a gázálarcot, s még egyszer ellenőrizte az adatokat. Közben a raj tagjaira is figyelt, aztán mosolyogva intett a fejével, hogy biztos a dolgában. SZÍNVONALASABB SZOLGÁLTATÁSOKRA TÖREKSZENEK Nincs olyan jó, hogy jobb ne lehessen A több mint 210 ezer lakosú Kassán (Košice) az egyik legjelentősebb szolgáltató vállalat az immár csaknem 31 esztendeje működő Kovoslužba helyi ipari vállalat, amelynek 18 szaküzeme szolgálja a város lakosságát. Ha meghibásodik a mosógép, hűtőgép, vasaló, porszívó, televíziókészülék, közös antenna, rádió, felvonó, gépkocsi vagy más, az ember munkáját megkönnyítő gépi berendezés, ennek a vállalatnak a szakemberei megjavítják. A vállalat több évtizedes sikeres munkáját számos kitüntetés, elismerés fémjelzi. Mi azonban nem a múltról, hanem a vállalat jelenéről, s mégínkább dolgozóinak és vezetőinek arról az igyekezetéről akarunk beszámolni, amit a hetedik ötéves tervidőszak folyamán a lakossági szolgáltatások fejlesztése terén fejtenek ki. Feladataik teljesítéséről, terveikről Štefan Kočík vállalati igazgatóval és helyettesével, Štefan Kušnirral beszélgettünk. Külön figyelmet érdemel, hogy ez a vállalat kezdeményezótervet fogadott el és ennek alapján látott hozzá a fokozott feladatok teljesítéséhez. A hetedik ötéves tervidőszak első felében a kassai Kovoslužba a teljesítménytervet 1 millió 378 ezer koronával, a lakosságtól eredő bevétel tervét 751 ezer koronával, s a tervezett nyereséget csaknem kétmillió koronával túlszárnyalta. Az idén, az ötéves tervidőszak harmadik évében, teljesítménytervének értéke 87 millió korona. A vállalatvezetők örömmel tájékoztattak arról, hogy az eltelt háromnegyedév alatt a teljesítménytervet csaknem 76 százalékra, az áruértékesítési tervet 75,5 százalékra, a lakossági szolgáltatások tervét 76,1 százalékra teljesítették. A CSKP KB 6. ülésének határozatait lebontva, a vállalat kidolgozta a szolgáltatások további fejlesztésének tervét, illetve a vállalat fejlesztési koncepcióját kétezerig. Céljuk a szolgáltatások bővítése, a munka minőségének javítása s nem utolsósorban - a lakosság szükségleteinek, igényeinek megfelelően - újabb szolgáltatások bevezetése.- Többek között , az is szerepel feladataink között - mondotta Štefan Kočík -, hogy minden városkerületben további gyűjtőhelyeket és kihelyezett javítóműhelyeket létesítünk. Bevezettük, hogy a televíziókészülékek, automata mosógépek javítását telefonon is igényelhetik a lakosok. Elkezdtük a szovjet borotvagépek, továbbbá az inhalátorok és egyéb olyan gépek javítását is, amelyeket eddig nem javítottunk. A szakemberek képzéséről időben gondoskodtunk. Tökéletesítjük a közös televíziós antennák és a felvonók nagyjavítását. Munkánk eredményességének egyik alapvető tényezője, hogy rendszeresen ellenőrizzük, értékeljük szolgáltatásaink színvonalát. Ennek köszönhető az is, hogy sikerült lerövidíteni a javítások idejét, és csökkenteni a reklamációk, panaszok számát. Új szolgáltatásként bevezettük a nehezebb tárgyak szállítását. A jövőben is ügyelünk arra, hogy a gyűjtőhelyek hétfőtől csütörtökig 18 óráig, pénteken 19 óráig, szombaton pedig 13 óráig tartsanak nyitva. Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy vállalatunk minden munkahelyén igyekezünk megvalósítani a CSKP KB 6. ülésének határozatait.- Hogyan nyilvánul ez meg az 1984. évi vállalati tervben?- Újból kezdeményezótervet dolgoztunk ki. Az előirányzott 90 millió korona értékű teljesítmény helyett 92 millió koronás teljesítményt vállaltunk, a lakossági szolgáltatások javasolt tervét 600 ezer koronával emeltük és 33 millió koronában állapítottuk meg. Számolunk azzal is, hogy a tervezett 5,25 millió korona nyereséget 304 ezer koronával túlszárnyaljuk. A kassai Kovoslužba vezetői és dolgozói az eddigi eredményeknél többet, jobbat akarnak. Azt vallják: nincs olyan jó, hogy jobb ne lehessen. KULIK GELLERT (A szerző felvétele) rancsnok gyorsan tanácsokat adott a nyolctagú kollektívának. Aztán megkapták a parancsot, a térkép alapján elindultak. Néhány másodpercig még hallottam a rádiós hangját: „Veréb, itt Sólyom ... A feladat teljesítését megkezdtük“. Hogy mit csináltak azok, akik éppen pihentek? Röplabdáztak, az erdőben sétáltak, de a legtöbben a versenyző csoportokat figyelték. Olykor-olykor feltették a kérdést: Na hogy sikerült? Helena Timul’aková, a humennéi Chemlon üzemi rajának parancsnoka mosolyogva válaszolt a kérdésre:- Ha nem érünk el jó helyezést, az a versenybírák hibája lesz... No persze, a miénk is. Szerény, vagy bizakodó vélemény? A humennéieknek az utóbbira minden joguk megvan. Az egyetlen olyan raj, amely az összes szlovákiai versenyen részt vehetett. Kétszer az első, egyszer a második, illetve a harmadik helyen végeztek. Az utolsó versenynapon kissé idegesen sorakozott fel a vágsely- lyei (Šaľa) Duslo raja. Senki sem szeret utolsóként versenyezni. Klára Borzová mémöknő, rajparancsnok megkapta a versenyfeladatot, a térképen kijelölte az útirányt, meghatározta az egyes tagok feladatait. A körülállók megjegyezték: „Szigorú parancsnok“. A vágsellyeiek tavaly a kerületi versenyen bizonyítottak, s rajtuk múlik, hogy most itt a szlovákiai versenyen is méltón helytálljanak. A versenyt irányító tiszt az óráját figyelte, ez is arra vallott, hogy a vágsellyeieknek hamarosan vissza kell térniük. Befutott a kocsi, de Evá Horváthovának és társának még dolga volt a tábori laboratóriumban. Közben az üdülőközpont ebédlőjében az eredmény kihirdetéséhez készülődtek. A versenyzők átöltöztek, a parancsnokok idegeskedtek: vajon sikerült-e helytállniuk. Aztán következett az eredményhirdetés. Első a humennéi Chemlon, második a trnavai autógyár, harmadik a strážskéi Chemko üzem raja.- Az idén nem sikerült úgy a verseny, mint ahogy szerettük volna - jegyezte meg a vágsellyeiek rajparancsnoka. - Mindent megteszünk, hogy két év múlva a kerületi versenyen megszerezzük az elsőséget, s ezzel a jogot arra, hogy az 1986-os szlovákiai versenyen újra részt vehessünk. A harmadik hellyel elégedettek vagyunk - vélekedett a raja nevében Jozef Kováč mérnök, - Ez ugyanis azt jelenti, hogy a következő szlovákiai versenyen is ott leszünk majd. A késő délutáni órákban a versenytársak, az új ismerősök búcsút mondtak egymásnak, abban a reményben, hogy három év múlva újra találkoznak. NÉMETH JÁNOS