Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)

1983-11-30 / 283. szám, szerda

DECEMBER 14: A Szövetségi Gyűlés két kamarájának együttes ülése Peter Colotka bonni eszmecseréi (ČSTK) - Ülést tartottak tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés kamaráinak elnökségei. A tanács­kozást Václav David és Dalibor Hanes, két kamara elnöke vezet­te. A résztvevők az ülés elején 1 perces csenddel adóztak Miros­lav Čapka, a Szövetségi Gyűlés elhunyt képviselője emlékének. Ezután értékelték a Népi Kama­ra önálló ülésének lefolyását, amelyen a tudományos-műszaki fejlesztésnek, a termékek műszaki színvonala emelésének és a ter­mékek minőségének kérdéseivel foglalkoztak, valamint a Nemzetek Kamarája önálló ülésének lefolyá­sával, amelynek napirendjén a ne­velés és a művelődés színvonala szerepelt. Foglalkoztak ezenkívül a két kamara 10. együttes ülésé­vel, valamint a Szövetségi Gyűlés (Folytatás az 1. oldalról) erre az évre kötött szerződések­ben szereplő áruszállítmányuk utolsó tételét, összesen 5 millió 450 ezer devizakorona értékű alu­míniumhuzalt gyártottak a kaza- nyi, a szuhumi és kisinyevi építő­ipari vállalatok megrendelésére. Ezt követően az alumíniumkohá­szok újabb vállalást tettek a terven felül kötött exportszerződések tel­jesítésére. A munkaversenybe bekapcso­lódott a kerület több gépipari és elektronikai vállalata is. A Detvai Nehézgépipari Müvek üzemegysé­geiből például 2080 különféle típu­sú rakodógép és összesen 99 mil­lió korona értékű pótalkatrész ha­táridő előtti gyártására tettek ígé­retet a szovjet partnereknek. Ok­tóber 28-ig 1720 rakodógépet ex-, portáltak, azóta pedig útnak indí­tották a többit is az összes pótal­(ČSTK) - Folytatódott tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a nemzeti bizottságok és a nemzetiségek ügyeivel foglal­kozó bizottságának kétnapos ülé­se. A tanácskozást Benyó Máté, a SZNT alelnöke, a bizottság elnö­ke vezette. A képviselők megtár­gyalták a lőfegyverekről és a lő­szerekről szóló törvény kormány- javaslatát. Ugyanezzel a jelentéssel a teg­nap Bratislavában tartott 22. ülé­sén az SZNT mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága is foglal­kozott. Ezután a képviselők meg­vitatták a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, valamint a Szlovák Erdőgazdasági és Víz­gazdálkodási Minisztériuma jövő évi költségvetési javaslatát. Az SZNT kereskedelmi, szol­gáltatóipari és közlekedési bizott­sága is tegnap tartotta ülését. A tanácskozáson részt vett Jozef Polák, az SZNT alelnöke. A képvi­selők, a nemzeti bizottságok fel­adataival foglalkoztak. Ugyancsak tegnap tartotta ülé­sét a Szlovák Nemzeti Tanács Elvtársi eszmecsere (ČSTK) - Josef Havlín, a CSKP KB titkára tegnap fogadta Jósé Felipe Carneadot, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizott­ságának osztályvezetőjét és Se- vero Aguirrót, a Kubai Kommu­nista Párt KB és a kubai államta­nács tagját, akik részt vesznek Juan Marinello a kubai forradal­már író életéről és munkásságá­ról, valamint a szocialista orszá­gok kultúrájához fűződő kapcsola­tairól rendezett nemzetközi érte­kezleten. A tanácskozást az író 85. születésnapja alkalmából tartják. Az elvtársi légkörű találkozón tájékoztatták egymást a két kom­munista párt kongresszusi határo­zatainak teljesítéséről, s nagyra értékelték a két párt együttműkö­dését az oktatás, a tudomány és a kultúra területén. A fogadáson részt vett Miros­lav Müller, a CSKP KB osztályve­zetője és Sidroc Ramos Palaci­os, a Kubai Köztársaság Cseh­szlovákia nagykövete. és szerveinek jövő évi fő feladatai­val. A két elnökség tagjai megtár­gyalták a kamarák 11. együttes ülésének előkészületeit, és úgy döntöttek, hogy az együttes ülést december 14-re hívják össze. E tanácskozás fő napirendi pontja a csehszlovák államszövetség jö­vő évi állami költségvetéséről szó­ló törvény kormányjavaslatának megvitatása lesz. A decemberi együttes ülésen a képviselők más törvényjavaslatokkal is foglal­koznak. Az elnökségek ezután jelentést hallgattak meg annak az ülésnek az eredményeiről, amelyen a par­lamenti bizottságok a Szövetségi Belügyminisztériumnak a Nemzet- biztonsági Testület munkájáról és a bűnözés elleni harcról szóló tá­jékoztatóját vitatták meg. katrészekkel együtt. A Liptovský Hrádok-i Tesla gyár dolgozói már ugyancsak eleget tettek vala­mennyi ígéretüknek. Most az év végéig soron kívüli megrendelése­ket teljesítenek. A Dubnica nad Váhom-i Nehézgépipari Művek 33 millió 900 ezer rubel értékű ex­portáru gyártására kapott megbí­zást szovjet külkereskedelmi szak­emberek közvetítésével. Ebből eredő feladataikat október végéig nemcsak teljesítették, hanem 1,4 millió rubel értékű gyártmánytöbb­letet produkáltak első számú kül­földi vásárlóiknak. A közép-szlovákiai kerület többi 29 vállalatától, ahol ugyancsak fel­ajánlásokkal köszöntötték a NOSZF 66. évfordulóját, szintén jelentős határidőelőnyben indultak el a Szovjetunióba küldött idei ex­portszállítmányok. -ly­iparügyi bizottsága. A képviselők értékelték a CSKP KB 6. és az SZLKP KB azt követő ülésén kitű­zött feladatok teljesítését, és ellenőrző jelentést vitattak meg a 7. ötéves tervidőszak lakáspoliti­kai koncepciójának megvalósítá­sáról. ANDREJ GROMIKO, az SZKP KB PB tagja, a Minisztertanács első alelnöke, szovjet külügymi­niszter, fogadta René Anillo kubai nagykövetet diplomáciai tevé­kenységének befejezése alkal­mából. PIERRE TRUDEAU kanadai kormányfő tegnap Pekingben Csao Ce-jang kínai kormányfővel elsősorban leszerelési kérdések­ről tárgyalt. VILNIUSBAN tegnap megkez­dődött az állameHenes tevékeny­séggel vádolt Szigitasz Tamkjavi- csusz római katolikus pap nyilvá­nos pere, aki a vádirat szerint durván megszegte a Szovjetunió törvényeit és a hívőket társada­lomellenes tevékenységre ösztö­nözte. DASCALESCU román kor­mányfő tegnap hivatalos baráti lá­togatásának befejeztével elutazott Phenjanból. A tudomány eredményeinek gyors alkalmazásáról (ČSTK) - A Nitrai Állattenyész­tési Kutatóintézetben tegnap meg­tartotta 21. plenáris ülését a Cseh­szlovák Mezőgazdasági Akadé­mia. Megvitatta a tudomány és a technika eredményei gyors fel- használásának lehetőségeit a csehszlovákiai szarvasmarha- tenyésztés területén. A tanácsko­záson részt vett Július Varga, a CSKP KB osztályvezetője és jelen voltak a kutatásban, a terme­lésben és az irányító szférában tevékenykedő élenjáró csehszlo­vák szakemberek. Az ezt követő vitában Július Varga elvtárs is felszólalt. Békenagygyűlés a Luzsnyiki Sportpalotában (ČSTK) - Tizenegyezer moszk­vai fiatal tartott tegnap háborúelle­nes nagygyűlést a Luzsnyiki Sportpalotában. A lányok és a fiúk tiltakoztak az amerikai atomraké­ták nyugat-európai telepítése és a lázas fegyverkezés ellerv A nagygyűlésen Viktor Misin, a Komszomol Központi Bizottsá­gának első titkára mondott beszé­det, diákok, munkások és háborús veteránok is felszólaltak. Kádár János Berlinbe utazott (ČSTK) - Kádár János, az MSZMP KB első titkára tegnap este hivatalos baráti látogatásra az NDK-ba indult Erich Honek- kernek, az NSZEP KB főtitkárá­nak, az NDK államtanácsa elnö­kének a meghívására. NSZK Vádemelés a Rick-botrány ügyében (ČSTK) - A bonni államügyész­ség tegnap bejelentette, hogy vá­dat emel Otto Lambsdorff gazda­sági miniszter és más politikusok ellen a csúszópénzek elfogadásá­nak gyanúja miatt. Ezért felkérte a Bundestag elnökét, hogy füg­gessze fel a Szabaddemokrata Párt (FDP) e neves politikusának, a kormánykoalíció miniszterének politikai mentelmi jogát. Az ügyészség vádemelési ja­vaslatát azt követően tette meg, hogy másfél éven át vizsgálatot folytatott a Flick nyugatnémet cég ügyében, amely a hetvenes évek második felében lepénzelte az ak­kori bonni parlamentben helyet foglaló valamennyi párt vezető po­litikusait, hogy hatalmas adóked­vezményekre tegyen szert. Fogadás (ČSTK) - Trajkó Lipkovszki, a Jugoszláv Szocialista Szövetsé­gi Köztársaság csehszlovákiai nagykövete tegnap Prágában fo­gadást rendezett országa nemzeti ünnepe alkalmából. A fogadáson megjelent: Vasil Bil’ak és Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Svätop­luk Potáč szövetségi miniszterel­nök-helyettes, Jaroslav Srb, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, va­lamint más politikai és közéleti személyiségek. Jelen voltak a prá­gai diplomáciai testület tagjai is. A fogadás szívélyes, baráti lég­körben zajlott le. Párbeszéd az oktatásról (ČSTK) - Juraj Buša szlovák oktatási miniszter tegnap Bratisla­vában fogadta a Vietnami Szocia­lista Köztársaság oktatási küldött­ségét, amely Hoang Huan Tu- ynak, az ország felső- és szakok­tatási miniszterhelyettesének ve­zetésével tanulmányi látogatáson tartózkodik hazánkban. A baráti találkozón Juraj Buša tájékoztatta a vietnami vendége­ket a szlovákiai felsőoktatás fejlő­déséről és a felsőoktatás rendsze­rének átszervezéséről. Rámutatott arra, hogy a felsőoktatási intézmé­nyek fontos szerepet töltenek be a szocialista ember nevelésében, s megállapította, hogy a marxiz­mus-leninizmus oktatását szoro­sabban egybe kell kapcsolni a kü­lönféle tudományágak tanításával. A vendégek három napot tölte­nek Szlovákiában, s ennek során megismerkednek a marxizmus -leninizmus oktatásával a szlová­kiai főiskolákon és egyetemeken. Tűzvész (ČSTK) - A pardubicei Synthe- sia vállalatnál tegnap délután tűz­vész pusztított, amelynek követ­keztében három dolgozó sérülé­seket szenvedett. A tűz okát vizs­gálják. (ČSTK) - Peter Colotka szö­vetségi miniszterelnök-helyettes, szlovák miniszterelnök, aki Hans Koschnicknak, a brémai tartomá­nyi kormány elnökének a meghí­vására néhány napos látogatáson az NSZK-ban tartózkodik, tegnap Bonnban találkozott a nyugatné­met politikai pártok több vezetőjé­vel. Elsőként Willy Brandttal, a Szociáldemokrata Párt elnöké­vel, Hans-Jochen Vogellel, a párt parlamenti csoportjának el­nökével és Alfred Dreggerrel, a kormányzó CDU-CSU parla­menti csoportjának elnökével ta­lálkozott. A felek megállapították, hogy a jelenlegi időszak nagy súllyal esik a latba az európai és a nem­zetközi helyzet további alakulásá­ra nézve. Éppen ezért a kapcsola­tok erősítésével kell hozzájárulni a béke és a biztonság alapvető kérdéseinek tisztázásához. Peter Colotka tolmácsolta a nyugatné­(ČSTK) - Az Egyesült Álla­mok a napokban dönt arról, hogy diplomáciai képviseletet létesít Grenadán, állítja egy dip­lomáciai forrás, amely nem kíván­ja magát megnevezni. Az amerikai kormány a múlt héten bejelentette, hogy az idén 30 millió dollár se­gélyt nyújt az általa hatalomra jut­tatott grenadai ideiglenes kor­mánynak. Az állandó amerikai képviselet esetleges létrehozása Grenadán csak igazolná a Reagan-kormány- zat rendkívüli „érdeklődését“ e kis (ČSTK) - Több mint 40 millió márka költséggel elkezdik a Wies­baden közelében levő amerikai légitámaszpont korszerűsítését, jelentette be az NSZK hadügymi­nisztériumának szóvivője. A támaszponton egyebeken ki­vül vasbeton bunkerek építését tervezik a nukleáris fegyvereket hordozó repülőgépek számára, to­vábbá meghosszabbítják a nehéz­bombázók kifutópályáit. met politikusoknak azt a mély ag­godalmát, amelyet Cseh­szlovákiában az új amerikai elsőcsapásmérő atomrakéták NSZK-beli telepítése kivált. A megbeszéléseken kiemelték, hogy mindazokra, akiknek befo­lyásuk van a politikai döntések meghozatalára, nagy felelősség hárul azért, hogy minél inkább megelőzzék a feszültség további növekedését a nemzetközi kap­csolatokban. Mindkét fél kifejezte, hogy a két ország kapcsolataiban a jelenlegi bonyolult helyzetben is a pozitív elemeket keresik. Genfi ülés (ČSTK) - Teljes ülést tartott tegnap Genfben a hadászati fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről folyó tárgyalá­sokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. szigetország iránt. A dél-karibi tér­ség valamennyi többi kis állama számára ugyanis az Egyesült Álla­mok egyetlen közös nagykövetsé­get tart fenn Barbadosban. A brit kormány úgy döntött, hogy 1 125 00 dollár segélyt nyújt Grenadának. Amint azt Timothy Raison, a tengeren túli országok fejlesztésének kérdéseivel megbí­zott államminiszter közölte, ezt az összeget egyebek között részben az újonnan létrehozandó karhatal­mi erők kiképzésére és felszerelé­sére is felhasználják majd. A nyugat-törökországi Corlu városka közelében az amerikaiak további NATO-légitámaszpont építését tervezik, közölte a New York Times hivatalos török forrá­sokra hivatkozva. Az amerikai hadseregnek és a NATO-erőknek Törökország te­rületén már most is több tucat támaszpont és más katonai léte­sítmény áll rendelkezésükre. BEVÁLTOTT ÍGÉRETEK SZNT-bizottságok ülése Hollandia és a rakéták Még a kormány formális beleegyezése hiányzik (ČSTK) - A holland hadügymi­nisztérium ún. Fehér könyvet je­lentetett meg, amelyben ismétel­ten leszögezi Hollandiának a NATO iránti hűségét és fegyver­kezési politikájának támogatását. A holland kormány, mindeneke­lőtt a közvélemény ellenállására való tekintettel eddig formálisan nem adta hozzájárulását új ameri­kai nukleáris rakétáknak az ország területén történő telepítéséhez. A könyvben azonban Job de Rui- ter holland hadügyminiszter vilá­gosan kinyilvánította, hogy „Há­gának a nukleáris fegyverkezéssel hozzá kell járulnia a Nyugat biz­tonságához.“ A nukleáris fegyver­kezést a miniszter azzal az állítás­sal próbálta igazolni, hogy „nincs hasznos alternatívája“ a nukleáris fegyvereknek. Az egyik legnagyobb holland békeharcos szervezet, az Egy­házközi Béketanács határozatot hozott a Woensdrechti katonai légitámaszpont blokádjának megkezdésére. Ezen a támasz­ponton szándékoznak elhelyezni 48 amerikai szárnyasrakétát. NATO-támaszpontok korszerűsítése, építése Az Arafattal szembenálló erők a két menekülttáborból nem távoznak Gemajel elnök washingtoni útjának előestéjén Libanonban kiújultak a harcok (ČSTK) - Második hetébe lé­pett tegnap az El-Fatah paleszti- nai felszabadítási szervezet egy­mással szembenálló csoportjai között az észak-libanoni Tripoli- ban és környékén létrejött fegy­verszüneti megállapodás. A hely­zet kezdett normalizálódni a vá­rosban. De tovább tart a feszült­ség, mivel eddig még nem sikerült megállapodni a tartós fegyver­nyugváshoz vezető lépésekben, ahol azt Szíria és Szaúd-Arábia múlt heti közös rendezési terve meghatározza. Az El-Fatah egymással szem­ben álló fegyveres csoportjai kö­zött továbbra is nézeteltérések vannak a két fél harcosainak Tri- poliból és környékéről való kivoná­sáról. Az Araf áthoz hűséges erők ragaszkodnak ahhoz, hogy Abu Musza lázadói kiürítsék Tri- politól északra a Nahr al-Badir és a Beddavi menekülttáboro­kat, az ellenzéki erők szerint azonban a kiürítési terv nem vonatkozik a menekülttábo­rokra. Libanonban továbbra is feszült a helyzet. A jobboldali miliciák a keddre virradó éjszaka ágyúkkal lőtték a drúzok és az Amal siíta szervezet állásait Eejrút déli pe­remkerületeiben és a környező hegyekben. A polgárháború szep­temberben kitört új szakasza óta első ízben támogatták a jobboldali erőket ágyútűzzel az amerikai 6. flotta hajói. A harcok a kora reggeli órákig tartottak. Az összetűzések új hulláma Amin Gemajel libanoni elnök wa­shingtoni látogatását előzi meg, aki december 1 -én találkozik Rea­gan elnökkel. A tárgyalásokon, amelyekkel a libanoni nemzeti megbékélésről rendezett genfi ér­tekezlet első szakaszában bízták meg, Gemajel Bejrútból származó hivatalos információ szerint felkéri az Egyesült Államokat, hogy meg­előző ígéreteivel összhangban se­gítsen leküzdeni a libanoni vál­ságot. Az USA nagykövetséget létesít Grenadán? ÚJS2Ü 2 1983. XI. 30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom