Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)

1983-11-24 / 278. szám, csütörtök

A CSKP KB Elnökségének beszámolója a jelenlegi nemzetközi helyzetről

(Folytatás az 1. oldalról) hogy nagyobb igényeket kell támasztani a vezetők munkájával, irányitó- és vezetőképességükkel szemben, azzal szemben, hogy hogyan nevelik és szervezik a dolgozókat a párt szociális és gazdasági programjának megvalósítására, a békéért és a társadalmi haladásért folytatott harcban betöltött szerepünk megértésére.

Ez elsősorban azt követeli meg, hogy fokozzuk eszmei-politikai fel- készültségünket, fegyelmezettségünket, elvhúségünket, támogassuk az újat, határozottan lépjünk fel a bürokrácia, a rutinmunka, a fogyatékosságok megtürése ellen. Ezeket a követelményeket nem lehet sem ma, sem holnap feltételekhez kötni. Ezek korunk feladataiból erednek, meg kell őket tartani, meg kell őket valósiA kapitalizmus képtelen megszüntetni a válságokat, megoldani a növekvő társadalmi és gazdasági problémákat. Tehetetlenségéből következik félelme, agresszivitása és kalandorsága, képtelenné válik arra, hogy valósan ítélje meg az adott helyzetet és a történelmi fejlődés tendenciáit.

Az imperializmus már a második világháború előtt a fegyverkezésben, a külföldi terjeszkedésben, saját országaiban pedig a népellenes politikában kereste a gazdasági válság kiútját. Ilyen kiutat látott abban, hogy háborút robbant ki a Szovjetunió ellen. Azzal számolt, hogy megsemmisítésével megoldja minden további problémáját. Közismert, hogy mi let e szándékának sorsa.

Nyugaton egyes polgári politikusok azt színlelik, hogy a népek erről már megfeledkeztek. Elődeikhez hasonlóan, akik a harmincas években politikájukat téves prognózisokra és ábrándokra építették. Hisznek abban, hogy az, ami nem sikerült a hitleri Németországnak, ma sikerülhetne az

tani. Előnyösségük abban is rejlik, hogy nem igényelnek újabb pénzügyi vagy anyagi forrásokat, csupán magas szintű kommunista és hazafias öntudatot. Ezek a források döntenek a mai és holnapi feladatok teljesítéséről.

Amikor ma a 7. ötéves tervidőszak negyedik évének feladatait vitatjuk meg, ezek a követelmények még nagyobb nyomatékot kapnak. Pártunk és szocialista államunk számára sohasem volt olyan időszerű a népgazdasági terv feladatainak összekapcsolása a nemzetközi helyzet alakulásával és a haza védelmével, mint napjainkban. Ebből az a feladat következik, hogy következetesebben kell megvalósítanunk a hatékonyság növelésének, minden munka minősége javításának, a termelőerő ésszerű kihasználásának,

Egyesült Államoknak és szövetségeseinek. Ez ugyan tébolyultság, nem valós feltevés, de az emberiség történetében ez nem lenne az első tébolyultság. S ezért az Egyesült Államoknak és a NATO- országoknak politikája kell hogy nagyfokú éberségre késztessen bennünket. Ebből jottányit sem engedhetünk, ezt nem hanyagolhatjuk el.

Nem az égből hullott az, aminek ma tanúi vagyunk és nem is annak következménye, hogy Ronald Reagan lett az Egyesült Államok elnöke. Az imperialista erők hosszú ideig és céltudatosan előkészítették a helyzet kiélezését, konfliktusukat a szocialista közösséggel. Nehezen viselik el azokat a változásokat, amelyek világszerte a társadalmi haladás és a béke javát szolgálják.

Míg mi arra törekedtünk és törekszünk, hogy ne csak folytassuk, hanem egyben elmélyítsük és elterjesszük a békés egymás mellett élést, addig az Egyesült Államok katonai-ipari komplexuma mozgósította és mozgósítja a legminden forrás gazdaságos hasznosításának, az irányítás tökéletesítésének, a dolgozók kezdeményezése széles körű kibontakoztatásának, gazdaságunknak a szocialista gazdasági integrációban és a nemzetközi munkamegosztásban való mélyebb részvételének távlati gazdasági stratégiáját. Nagyobb igényeket kell támasztanunk az ember sokoldalú nevelésével, a szocialista hazafiság, a szocialista és a proletár internacionalizmus szellemében való neveléssel szemben. A belpolitikának a kommunista párt és a szocialista állam figyelmének előterében kell állnia és áll is. Egy pillanatra sem szabad azonban szem előtt téveszteni azt, ami a világban történik, azt, hogy milyen erők veszélyeztetik a szocializmust, népünk békés munkáját.

reakciósabb antikommunista erőket, céltudatosan támadást készített és készít elő a szocializmus, a szocialista közösség ellen.

Ennek forgatókönyvét sokáig írták Reagan ebben a világra szóló drámában csak olyan szerepet kapott, amilyet szívesen vett, és feltűnési viszketegségben nemcsak hajlandó eljátszani az újkori Dzsingisz kán szerepét, hanem valóban azzá is válni. Lord Palmerston marxi jellemzése ma is érvényes néhány polgári politikusra és különösképpen Reaganra. Marx Palmerstonnal kapcsolatban megállapította, hogy ha nem is univerzális államférfi, minden bizonnyal univerzális színész, aki érvényesülni tud hősi és komikus, patetikus és családi szerepekben, tragédiában és börleszkben, noha a börleszk jobban illik a jelleméhez. A világ azonban ma tudatosítja a régi igazságot, hogy a börleszk is tragédiába torkollhat.

Embereink, idősebbek és fiatalabbak egyaránt, akik már negyedik évtizede a szocialista társadalmi rendben élnek, részben azért,

mert már megfeledkeztek a polgári demokráciáról és választási rendszeréről, részben azért, mert nem ismerték a polgári rendet, felteszik a kérdést: hogyan volt az lehetséges, hogy a legerősebb imperialista állam élére éppen olyan típusú politikust választottak, amilyen R Reagan?

Ez a kérdés ugyan mélyebb elemzést követel, de egy dolog nem vitás. Reagant nem az amerikai nép választotta meg, hanem posztjára az Egyesült Államok ipa- ri-katonai komplexumának legreakciósabb erői juttatták. Ezen felül az Egyesült Államok választási törvénye annyira nem demokratikus, hogy noha Reaganra a választásra jogosultaknak csupán 27 százaléka szavazott, elnökké vált, és mi sem akadályozza abban, hogy az egész amerikai nép nevében lépjen fel. Ha valami ehhez hasonló előfordulna valamelyik szocialista államban, akkor a burzsoá propaganda és a polgári kormányok követelnék a választások megismétlését nemzetközi felügyelet mellett. A saját népellenes rendszerüket azonban a szabadság és a demokrácia mintaképének tüntetik fel.

Mindinkább igazolást nyer, hogy a kapitalizmus növekvő és kiéleződő általános válságának időszakában az imperializmus legreakciósabb erői az állam élére nem józan és reális politikusokat állítanak, hanem éppen ellenkezőleg. Vajon a háború előtti Németországnak nem voltak-e Hitlernél bölcsebb és rátermettebb politikusai? A német nagyburzsoáziának és a német militarizmusnak azonban a válság megszüntetéséhez és hódító tervei megvalósításához olyan eszelős emberre volt szüksége, aki dicsőségre áhítozott, aki képes volt felhasználni a demagógia egész skáláját, aki felkorbácsolta a nacionalista szenvedélyeket, a faji gyűlöletet s nem voltak semmilyen erkölcsi vagy emberi gátlásai.

Az imperializmus ma is a válság kiútját keresi. Mind jobban tudatosítja, hogy a békés versengésben hosszú távon nem bizonyíthatja be a szocializmussal szembeni fölényét. Az Egyesült Államok katonai-ipari komplexumának ezért olyan kormányra volt szüksége, amely a feszültség előidézésére orientálódik és nem a békés egymás mellett élés politikájának folytatására.

Az imperializmus számára a nemzetközi helyzet kiéleződése elsősorban lázas fegyverkezést és óriási hasznot jelent. Ezzel egyidejűleg kimunkálta azt a beteges doktrínát, hogy „agyonfegyvereznek“ bennünket, vagyis a szocialista országokat rákényszerítik arra,hogy minél nagyobb eszközöket fordítsanak a védelemre és így megzavarják békés építő terveik teljesítését.

Még egy tényezőt kell figyelembe venni - az amerikai állampolgár mentalitását. Az Egyesült Államokban mindig a háború idején volt a legnagyobb konjunktúra, a leggyorsabb gazdasági fejlődés és az életszínvonal legnagyobb mérvű emelkedése. Az első világháború Európa számára pusztulást és nyomort hozott, viszont az Egyesült Államok számára gazdasági fellendülést és gazdagodást. Az első világháború után tíz békés esztendő telt el és az Egyesült Államokban, valamint az egész tőkés világban mély gazdasági válság tört ki. Az új fellendülést csak a második világháború előkészítése hozta meg.

Míg Európa sok országa, de főleg a Szovjetunió számára a második világháború a halottak tízmillióit, a városok, a falvak, az üzemek ezreinek pusztulását, az anyagi és a kulturális értékek óriási méretű megsemmisülését jelentette, addig az Egyesült Államok számára ismét felvirágzást és gazdagságot. Százmilliók szenvedése, nyomora és vére árán gazdagodtak és az ínséges, romba döntött Európában a szegény rokonokat segítő gazdag nagybácsi szerepében tetszelegtek. Ezen túlmenően azt a következtetést vonták le, hogy az atombomba egyedüli birtokosaiként jogukban áll diktálni akaratukat. A katonai és

az ipari körök szoros kapcsolata megteremtette annak előfeltételeit, hogy mind nagyobb hatással legyenek az Egyesült Államok bélés külpolitikájára.

Csaknem egy évszázadon át érlelődött az amerikaiak túlnyomó többségének az a meggyőződése, hogy Amerikánál nincs különb, hogy az Egyesült Államoknak mindenben elsőnek kell lennie, hogy az ő életmódjuk a legjobb, s egyben az is, hogy a béke munkanélküliséget és bizonytalanságot jelent, mig a háború fellendülést és jólétet. Hadd tegyük hozzá, hogy a háborúk területén kívül folytak, s igy az a szilárd meggyőződés alakult ki, hogy földrajzi helyzetük megteremti sebezhetetlenségük előfeltételeit.

Mig Európában a második világháború után felülkerekedett a háborúellenes magatartás, a háború gyűlölete és az az elszánt akarat, hogy már sohasem engedik meg kirobbanását, addig ez az Egyesült Államokra nem volt érvényes. Ellenkezőleg, világuralmi törekvése új veszélyes kalandokba hajszolta s az erő segítségével kezdte kikényszeríteni a világ új rendezésével és az életmóddal kapcsolatos elképzeléseit.

Háborút robbantottak ki Koreában, Vietnamban, a Közel- és a Közép-Keleten, Közép-Amerikában és az európai földrészen világháborút készítenek elő. Erejük teljéből arra törekednek, hogy megcáfolják a történelmi fejlődés objektív törvényeit. Maguknak követelik a világ vezetésének jogát, s ugyanakkor megkísérlik" megvalósítani a megvalósíthatatlant, visszafelé forgatni a történelem kerekét. Segítségük, dollárjaik, hadseregük nélkül már régen nem léteznének reakciós, fasiszta, félfasiszta, vagy hűbéri rendszerek. Az ellenforradalom fő exportálóivá váltak. Joggal érdemelték ki a világ csendőre elnevezést. Az Egyesült Államok története nem nagy múltú. De mennyi benne az erőszak, a brutalitás, a bűntett, a népirás, amelyért az imperializmus tartozik felelősséggel.Nem tudnak beletörődni abba, hogy megszűnt atommonopóliumuk és ezáltal területük sérthetetlensége is. Nem tudnak beletörődni abba sem, hogy óriási igyekezetük, provokációik, az államcsínyek és a büntettek ellenére nem sikerül meggátolniuk a szocializmus előrehaladását, amelynek példája és eszméi a népeknek kijelölik a tényleges szabadsághoz és haladáshoz vezető utat.

Az amerikai imperializmus a fegyverkezés történelmileg példátlan új menetét nyitotta meg, hogy a Szovjetunióval szemben katonai-stratégiai fölényt vívjon ki. Az Egyesült Államok a második világháború óta hatbillió dollárt fordított katonai célokra. Ugyanakkor magában az Egyesült Államokban milliók munkanélküliek, s amint azt maguk is beismerik, kétmillió a koldus. A béke erőinek bécsi konferenciáján megállapították, hogy 25 millió amerikai nem tud sem olvasni, sem írni, s 75 milliónak a tudása megfelel az alapiskola 5. osztálya tudásszintjének. Hihetetlen, hogy az imperialista világ leggazdagabb államában ilyen alacsony a műveltségi szint. Vajon elképzelhetné és megérthetné-e valaki azt, ha az Egyesült Államok arányában Csehszlovákiában egymillió írástudatlan lenne? Ez is jellemzi az imperializmust, a szabadsággal, a demokráciával és az emberi jogokkal kapcsolatos nézeteit.

Jelenleg, amikor a fejlődő világban százmilliók éheznek, nincsenek anyagi eszközök művelődésre és a legszükségesebb orvosságokra, s az embereknek még ivóvizük sincs, a NATO-államok naponta egymilliárd dollárt fordítanak az emberek gyilkolására, a pótolhatatlan értékek megsemmisítésére, a fegyverkezésre.

Az Egyesült Államok és NATO- beli szövetségesei visszautasítják a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagállamainak békejavaslatait. Minél cinikusabb, agresszívabb és ésszerűtlenebb az imperializmus politikája, annál inkább azzal vá(Folytatás a 3. oldalon)

Létfontosságú az emberek helyes tájékozódása

Rendkívül bonyolult időszakban, kiélezett nemzetközi helyzetben élünk és ezért egyedülálló mértékben nőtt a párt, a szociális- k ta állam, a Nemzeti Front valamennyi szerve és szervezete szervező- és politikai nevelómun- kájának jelentősége. Létfontosságú, hogy a széles néprétegek helyesen orientálódjanak, meg tudják különböztetni mi a legfontosabb távlati szempontokból és mi napjaink feladata. Tudniuk kell, mire törekednek a szocialista közösség országai és mit akar az imperializmus. A dolgozóknak egyre jobban tudatosítaniuk kell, milyen veszély fenyegeti a világot és nemzeteinket is az imperialista politika részéről, amely szakadék szélére sodorja a világot. Azt is tudniuk kell, mi az ó szerepük ebben a történelmi küzdelemben. Meg kell érteniük, hogy csakis a becsületes, áldozatos munka járul hozzá a gazdasági fejlődéshez, köztársaságunk védelmi erejéhez, a szocialista közösségben betöltött szerepe növekedéséhez, a háború ellen és a világbékéért folytatott küzdelemhez. A történelem sok tanulságot tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az imperialista veszély meghiúsításában nem segítenek az engedmények, a könyörgések, vagy az ügyeskedések.

A második világháború óta a legválságosabb időszakot éljük most. - Ezt az időszakot - hangsúlyozta Jurij Andropov elvtárs, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke - két teljesen ellentétes világnézet és politikai irányvonal - a szocializmus és az imperializmus - konfrontációja jellemzi, az a konfrontáció, amelynek intenzitása és éle egyedülálló az egész háború utáni időszakban. Világszerte harc folyik több milliárd ember gondolkodásáért és szívéért.

Világszerte több millió ember érzi, hogy az utóbbi években az imperializmus legreakciósabb erői

miatt radikálisan megváltozott a nemzetközi helyzet. Az imperializmus rendkívül veszélyes háborús gócpontokat teremtett és szít. Afrikában, Ázsiában és Latin- Amerikában olyan területek vannak, ahol nincs nap, hogy az imperializmus miatt ne folyna vér, ne halnának meg emberek. Rendkívül feszült a helyzet, Közel- és Közép- Keleten és a Karib-tér- ségben.

Az amerikai imperializmus Európában a legveszélyesebb és legkockázatosabb lépésre készül. Európa a világ legérzékenyebb területe. Itt lángolt fel két világháború tüze. A szocializmus Európában a legerősebb. Itt van a legnagyobb akadály, amely gátolja az amerikai imperializmust abban, hogy feltételeit rákényszerítse a világra. Az Egyesült Államok legreakciósabb erői abból indulnak ki, hogy ha sikerülne megsemmisíteniük a Szovjetuniót, a szocializmus fő erejét és támaszát, akár azon az áron is, hogy egész Európa, szövetségeseiket is beleértve, elpusztul, akkor már semmi sem állna világuralmi terveik megvalósításának útjában. Ezért elsőrendű figyelmet kell fordítanunk az európai helyzetre. Ezt nemcsak azért hangsúlyozzuk, mert mi Európában élünk, mert ez közvetlenül bennünket is érint, hanem azért is, mert az egész világra vonatkozik. Minden háború, amely Európában kitörne, az egész emberiség nukleáris katasztrófája lenne.

Hiba lenne, ha nem látnánk, hogy nem mindenki tudatosítja teljes mértékben ezt a veszélyt. Még mindig sok ember úgy értelmezi a mai kiélezett nemzetközi helyzetet, mint ideiglenes kitérőt és gondtalan.

Ennek többek között az is az oka, hogy a szocialista országok, de főleg a Szovjetunió nagy erőfeszítései eredményeként, Európa már 38 éve bekében él. Egyre több ember tudatosította, hogy a két eltérő társadalmi rendszer

egymás mellett élése lehetséges és szükségszerű. Az enyhülési politika relatív hosszú időszaka jótékonyan hatott a nemzetközi kapcsolatok alakulására. Ez megnyugvást és reményt adott a világ nemzeteinek. Ez az összes ország és nemzet hasznára vált, tekintet nélkül társadalmi rendszerükre. A szocialista országok számára az enyhülési politika sohasem volt spekuláció, vagy számítás kérdése. Úgy értelmeztük és úgy értelmezzük, mint a mai osztályokra osztott világ fejlődésének egyedüli helyes alternatíváját. Pártunk nem egyszer figyelmeztetett, hogy a feszültség enyhülése, a békés egymás mellett élés nem szüntetheti meg az osztályharc törvényszerűségeit. Úgy ahogyan a kapitalizmus sem mond le önként uralmáról, a dolgozók sem mondhatnak le arról a jogukról, hogy harcoljanak a kizsákmányolás ellen. Áz imperializmus egy pillanatra sem gyengítette a szocializmus elleni ideológiai di- verzióját. Az ideológia területéről fokozatosan a nemzetközi kapcsolatokra is kiterjesztette. Nyugaton, főleg az Egyesült Államokban olyan politikusok léptek fel, akik azt hirdették, hogy az enyhülés egyirányú út, amely csak a Szovjetuniót és a szocialista országokat szolgálja. Az enyhüléstől való fokozatos elhajlás politikáját hirdették. Szótárukból teljesen kiveszett a detente szó és áttértek a konfrontáció politikájára. Sőt, még a tőkés világ egyre mélyülő gazdasági válságáért is a felelősséget az enyhülés politikájára akarták hárítani.

A kapitalizmus számára nem hozott semmi pozitívumot az eltérő rendszerű országok békés egymás mellett élésétől való elhajlás. A kapitalizmus általános válsága tovább mélyül. Azok a jóslatok, hogy megtalálják a kapitalizmus javításának útját, nem vált be. Maga az élet cáfolta meg és cáfolja meg naponta azt az állítást, hogy a szocialista eszmék elévültek.

Az USA és a NATO országok politikája nagyfokú éberségre késztet bennünket

ÚJS íu

2

1983. XI. 24.