Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)

1983-11-23 / 277. szám, szerda

ÚJ szú 7 1983. XI. 23. LIGAKOMMENTÁR Biztató is, figyelmeztető is Megint három nap kellett az I. labdarúgó-liga egyetlen, ezúttal 13. fordulójának lebonyolításához. A sors úgy hozta, (illetve a technikai bizottság engedélyezte), hogy mindhárom napon egy-egy olyan csapatunk szereplését figyelhettük érdeklődéssel, amelyek játéko­saira ma és a jövő szerdán nagy horderejű nemzetközi mérkőzések várnak. Stílszerűen a Sparta Praha kezdte a sort, amely szombaton az Inter pályáján szerepelt. Ez a mérkőzés felkészülésként szolgálhatott volna az FC Watford elleni ma Londonban sorra kerülő UEFA Kupa-mérkőzésre, csak­hogy az itteni házigazda vendégét nem állította igazán nagy feladat elé. A lelátókon is jobbára csak a vendégek szurkolói foglaltak he­lyet, ami szöges ellentétben áll a brit futballviszonyokkal. Tárgyi­lagosan megállapíthattuk, hogy a Sparta volt a határozottabb, gyorsabb, kitartóbb, s legalább kétszer annyi helyzetet hozott össze, mint az Inter. A magas labdákért vívott küzdelemben még az alacsony termetű Sparta-játé- kos is sikeresebb volt, s talajközel- ben is a prágaiak bántak jobban a labdával. Feltehető, hogy a szombati győzelem önbizalmat kölcsönöz a Sparta játékosainak. Ma bizonyságot adhatnak arról, hogy angol csapat elleni kupamér­kőzésen a csehszlovák együttes­nek nem kell a rövidebbet húznia. Ježek edző van annyira tapasztalt szakember, hogy nem a Watford jelenlegi helyezéséből indul ki, ha­nem a brit együttesekre jellemző Hogy is áll az ellenfél? Mivel a Sparta Praha csapatának angol ellenfél jutott az UEFA Kupa 3. fordulójában, s az angol bajnokság mérkőzéseit gyakran tűzik a Sazka műsorára, az alábbiakban közöljük az ottani pontküzdelmek legutóbbi fordu­lójának eredményeit és táblázatát. Manchester United Watford 4:1, Ar­senal - Everton 2:1, Aston Villa - Lei­cester 3:1, Liverpool - Stoke City 1:0, Luton Town - Tottenham 2:4, Norwich - West Bromwich Albion 2:0, Nottin­gham Forest-lpswich Town 2:1" Queen’s Park Rangers - Birmingham 2:1, Southampton — Notts County 0:2, Sun­derland - West Ham United 0:1, Wol­verhampton - Coventry 0:0. (Angliá­ban a győzelemért 3, a döntetlenért I pont jár.) 1. Liverpool 14 9 3 2 24:8 30 2. West Ham 14 9 2 3 26:11 29 3. Manchester U. 14 9 2 3 27:15 29 4. Tottenham 14 7 4 3 24:19 25 5. Coventry 14 7 3 4 20:18 24 6. Aston Villa 14 7 3 4 21:20 24 7. Queen s Park 14 7 2 5 22:12 23 8. Nottingham 14 7 2 5 24:19 23 9. Southampton 13 7 2 4 14:10 23 10. Luton 14 7 2 5 23:20 23 II Arsenal 14 7 0 7 26:18 21 12. Ipswich 14 6 2 6 25:18 20 13. Norwich 15 5 5 5 21:20 20 14. W. Bromwich 14 6 2 6 18:20 20 15. Birmingham 14 5 3 6 14:17 18 16. Sunderland 14 5 3 6 15:19 18 17. Everton 14 5 3 6 8:14 18 18. Stoke C. 14 2 5 7 14:25 11 19. Notts 14 3 2 9 13:24 11 20. Watford 14 2 4 8 19:28 10 21. Leicestér 14 1 4 9 13:30 7 22. Wolverhampton 14 0 4 10 8:34 4 Itt jegyezzük meg, hogy tavaly az angol bajnoki táblázat harmadik helyén végzett az FC Watford... LABDARÚGÓ CSNL Mindössze egy pontot vesztett az őszi idényben az exligás SZTS Olo­mouc csapata, s tavasszal 7 pont előnnyel folytathatja a küzdelmet az I. ligába való visszajutásért. A további exligás, a Zbrojovka Brno a jelek szerint csak elméletileg lehet verseny­ben ugyanezzel a céllal. A 15. forduló eredményei: Prostéjov- Olomouc 0:1, Plzeň - Zbrojovka Brno 1:0, Xaverov - Jablonec 2:1, MI. Boles­lav - Frýdek-Místek 1:0, Poruba - C. Lipa 1:0, Tábor - Tŕinec 0:0, Chomútov- Gottwaldov 1:0, Motorlet - Č. Budé­jovice 2:1. 1. Olomouc 15 14 1 0 37:5 29 2. Zbrojovka 15 10 2 3 32:9 22 3. Ml Boleslav 15 8 2 5 21:20 18 4. Plzeň 15 8 2 5 24:26 18 5. Tŕinec 15 6 5 4 19:17 17 6. Chomútov 15 7 2 6 25:22 16 , 7. Č. Budéjovice 15 7 2 6 20:21 16 8. Č. Lipa 15 6 2 7 23:18 14 9. Gottwaldov 15 6 2 7 22:24 14 10. Poruba 15 5 4 6 19:25 14 11. Fr.-Místek 15 6 1 8 13:17 13 12. Xaverov 15 5 3 7 26:40 13 13. Jablonec 15 5 2 8 23:22 12 14. Prostéjov 15 3 3 9 18:28 9 15. Motorlet 15 3 2 10 16:34 8 16. Tábor 15 3 1 11 15:25 7 határozottságból, keménységből, iramvállalásból. Ez különösen nemzetközi kupamérkőzéseken tapasztalható. Az UEFA Kupában idén eddig egy-egy gólt kapott a Sparta Madridban, a Real elleni találkozón, meg Bialystokban a Widzew ellen is. Ha a London északi részében fekvő Watford- stadionban sem kap többet, igazi futballcsata színhelye lehet majd december 7-én a Sparta stadion­ja, s remélhetőleg másnap érde­kelve lesz ez az együttes a soro­zat újabb fordulójának sorsolá­sánál. Katonadolog volt a Dukla Bans­ká Bystrica és a Dukla Praha találkozója. Hiába szerepelt a prá­gaiak együttesében a világbajnok olasz csapat ellen győztes váloga­tott öt tagja, a hazai „közlegé­nyek“ nem tisztelték a rangot, ke­mények, gyorsak, határozottak voltak, játszani akartak a kedve­zőtlen talaj- és légköri viszonyok ellenére is. Az az egy gól, amit a junior válogatottban már sikere­sen bemutatkozó csereember, Miš­kuf lőtt, szerény kifejezője a ven­déglátók fölényének. A prágai ka­tonacsapat képességeihez nem fér kétség. Tagjainak ezúttal nem volt különösebben kedvük küzde­ni. A technikai trükkök, meg az egyébként tárgyilagos játékvezető döntései elleni olykori tiltakozás nem segíthették előbbre Novák mester csapatának ügyét. Ez ta­nulságos a válogatott szempontjá­ból is. November 30-án, amikor az említett öt Dukla-játékos aligha­nem ismét szerepel a csehszlovák színekben, az ellenfél önszántából nem hajol meg még a legnagyobb nevek előtt sem. A forduló után a Bohemians - Žilina találkozó tett pontot. Klassziskülönbség mutatkozott a házigazda javára, amelynek so­raiban az Olaszország elleni mér­kőzés csehszlovák válogatottjá­nak hat tagja szerepelt. Biztosan az ellenfelet, de önmagát is kímél­ve győzött a prágai zöld-fehér csapat, s örvendetes, hogy a gól­lövésből nemcsak a középpályás sor, hanem a támadó hármasfogat két tagja is kivette részét. Lehet, hogy mind a Dukla Praha, mind a Bohemians játékosai már a no­vember 30-i EB-selejtezóre tarta­lékoltak, nem akarták megkockáz­tatni a havas-fagyos futballtalálko- zókon az esetleges sérülést. Való­színűleg abban bíznak, hogy Hav­ránek mester is a régi edzőigaz­sághoz tartja magát: győztes csapaton ne változtass. A játé­kost, mégha a válogatott csapat tagja is, a bajnoki mérkőzések edzik meg, teszik ellenállóképes­sé. Nézetünk szerint a válogatott mérkőzésre való felkészüléshez nagyon sok idő és lehetőség áll rendelkezésre. A szakvezetés re­mélhetőleg megtalálja annak módját, hogyan kell a pályára lépő válogatott játékosok idegállapotát is megfelelő szintűvé, mindenkép­pen ellenálló képessé tennie. A korai hidegben az egy mérkő­zésre eső gólátlag 2,75 volt, csak négy találkozón láttak négy gólt a nézők, akiknek a száma egyre gyérül. Egy találkozóra most 4632 jutott közülük, de csak annak jó­voltából, hogy a katonák rangadó­ját csaknem 10 ezer szurkoló te­kintette meg. A góllövő-lista élén változatlanul Lička áll, 11 alka­lommal talált be lövése az ellenfél hálójába. Ót négy góllal lemarad­va követi Luhový és Drulák (az utóbbi két gólt lőtt Mikloško kapu­jába). Ez az irányzat nem arra vall, hogy a legközelebbi európai arany-, ezüst- és bronzcipó kiosz­tásánál esetleg számításba vehe­tik majd a csehszlovák labdarúgás mesterlövészeit is. ZALA JÓZSEF Az év utolsó előtti kupaszerdája (ČSTK) - Ma a labdarúgó UEFA Kupában nyolc mérkőzést játszanak, s a két hét múlva sorra kerülő visszavágók után derül ki, melyik nyolc csapat folytathatja majd tavasszal a küzdelmet. A mezőnyben egyetlen csehszlo­vák együttest találunk, a Sparta Praha csapatát, amely ma 20.45 órai kezdettel Londonban az FC Watford vendége lesz. A Hviez­da rádió helyszíni adásban szá­mol be az egész találkozóról. Annyi már most biztos, hogy a jugoszláv labdarúgásnak lesz képviselője a legjobb nyolc között, hiszen a párosítás szerint ma Radnicski Nis - Hajdúk Split, két hét múlva pedig fordított szerepű, ugyanilyen erőpróba kerül sorra. A mai további párosítás: Sparta Rotterdam - Szpartak Moszkva, Lens - Anderlecht, Bayern Mün­chen - Tottenham Hotspur, Not­tingham Forest - Celtic Glas­gow, Austria Wien - Inter Mila­no, Sturm Graz - Lokomotíve Leipzig. Asztalitenisz A BAJNOKI CÍMEKÉRT (ČSTK) - Új lebonyolítási rend szerint kezdődik meg szombaton és vasárnap Komáromban (Komárno) Szlovákia egyéni asztalitenisz-baj­noksága. A 32 férfi versenyzőt nyolc csoportra, osztották, s a csoport két legeredményesebbje jut tovább. Ké­sőbb négy négyes csoportban foly­tatják a küzdelmeket, s a győztesek már az elődöntőbe jutnak. Hasonló­képpen rendezik a 24 tagú női me­zőny egyéni versenyeit is. Párosban kieséses alapon folynak majd a küz­Fagyejev az élen Moszkvában kezdetét vette 16 or­szág műkorcsolyázóinak nagy vetélke­dője, amelyet ezúttal 16. alkalommal bonyolítanak le. A kötelező gyakorlatok bemutatása után a szovjet Fagyejev 0,6 ponttal áll az első helyen, honfitár­sa Kotyin 1,2 ponttal a második, a ka­nadai Bikom 1,8 ponttal a harmadik. Vasas-Pristina 1:1 (0:0) Mindössze 500 néző volt kíváncsi Budapesten a Fáy utcában lebonyolí­tott labdarúgó KK-találkozóra. Sajnos nagyon alacsony színvonalú mérkő­zést láthattak. Az első félidő egyetlen izgalmas eseményét a rövid ideig tartó havazás jelentette. Szünet után, a 64. percben Krosznicsi révén a vendégek jutottak előnyhöz. A Vasast még ez sem rázta föl, az ellenfél további gól­helyzetet dolgozott, de hagyott is ki. Végre három perccel a befejezés előtt egy jól sikerült Pecha lövés legalább a döntetlent, s az érte járó pontot biztosította a hazaiaknak. (Németh) delmek. A kiemelteket egy nappal a szám kezdete előtt hozzák nyilvános­ságra. Kétéves kihagyás után (tényle­ges katonai szolgálat) a férfiak között ismét Miroslav Cich a legnagyobb esélyes. Eddig négy bajnoki címet szerzett egyéniben. A lányok között minden valószínűség szerint G. Nava- rová és R. Kasalová között dől el az elsőség kérdése. A tavalyi bajnokok- férfi egyes: Vinkler (Lok. Bratislava), női egyes: G. Navarová (Topoľčany), férfi páros: Bosý - Mádéi (Spoje Brati­slava, DAC), női páros: Mikőcziová -Omelková (DAC, Topoľčany), ve­gyes páros: Grman-Kasalová (Topoľ­čany). A románok kerete (ČSTK) - Románia labdarúgó- válogatottjának 19 játékosa teg­nap Hollandiába utazott, ahol megkezdi felkészülését a novem­ber 30-án Bratislavában sorra ke­rülő Csehszlovákia elleni sorsdön­tő Európa-bajnoki mérkőzésre. Mircea Lucescu edző a követke­ző futballistákat vette számításba: Lung (Craiova), lordache (Stea- ua) - Rednic, Nicolae, Andone (Dynamo Bukarest), Negrila, Ste- fanescu, Ungureanu (Uníversita- tea Craiova), lorgulescu (Sportul)- Ticleanu. (Craiova), Augustin, Multescu (Dynamo), Bölöni (Ma­rosvásárhely), Klein (Vajdahu- nyad), Hagi (Sportul) - Geolgau, Camataru (Craiova), Gabor (Vaj- dahunyad), Coras (Sportul). Denk (balról) és Bielik (sötét mezben) figyeli, mit művel a labdával Moravec, az Inter Bratislava csatára a Sparta elleni mérkőzésen (Vojtíšek-felv.) EREDMENYEK - ESEMÉNYEK - EREDMENYEK + A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség vezetősége ma tárgyal a Románia elleni válogatott mér­kőzés csehszlovák keretéről. A számításba jövő játékosok pén­teken Szencen (Senec) találkoz­nak, s valószínűleg ott kerül sor egy úgynevezett modellmérkőzés- re. Havránek főedző a Cipruson működő Cerman edző jelentését várja a nemrég sorra került Cip- rus-Románia EB-selejtezőről. + Férfi röplabda-liga találko­zón a VŠ Praha együttese 3:0 arányban győzött a TJ Vítkovice ellen. + Göteborgban véget ért a nemzetközi szabadfogású bir­kózótorna az úgynevezett Levie Kupáért. A legeredményesebbek a Szovjetunió versenyzői voltak, akik a csapatverseny megnyeré­sén kívül az egyéni küzdelmek hét számában végeztek az élen: Dor- zsu (48 kg), Kornyilajev (52), Bje- loglazov (57), Alekszejev (62), Modoszjan (82), Hadarcev (100) Haszimikov (+ 100). + Ma 16.30 órakor kezdődik a Sklo Union Teplice-Eisens- tadt labdarúgó KK-mérközés. A találkozó érdekessége, hogy a Teplice volt kiválósága, Bi- čovský ezúttal az ellenfél együtte­sében lép pályára. + A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság úgynevezett sportolók albizottsága Lausanne-ban ülé­sezett és egyértelműen síkra szállt az olimpiai alapokmány szabályai mellett, amelyek előírják az 1984. évi olimpiai játékok felkészülésé­nek befejező, részét. Az albizott­ság mindent megtesz az ajzószer használat megakadályozásáért. SAKK (ČSTK) - Hétfőn délután a zsúfolásig megtelt londoni Hotel Great Eastern nagytermé­ben elkezdődött a Kaszparov - Korcsnoj világbajnok-jelölti pá­ros mérkőzés elődöntője. A fehér bábokkal játszó 20 éves Kaszpa­rov szovjet nagymester vereséget szenvedett. A játszma a vezérin­diai védelem divatos változatával kezdődött. A szovjet nagymester a játékidő első másfél órájából 75 percet használt fel 16 lépésre, míg a svájci színekben induló Korcsnoj csak tizenötöt. A parti mind élén­kebbé vált, különösen Kaszpa- rovot szorította az idő, s ennek tudható be, hogy a 33. lépésben hibázott, gyalogost vesztett. Utána egyre reménytelenebb lett a helyzete, és az 53. lépésnél feladta. I. jégkorong-liga AZ ÉLEN A HELYZET VÁLTOZATLAN (za) - Az éllovas Pardubice idegenből vitte el a pontokat, üldözői közül a Jihlava is, a Litvinov is házigazdaként is csak nehezen győzött. A szlovákiai rangadót a jobb csapatteljesítményt nyújtó VSŽ Košice nyerte a Slovan jegén... A 22. forduló párosítása a kö­vetkező: VSŽ Košice - České Bu­déjovice, Pardubice - Dukla Jihla­va, Plzeň - Dukla Trenčín, Gott­waldov - Litvinov, Sparta Praha - Vítkovice, Zetor Brno - Slovan Bratislava. VÍTKOVICE - BRNO 1:2 (0:0, 1:0, 0:2) Gólütők: Bulat, illetve Železný Práth. Közepes színvonalú mérkőzés. Mindkét fél elsősorban a védeke­zéssel törődött és a vetélytárs hi­báira várt. A két kapus, Holubár és Lang nyújtott kimagasló teljesít­ményt. SLOVAN - VSŽ KOŠICE 2:3 (1:0, 1:2, 0:1) Gólütők: Hornák, Pašek, illetve Bondra, Vodila, V. Lukáč. Érdekes, sportszerű mérkőzés, amelyen a házigazda az egyéni megoldásokat erőltette, s kassai­ak inkább csapatteljesítményt nyújtottak. A végén a vendégek többször jutottak helyzetbe, s a Slovanon az sem segített, hogy lehívta kapusát és hat me­zőnyjátékossal igyekezett lega­lább az egyik pontot megmenteni. LITVÍNOV - SPARTA 5:4 (3:1, 0:2, 2:1) Gólütők: Chuchel, Machulda, Kašťák, Hübl, Kadlec, illetve Ne- tík, Vejvoda, Kasik, Péniőka. Az első játékrészben a gólerős hazai csapat előnyre tett szert, de a folytatásban nem tudta megaka­dályozni a prágaiak egyenlítését. A hajrában ha nehezen is, de felülkerekedett a jobb képességű litvínovi együttes, s az izgalmas mérkőzést sikerült megérdemel­ten megnyernie. TRENČÍN - GOTTWALDOV 7:1 (0:0, 4:0, 3:1) Gólütök: Fiala (2), Dornič (2), Pata, Jančuška, Vlach, illetve Bužič. Az első harmadban egyenlő erők küzdelme folyt, s a trenčíni kapus több helyzetben hárított. A folytatásban a helyzeteit megfe­lelő mértékben kihasználni tudó katonák fölényessé tették győzel­mük arányát. JIHLAVA - PLZEŇ 5:4 (1:0, 1:2, 3:2) Gólütők: Dolana (2), Válek (2), Žák, illetve Nový, Černý, Seti- kovský, Táflik Eleinte a bajnok lebecsülte el­lenfelét, amely a 2. harmadban rájött, hogy lehet keresnivalója. A Dukla ugyan tartotta úgyneve­zett lépéselőnyét, de a vendégek együttese mindvégig elszánt tel­jesítményt nyújtott. Č. BUDÉJOVICE - PARDUBI­CE 2:3 (0:1, 2:0, 0:2) Gólütők: Božek, Čech, illetve Velinský, Šejba, Kodöusek Előbb a vendégcsapat kezde­ményezett többet, az első harmad az övé volt. Azután a házigazda magára talált, előnyt szerzett, az éllovas egyenlíteni tudott, sőt Ko- dóusek révén szerencsés gólt szerzett még. A TÁBLÁZAT ÁLLÁSA 1. Pardubice 21 14 4 3 75:55 32 2. Jihlava 21 13 5 3 90:51 31 3. Litvinov 21 15 1 5 106:72 31 4. Sparta 21 9 5 7 73:68 23 5. Brno 21 10 2 9 56:56 22 6. Č. Budé|ovice 21 9 3 9 71:69 21 7. Trenčín 21 9 2 10 80:77 20 8. Košice 21 8 1 12 79:89 17 9 Vítkovice 21 7 2 12 73:101 16 10. Plzeň 21 7 1 13 66:82 15 11 Gottwaldov 21 S 2 14 59:76 12 12. Slovan 21 4 4 13 70:102 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom