Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)
1983-11-17 / 272. szám, csütörtök
HATÉKONYABB MUNKÁVAL KÖZÖS CÉLJAINK ELÉRÉSÉÉRT EREDMÉNYEK JAVASLATOK Korszerű segédeszközökkel A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Mezőgazdasági Műszaki Középiskola negyedszázados múltra tekint vissza; tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból az SZSZK Oktatási Minisztériumának kitüntetésében részesült. Az iskolában jelenleg növénytermesztési, állat- tenyésztési és mezőgazdasági ökonómiai szakon folyik az oktatás, 12 nappali és 6 levelező tagozatú osztályban. A 1983/84-es tanévben 397 diák a nappali, 140 tanuló a levelező tagozaton tanul. Az iskolában jelenleg 41 tagú pedagógiai testület dolgozik, ebből 8 nevelő. A korszérű diákotthonban 230 tanuló étkeztetésére és bentlakására van lehetőség. A diákotthon tanulótermekkel, klubzésre használatos műszerek, valamint a vegyi elemzést szolgáló titrációs asztal. A biológia gyakorlati oktatására nagyon jól felszerelt mikroszkópterem áll rendelkezésünkre, ahol különböző mikroszkópok, a biokulártól a sztereomik- roszkópig segítik a tanulókat eligazodni a sejtek rejtelmes világában, valamint Picloval mikroszkóp, mely a vizsgált anyagot kivetíti a vászonra és ezzel megkönnyíti a tanulók munkáját. Egyébként a szaktanterem felszereléséhez tartoznak még olyan didaktikai eszközök, mint a 16 mm-es MEO- CLUB, MEDIREX, MEOTAR, EPI- REX, SYNCHRONIZATOR, virág- modellek, növénygyűjtemények, gomba-, madár-és rovargyűjtemény, mikroszkopikus preparátumok, vákuQJ SZÚ 1983. XI. 17. helyiséggel, tévékkel és a tanuláshoz szükséges didaktikai eszközökkel van felszerelve, amellett önálló könyvtára is van. A tanulók napi felkészülését, a frissen átvett tananyag elsajátítását jelentősen megkönnyítik a vezeték nélküli hallókészülékek, melyek lehetővé teszik a nap folyamán átvett tananyag újbóli visszahallgatását. Az iskola életében jelentős mérföldkő volt az 1973-as év, amikor átadták rendeltetésének az új, minden szempontból korszerű iskolaépületet. Ez lehetővé tette az oktatás modernizálását, a legújabb didaktikai és audiovizuális eszközök bevezetését az oktatásba. Ma az iskolában 8 tanterem, 6 szaktanterem, szertárak, gyakorlótermek, laboratóriumok, tornatermek vannak. A tantermek felszereléséhez tartozik a tévékészülék, az írásvetítő, a DIAFLEX, a MEDIREX, a KP SUPER 8 mm- es filmvetítővel, a PENTACON, mely a diapozitívok vetítésére szolgál. A szaktantermek a szakosításnak megfelelően további didaktikai eszközökkel vannak felszerelve. A közművelődési tantárgyak közül a nyelvek oktatására egy mozgó és egy állandó nyelvi laboratóriumunk van, ahol a szlovák, az orosz, az angol és a német nyelv tanítása folyik. Az oktatáshoz szükséges programokat a nyelvtanárok készítik, ami ugyan jelentős többletmunkát igényel, de elengedhetetlen a tananyag tökéletesebb átvétele szempontjából. A nyelvészek mindennapi munkájukban rendszeresen alkalmaznak lemezjátszókat, magnetofonokat, hordozható mágneses táblát, MEDIREX-et, az irodalmi anyagról készített diafilmeket stb. Az ún. előkészítő tantárgyak, mint a kémia és biológia oktatása is korszerűen felszerelt szaktan- termekben, illetve laboratóriumokban folyik. Két kémiai laboratórium van az iskolában, ahol az általános kémiai gyakorlatok mellett talajelemzést, vetómagvizsgálatot is lehet végezni. A laboratórium felszereléséhez tartozik a polarograf is, melynek alkalmazása a gyakorlati oktatást egészíti ki. Ezt a műszert a cukortartalom vizsgálatára alkalmazzák. A sterilizátorok segítségével a fertőtlenítést gyakorolják a tanulók. A felszereléshez tartoznak még a takarmányelem(ČSTK- felvétel) um növényszárító és a tangazdaságban létesített botanikus kert is. A fizika és a gépesítés szaktan- termének korszerű felszereléséhez olyan műszerek tartoznak, mint a mechanika demonstrációs készüléke, melyet a dinamika és a statika törvényeinek magyarázatához használnak. Az ellenállás és a feszültség, valamint az elektromágnesesség kimutatását szolgáló műszerek is nagyban megköny- nyítik a bonyolult tananyag köny- nyebb és szemléltetőbb átvételét. A géptan tanításához különböző modellek, gépszerkezetek, mechanizmusok állnak rendelkezésre. Az iskolának önálló, nagyon jól felszerelt autóiskolája is van. A járművezetést a speciálisan felszerelt traktorokon és személy- gépkocsikon kívül a szaktanteremben felszerelt autómodellek (trenazsérok) is megkönnyítik. A tanulók vászonra vetített forgalmi helyzetek segítségével itt gyakorolják a gépjárművezetést, mielőtt részt vennének a közúti forgalomban. Az ún. profiltantárgyak, mint a növénytermesztés, növényvédelem, növénynemesítés, állattenyésztés, állategészségtan, köz- gazdaságtan, üzemszervezés, számvitel, ügyviteli technika stb. oktatása szintén a didaktikai eszközökkel jól felszerelt szaktantermekben valósul meg. A növény- termesztési szaktanterem a már említett didaktikai eszközökön kívül Premiant oktatóvizsgáztató géppel, polarograffal, termostattal, nedvességmérővel van felszerelve. Ezek lehetővé teszik a talaj- és a növényi minták számítását, a vetőmag nedvességének mérését. Ide tartoznak még azok a növény-, vetőmag- és mütrágyagyűj- temények, melyeket a tanulók készítettek, valamint a kártevők és a kórokozók gyűjteménye is. Az állattenyésztési szaktanterem felszereléséhez tartoznak a következő eszközök: a 16 mm- es film vetítését szolgáló MEOCLUB, a diafilm vetítésére szolgáló MEDIREX és ADAPTER, a diapozitívok vetítésére alkalmas PENTACON, a 8 mm-es filmhez a KP SUPER-8, a tejzsírtartalmát vizsgáló CENTRIFUGA, a sebészeszközök csírátlanítására szolgáló AUTOKLAV, a takarmányok zsírtartalmának meghatározására szolgáló SOXHLETTHENKKEL- készülék, a boncterem, a szétszedhető állatmodellek, a különböző takarmánytáblázatok stb. Az ökonómiai szak területén különösen a számvitel tanítására vannak korszerű számítástechnikai eszközök. E gépek közül már számos a jól felszerelt mezőgazdasági üzemekben is található, tehát szükséges, hogy a tanulók megismerjék és kezelni tudják őket. Az ügyviteli technika oktatását a jól felszerelt gépíróterem segíti elő, ahol a hagyományos írógépek mellett villanyírógépeken is tanulhatnak a diákok. A tanár munkáját a magnószalagra rögzített szöveg könnyíti meg, mely a gépírási gyakorlaton hallókészüléken jut el a tanulókhoz. Úgy véljük, a felsorolt adatok illusztrálják, hogy a tudományosműszaki haladás elképzelhetetlen az oktatási intézmények korszerű felszereltsége nélkül. A színvonalas oktatás tárgyi feltételeinek biztosítása nem öncélú, mert elsősorban a tanulók érdekeit szolgálják. Minél több jól megválasztott szemléltető eszköz szolgálja az oktatást, annál jobb ismeretekre tehetnek szert a tanulók. Persze ezek nem pótolhatják a pedagógusok személyiségét vagy a tanulók szorgalmát. BARCZI ANDRÁS mérnök, igazgató A mintegy 1100 lelket számláló Nagygéresben (Veľký Horeš) körzeti magyar tanítási nyelvű alapiskola működik, melyet a Kisgé- resből (Malý Horeš) és Őrösből (Strážne) bejáró gyerekekkel együtt közel 200 tanueló látogat. Régebben 80-90-nel több gyerekünk volt. Minthogy pavilonrendszerű iskolánkban ilyenképpen néhány tanterem felszabadult, egyrészt szaktantermeket, másrészt szertárakat rendezhettünk be bennük. Szlovák szaktanterme (mely igazi nyelvi laboratórium) már régebben van iskolánknak; a speciális magyar és a matematikai, valamint a negyedik, vegyes (zenei, történelmi stb.) szaktantermet az utóbbi években rendeztük be. A szaktantermeken kívül van öt szertárunk is: matematikai-fizikai, földrajzi-biológiai, kémiai és testnevelési, azonfelül fa- és fém- megmunkáló tanműhelyünk is. Magam öt éve vagyok a géresi (nyolcosztályos, tizenhat tanerős) iskola igazgatója, de nemcsak én törekszem rá, hogy iskolánk tanszerekkel és segédeszközökkel való ellátottsága megfelelő legyen, hanem ezzel már elődöm is kellően törődött. S a járási és kerületi oktatási szervek is megadják a szükséges támogatást. Ennek köszönetően elmondhatjuk, hogy iskolánkban jó a tanszer- és segédeszközellátás, különösen, ha arra gondolunk, hogy 20-25 évvel ezelőtt a körzőn, vonalzón és a krétán kívül szinte alig létezett más segédeszköz. Iskolánk az alapvető apróbb segédeszközökön kívül ma már rendelkezik a legkorszerűbb oktatási igényeket is kielégítő műszaki felszereléssel, melynek állományát időről időre kiegészítjük és gyarapítjuk - persze az új koncepcióból adódó követelményeknek és a szükségleteknek megfelelően. Jelenleg van 10 magnetofonunk, 8 lemezjátszónk, 5 írásvetítőnk, több kis diafilm-vetítőnk, egy fényképezőgépünk. Az utóbbi két-há- rom tanévben vásároltunk hat darab KP-Super filmvetítőgépet és egy nagy (29 ezer koronás) filmvetítőt, mely hangosfilmek vetítésére alkalmas. (Filmeket a tókete- rebesi - Trebišov - járási pedagógiai központtól kapunk, a központtal egyébként jó a kapcsolatunk, etekintetben valamennyi kérésünket teljesítik, ami reális és realizálható.) A KP-Super gépeinkhez sok kazettánk van, melyek majdnem minden tantárgy oktatása során felhasználhatók, a tananyagot jól szemléltető vagy kiegészítő diafilmekben sincs hiány. A Banská Bystrica-i Tanszerellátó Központtól rendszeresen megkapjuk a tanszerkatalógust, melynek alapján elkészítjük a megrendeléseinket. A Banská Bystrica-i központ általában pontosan megküldi mindazt, amit meg szoktunk rendelni. További alapvető kérdés a meglevő tanszerek és segédeszközök körültekintő és jó kihasználása. Úgy vélem, hogy a jó felszereltség csupán egyik jó előfeltétele az eredményes oktatómunkának. Ha a tanszereket és a segédeszközöket csupán beszerzi az iskola, és azok a szertárakba zárva hevernek kihasználatlanul - akkor nem egyebek holt befektetéseknél. A segédeszközök - ha ésszerűen felhasználjuk őket - nagymértékben növelhetik az oktatómunka hatékonyságát. Mi eddig is igyekeztünk jól kihasználni a rendelkezésünkre álló segédeszközöket, s a jövőben még nagyobb figyelmet szándék- szunk fordítani azok ésszerűbb bekapcsolására az oktatási folyamatba. Lényeges, hogy a pedagóguskollégák kellően összehangolják a segédeszközökkel való gazdálkodást, s hogy ne kerüljön sor ütközésekre. Megjegyzem, az is igen fontos, hogy egyes pedagógusok ne legyenek túlterhelve - mások javára - funkciókkal stb., mert akkor nem marad idejük és erejük a másnapi tanórákra betervezett segédeszközök átgondolt előkészítésére. A mi iskolánkban azt praktizáljuk, hogy a „szertárfelelősök“ már a tanév kezdetén kiosztják a kollégáknak azokat a tanszereket és segédeszközöket, amelyekre igényt tartanak. A segédeszközöket általában abban a szaktanteremben tartjuk, ahol arra a leginkább szükség van. Például a nyelv- és irodalomoktatáshoz szükséges dolgok a nyelvi laboratóriumban vannak. A matematika és fizika oktatásához szükséges segédeszközöket ugyancsak a megfelelő szaktanteremben és szertárban helyeztük el. Megítélésem szerint nálunk jónak mondható a tanszerek és segédeszközök felhasználtsága. Ezt talán az is tanúsítja, hogy egymás után két tanévben (az 1980-81 -es és 1981-82-ben) iskolánk járási első volt a továbbtanulásra való felvételt tekintve. LEJ KO LÁSZLÓNÉ az alapiskola igazgatója SZERTÁRAINK IS KICSINYEK Iskolánk egy volt kastélyban működik. Tantermeinek nagyobb része kicsiny; folyosója szűk és sötét, így a szünetekben villanyt kell ott gyújtani. A tanítási órák idejére, hogy takarékoskodjunk az árammal, az ügyeletes tanár kikapcsolja a világítást. Szaktantermekről nem beszélhetünk, illetve csak részben. Azon fáradozunk jelenleg, hogy a „nagyobb“ tantermekből „összekombináljunk“ elfogadhatóbb, szaktanteremnek nevezhető helyiségeket. Költségvetésünk nagy részét azonban felemészti az épület karbantartása. Ilyen ódon épületen mindig van javítanivaló. Szertáraink is kicsinyek, s bennük zsúfolásig a segédeszközök. A probléma mindig abból adódik, hogy egyikhez-másikhoz hogyan jusson hozzá a tanár, mivelhogy igen sok segédeszközt a szó szoros értelmében ki kell szabadítani. Amikor ez sikerül, a további probléma az, hogy vajon elfér-e majd az asztalon. Vannak kollégák, és nem is kevesen, akik ügyesen rutinosan oldanak meg sok mindent, többek között, hogy gyakran és hatékonyan használhassák a segédeszközöket. A matematikaoktatásban az egyes fogalmak jobb megértése végett rendszeresen bemutatásra kerülnek például térgeometriai modellek: kocka, hasáb, henger, gúla, kúp, gömb, valamint ezek különböző metszetei, továbbá a síkgeometriai tételeket szemléltető modellek. Az írásvetítő segítségével sok függvény grafikonja válik gyorsan szemlél- hetővé. Lehetőség van táblai vázlatok írásvetítővel történő megjelenítésére is. A tanulók számolási készségének fejlesztését segíti a logarléc, (a II. évfolyamban minden diáknak kölcsönözünk). Ennek a jelentősége persze csökkent a számítógép megjelenésével. A számítógép megismertetésére nálunk is mielőbb szükség volna. A biológiai órákon is lehetőségünk van alkalmazni különféle segédeszközöket, bemutatni a természetben gyűjtött növények részeit, preparátumokat, lehetőség van a diákok által készített növényi metszetek mikroszkopikus vizsgálatára, diafilmek vetítésére, állatboncolásra, a közeli park madárvilágának megfigyelésére, vércsoport meghatározására, amihez a szükséges anyagot az egészségügytől szerezzük be. Az említett segéd- és szemléltető eszközöket igyekszünk úgy alkalmazni, hogy felkeltsük a diákok érdeklődését. Akkor érezzük jól magunkat, ha sokat kérdeznek, ha közösen megvitathatjuk a felvetett kérdéseket. Ami a fizikát illeti, itt meglehetősen sok a segédeszközünk. A gyakorlati órák zöme szaktanteremben folyik. Ha szűkös körülmények között is, de mégis. Kollégáim igyekeznek tanulóinkat megismertetni a fizika szépségeivel és fontosságával. A tanulók maguk is részt vesznek a kísérletek végzésében, és a sikerélmény nem marad el. A magyar és a szlovák nyelv oktatásában elég szerények a lehetőségeink ezen a téren. A meglévő segédeszközök kihasználásának módjait itt is a körülmények határozzák meg. Leggyakrabban alkalmazott segédeszköz az írásvetítő, a lemezjátszó, a magnetofon. Az írásvetítőt főleg a nyelvtanórákon használjuk, de esetenként az irodalomoktatásban is, ahol gyakran „van jelen“ hanglemez, diafilm is. Ez utóbbit földrajzórán szintén használjuk. Más segédeszközök az esztétikai nevelést szolgálják, akárcsak a helyi múzeumok látogatása. Az angol nyelv oktatásában mind a magyar, mind a szlovák tagozaton a tantervtől függően alkalmazzuk a segédeszközöket. Az egyes leckékhez hanganyagunk is van, de csak a szlovák tagozaton. A teljes program huszonkét szalagból áll és megvan hozzá a forgatókönyv is. A magyar tagozaton főleg a kerületi pedagógiai intézet tanítási segédeszközök osztályáról kapott anyaggal dolgozunk. Ezek főleg diafilmek és olyan nyelvtani ábrák, melyeket írásvetítővel mutatunk be. BENKO JÓZSEF, a Füleki (Fiľakovo) Gimnázium igazgatója PROBLÉMÁK TAPASZTALATOK Jó előfeltétel