Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-01 / 206. szám, csütörtök
Mikor, mennyit? GONDOLATOK AZ EREDMÉNYES TANULÁSRÓL A szülőkkel való beszélgető- * sek alkalmával, vagy szülői értekezleteken gyakran felvetődik a kérdés: hogyan segítheti a szülő a gyermek tanulását? Mikor tanuljon a gyermek, mennyit tanuljon? Mai rohanó világunkban helytállók ezek a kérdések. A szülő sok esetben csak este találkozik gyermekével, és ilyenkor az erejéből már csak arra futja, hogy megkérdezze: Megtanultad a leckét? A gyermek igennel válaszol, viszont az eredmények sok esetben nem a legkecsegtetóbbek. Hiányzik a napközi otthon - mondja a szülő. Általában csak az alsó tagozatosok látogathatják, a többiek - helyszűke miatt - nem. Sajnos, ez általános probléma. A gyermekek zöme a tanítás után az iskola körül, az utcán, vagy másutt cselleng, nem szívesen megy haza, mert nincs otthon senki, és amikor hazaérnek, fáradtak, kimerültek. Szükséges, hogy a szülő meghatározza: a tanulás időpontját és időtartamát s biztosítsa a tanulás megfelelő feltételeit. Nézzük az elsőt! Mikor tanuljon a gyermek? Alapelv: amikor nem fáradt, amikor - mint mondani szokás - még „jól fog a feje“. A felnőtt sem szívesen kezdi a munkáját fáradtan, kimerültén. Az iskolai munka után bizonyos nyugalmi időre, pihenésre okvetlenül szüksége van a gyermeknek is. A kifáradt ideg- rendszerrel elkezdett tanulás csak küszködés lesz. Ezért nyugodtan játsszanak, pihenjék ki magukat a tanulók, mielőtt a leckéhez fognak. A látszólagos időveszteség megtérül azáltal, hogy sokkal jobban, könnyebben fog menni a tanulás. Az idegrendszerrel kapcsolatos kutatások szerint a szellemi munka, a tanulás optimális ideje délelőtt 9-11 óra között, délután 3-6 óra között van Nem szabad megengedni, hogy a gyermekek csak este kezdjenek iskolai feladatokkal foglalkozni. Az esti, álmos fővel való tanulás eredménye nagyon kétséges. A pedagógusok szerint az ilyenkor készített házi feladatok minősége sokkal gyengébb, sokkal több bennük a hiba. Ráadásul ilyenkor erősen megrövidül a szükséges alvás időtartama is, a tanuló a következő nap fáradt, nyűgös lesz. Mennyit tanuljon a gyermek? Tudományos kutatások alapján az általános iskola első és második osztályában átlag 1 -1,5 órát, harmadik és negyedik osztályban 1,5-2 órát ajánlatos tanulásra fordítani. Ezt az időt természetesen befolyásolják, módosíthatják a tanulók egyéni sajátosságai. Például az, hogy figyelmét jól tudja-e összpontosítani, hogy gyors-e a felfogóképessége, hogy megfe- lelóek-e alapismeretei, vagy sokat kell pótolnia, ismételnie stb. Hathétéves korban már félórás tanulás után, nyolc-tízéves korban háromnegyed óra után, később pedig óránként legalább 10-15 perces szünetet kell beiktatni, amit mozgással, játékkal, beszélgetéssel, esetleg zenével stb. töltsön el a gyermek. A tanulás megfelelő feltételeinek a biztosítása is nagyon fontos az eredmény szempontjából Az iskolás gyermeknek legyen külön tanulóhelye a lakásban. Legyen külön asztala, de legalább asztalrésze és fiókja vagy polca, ahol könyveit, füzeteit tartja és amelynek rendjéért ó a felelős. Ez természetesen ne a szoba legsötétebb részében legyen. Arra is vigyázni kell, hogy a gyermek tanulás közben ne árnyékolja könyvét vagy füzetét. A világosságnak hátat fordító vagy árnyékolt asztalnál író, olvasó gyermek látása hamar veszélybe kerülhet. Az sem szorul bővebb magyarázatra, hogy a tanuláshoz csend kell. A családtagok rádiózása, tévézése, hangos beszélgetése stb. mellett komoly tanulásról nem lehet szó. Erre olyan figyelemkoncentrációra volna szükség, ami még egy felnőttnek is nehéz feladat. Minthogy az agy munkájához megfelelő oxigénmennyiségre van szükség, jó, ' a tanulás megkezdése előtt 'őztetik a szobát. Gyakran megfigyelhető, hogy az iskolás gyermekek a tanulás megkezdésekor az összes könyvet és füzetet felhalmozzák maguk előtt. Ebből a „halomból“ igyekeznek azután kihalászni azt, amire éppen szükségük van. Ez sokszor csak hosszas keresgélés után sikerül, ami zavarja a folyamatos munkát. Helyesebb tehát, ha mindig csak az a könyv vagy füzet van a tanuló előtt, amellyel éppen foglalkozik. A külső feltételek biztosítása mellett azonban egyéb téren is elősegítheti a szülő az iskolai munka eredményességét. Természetesen nem azzal, hogy sokat tanul gyermekével, hogy még egyszer elmagyarázza neki otthon a feladatokat, hogy nem engedi addig felkelni a tanulóasztaltól, míg el nem végzi, meg nem tanulja minden leckéjét stb. Mindezzel esetleg csak azt érheti el - különösen ha túlzásba viszi —, hogy elóbb-utóbb „nehéz robot*‘-nak, terhes kényszernek fogja érezni a tanulást, ami alól ott és úqv próbál majd kibújni, ahogy tud. Sokkal többet jelent, ha az eredményes tanulást, a sikeres iskolai előrehaladást inkább belső feltételeinek biztosításával segíti. Az első feladata ezen a téren, hogy megnyerje gyermeke aktív együttműködését a megfelelő tudás elsajátítása, a jó bizonyítvány érdekében. A gyermeknek magának is akarnia, törekednie kell az iskolai feladatok jó elvégzésére, a leckék megtanulására. Nemcsak azért, mert megkövetelik tőle. Az aktív együttmüködés azonban csak akkor biztosítható, ha a szülő fel tudja kelteni s ébren is tudja tartani gyermeke érdeklődését a tudás, tanulás iránt. Ez az egészséges gyermek esetében nem olyan nehéz feladat. Mindegyikben él a kíváncsiság, tudásvágy. Ezért állandóan az új, az ismeretlen megismerésére törekszik, állandóan kérdezősködik, minden érdekli. Környezete sokszor alig győzi megválaszolni kérdéseit. Ha a szülőnek van türelme ehhez, sót újabb és újabb kérdésekre ösztönzi azzal, hogy minden újra, érdekesre, a dolgok közötti összefüggésekre is felhívja a figyelmét, biztosítja, hogy a gyermek mindig nyitott szemmel járjon a világban és minden újra, érdekesre felfigyeljen. Ez a tudásvágy a tanulás legnagyobb indítéka, serkentője. Az érdeklődés felkeltése azonban még nem elég. Rá kell nevelni a gyermeket arra is, hogy ami érdekli, azt pontosan, alaposan figyelje meg. A tudás tulajdonképpen itt kezdődik. Megfelelően fejlett figyelem, jó megfigyelóképes- ség nélkül ugyanis nehéz elképzelni eredményes tanulást. Segíteni kell a gyermeknek abba is, hogy mielőbb jól, érhetően el tudja mondani, amit megfigyel. Hogy életkorának megfelelő szinten ki tudja megát fejezni. Enélkül nem tud érthetően felelni a tanító kérdéseire, nem tudja elmondani az iskolában, amit tanult, olvasott, látott vagy hallott. Csak így jöhet létre megfelelő beszédkapcsolat, kommunikáció közte és otthon«, iskolai környezete között. J ól beszélni azonban csak beszélgetve tanul meg a gyermek. Ezért a szülőnek meg kell ragadnia minden lehetőséget, minden alkalmat, hogy beszélgethessen gyermekével, és beszéltesse ót. Hallgassa meg iskolai élményeit, mondassa el vele, mit olvasott az olvasókönyvében, a mesekönyvekben, mit látott útközben, mikor hazafelé jött stb. Vonják be a családi beszélgetésekbe, kérjék ki véleményét közös ügyekben otthon, olvassanak fel neki verseket, meséket, hallgassanak meg közösen ilyen műsorokat a rádióban, tévében stb. Különösen jelentős a gyermekkel való beszélgetés ma, amikor a felnőttek még egymással is alig érnek rá szót váltani, mikor szinte „nem divat“ a sok beszéd. A közös beszélgetések nemcsak beszédfejlesztés szempontjából, hanem érzelmi szempontból is nagyon jelentősek Erősítik a szülő és gyermeke közötti érzelmi kapcsolatot, ugyanúgy, mint a közös élmények. Érmek révén hozzájárulnak a gyermek érzelmi kiegyensúlyozottságához, ez fjedig szintén pozitív hatással van a tanulásra. így a beszélgetések ..kerülő úton“ is segítik a megfelelő tanulmányi eredmények elérését MARCEL KORNÉLIA Játszani is engedd... Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nyáron eléggé egyhangúnak, majdhogynem sivárnak tűnnek az utcák. Nagy a tülekedés, mindenhol turisták sürgölődnek, olykor forgalmi dugók teszik próbára idegállapotunkat, de valahogy mindez nem az igazi. Hát persze, hiányoznak az iskolások, akik hangulatossá teszik az utcákat is. Nyáron a villamoson, autóbuszon nem látni matekot magoló vagy éppen a felelés esélyeit tudományos alapossággal megvitató tanulókat, s már régen, idestova két hónapja nem hallottam olyan szellemes bemondásokat, fricskákat, amelyek csakis diákok szájából hangozhatnak el. Ma egycsapásra megváltozik minden. Benépesülnek és megszépülnek az utcák. Jönnek a megszeppent kis elsősök, akik számára valami teljesen új kezdődik az életben, szembe találkozunk idősebb társaikkal is. Ók már tudják milyen örömöt, gondot, élményt és kudarcot rejteget számukra az iskola, a tanítási óra. Jönnek virágcsokorral, ünneplőbe öltözve, kissé talán izgatottan, s a felnőttet valamiféle nosztalgia ejti hatalmába, régi emlékeket idéz fel, s legszívesebben ó is beállna a diákok közé, vállalná még talán a feleltetést is, akár a legnehezebb tantárgyból... Mélyet szippantok ebből a hamisítatlan szeptember elsejei levegőből, s arra gondolok. hogy a mai teljesítményközpontú világban nem is olyan könnyű diáknak lenni. Megváltozott és szüntelenül változó életvitelünk következtében a mai tanulók zöme több mint nyolc órát tölt az iskolában, a napköziben, be van táblázva szinte az egész napja. Korán kelnek, a legtöbbjük zsúfolt tömegközlekedési eszközökön jut el az iskolába, délután különböző szakköröket látogat, s utána még ott van a másnapi lecke... Kevés idejük marad a gondtalan játékra, a mozgásra, amelyek ugyanúgy elengedhetetlenül szükségesek a harmonikus fejlődéshez. Ismét szeptember eljese van. új tanév kezdődik. Ma a megnyitókon szép szavak hangzanak el, a tanulásról, a jövő nemzedékének magasztos társadalmi feladatairól, az oktató-nevelő munka megannyi céljáról. Holnap mar megkezdődnek a mainál szürkébb tanítási napok. S rajtunk, szülőkön, pedagógusokon a felelősség, hogy ez a mai hangulat, a jókedv ne vesszen ki az elkövetkező tíz hónap, a kemény munka során sem Valóban sokat, egyre többet' kell követelni - ez korparancs - a tanulóktól, gyermekeinktől, de arról sohasem szabad megfeledkeznünk, hogy ók mégis csak, sót elsősorban gyermekek. fiatalok Ilyen szempontból is nagyon megszívlelendő amit a költő mondott: ..játszani is engedd, szép, komoly fiadat...“ SZJLVÁSSY JÓZSEF Családlátogatás Iskolában, gyermekek körében, távoli, ismeretlen idegenként, aki nem feleltet, nem osztályoz, aki a nevüket sem kéri, „csupán" annyit kíván tőlük, hogy beszélgessünk családi körülményeikről. Rajtam kívül sem pedagógus, sem szülő, sem más felnőtt nincs jelen, igy rövid idő múlván megnyitnak előttem az aiig tízéves lányok, fiúk. Némelyikükön látom, hálásak, hogy végre kicnthetik a szivüket valakinek, elmondhatják, amit talán még a legjobb barátjuknak sem. És ezzel már el is árultam, hogy a kérdéseimre kapott válaszok között nem csak olyanok vannak, melyek örömmel, tündöklő tekintet kíséretében fogalmazódtak, szinte eszményi családi hátteret rajzolva elém. Hanem bizony több olyan is. amely elszomorít, fölizgat, mint minden - gyermekkel vagy gyermek körül történő — testet-lelket gyötrő esemény, ha csak hallok is róla. Ezeket a válaszokat aligha kell részleteznem, ugyanis többek között olyan közismert és sajnos, a családi szférában úgyszintén elég gyakori jelenségek, deviáns megnyilvánulások és magatartások következményei mondatták el a gyerekekkel, mint: az alkoholizmus. az agresszivitás, a rossz házastársi kapcsolat, válás, szere tethiány, túlhajszoltság, közöny. Amiről egyébiránt mind több szó esik különféle fórumokon is, a sajtóban, a rádióban, a televízióban, különböző megközelítésben. Merthogy társadalmi kérdés is ez, vagyis a gyermek helyzete a ma családjában, mely, általában véve leginkább csak formai jegyekben hasonlít, hogy ne menjünk mesz- szire. például a két évtizeddel ezelőtti családmodeiSre. Vajon kell-e ismernie ezt a helyzetet, mármint a gyermek helyzetét a családon belül, az iskolának - vetődik fel a kérdés, melynek szemrevételezését egyrészt az e tekintetben tapasztalható álláspontok különbözősége indokolja, másrészt meg az, hogy az iskola és a szülő kapcsolata korántsem olyan szoros, amilyennek lennie kellene; amilyennek oktatásügyünk is szeretné, tudva, hogy az iskola napjainkban a korszerűsödés jegyében a kísérletezés, az oktatási módszerek, a tantárgy- struktúra, a tananyag radikális átrendeződésének idejét éli, következésképpen nagy a tanulóra nehezedő teher. A válasz egyértelmű igen - ha sokak számára mellékes is már maga a kérdés vagy egyenesen azt vallják, hogy az iskolának semmi köze ahhoz, miként él, mit csinál a tanuló az iskola területén kívül, mit kap illetve nem kap meg a családban, és legfőképpen, hogy milyenek az otthoni viszonyok. Megismerni, ismerni a gyermeket, akit tanítunk, nevelünk, alapvető pedagógiai követelmény volt mindenkor a haladó szellemiséget képviselő oktatás: intézményekben. Feltétele a hatékony lélek- és tudatművelésnek. Természetszerűleg: az ma is. De vajon ismerjük-e mindegyik gyermek - alaku- íóban-fejlódésben levő - személyiségét? Vagy inkább kérdezzünk igy: van-e lehetőség, idő, marad-e erő megismerni mélyebben öt a ma gyors tempójú iskolájában. Amely természetesen a pedagógusra is hasonló tempót kényszerít, átalakítva mind az iskolai, mind az iskolán kivüli tevékenységének struktúráját, amibe ráadásul erősen belejátszik, hogy (1) sokuk különböző funkciót tölt be a politikai-társadalmi életben, (2) mindemellett, főként a férfi tanerő, kénytelenek valamilyen mellékfoglakozást vállalni-végezni, kiegészítendő jövedelmüket, mint bárki más, aki el akar érni vagy tartani egy bizonyos életszínvonalat. Ilyenképpen ebben a struktúrában éppen a gyermek alaposabb megismerésére nem jut elegendő hely, még kevesebb egy olyan - mély- kapcsolat kialakítására a tanító és tanuló között, melynek működésével emberi-erkölcsi'értékekkel gazdagodhatna a tanuló. Az órán, a harmincas és ennél nagyobb létszámú osztályokban, örül a pedagógus, ha érkezik átadni az előírt tananyagot és ellenőrizni a tanuló tárgyi tudását, nemhogy még külön-kCMön foglalkozzon tanítványainak a belső világával. A szünetben úgyszintén nincs mód ilyesmire, aztán ebéd, délutáni órák, szakköri foglalkozások, gyűlések. A vágta közben legfeljebb pillanatokat lehet elcsípni, hogy ne közvetett, hanem közvetlen úton szerezzünk ismereteket a gyermek személyiségéről, gondolkodásáról, érzelemvilágáról, érdeklődési köréről, valamint az ezeket meghatározó tényezőkről, köztük a legfontosabbról, a családi háttérről. Éppen ezért kellene jobban élni a családlátogatás lehetőségével. És nemcsak az úgymond rossz, nevelhetetleň, bukásra álló tanulók esetében, hanem mindegyikében. Már csak azért is, mert van példa rá, hogy kitűnő tanuló nehezebb szociális körülmények között, konfliktusoktól terhes, egészségtelen családi légkörben éri el jeles eredményeit, és nem árt, ha ezt ismeri az osztályfőnök, általa fjedig a pedagógustársak. A rendszeres családlátogatásnak mind- ezenkivül szerepe lehet komolyabb bajok, bűncselekmények megelőzésében, melyet manapság mind gyakrabban követnek el iskolás korú gyerekek. A rendszeresség természetesen nem azt jelenti, hogy hetenként vendégeskedjünk egy-egy tanítványunk szüleinél, csak azt, hogy tanéven- kén legalább egyszer legyünk mindegyikük otthonában, ha ez nem kötelező is. A szülő is őszintébben meg tud nyilatkozni, kérdezni és beszélni gyermekéről, mint a szülői értekezleten. (Mellesleg: az a tapasztalat, hogy, tisztelet a kivételnek, éppen a problémás gyerekek szülei nem járnak el a szülői értekezletekre.) Nehezen hihető, hogy, bármennyire elfoglalt is a ma pedagógusa, nem találna módot és időt, egy-egy családra egy-két órát- tíz hónap alatt. Mindezt persze nem kell mondani azoknak, akik szívügyüknek tekintik valamennyi tanítványuk előrehaladását és sok egyéb mellett a családlátogatásról sem feledkeznek el, fölismerve annak sokirányú szerepét, jelentőQpnpt BODNÁR GYULA Molnár János felvétele ÚJ SZÚ 6 1983. IX. 1.
