Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-01 / 206. szám, csütörtök

ÚJ szú 3 1983. IX. 1. PAKISZTÁN Folytatódnak a kormányellenes tüntetések India visszautasítja Iszlámábád vádaskodását (ČSTK) - Pakisztánban kedden a rendőrség az ország különböző részein ismét gumibotokkal és könnyfakasztó gázzal oszlatta fel az újabb kormányellenes tünteté­seket. A legnagyobb megmozdu­lásra a legnyugtalanabb tarto­mány - Szindh - Hala városában került sor. Halában 40 ezer ember követelte a rendkívüli állapot meg­szüntetését, választások megtar­tását és polgári kormány megala­kítását. A rendőrség több mint 30 embert megsebesített, és tíznél többet letartóztatott. Tüntetés volt Szindh tartomány közigazgatási központjában, Karachiban is. A rendőrség itt letartóztatott egy szakszervezeti vezetőt és több el­lenzéki politikust. A nyolc ellenzéki pártot tömörítő Mozgalom a Demokrácia Felújítá­sáért elnöke közölte, hogy a szer­vezet vezetőinek többsége már börtönben van. Ilyen körülmények között mind nehezebb a mozga­lom által szervezett tiltakozó kam­pány békés lefolyásának biztosí­tása. Az indiai kormány szóvivője kö­zölte, a kormány visszautasítja Pakisztán vádaskodását, hogy be­avatkozik az ország belügyeibe. India kifejezte aggodalmát Ab- dukjhaffar Khannak, a brit gyar­matosítók elleni nemzeti felszaba­dító mozgalom aktív résztvevőié­nek, Mahatma Gandhi és Nehru egykori munkatársának sorsa miatt, akit szintén bebörtönöztek. A kormány képviselője hangsú­lyozta, hogy az aggodalom oka a fogva tartott pakisztáni hazafi egészségi állapota, ezért teljesen alaptalan a pakisztáni állítás az indiai beavatkozásról. Nicaraguai tiltakozás (ČSTK) - A nicaraguai külügy­minisztérium tegnap élesen tilta­kozott az Egyesült Államok és Honduras kormányánál a területe elleni legújabb akciók miatt. Au­gusztus 27-én négy amerikai ha­dihajó hatolt be Nicaragua felség­vizeire, egy nappal később pedig Chinandega tartományba somo­zista bandák egy csoportja Hon­duras területéről. Az ellenforradal­márok három parasztot elraboltak, Hondurasba hurcoltak és kettőt közülük meggyilkoltak. Az elmúlt 48 óra során hondurasi katonák és somozisták aknavetőkkel és gép­puskával lőtték a tartományban fekvő San Pedro falut. Stone találkozott a salvadori hazafiak képviselőivel (ČSTK) - A Costa Rica-í fővá­rosban, San Josében Guillermo Ungo, a salvadori Forradalmi De­mokratikus Front (FDR) elnöke és a Farabundo Marti Nemzeti Fel- szabaditási Front (FMLN) képvi­selői kedden találkoztak Richard Stone-nal, az amerikai elnök kö- zép-amerikai különmegbizottjával. Ez volt az első hivatalos kapcso­latfelvétel a salvadori forradalmi erők és az amerikai fél között, s egyben kifejezte a salvadori Merénylet áldozata lett a santiagói polgármester (ČSTK) - Ismeretlen tettesek hattagú csoportja kedden lelőtte Santiago de Chile polgármesterét. Carlo Urzu Ibanez tábornokot. A merénylet során életét vesztette a kíséretében levő két személy is. A rendőrség jelentése szerint a polgármester gépkocsiját útban hivatalába támadták meg egy arra haladó teherautóból, amelyből kb. 60. lövést adtak le. A rendóregy- ségek lezárták azt a városrészt, amelyben a merénylet történt, és megkezdték a tettesek felkutatá­sát. A fővárosban szigorították a biztonsági intézkedéseket, és fokozták az ellenőrzést a repülőte­reken. Sergio Onofre Jarpa chilei bel­ügyminiszter kedden közölte, a kormány azt „tervezi'*, hogy a jövő évben esetleg legalizálják a politikai pártok tevékenységét. A belügyminiszter ezt a kijelentést az argentin fővárosban megtartott sajtókonferenciáján tette, ahol hi­vatalos látogatáson tartózkodik. Ezzel próbálta bizonyítani, hogy a Pinochet-rezsim kész az ország politikai életének „liberalizálásá­ra“. Ezzel egyidöben a santiagói polgármester elleni merényletért a balodalt tette felelőssé. Ezzel szemben politikai megfi­gyelők úgy vélik, a rezsim által az ellenzéknek tett bizonyos enged­mények célja, hogy megakadá­lyozzák ezáltal az alapvető válto­zások végrehajtását, amelyeket a chilei nép többsége követel. A burzsoá pártok vezetőivel kez­dett párbeszéddel és a szükségéi lapot feloldásával akarnak a la­kosságban „bizalmat kelteni“ a kormány iránt és rávenni a tö­megeket, hogy mondjanak le a to­vábbi tiltakozó akciókról hazafiak őszinte kívánságát, hogy az ország válságát békés úton oldják meg. Guillermo Ungo kijelentette, hogy a salvadori kormánynak nyúj­tott fokozódó amerikai segítség és az amerikai flotta jelenléte a salva­dori felségvizeken nem járul hozzá az ország helyzetének megoldá­sához és arról tanúskodik, hogy az USA nem keresi a közép-amerikai válsághelyzet békés rendezését. Luis Monge Costa Rica-i ál­lamfő, aki közvetített a találkozó létrehozása végett, kijelentette, hogy a két fél álláspontja jelentő­sen eltért. Stone azt követelte, hogy a hazafiak tegyék le a fegy­vert, és vegyenek részt a kormány által 1984-re tervezett választáso­kon. A partizánok azonban határo­zottan elutasítják az ilyen eljárást és rámutattak, hogy az országban nincsenek meg a szükséges felté­telek a szabad választások meg­tartására. Megismételték javasla­tukat, hogy hozzanak létre átme­neti kormányt, amelyben az FMLN és az FDR képviselői is részt ven­nének. MANILA Eltemették a meggyilkolt ellenzéki vezetőt (ČSTK) — Manilában tegnap tíz­ezrek vettek végső búcsút Be- nigno Aquintól, a volt szenátortól és ellenzéki politikustól, akit au­gusztus 21 -én gyilkoltak meg a manilai repülőtéren, amikor az Egyesült Államokból hároméves száműzetés után visszatért. A gyilkosság körülményeit a Ferdinand Marcos elnök által kinevezett bizottság vizsgálja. A temetés előtti napon hivatalosan közölték, hogy a merénylő a 33 éves Rolando Galman volt, akit bérgyilkosnak minősítettek. A me­rénylőt a biztonsági erők közvetle­nül az Aquinra leadott lövés után lelőtték. Az ellenzéki vezető meggyilkolá­sa felkavarta a kedélyeket a Fü- löp-szigeteken. Manilában az el­lenzék több tüntetést szervezett, melyek résztvevői követelték a gyilkosság pártatlan kivizsgálá­sát, és kormányellenes jelszava­kat hangoztattak. A tegnapi teme­tés politikai incidensek nélkül zaj­lott le. A Béke-gondolatok háború-évfordulón Akkor is szeptember elseje volt. Világszerte mit sem sejtő /» kisdiákok milliói indultak útnak az iskolába, ám valahol, a megtámadott Lengyelország nyugati városaiban, falvaiban elmaradt a tanévnyitó egy borzalmas nyitány, a második világhá­ború kirobbantása miatt. Az emberiség véres leckét kapott abból, hogy milyen gátlástalan is tud lenni egy ország vezérkara, ha vakon, érvényes államközi szerződések felrúgásával kizárólag világuralmi ambícióinak rabjává válik. Holnap lesz harmincnyolc éve annak, hogy Japán kapitulációjával befejeződött a háború. Azóta béke van - írtuk le megkönnyebbülten megszámlálhatatla­nul sokszor - ám az utóbbi időben egyre gondterheltebben. Igaz, a béke szóhoz általában odacsempésztük a viszonylagos szócskát, hiszen a békéről abszolút értelemben tulajdonképpen a háború befejezése óta eltelt időszakban nem lehetett beszélni. A második világégést leginkább megszenvedett Európáról mond­ható el csupán, hogy azóta béke honol itt, ezen a földrészen, de ez a megállapítás nem terjeszthető ki a többi kontinensre. Kisebb- nagyobb helyi háborúk mindig is dúltak, s akik netán kézlegyin­téssel próbálják ezeket lebecsülni, íme cáfolatként egy megdöb­bentő adat: a háború óta lezajlott regionális háborúkban több, mint feleannyi ember esett el, mint a második világháborúban - megközelítőleg harmincmilliónyian. A sok kicsi háború tehát sokra megy, gondoljunk csak az ötvenes évek koreai háborújára a maga egymillió áldozatával, de itt van felkiáltójelként Vietriam, Kongó, majd India és Pakisztán viszálya, Kína agresszivitása szomszédaival szemben, tucatnyi háború a Közel-Keleten, az afrikai nemzeti felszabadító harcok, majd a fekete földrész fiatal országainak harca a függetlenséget elorozni akaró agresszor ellen, s végül két egészen friss válság: a tavaly megvívott brit-argentin csata a Malvin-szigetekért, valamint a Nicaragua és Salvador ellen jelenleg is folyamatban levő külföldi agresszió. Ez a felsorolás korántsem teljes, ám elég terjedelmes annak bizonyí­tásához, hogy egyáltalán nem nyugodalmas forrongó világunk. r)ékéről kellene imi a háború kitörésének mai évfordulóján, D melyet az ENSZ a békéért vívott harc nemzetközi napjává nyilvánított. Hamis illúziókeltés volna béke-himnuszokat zen­geni, mert hiszen ha békéről van szó, feltétlenül szólni kell e legdrágább kincsünkre leselkedő veszélyekről. Az év vége közeledtével egyre több szó esik a decembertől Nyugat-Euró- pába telepítendő amerikai nukleáris rakétákról Ha ez megtör­ténne, olyan mértékben növekedne az atomháború kirobbaná­sának kockázata, mint soha korábban a második világháború óta. Épp a világháború két utolsó epizódja, a két japán városra ledobott amerikai atombomba mutatta meg, mi az, amitől világ­méretekben feltétlenül meg kell óvni az emberiséget. Nem csekély eredmény, hogy ez eddig sikerült, főleg annak ismeretében, hogy Washingtonban már a potsdami szerződés aláírásakor tudták: az atomfegyverrel való zsarolásra építik háború utáni politikájukat. A világ mégis túlélte a hidegháborús korszakot, a regionális válsággócok sem terebélyesedtek nem­zetközi konfliktussá - s mindez korántsem a véletlen müve. Mert miközben az egyik oldalon ott volt az erőfitogtatáson alapuló, világuralomra, a szocializmus feltartóztatására törő amerikai irányvonal, vele szemben állt egy higgadt, józan, nem öncélú moszkvai vonalvezetés, amely - mint épp az eltelt békés korszak igazolta - kiállta az idők próbáját és övé a jövő. Szakadatlan békeoffenzíva volt ez, amely mindig képes volt arra, hogy lefogja a békét veszélyeztető kalandorok kezét Most a békét fenyegető veszély nagyon nagy, ám épp a szovjet békepolitika eddigi eredményei táplálják azokat a reményeinket, hogy sikerül elhárí­tani a békénket, biztonságunkat fenyegető veszélyt. Erre annál is inkább jogos a remény, mert Nyugat-Európa népe sem akar egy esetleges nukleáris háború céltáblája lenni, és helyesli a rakétate­lepítést szükségtelenné tevő más, leszerelést eredményező meg­oldásokat. P sztán a békéről imi lehetetlen az esetleges háború végzetes következményeinek felvillantása nélkül. Tisztá­ban kell lenni azzal, ha bekövetkezne a legrosszabb - az atomháború - az emberi faj fennmaradása forogna veszélyben. S a harmadik után egy negyedik világháborút - egy brit tudóst idézve - néhány degenerálódott emberkorcs bunkósbottal vívná meg... Pedig kétségtelen: fajtánk e riasztó távlat helyett sokkal nemesebb tettek végrehajtására hivatott. P. VONYIK ERZSÉBET LÍBIA A Reagan-kormány első külügymi­nisztere, Alexander Haig mondta: ..Kadhafi elnök olyan rákos daganat a Közel-Keleten, amelyet el kell távolíta­ni!" Ez a kijelentés 1981 nyarán, közvet­lenül az előtt hangzott el, hogy az ameri­kai 6. flotta provokatív hadgyakorlatba kezdett a Szidra-öbölben, amelyet Wa­shington - a világ államai döntő többsé­gével ellentétben - továbbra sem tekint líbiai beltengernek. A hadgyakorlat során a Nimitz repülógép-anyahajóról felszálló F-14-esek lelőttek két líbiai repülőgépet. A külügyi tárca élén azóta már változás történt, de a Líbiával szembeni mélysé­gesen ellenséges amerikai magatartás változatlan. Ez a politika nem újkeletű, de csak Reagan elnöksége alatt került előtérbe. Carter sem rajongott a tripoli vezetésért, de kormányában volt több olyan széles látókörű, a realitásokat számba vevő po­litikus, aki az ellenségeskedés helyett az együttműködés mellett állt ki, természe­tesen nem politikai, de legalább gazda­sági téren. 1980-ban például Líbia 12 miliiárd dollár értékben szállított olajat az Egyesült Államoknak, amerikai vállalatok vettek részt - nagyon előnyös feltételek mellett - Líbiában az olajkutatásban és -kitermelésben. Ugyanebben az évben Tripoli félmilliárd dollár értékben vásárolt mezőgazdasági gépeket az USA-ban, és ráti viszonyban vannak Moszkvával. Az új elmélet kipróbálására Líbiát szemelték ki, s igy lett Kadhafi Washingtonban „kü­löncből" egy csapásra első számú közel­lenségReaganék nagy lendülettel lát­tak hozzá Líbia-ellenes terveik megvaló­sításához: nagyszabású rágalomkam­pányba kezdtek, ezt a szidrai provokáció és a CIA-nak a tripoli rendszer megdön­tésére irányuló, de végrehajtásra végül is jóvá nem hagyott tervei követték. Wa­shington mindezzel csak azt érte el, hogy újabb ellenségeket szerzett magának a térségben, elfordultak tőle az addig ingadozók is, a líbiai vezetés pedig meg­erősítette pozícióját. A kudarc nem vette el a Fehér Ház kedvét az újabb machinációktól. Csak­hogy gáncsolhassa Líbiát - és egyúttal védelmezze afrikai „létérdekeit“ - a sza­kadás szélére juttatta az Afrikai Egység­szervezetet, melynek 19. csúcskonferen­ciáját Tripoliban kellett volna megtartani. Az alapokmány értelmében Kadhafi lett volna a szervezet soros elnöke, s ezt Washington mindenképpen meg akarta akadályozni. Ez a próbálkozása sikerrel járt, pontosabban félsikerrel, mert Tripoli lemondott ugyan a csúcstalálkozó ren­dezési jogáról, de az afrikai államok az USA helyett végül mégis az egységet választották. Az újabb ürügyet a támadásra a csádi belharcok kiújulása szolgáltatta. Az Ou­eddei vezette erők harci sikerei mögött az Egyesült Államok Libia közvetlen katonai beavatkozását vélte látni, és ismét a már kudarcot vallott ágyunaszád-politikához folyamodott Líbia „megdolgozása“ érde­kében: újabb flottatüntetést rendezett a Szidra-öbölben. A 14. születésnapját éppen ma ün­neplő líbiai forradalom mindezek ellenére sem torpant meg, változatlan lendülettel folytatja az előrehaladást a ki­tűzött úton. A tripoli vezetés az ország gazdasági életének fellendítését, a la- kosság életkörülményeinek állandó javí­tását tekinti fő céljának. A nagyszabású tervek megvalósításához a szükséges anyagi fedezetet az ország jelentős olaj­kincse szolgáltatja. A Kadhafi kormány előrelátása azonban ezen a téren is meg­nyilvánul: az olajexportáló országok többségével ellentétben Líbiát nem szé­dítették mag a hatalmas olajbevételek, az anyagi forrásokat nem tékozolják el, ha­nem igyekeznek ésszerűen befektetni. Habár az ország területének mindössze 2,1 százaléka a mezőgazdasági haszno­sításra alkalmas terület, az ipar szüksé­ges fejlesztése és a nagyszabású lakás­építési terv mellett, mégis a mezőgazda­ság fellendítése az első számú feladat. Sikeresen halad a „zöld forradalom", vagyis a parlagon heverő földek és az eddig sivatagos területek hasznosításá­nak programja. Az elózó, az 1976-1980- as évekre szóló ötéves tervben a beruhá­zások 17,2 százalékát a mezőgazdaság kapta, a jelenlegi ötéves tervben ez az arány még növekszik, eléri a 19-20 szá­zalékot. Már megszülettek az első ered­mények: jelentősen csökken Líbia élelmi- szerimportja, amely a mezőgazdasági program meghirdetése előtt a behozatal­ban 60 százalékot tett ki. Ez a néhány adat is bizonyítja, hogy a tripoli korrpány a washingtoni vágyál­mokkal ellentétben pontosan tudja, hogy mit akar, élvezi a néptömegek támogatá­sát és mind nagyobb nemzetközi tekin­télyre tesz szert. A vádaskodásokkal el­lentétben nem sző agresszív terveket, a békés építómunkát, a szántást-vetést részesíti előnyben. GÖRFÖL ZSUZSA LENDÜLET jelentős mennyiségű élelmiszert is impor­tált. A Reagan-csapatba még csak mutató­ban sem került be ilyen józanul mérlegelő politikus, igy azután a külpolitikai irányvo- I«*: meghatározása során megszületett a döntés: a Szovjetunióra a fejlődő orszá­gokban is csapást kell mérni, likvidálni kell azokat a rendszereket, amelyek ba-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom