Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-28 / 229. szám, szerda

Tanácskoztak az SZNT bizottságai (Tudósítónktól és CSTK) - Teg­nap a Szlovák Nemzeti Tanács négy bizottsága tanácskozott. Az ülések napirendjén fontos közér­dekű kérdések szerepeltek. A képviselők mind a négy bizott­ságban megvitatták az SZSZK kormányának jelentését az ivóvíz- ellátásról és a vízforrások védel­méről, valamint a tudományos- műszaki fejlesztésről és az ered­mények gyakorlati alkalmazásáról előterjesztett beszámolót. A nemzeti bizottságokkal és a nemzetiségek kérdéseivel fog­lalkozó bizottság Benyó Máténak, az SZNT alelnökének, a bizottság elnökének vezetésével a vízgaz­dálkodással kapcsolatban első­sorban a nemzeti bizottságok fela­datait vitatta meg. Rámutatott, hogy a korlátozott beruházási le­hetőségek miatt a nemzeti bizott­ságoknak most mindenekelőtt a meglevő vízforrások és vízgaz­Értékelték munkájukat (ČSTK) - Plenáris ülést tartott tegnap Prágában az európai biz­tonság és együttműködés cseh­szlovák bizottsága. Jelen voltak a Csehszlovák Nemzeti Front szervezeteinek képviselői is. Bohuslav Kučera, a Szövetsé­gi Gyúlés alelnöke, a bizottság elnöke ismertette a bizottságnak az elmúlt időszakban végzett munkáját és további tevékenysé­gének céljait. Hangsúlyozta, hogy a csehszlovák bizottság aktívan támogatja az európai biztonság és együttmúködés nemzetközi bizott­ságának akcióit. Ezt követően az ülés résztvevői jelentést hallgattak meg a prágai béke-világtalálkozón az európai biztonság és együttműködés kér­déseiről folytatott dialógus lezajlá­sáról és eredményeiről. A bizottság nyilatkozatot foga­dott el, amely egyebek közt meg­állapítja: mély aggodalmunkat fe­jezzük ki a súlyos európai helyzet miatt, amely azzal fenyeget, hogy atomkatasztrófává fajul. A felelős­ség ezért főként az Egyesült Álla­mok és szövetségesei azon erőit terheli, amelyek nyíltan az új há­borús kalandok útjára léptek és elfordultak az enyhülés politikájá­tól. örömmel fogadjuk viszont azt, hogy a madridi találkozó minden résztvevője jóváhagyta a záródo­kumentumot, amely síkra száll a békepolitika folytatása, az eny­hülés és a kelet-nyugati párbe­széd mellett. Aktívaértekezlet (ČSTK) - Aktívaértekezlet kez­dődött tegnap Nyitrán a polgári ügyek testületei megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. A szlo­vákiai szintű tanácskozáson a ke­rületi, a járási és a helyi bizottsá­gok 203 dolgozója vett részt. Ün­nepi beszédet Jozef Mravik szlo­vák kulturális miniszterhelyettes, a Polgári Ügyek Testületei Szlová­kiai Tanácsának elnöke mondott. Megállapította, hogv az elmúlt há­rom évtizedben a polgári ügyek testületei a világnézeti nevelés rendszerének oszthatatlan részei lettek. Szlovákiában jelenleg több mint 3400 ilyen testület és 4000 polgári ügyek aktívája működik. Ezután e testületek és aktívák 50 kiváló tagjának elismerő okle­veleket adtak át. A tanácskozás ma folytatódik. dálkodási létesítmények ésszerű kihasználására kell fordítaniuk fi­gyelmüket. A gazdaságosság kö­vetelménye ezen a téren is rendkí­vül időszerű. A vízszennyezés csökkentése érdekében pedig a nemzeti bizottságoknak az eddi­ginél hatékonyabb ellenőrző tevé­kenységet kell kifejteniük. A tudo­mányos-műszaki fejlesztés kérdé­seit boncolgatva a képviselők rá­mutattak, hogy a nemzeti bizottsá­gok által irányított gazdaságban, főleg a helyi gazdálkodásban, a szolgáltatásokban és a lakás- gazdálkodásban lemaradás ta­pasztalható a tudományos vívmá­nyok gyakorlati alkalmazásában. Ezzel kapcsolatban a képviselők hangsúlyozták, hogy az egyes ágazatok kutatási és fejlesztési feladatait egységesen, egybehan- goltan kell megoldani. Több képvi­selő szólt a közlekedés és szállí­tás ésszerűsítésének követelmé­nyéről. A szociális és egészségügyi, a kereskedelmi, szolgáltatási és közlekedési, valamint a szociális és egészségügyi bizottság első­sorban saját munkaterülete szem­szögéből foglalkozott az említett két jelentéssel. A mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottság ezen kívül értékelte az őszi mezőgaz­dasági munkák eddigi menetét is. (-r-) A Legfelsőbb Bíróság plenáris ülése (ČSTK) - Plenáris ülést tartott tegnap a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Bírósá­ga. Tomáš Trávníčeknek, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnökének, az igazságszolgálta­tás, az államügyészség, a Belügy­minisztérium és a társadalmi szer­vezetek vezető tisztségviselőinek jelenlétében értékelte a bíróságok együttműködését a társadalmi szervezetekkel. A résztvevők megállapították: annak ellenére, hogy az elmúlt években ez az együttmúködés bő­vült tovább kell mélyíteni, hogy szilárduljon a büntetőjogi eljárások nevelő hatása, s meg kell teremte­ni a feltételeket a bűncselekmé­nyek számának korlátozásához és a szocialista törvényesség erősí­téséhez. Jubileum előtt (Tudósítónktól) - A lengyel nép­hadsereg megalakulásának közel­gő 40. évfordulójáról emlékezett meg Prágában a tegnapi sajtótájé­koztatón Henryk Michalowski al­tábornagy, a lengyel nagykövet­ség katonai és légügyi attaséja. A lengyel néphadsereg még a há­ború alatt jött létre. A Szovjetunió­ban élő lengyel kommunisták ösz­tönzésére formálódott az elsó len­gyel hadtest, amelybe rövid idő alatt 16 ezren jelentkeztek. A tűz­keresztségen szovjet földön, Leni­no falu mellett estek át 1943. októ­ber 12-én, ezt a napot, amely egyúttal a szovjet-lengyel fegy­verbarátság megpecsételése - te­kintik a lengyel néphadsereg meg­alakulása napjának. „Negyven évvel ezelőtt katonáink közösen harcoltak a szovjet hadsereg olda­lán a fasizmus ellen - hangsúlyoz­ta Henryk Michalowski. A lengyel katonák részt vettek Csehszlová­kia, a csehszlovák katonák pedig Lengyelország felszabadításában. Ez a történelmi fegyverbarátság ma is kötelez bennünket. (köp) Teljesítették az évi felvásárlási tervet Kelet-Szlovákia jelentős terüle­tét erdőségek borítják, s különö­sen északabbra fekvő vidékein- például a humennéi járásban- igen sok erdei gyümölcs talál­ható. Ezek felvásárlásáról a Jednota fogyasztási szövetkezet gondos­kodik. A felvásárlási osztály veze­tője, Štefan Kindrat elmondta, hogy az 1983-as évre tervezett 4,7 millió korona értékű helyett csaknem 5 millió korona értékű erdei gyümölcsöt vásároltak fel, s már szeptember 5-ére 105,5 Ülés Genfben (ČSTK) - Genfben tegnap újabb plenáris ülést tartott az európai nukleáris fegyverek kor­látozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. Összehívták a Népi Kamarát (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Prágában a Szövetégi Gyűlés Né­pi Kamarájának Elnöksége Vác­lav Davidnak, a kamara elnöké­nek vezetésével. Megvitatta a ka­mara 3. önálló ülésének tartalmi és szervezési előkészületeit, és úgy döntött, hogy az ülést október 11-éré hívja össze. A képviselők jelentést hallgatnak meg a tudo­mány és a technika, valamint a nemzetközi tudományos-mű­szaki együttműködés hatéko­nyabb felhasználásáról. Az elnök­ség megállapította, hogy az ülés előkészületei során a kamara bi­zottságai és képviselői áttekintet­ték a tudomány és a termelés szorosabb integrációjának, a tu- dományos-múszaki haladás meg­gyorsításának és gyakorlati alkal­mazásának kérdéseit. Az ülés végén az elnökség a Szövetségi Gyülé.s kamarái ok­tóberi együttes ülésének tartalmi és szervezési előkészületeivel foglalkozott. Ezen a tanácskozá­son a törvényhozási kérdéseken kívül a népgazdaság tervszerű irá­nyítási rendszerét tökéletesítő in­tézkedések hatásának feltételeivel foglalkoznak. A testnevelés jelenlegi helyzetéről (ČSTK) - Plenáris ülést tartott tegnap Banská Bystricában a Kö­zép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság a testnevelés jelenlegi helyzetéről és további fejlesztésé­ről. A tanácskozáson részt vett Jozef Polák, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, Ján Zeman, a szlovák fejlesztési és műszaki miniszter elsó helyettese és több más vendég. A jelenlevők megállapították: a testnevelés a szocialista élet­mód szerves részeként nemcsak az ember fizikai erejének és hon­védelmi felkészültségének növe­lését, hanem erkölcsi és akarati tulajdonságainak fejlesztését is előmozdítja. Az ülésen a továbbiakban érté­kelték a kerület helyi gazdálkodási vállalatai első félévi termelési, költségvetési és pénzügyi tervei­nek teljesítését. Sikeresen és dinamikusan fejlődnek a kétoldalú kapcsolatok százalékra teljesítették az évi fel- vásárlási tervet. A humennéi Jednota felvásárló központjai például 11 tonna mál­nát, 175 tonna földi szedret vettek át, és továbbítottak feldolgozásra. Sajnos, nem teljesítették a fekete bodza felvásárlási tervét, a hütó- és feldolgozó üzemek felkészület­lensége miatt. Az éticsiga felvásárlását már korábban elkezdték, és csaknem 25 tonnát exportáltak belőle Fran­ciaországba. Mézből 38 tonnát vá­sároltak. (ik) MIROSLAV VÁLEK, az SZLKP KB Elnökségének tagja, Szlovákia kulturális minisztere Moszkvában tegnap találkozott Borisz Pasztu- howal, a kiadókkal, nyomdaipar­ral és könyvkereskedelemmel fog­lalkozó szovjet állami bizottság elnökével. HOSZNI MUBARAK egyiptomi államfő útban New Yorkba, ahol részt vesz az ENSZ-közgyúlés ta­nácskozásán, megszakította útját Párizsban, s a kétoldalú kapcsola­tokról, valamint a libanoni és a csádi helyzetről tárgyalt Fran­cos Mitterrand francia elnökkel. AZ USA pénzügyminisztériuma közölte, hogy augusztusban 17,5 milliárd dollárral voltak nagyobbak az ország állami kiadásai, mint bevételei, ami évi átszámításban közel 200 milliárd dolláros deficitet jelent. JÓZEF BELZ, a betiltott lengyel szakszervezeti szervezet, az ún. Szolidaritás ellenőrző bizottsága elnökségének volt tagja nyilatko­zott a sajtónak, s ezúton felszólí­totta a „Szolidaritás“ illegalitás­ban levő tisztségviselőit, hogy tér­jenek vissza a normális élethez. A REAGAN-KORMÁNY gaz­daságpolitikáját a Harris Intézet közvéleménykutatásának ered­ményei szerint az amerikaiak 61 százaléka negatívan értékeli. A megkérdezettek közel fele jelen­tette ki, hogy családja jelenleg rosszabb anyagi feltételek között él, mint Reagan elnöksége előtt. (Folytatás az 1. oldalról) madridi találkozóján hozott döntés fontosságát, hogy szorgalmazni fogják Európában a béke meg­szilárdítását és az enyhülést. Ez irányba jelentős tényező lehet a bizalomerősítő intézkedésekkel és a leszereléssel foglalkozó kon­ferencia, amelyet a jövő év elején rendeznek meg Stockholmban. Andrej Gromiko és Bohuslav Chňoupek megállapította, hogy az USA és szövetségesei agresszív politikájának következtében állan­dóan fokozódik a feszültség a Közel-Keleten, Közép-Ameri- kában, a karibi térségben, Dél- Afrikában és a világ más ré­szein. A külügyminiszterek megvitat­ták a csehszlovák-szovjet kap­csolatok egyes kérdéseit is és megelégedéssel állapították meg, hogy ezek a kapcsolatok sikere­sen és dinamikusan fejlődnek. Andrej Gromiko tegnap dísze­bédet adott Bohuslav Chňoupek tiszteletére. Az ebéden mindkét külügyminiszter beszédet mon­dott. Andrej Gromiko az ebéden el­hangzott beszédében hangsú­lyozta, hogy mindkét fél elégedett a most - befejeződött tárgyalások eredményeivel. A megvitatott kér­désekben ezúttal is teljes volt a nézetazonosság. A továbbiakban a szocialista or­szágokra háruló jelenlegi legfonto­sabb feladatokról szólva úgy vélte, hogy alapvető fordulatot kell elérni a kiéleződött nemzetközi légkör megjavításában, elsősor­ban a háborús veszély elhárításá­ban. Ez a feladat annál sürge­tőbb, mert az USA-val az élen a NATO-országok a békét veszé­lyeztető agresszív politikát folytat­nak a stratégiai erőfölény meg­szerzése céljából. A szocialista or­szágok erőfeszítései homlok- egyenest ellenkező irányúak, a világbéke alapjainak megszilár­dítására, az európai béke, a biz­tonság és az együttműködés meg­őrzésére, 3z atomfegyverek teljes felszámolására törekszenek. Bohuslav Chňoupek beszédé­ben úgy vélte, hogy a tárgyaláso­kon megmutatkozott nézetazo­nosság különösképpen napjaink­ban fontos, amikor az imperialis­ta körök legreakciósabb erőinek hibájából a feszültség a világ­ban szélsőséges méreteket ölt. Rámutatott a szocialista országok prágai nyilatkozatának és a hét baráti ország legfelsőbb vezetői­nek júniusi moszkvai találkozóján elfogadott új leszerelési javaslatok fontosságára. Ezek közül a legje­lentősebbnek azt az enyhülési fo­lyamat fenntartását szolgáló indít­ványt mondotta, amely szorgal­mazza, hogy a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai szerződés­ben mondjanak le az eró alkalma­zásáról és tartsanak fenn békés kapcsolatokat. Aggodalommal szólt arról, hogy az Egyesült Álla- • mok kitart nyugat-európai rakéta­telepítési terve mellett. Emlékez­tetett a szovjet kormány május 27-i nyilatkozatára - melyet teljes mértékben támogatott a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kor­mány június 3-i állásfoglalásában - amely szerint szükséges lesz olyan válaszlépések foganatosítá­sa, hogy a nyugati rakétetelepítés után ismét helyreálljon az egyen­súly. Hangsúlyozta azonban, hogy még mindig van lehetőség a megállapodásra Genfben. A NATO-országok közvéleménye leszerelési lépéseket vár vezető képviselőitől (ČSTK) - Pierre Trudeau ka­nadai kormányfő a parlamentben mondott beszédében kijelentette, hogy a nukleáris háború veszé­lye mind fenyegetőbb méreteket ölt. Hangsúlyozta, hogy kitartóan kell törekedni a háborús veszély elhárítására és a feszültség csök­kentésére. A NATO-országok la­kossága ilyen irányú konkrét lépé­seket vár vezető képviselőitől - hangsúlyozta Trudeau. Johannes Rau, Észak-Rajna- Vesztfália tartományi kormányá­nak elnöke, aki egyben a Szociál­demokrata Párt aielnöke is, a DPA hírügynökségnek adott nyilatkoza­tában állást foglalt az új ameri­kai nukleáris rakétáknak az NSZK-ba való telepítése ellen még abban az esetben is, ha a genfi szovjet-amerikai tárgyalá­sokon nem születik megegyezés. Rau így csatlakozott azokhoz a vezető politikusokhoz, akik hatá­rozottan szembehelyezkedtek Washington és a NATO európai nukleáris terveivel, s a béke és az enyhülés politikáját támogatják. Bush hézagos számtani ismeretei George Bush amerikai alelnök múltheti bécsi beszédeiben nem­csak kifejezte a jelenlegi amerikai kormányzat politikai, szellemi színvonalát, amikor a Szovjetuniót és a többi szocialista országot durván támadó és sértő beszédet mondott, hanem azt is elárulta, hogy, nem ismeri az aritmetika alapjait. Bécsben Bush a szocia­lista országokat az amerikai impe­rializmus szükségletei szerint osz­tályozta, igyekezett éket verni ezen országok közé és olyan dol­gokkal csábítani őket, amelyek alapján kiérdemelhetik Washing­ton ,,jutalmát“. Interjújában, amelyet az Oszt­rák Televízió múlt pénteken köz­vetített, az amerikai alelnök a kö­zepes hatótávolságú rakéták kor­látozásáról folyó genfi tárgyaláso­kat is szóba hozta. Pontosan Rea­gan demagógiája szellemében ar­ról beszélt, hogy az amerikai állás­pont Genfben rugalmas és csak a „megfelelő“ szovjet válaszra várnak. Bush és főnöke, Reagan az alapvető aritmetikai hibát azzal követi el, hogy az Egyesült Álla­mok európai „nullapozíciójából“ indulnak ki. Csakhogy az Egyesült Államok európai „nullapozíciójáról“ szó sem lehet. Hiszen az Egyesült Államoknak Európában már több éve előretolt támaszpontjai van­nak, amelyeken közepes hatótá­volságú atomfegyver-hordozókat állomásoztál. Ezen felül Nagy-Bri­tannia és Franciaország atompo­tenciálja is a NATO rendelkezésé­re áll. Mindezt Bush figyelmen kí­vül hagyja és abból indul ki, hogy az Egyesült Államok oldalán a „nulla“ és a Szovjetuniónak kö­zéphatótávolságú fegyverei vári­nak. A genfi tárgyalások problé­mája azonban az, hogy az Egye­sült Államok nem akarja beismerni az európai előretolt támaszponto­kon elhelyezett közepes hatótá­volságú fegyvereinek létezését és azokat sem, amelyeket az európai földrész közelében levő hadiha­jókra telepítettek, sót figyelmen kí­vül hagyja Nagy-Britannia és Franciaország atompotenciálját. Pedig csak ennek alapján szület­het megegyezés az egyenlőség és az azonos biztonság elve alapján. Ezeket a tényeket a nyugati közvélemény előtt elhallgatják és szüntelenül azt hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államok Nyugat- Európában ,,kénytelen pótfegy- verkezni“. Csakhogy Nyugat-Eu- rópa nem az Egyesült Államok, hanem mindenekelőtt Nagy-Bri­tannia és Franciaország, ame­lyeknek saját közepes hatótávol­ságú fegyvereik vannak, azonkívül ide soroljuk az észak-atlanti szö­vetség többi tagországát. Ezeket a tényeket azonban Rea­gan elnök és helyettese, Bush eltitkolja a nyugati közvélemény előtt, s azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy az Egyesült Államok „hátrányban van“ és „fel kell fegyverkeznie“. Bush aritmetikai ismerethiánya azonban nem iga­zolhatja az amerikai imperializmus militarista terveit. (p) ÚJ SZÚ 2 1983. IX. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom