Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-03 / 208. szám, szombat
ÚJ szú 3 3rv 1983. IX. 3. Egy hét a nagyvilágban Augusztus 27-töl szeptember 2-ig Szombat: Washingtonban háromszázezres tüntetésen tiltakoztak a Reagan-kormányzat politikája ellen - A moszkvai Pravda közölte a Jurij Andropowal készült interjúját Vasárnap: Begin izraeli miniszterelnök bejelentette lemondási szándékát Hétfő: Genfben megkezdődött a nemzetközi Palesztina- konferencia - Chilében feloldották a 10 éve érvényben levő rendkívüli állapotot Kedd: Bogotában létrejött az első találkozó a salvadori kormány és az ellenzék képviselői között - Kína visszautasította Vietnamnak az augusztus 30-a és oktober 8-a közötti időszakra vonatkozó tüzszüneti javaslatát Szerda: Canberrában befejeződött a 14. csendes-óceáni fórum, amelyen a térség állam-, illetve kormányfői vettek részt Csütörtök: Világszerte megemlékeztek a béke napjáról - A mutlangeni amerikai támaszpont békés blokádjával az NSZK-ban megkezdődött a békeerők őszi tüntetéssorozata az amerikai rakétatelepítés ellen Péntek: Jicchak Samir eddigi külügyminisztert választottak meg Menahem Begin utódjául A washingtoni Lincoln-emlékmúnél összegyűlt háromszázezres tömeg 0" elefoto — ČSTK) Az új szovjet rakétajavaslat állt az elmúlt héten a nemzetközi sajtó figyelmének előterében. Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a moszkvai Pravdában szombaton megjelent interjújában terjesztette elő azt az új indítványt, melynek lényege: amennyiben a genfi tárgyalásokon sikerül kölcsönösen elfogadható megállapodásra jutni az USA-val a közepes hatótávolságú rakéták kérdésében - beleértve, hogy Washington lemond újabbak telepítéséről Nyugat-Európában a Szovjetunió nemcsak csökkenteni hajlandó saját hasonló típusú eszközeit, hanem kész a leszerelt rakéták megsemmisítésére is. A tájékoztató eszközök általában pozitív és biztató fejleményként értékelték az indítványt. íme, néhány idézet: „Moszkva ismét magához ragadta a diplomáciai kezdeményezést“ (CBS), „Andropov megerősítette a Szovjetunió rugalmas tárgyalási készségét“ (Corriere delle Sera), „Az új javaslat fontos lépést jelent a leszerelés problémájának megoldása felé“ (L’Humanité). A hasonló példákat politikusok nyilatkozataival lehetne folytatni, ám a lényeg az, miként reagálnak az új szovjet javaslatra a rakétatelepítés kérdésében, az egész problémakörben közvetlenül érintett országok vezetői, s főleg Washington. Az Egyesült Államok eddig azzal érvelt: mit ér a szovjet rakéták csökkentése, ha a leszerelt eszközöket a Távol-Keletre helyezik át. Nos, ez az érvelés ezután már tarthatatlan, s Washingtont nyilván ezért is kellemetlen meglepetésként érte a javaslat. Az első hivatalos reagálások „pozitív jelként“ értékelték az indítványt, de mindjárt azt is hozzátették, hogy a „lényeg“ nem változott, mivel a Szovjetunió továbbra is figyelembe veszi a francia és a brit nukleáris ütóerót. Az USA mindenesetre a genfi újrakezdésig vár a hivatalos állásponttal. Az NSZK - pontosabban Peter Boenisch bonni kormányszóvivő - reagálásával a TASZSZ szovjet hírügynökség külön kommentárjában foglalkozott. A határozott hangú szovjet állásfoglalás az NSZK érdekeivel ellentétesnek és teljesen elfogadhatatlannak minősíti Boenisch kijelentéseit, amelyek tulajdonképpen megismételték az ismert amerikai véleményt a francia és a brit atomeszközökkel kapcsolatban. Rómában viszonylag józan értékelés látott napvilágot: Andreotti külügyminiszter fontosnak minősítette a szovjet javaslatot, amely „olyan időpontban született, amikor jó szándékról tanúskodó konkrét tettekre van szükség, és nem előítéletekre“. Craxi kormányfő mindazonáltal jelezte, hogy Olaszország szövetségeseivel egyezteti álláspontját, magyarán: igazodik Washingtonhoz. Hasonló reagálások hangzottak el Londonban és Párizsban is, ahol ismét leszögezték: a francia és a brit nukleáris eszközöket nem tekintik tárgyalási témának. A legfőbb kérdés az, hogy az USA egyáltalán meg akar-e állapodni Genfben, ahol a küldöttségek jövő kedden ismét tárgyaló- asztalhoz ülnek. Az előrehaladás ezekután kizárólag Washingtontól függ, a Szovjetunió ugyanis tovább aligha léphet saját és szövetségesei biztonságának veszélyeztetése nélkül. Ahogy azt Jurij Andropov hangsúlyozta: „Minden rugalmasságnak megvan a maga határa.“ Bejrút lángba borult az elmúlt napokban, amikor a libanoni hadsereg offenzívát indított a drúzok és az Amal nevű síita félkatonai szervezet fegyveresei ellen. Szinte polgárháborús méreteket öltöttek a harcok, amelyek során a kormánycsapatok ismét ellenőrzésük alá vonták a libanoni főváros nyugati részét. Hírügynökségek bejrúti jelentései szerint a harcokat a falangisták robbantották ki. Az összecsapásokba a hét elején bekapcsolódtak a több nemzetiségű rendfenntartó erők amerikai egységei is, és közülük is többen meghaltak és megsebesültek. Washingtonban ennek ellenére azt hangoztatják, hogy az USA kész a libanoni amerikai kontingens kibővítésére, s további emberáldozatokat is vállal, hogy megőrizze befolyását a térségben. Az első 800 amerikai tengerészgyalogos több mint egy éve szállt partra Libanonban, bár Reagan elnök annak idején harminc napban jelölte meg az akció maximális időtartamát. Washingtonban most azt szeretnék elérni, hogy a libanoni jelenlétre ne vonatkozzék az 1973-as hadviselési törvény, melynek értelmében a Fehér Háznak egy hónapon belül választania kellene a - szenátus jóváhagyását igénylő - hadiállapot meghirdetése, illetve a Libanonból való távozás között. A libanoni konfliktus jelenlegi szakaszára nem alkalmazható a törvény- vallják kormánykörökben. Weinberger hadügyminiszter pedig még tagadta is, hogy az amerikai csapatkontingens harcban állna Libanonban. A Bejrút muzulmánok lakta negyedei elleni amerikai tüzérségi és légitámadás azonban cáfolhatatlan tény. Ezzel összefüggésben a TASZSZ szerdai nyilatkozatában hívta fel a figyelmet arra: Az USA libanoni katonai beavatkozása újabb veszély a Közel-Kelet békéjére nézve. Ennek a beavatkozásnak véget kell vetni, s Libanon területén nem maradhatnak sem amerikai, sem más, velük együtt érkezett külföldi csapatok- hangsúlyozta a szovjet hírügynökség. Washington további szándékait bizonyítja, hogy a libanoni partok közelébe vezényelték az Eisenhower repülógép-anyahajót és a 6. flotta több hadihajóját. Á Washington Post szerint is a kormány az eszkaláció irányában halad, ami nemcsak katonai, hanem politikai kockázatokat is rejt magában az USA számára. Franciaország ezzel szemben semmi esetre sem kíván belesodródni a libanoni polgárháborúba- legalábbis ezt jelentette ki a kormány szerdai ülésén Mitterrand elnök. Hernu hadügyminiszter viszont kijelentette: szó sem lehet arról, hogy francia katonák bejrúti halála kétségessé tegye Francia- ország további részvételét a több nemzetiségű haderőben. Az ellentmondásos párizsi magatartást illusztrálja az a csütörtöki bejelentés, miszerint Toulon kikötőjéből útnak indul Libanonba a Foch re- pülógép-anyahajó, fedélzetén 1300 katonával, 14 bombázóval és néhány helikopterrel, hogy megerősítse az ott tartózkodó francia kontingenst. Összeállította: PAPUCSEK GERGELY i Manilában szerdán temették el Benigno Aquino meggyilkolt ellenzéki vezetőt. A tüntetéssé fajult megmozdulásnak a rendőri beavatkozás nyomán egy halálos és több sebesült áldozata volt (Telefoto - ČSTK)-4 Q“7“7 májusában kilence- I \J I I dik próbálkozásra Menahem Beginnek sikerült kiütni a nyeregből a Munkapártot, 29 évi ellenzékieskedés után felkapaszkodott a kormányfői bársonyszékbe. Mindenki számára, aki csak egy kicsit is kiismeri magát az izraeli politikai berkekben, világos és érthető volt, hogy Begin most majd körömszakadtáig ragaszkodni fog a hatalomhoz, a munkapárti hosszú évek után eljött a Likud országlásának időszaka. A fanatizált, szélsőségesen cionista erők az egykori gátlástalan terroristában azt az erős kezű vezetőt ünnepelték, aki majd megvalósítja álmukat, a Nagy Izraelt. A tömegek békét vártak tőle és a gazdasági gondok enyhítését. Begin minderre ígéretet is tett, sőt azt sem titkolta, milyen eszközökkel lát hozzá a bajok orvoslásáBegin, a híres-hírhedt nagy taktikus már korábban is több ízben bejelentette távozási szándékát, de ez mindannyiszor csak ügyes taktikai húzásnak bizonyult. Mindig visszavonta, mielőtt még komolyan vették volna. Most azonban a jelek szerint más a helyzet. Persze folynak a találgatások lépése okáról. Az izraeli sajtónak az eszébe jutott, hogy Begin 1980 decemberében egy rádiónyilatkozatban bejelentette, hogy ha betölti 70. életévét (1913. augusztus 16-án született Bresztben), nem kíván kormánytisztséget betölteni, még képviselői mandátumáról is lemond, csak emlékiratai megírásának akarja szentelni idejét. Betartaná ígéretét? Nem éppen jellemző vonása ez a miniszterelnöknek. Az izraeli közvéleménynek már régebben feltűnt „a miniszterelnök A nagy taktikus távozik hoz: újabb és újabb települések létesítésével készíti elő a megszállt arab területek végleges bekebelezését, és a terroristák (értsd: palesztinok) támadásaitól végleg megszabadítja az országot. így aztán béke és bőség lesz Izraelben. A miniszterelnök nem beszélt a levegőbe, nyomban hozzálátott ígéretei teljesítéséhez. Ennek köszönhetően 1981 nyarán újjá is választották, lehetőséget adtak neki megkezdett „műve“ folytatásához, de a beígért eredmény mégis elmaradt. Igaz, hogy Begin már kormányzásának első négy éve alatt több izraeli települést hozott létre, mint az előző munkapárti kormányok együttvéve elsősorban Ciszjordániában, vagyis a bibliai Judeában és Szamáriában, s ugyancsak a Golan-fennsí- kon, de ezzel csak azt érte el, hogy ezeken a területeken példátlan méreteket öltött a palesztin lakosság ellenállása. Ciszjordániában állandósult a hadiállapot, a telepesek az ígéretekkel ellentétben nem leltek békés otthonra. I zrael annektálta a Golant és Kelet-Jeruzsálemet, de ezáltal is csak a feszültség éleződött. A Camp David-i alku alapján Begin ,, feláldozta “ a Sínai-félszigetet (pedig azt ígérte, hogy egyetlen négyzetméternyi területet sem adnak vissza, míg ő a kormányfő), csakhogy az ott felszabadult erők bevezetésével biztosította Galilea (Észak-lzrael) békéjét. Ennek érdekében sorozatos támadásokat intézett a palesztinok libanoni bázisa ellen, majd tavaly nyáron lerohanta az országot. Vagyis minden ígéretét teljesítette, csak ez éppen nem békét eredményezett, hanem vég nélküli harcokat, újabb áldozatokat követelt és a teljes gazdasági összeomlás szélére juttatta az országot. Az inflációs ráta az idén minden valószínűség szerint eléri a 150 százalékot. Izraelt évről évre csak az Egyesült Államok bőkezűsége menti meg a katasztrófától. Begin politikájának ezek a látszateredményei és kézzel fogható kudarcai nem csak most váltak ismertté. Kormányzása alatt annyi bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene, hogy alig győzte kivédeni azokat. Nem volt könnyű helyzetben, a Likud-tömb parlamenti többsége mindvégig csak névleges volt, a kormány léte az ide-oda táncoló vallási pártok képviselőitől függött. A bizalmatlansági indítványokat sorozatosan csak egy-két szavazattöbbséggel vetették el, de azért Begin magabiztosan kijelentette: „A demokráciában egyszavazatnyi többség is többség. “ Most mégis úgy döntött, hogy lemond. Ezúttal úgy látszik, elhatározása végleges. harsogó hallgatása“, ahogy a Jerusalem Post nevezte a kibontakozó szokatlan jelenséget. Begin ugyanis ellenzéki politikusként és kormányfőként is szinte élvezte a heves parlamenti vitákat, amelyekben a knesszet sosem szűkölködött. Jó vitázó volt - ha nem is a legtapintatosabb és legilledel- mesebb - és hatásos szónok. Máig is szóbeszéd tárgya az a jó egyórás választási beszéd, amelyet 1981 nyarán több százezres tömeg előtt mondott, s amely sokak szerint eldöntötte választási győzelmét. Az utóbbi időben viszont nagyokat hallgatott a parlamentben, s csak akkor szólalt fel, ha nagyon muszáj volt, de még akkor sem beszélt hat-nyolc percnél tovább. .jh-<"• B egin döntését fizikai és szellemi kimerültséggel indokolják. Tény, hogy 1977-ben súlyos szívrohama volt, azóta is gyakoriak vérkeringési panaszai, majd pedig combnyaktörést szenvedett, ami jelentősen korlátozza mozgását. A korábban sokat utazó kormányfő tavaly november óta nem járt külföldön. Éppen akkor washingtoni látogatásának idején hunyt el felesége, Aliza, akivel 42 évig élt együtt, az illegalitás nehéz éveit is beleszámítva. Ezután meghalt még két közeli munkatársa: Haim Landua volt közlekedési miniszter és Simha Ehrlich miniszterelnök-helyettes. Merénylet áldozata lett Szadat és Basir Gemajel, akiknek nagy szerepet szánt politikai elképzelései megvalósításában. A szabrai és satilai tömegmészárlás körülményeit vizsgáló Kahan-bizottság előtti kihallgatás és a bizottság őt is elmarasztaló jelentése, a Libanonban elesett izraeli katonák növekvő száma és a tevékenységét bíráló izraeli békemozgalom erősödése sem tett jót Begin kedélyének. Hogy ezek közül melyik a lemondás igazi oka? Valószínűleg mindegyikben van egy szemernyi igazság. Beginnek valahogy minden „összejött“. Izraelt azonban már nem ez, hanem az utódlás kérdése nyugtalanítja. GORFOL ZSUZSA Samir a kijelölt utód (ČSTK) - A Herut párt központi bizottsága tegnapra virradó éjszaka úgy döntött, hogy Jicchak Samir külügyminisztert jelöli ki Begin utódjául a miniszterelnöki tisztségre. A kormányzó párt másik jelöltje David Levy miniszterelnök-helyettes volt, akivel szemben Samir 436 szavazattal győzött 302 szavazat ellenében. Samir tegnap megkezdte konzultációit a többi koalíciós partnerrel az új kormány megalakításáról. A 120-tagú parlamentben a Herutnak csak 24 mandátuma van, ezért rendkívül fontos, pontosabban elkerülhetetlen számára a koalíció a további öt jobboldali és vallási párttal. Ha Samirnak nem sikerül létrehoznia olyan koalíciót, amely többségben lesz a parlamentben, Haim Herzog államfő az ellenzéket bízza meg az új kormány megalakításával.
