Új Szó, 1983. augusztus (36. évfolyam, 179-205. szám)
1983-08-11 / 188. szám, csütörtök
ÚJ szó 7 83. VIII. 11. I. atlétikai világbajnokság, Helsinki Kratochvílová világcsúccsal duplázott Világrekorddal nyert az amerikai váltó • Kocembová ezüstérmes • Lewis három aranya (t-uk) - Bekövetkezett amiben a csehszlovák atlétika szakemberei és szurkolói csak titokban reménykedtek: Jarmila Kratochvílová a 800 méteres síkfutás után - világcsúccsal - lett első a 400 méteres síkfutásban is. Még kiemeli a csehszlovák atlétika erősségét, hogy ebben a számban az ezüstérmet Tatiana Kocembová szerezte meg. A korai lapzárta miatt tegnapi számunkban nem tudtunk beszámolni három keddi atlétikai döntö végeredményéről. A kalapácsvetésben kettős szovjet siker született, a női magasugrást a fedettpályás világcsúcstartó, Tamara Bikova nyerte, míg a női hétpróbában hármas NDK-gyözelem született: a világbajnok Ramona Neubert lett Paetz és Vater előtt. HÉTPRÓBA. A három keddi számban, különösen a távolugrásban szerepeltek kitűnően a dobogósok, közéjük csak egy NSZK-beli versenyző tudott beékelődni. Némi meglepetés, hogy a gerelyhaj itás- ban svájci részsiker született. Ezzel együtt Ramona Neubert fölényesen nyert. VILÁGBAJNOK: Ramona NEUBERT (NDK) 6714 (13,29 - 180 - 15,38 - 23,27, 667 - 45,12 - 2:11,34), 2. Sabine Paetz 6662, 3. Anke Vater 6532, 4. Everts (NSZK) 6398, 5. Dimitrova (Bulgária) 6362, 6. Szmirnova (Szovjetunió) 6321. NŐI MAGASUGRÁS. Amikor Tamara Bikova túljutott a 201 centiméteren, az NSZK-beli olimpiai és Európa-bajnoknő 203 cm-re tetette a lécet. Azonban nem volt sikeres kísérlete, így a fedettpályás Európa-bajnoknő nyert. Világbajnok- Tamara BIKOVA (Szovjetunió) 201,2. Mey- farth (NSZK) 199, 3. Ritter (USA) 195,4. Sommer (USA) 195, 5. Brandt (NDK) 192, 6. Brill (Kanada) 188... 8. Juha (magyar) 188 cm. KALAPÁCSVETÉS. A világcsúcstartó Szergej Litvinov már első dobása után tulajdonképpen befejezhette volna a versenyt, hiszen 82,68 méteres dobását az ellenfelek közül csak megközelíteni tudták, azt sem túlságosan. Utolsóra a lengyel Kwasny túldobta az olimpiai bajnok Szedihet, de amint később bebizonyosodott, kilépett, csak a bírák túlságosan elnézőek voltak. Később a zsűri megváltoztatta döntését, de így is meglepetés, hogy a várt hármas szovjet siker elmaradt VILÁGBAJNOK: Szergej LITVINOV (Szovjetunió) 82,68, 2. Szedih (Szovjetunió) 80,94, 3. Kwasny (Lengyel- ország) 80,64, 4. Nyikulin (Szovjetunió) 79,34, 5. Rodehau (NDK) 77,08,6. Plog- haus (NSZK) 76,96. Tegnap délelőtt selejtezőt vívtak a női súlylökök és a férfi gerelyhajítók. Az előbbi számban Slupianek, Liszovszkaja, Fibingerová, a kubai Sarri, Abasidze és az NDK-beli Knorscheidt, akik a legesélyesebbek az előkelő helyezésre, biztosan jutottak tovább. A férfi gerelyhajításban mindössze nyolc atléta teljesítette a 84 méteres selejtező szintet, köztük a nagy esélyesek és némi meglepetésre Adamec is. A szinten alul dobott az olimpiai bajnok Kula, de a kilencedik legjobb eredménnyel ő is résztvevője a döntőnek. Szebb napot elképzelni se tudtunk a helsinki atlétikai-világbajnokságon, mint a tegnapi volt. A női 400 méter döntője után a dobogóra két csehszlovák futónö állhatott fel. Jarmila Kratochvílová keddi 800-on szerzett aranyérme után duplázott, méghozzá nem akárhogyan: fantasztikus világcsúcsot futva 47,99 mp-re javította Marita Koch tavaly Athénban elért 48,16-os világrekordját és ő a világ első nője, aki 48 másodpercen belül tette meg a távot. Futónőnk és edzője, Miloslav Kváč mérnök fantasztikus munkáját siker koronázta, ráadásul kettős siker, amiről a rajt előtt talán álmodni sem mertünk. Méltó társa volt a világbajnoknak Táňa Kocembová, Jan Slanina edző tanítványa, aki okos, szép, futásáért minden dicséretet megérdemel. A vítkovicei lány nagyszerű egyéni csúccsal, 48,59-cel érdemelte ki az ezüstérmet. Az újdonsült világrekorder, a szovjet Ambroziene alaposan elaludt a rajtnál a. 400 m-es női gátfutás döntőjében, s így Fiedler vette elsőként a gátakat, még az utolsónál is ő vezetett. A főiskolás világbajnok Abroziéne behozta rossz rajtja miatti hátrányát és a második helyre jött föl. Jól tartotta magát a 8- as pályán futó fiatal Kruge. Az utolsó gát után kezdett óriási hajrába a szovjet Feszenko (akit sokan esélyesnek kiáltottak ki a verseny előtt) s a célvonalba már ő érkezett elsőnek. Šilhavá 64,68 méterrel került a női diszkoszvetés döntőjébe, ahol rajta kiÖk mondták... Jarmila Kratochvílová:- A nyolcszáz méteres távon alig volt valami tapasztalatom, hisz tulajdonképpen az első komolyabb versenyem csak tavaly, az EB után volt ezen a távon. Véleményem szerint a jövő évi olimpiáig az 1:50- es határt a nők még nem lépik áj. Az olimpián minden bizonnyal csak az egyik távon állok rajthoz., Hogy melyik lesz, azt még nem tudom. Alberto Cova: - Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy versenyt futunk. Nehézséget okozott, hogy az élen maradók között ott tudjak lenni. A végén Schildhauer hajráját használtam ki, az elején ugyan csak a bronzéremben reménykedtem. Magam sem hittem, hogy ilyen hajrára vagyok képes. Tamara Bikova: - Elsődleges célom az volt, hogy két méternél többet ugorjak. Nem voltam ideges a verseny előtt, de a 199 centire nem tudtam összpontosítani. Ezúttal fontosabb volt a győzelem, mint a világrekord csábítása. Willi Wülbeck: - Elértem nagy célomat, méghozzá egyéni csúcscsal, és most nagyon boldog vagyok. Edwin Moses: - Minden rendben volt. A cipőfűzőm? Az nem olyan érdekes... Szergej Litvinov: - Az egyetlen helyes taktika az volt, hogy minden kísérletre a lehető legnagyobbat dobjam. Az csupán a véletlen müve volt, hogy az első dobásom sikerült a legjobban. Kitűnő verseny volt. Ramona Neubert: - Meg vagyok elégedve az egyes számokban nyújtott teljesítményemmel, kivéve a magasugrást. Ott csak 180 centit tudtam elérni, holott az egyéni csúcsom 186. Nem volt könnyű verseny, különösen honfitársnőimmel vívtam kemény csatát. Elsősorban Anke Vater eredménye meglepetés, hiszen ilyen nagy versenyen csak másodszor rajtolt. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK • A szovjet labdarúgó-bajnokság élén 32 ponttal a Dinamó Minszk együttese áll. Ezúttal házigazda volt és a CSZKA Moszkva csapatával szemben 1:1 arányú döntetlent ért el. Néhány további eredmény: Donyeck-Dinamó Kijev 1:2,Dinamó Moszkva -Baku 3:1, Zsalgiris Vilnius-Torpedo Moszkva 0:0. • Hannoverben az NSZK nemzetközi sakkbajnokságán Karpov döntetlent ért el a holland Sosonko ellen. Az első helyet a szovjet Georgadze 3,5 ponttal foglalja el. • Szlovákia sakkbajnokságát Nová Baňán rendezik. A 9. forduló két meglepő eredményt hozott. Priehoda Privarától, Petrán pedig Petríktől szenvedett vereséget. Tibenský, a Slovan versenyzője került az élre Janča legyőzésével, 7 pontja van, 2. — 3. Priehoda és Petrán mindkettő 6,5 pont. • Párizsban a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) kiadta a legújabb rangsort, amelynek élén Karpov áll 2710 ponttal. Mögötte Kaszparov 2690 ponttal második, harmadik Ljubo- jevics (jugoszláv) 2645, 4. Andersson (svéd) 2640, 5. - 8. Hübner (nyugatnémet), Polugajevszkij, Tál és Vágányán (mind szovjet) 2620, 9. Ribli (magyar) 2615, 10. Korcsnoj (svájci) 2610 pont. Helyreigazítás Technikai hiba következtében helytelen alcímmel közöltük Kratochvílová első nagy sikerét. Ezt természetesen a 800 méteres női síkfutásban érte el. Olvasóink elnézését kérjük. vül három bolgár, két-két NDK-beli és szovjet, egy holland, egy angol, egy lengyel és egy román diszkoszvető volt. Mindjárt az első három sorozat után óriási meglepetést keltett, hogy a szám vílágcsúcstartója, a szovjet Szavinkova nem került a szűkebb döntőbe. Egyedül az NDK-beli Opitz szerepelt magabiztosan, sorozatról sorozatra javult. Jamaikai siker született a férfiak 400 méterén, ahol sokáig az NSZK- beli Skamrahl vezetett honfitársa, Weber kíséretében. Az utolsó kanyarban Cameron szédületesen feljött, s a végere felerősítettek az amerikaiak, Franks és Nix is, s mindketten lehajrázták a nyugatnémet fiút. Az amerikai Decker és a szovjet Kazankina vezetésével egy öttagú mezőny diktálta az iramot a női 3000 méteren. A táv közepénél a nyugatnémet Kraus is csatlakozott az öt lányhoz, akik így érkeztek az utolsó körbe; s tovább is együtt haladtak. Deckernek még maradt ereje a véghajrára, s mivel a szovjet lány közvetlen a cél előtt kissé elmerevedett, Kraus is megelőzte őt. EREDMÉNYEK - 400 m nők - VILÁGBAJNOK: Jarmila Kratochvílová (Csehszlovákia) 47,99 - világcsúcs, 2. Kocembová (Csehszlovákia) 48,59, 3. Pinigina (Szovjetunió) 49,19. 400 m gát, nők - VILÁGBAJNOK. Jekatyerina Feszenko (Szovjetunió) 54.14, 2. Ambroziéne (Szovjetunió) 54.15, 3. Fiedler (NDK) 54,55. Női diszkosz: - VILÁGBAJNOK: Martina Opitz (NDK) 68,94, 2. Mura- sova (Szovjetunió) 77,44, 3. Petkova (Bulgária) 66,44,... 6. Šilhavá (Csehszlovákia) 64,32. 400 m férfiak - VILÁGBAJNOK: Bert Cameron (Jamaicai) 46,05, 2. Franks (USA) 45,22, 3. Nix (USA) 45,24. Nöi 3000 m: - VILÁGBAJNOK: MARY DECKER (USA) 8:34:62 2. Kraus (NSZK) 8:35:11, 3. Kazankina (Szovjetunió) 8:35:13 Férfi távolugrás - VILÁGBAJNOK: CARLTON LEWIS (USA) 855 ... 4. Szalma László (Magyarország) 812 cm 4x100 m nő váltó - VILÁGBAJNOK: NDK 41,76 mp 4X100 m férfi váltó - VILÁGBAJNOK: USA (King, Laut, Smith és Lewis) 37,86 mp - világcsúcs! Kézilabda Duna Kupa (ČSTK) - A nyári szünet után meg-, kezdték felkészülésüket a kézilabdázók is. Két csehszlovák férfi, illetve női csapat a bajnokság rajtja előtt a Duna Kupában mutatkozik be. A férfiaknák a Skoda Plzeň és a Tatra Kopfivnice ellenfele a Veszprémi Építők és a Győri Rába ETO, valamint két osztrák csapat, az ASK O Linz és a WAT Margareten lesz. A nőknél a ZVL Prešov és a Družstevník Topol'niky a Bakony Vegyész és a Tatabányai Bányász, valamint a Hypobank Südstadt és az Admiral Landhaus ellen lép pályára. A csehszlovák együttesek szombaton és vasárnap a magyar csapatokkal mérkőznek. A női 400 m-es síkfutás befutója. Balról a világbajnok Kratochvílová, a kép jobbszélén az ezüstérmes Kocembová. (ČSTK felv.) Nem csalódás. . . (ČSTK) - Miután hazaérkezett a csehszlovák öttusa-válogatott Warendorfból, a világbajnokságról, nyilatkozott Pavel Kupka, az edző: „Elégedettek vagyunk Kadlec hetedik, sőt a csapat kilencedik helyével is, hiszen nem volt ott a rajtnál a két legjobb hazai öttusázó, a sérült Bártü és Blažek. Ráadásul az idei VB volt az eddigi legnépesebb mezőnyű: 27 ország 69 versenyzője volt ott a rajtnál. Ez különösen a vívásban rótt túlságosan nagy terhet az öttusázókra, de az új lebonyolítási mód szerint - négy nap alatt öt tusa - okozta, hogy az utolsó három szám tulajdonképpen huszonnégy Jókívánságok (ČSTK) - A CSSZTSZ KB táviratban fejezte ki az egész csehszlovák sportközvélemény köszönetét Jarmila Kratochvilovának és Tatiana Kocembovának az atlétikai világbajnokságon elért sikerükért. óra alatt került sorra. Kadlec, Bártü és Poláček eddig már végeztek az első tíz között és még további három olyan versenyzőnk is van - Klement, Küstka és Blažek akik 5300 pont fölött teljesítettek már nemzetközi versenyen. Éppen ezért derülátó vagyok az olimpia előtt. SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 32. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: egy nyertes - 200 000 korona, III. díj: 59 nyertes á 23 105 korona, IV. díj: 3770 nyertes á 595 korona, V. díj: 80 527 nyertes á 45 korona. A. II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 2 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 66 nyertes á 19 570 korona, IV. díj: 4016 nyertes á 495 korona, V. díj: 76 242 nyertes á 45 korona. A Mates 31 .-32. játékhetének nyereményei: I. díj: 3 nyertes á 200 000 korona, II. díj: 491 nyertes á 1985 korona, III. díj: 15 983 nyertes á 95 korona. VB-MOZAIK NYOLCADIK... A hazai atlétika statisztikusai kiszámították, hogy a női 800 méteres döntő volt Jarmila Kratochvílová nyolcadik versenye ezen a távon. A futónö azonban saját bevallása szerint az első két kísérletét nem is számítja, hiszen az olyan régen volt Houštkéban, illetve az olaszországi Pescarában. A világbajnok még a verseny előtt arról beszélt, hogy eddigi 800 méteres próbálkozásai alapján semmilyen tapasztalata nincs arra vonatkozóan, hogyan kell futni a távot nagy esemény döntőjében. Félt a második négyszáztól, amely számára már tulajdonképpen a harmadik volt. MAGYARÁZAT. A nöi 800 elődöntője után Csehszlovákia volt az egyetlen ország, amelynek három futónöje' vívta ki a döntőbe jutást. így tudta ezt mindenki még öt órával a rajt előtt is. Ekkor azonban a Jury ď Appel megváltoztatta az eredetileg meghirdetett továbbjutási kulcsot, a 3 + 3 + 2-öt 4^4- re, vagyis a két elődöntő három első helyezettjéhez eredetileg a két legjobb időt elért további futónő került volna, a döntés után pedig mindkét előfutam négy legjobbját jelölték a fináléra. így Moravčíková helyett az amerikai Cambell futott. Az utólagos kompromisszumot - hogy kilenc futónő szerepeljen a döntőben - elvetették. FILM. Amikor véget ért a kalapács- vetés döntője, úgy tűnt, hogy a dobogón a két szovjet versenyző, a győztes Litvinov és Szedih közé beékelődött a lengyel Kwasny, méghozzá utolsó kísérletével, amelyet a bírák jónak ítéltek. A szovjet csapatvezetők azonban tiltakoztak, mert Kwasny kilépett. Ezt bizonyította később a verseny felvétele is, így a zsűri utólag megváltoztatta a sorrendet és Kwasny lett a harmadik, míg az olimpiai bajnok az ezüstérmes. MÁSFÉL CENTI. Ugyancsak vitára adott okot a férfi 400 méteres középfutamok során, hogy a második középfutamban holtversenyben a negyedik helyen célba ért amerikai Sunder Nix és a szovjet Viktor Markin közül ki lesz a továbbjutó. Utólag a célban levő kamera felvételét többszörösen levetítve a zsűri megállapította, hogy az amerikai futó két ezred másodperccel - azaz 1,5 centiméterrel! - hamarabb ért a célba. Csakhogy a futószámokat egyelőre még század másodpercnyi pontossággal mérik... Inter Bratislava Eredményesebb játékkal a nagyobb látogatottságért A z előző bajnoki évben Szlovákia legjobb labdarúgó-csapatának az Inter Bratislava bizonyult. Szakvezetői idejekorán bejelentették szereplési szándékukat az Inter Kupában, de a rajtlehetőségre csak röviddel e sorozat kezdete előtt kaptak engedélyt. Eredetileg úgy volt, hogy füstbe megy az UEFA Kuparészvétel lehetősége, de az Európai Labdarúgó Szövetség a kupák sorsolása felhívta a figyelmet arra, hogy Csehszlovákiát az 1983 őszén induló kiírásban három klubcsapat képviselheti. A bajnoki rangsorban elért negyedik hely az Intert megérdemelt szerepléshez juttatta. Az Inter Kupában már új játékosait is szerepeltette Hložek edző, hogy nemzetközi tapasztalatra tegyenek szert, gördülékenyebbé váljon az egyes csapatrészek teljesítménye és együttmüködése. A csapat hivatalos időpont előtt, még június 30-án megkezdte az alapozást az őszi idényre, az Inter Kupa-szereplésnek is csak felkészülési fontosságot tulajdonított. A z új szerzemények közül a két kapus, Jakubička és Maluniak több szereplést igényel, hogy a Mentei távoz - tával keletkezett űrt megnyugtatóan betölthessék. Šebóra az a feladat vár, hogy szükség szerint Jurkemik társa legyen, vagy pedig annak utódja, hiszen a valószínűség szerint január 1-től kezdve az ország egyik legjobb labdarúgója külföldön folytatja pályafutását. Azután Kopčá- val együtt a védelem szokott szilárdságáról kellene gondoskodnia Sebónak is, aki szükség szerint a középpályán is bevetésre kerülhet. Ez utóbbi alakzat az előző idényben nem vette ki megfelelő módon részét az ellenfél kapujának megcélzásá- ból, bevételéből. Elől a gólerős Diňa ígérete ellenére nem az Inter játékosa lett, helyette Režňák az új ember, aki az SZNL egyik legeredményesebb csatára volt. A felkészülés végére a jelek szerint megtalálta góllövő cipőjét Lehetőséget kaphat a volt Inter-játékos, Weiss fia is, aki előzőleg a Rapid labdarúgója volt. Vendégjátékosként Fisán a Matadorban, Ši- mončič a ZtS Petržalkában, Burcel a Spoje csapatában, Varga Ógyallán (Hurbanono), Hrotek Pezinokban szerepel, de szükség esetén igénybe vehetők az A-csapat felállításánál. M indent egybevetve, különösebben nem erősödött az Inter. Változatlan követelmény, hogy teljesítményének idegen pályán és idehaza tudásához méltónak kell lennie. A középpályásoknak nemcsak a labdát kell futtatniuk, hanem a támadás befejezésére, az ellenfél 16- osához fel kell zárkózniuk, így juthatnak lövési kísérlethez. Az átlövés lehetősége nagyon fontos tényező. Eddig arról volt híres az Inter, hogy nagylelkűnek bizonyult ellenfeleivel szemben. Több olyan mérkőzést döntetlenre adott, amelyen 1:0 vagy 2:0 arányban vezetett. A nagyobb eredményesség, a házigazdaként és vendégként azonos értékű helytállás biztosíthat nagyobb látogatottságot ennek a csapatnak, amely a hét végén kezdődő bajnoki évben legalább az előző szerepléshez hasonló helyezésre akar igényt tartani. Zala József