Új Szó, 1983. augusztus (36. évfolyam, 179-205. szám)

1983-08-29 / 203. szám, hétfő

ÚJ szú 3 983. VIII. 29. A felkelés sorkatonája Húszéves volt, amikor kirobbant a Szlovák Nemzeti Felkelés, s bár csonka balkeze miatt végleg elbo- csájtották a katonaságtól, másnap az I. Csehszlovák Hadsereg Banská Bystrica-i csapattesténél mégis fegyveres szolgálatra je­lentkezett.- A hírszerző különítményhez osztottak - emlékezik. - Néhány napos kiképzés után azzal bíztak meg, hogy küldjék tudósításokat a német csapatok délnyugat-szlo­vákiai hadmozdulatairól, Zlaté Mo- ravceba vezényeltek. Abban az időben a partizánegy­ségek már ellenőrzésük alatt tar­tották a várost és a környéket. Több középületre kitűzték a vörös zászlót, mozgósították és felfegy­verezték a felkelőkhöz csatlakozó munkásokat. Jozef Kováč ott­honosan mozgott a tájon, hiszen az akkori járási szék­helytől alig pár kilo­méternyire, Slažany községben született. A helyismeret meg­könnyítette a harci feladatok teljesí­tését.-Igaz - bólintott.- De ez hátrányt is jelentett számomra. A fasiszta megszál­lók hazai szekértolói- a csendőrök, a gárdisták - ismer­tek, minden lépésnél számolni kellett az árulással, lebukás­sal. Erre a sorsra ju­tott az ősz folyamán két partizán, akiket az SS-legé- nyek elrettentő példaként a Zlaté Moravce-i nagytemplom előtt fela­kasztottak. November vége felé a hírhedt POHG alakulatának „jó­voltából“ én is a Gestapo kezébe kerültem. A fasiszta hóhérok Nyitrára, a TATRA mozi épületében beren­dezett kínzókamrába hurcolták. Noha nem válogattak az eszkö­zökben, mégsem tudták vallomás­ra bírni. A brutális ütések, rúgások sebhelyei most is látszanak az állán.- Némi vigaszt nyújtott, hogy a közös cellában, ahol harmincan zsúfolódtunk össze, „értékelhet­tük“ a történteket. Nem ismertem mindenkit, de a handlovái Košek vájár nevét mai napig sem fe­lejthetem. ízig-vérig kommunista volt, tudott lelkesedni és lelkesíte­ni, szilárdan hitt a munkásosztály győzelmében, ezzel mindig új erőt öntött belénk.- Mi történt a foglyokkal?- Karácsony közeledtével azt híresztelték a pribékek, hogy „üdülőbe“ szállítanak s az ünne­pek után szabadon engednek. Košek azonban megsúgta: Maut- hausenba akarnak vinni, szökjek ha tudok. így is történt. Az egyik ködös decemberi reggel a nyitrai vasútállomással szembeni utcá­ban sorakoztattak fel bennünket. Én a sor szélén, a Korček fűsze­resboltja előtt topogtam, ahol egy ponyvával takart kis teherautó vá­rakozott. Egy alkalmas pillanatban felugrottam és a dobozok mögé rejtőztem. Szerencsémre az autó nemsokára elindult, Zlaté Moravce felé vette az irányt. A sofőr nem sejtette, hogy én is a rakomány között tartózkodom. Erről csak ak­kor szerzett tudomást, amikor már jó messze Nyitrától a vezetőfülke hátsó ablakán rákopogtattam. Pont a szülőfalum határában szál- tam ki a kocsiból. Ekkor már az ágyúdörgések kö­zelről hallatszottak. A felszabadító szovjet csapatok elérték a Garam folyó vonalát.- Persze, a hitleristák is nagy erőket összpontosítottak a térség­ben. Ennek megfelelően módosí­tanunk kellett a felkelő egységek harcászati terveit is. A zlatnói, a skýcovi partizánok, akik kapcso­latot teremtettek a szovjet pa­rancsnoksággal, rajtaütésszerű rohamokkal támadták a németek hadállásait, lassan felőrölték a ná­cik erejét. Mindenesetre a legna­gyobb csapást a Vörös Hadsereg mérte a fasiszta hordákra, mely a tavasszal szívós harc árán átkelt a Garamon és meg sem állt Ber­linig. A harcokban edződött Jozef Kováč számára természetes volt, hogy a felszabadulás után Cseh­szlovákia Kommunista Pártjához csatlakozzék. A párt az újjáépítés nehézségeivel küzdött, erkölcsi kötelességének tartotta, hogy részt vállaljon a sokrétű munka minden feladatából. Pártmegbíza­tásait a helyi nemzeti bizottságon, később az Iskolaügyi Megbízotti Hivatalban és a Banská Bystrica-i Vízgazdálkodási Vállalat építésé­nél kommunista módra, elvszerú- en teljesítette. ötévi bolyongás után visszatért Zlaté Moravceba, ahol rábízták a Járási Építőipari Vállalat üzem­egységének irányítását. A tőle megszokott módon itt is követke­zetesen megkövetelte a fegyel­met, a rendet, s csak a jó munkát vette alapul a beosztottjai minősí­tésénél. E miatt sok keserű pirulát kellett lenyelnie, ám inkább meg­vált a vállalattól, mégsem enge­dett. Ezután a Calex Hűtőgépgyár­hoz szegődött, három évig fizikai munkásként bizonyította igazát, kiváló szervező képességét. Nagy erkölcsi megbecsülést jelentett számára, hogy a területi átszerve­zés után érdemben foglalkozhatott a kisipari üzemek kiépítésével. Most is büszke arra, hogy a kor­szerűsített műhelyek egy évvel későbben becses hozományt összpontosíthatták az alakuló já­rási szintű Kovoplast vállalatnál. Jó munkája jeléül számtalan álla­mi, reszort és vállalati kitüntetés­ben részesült.-Természetesen az érmeket nem adták ingyen - vette át ismét a szót. - Továbbra is bizonyítanom kellett, mégpedig a Zlaté Morav­ce-i Közszolgáltatási Üzem igaz­gatói tisztéségében. Kinevezésem idején - 1974-ben - a hatmillió koronát sem közelítette meg az évi teljesítmények értéke, öt évvel később - 1979-ben - már 16 millió koronával számolhattunk. Lehet, talán ez is közrejátszott abbéin, hogy az egy fedél alá összponto­sított Járási Közszolgáltatási Vál- latnak szintén én lehettem az igazgatója, sorkatonája? Valóban ez az igazság, hiszen ezen a poszton is harci feladatokat kell teljesíteni, akárcsak annak idején a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Kováč elvtárs rövid szünetet tartott. Tekintetével végigpásztáz­ta az íróasztalán heverő jegyzete­ket, nem hagyott-e ki valami fon­tos dolgot az életrajzából.- Persze, persze, a jövő évben elérem a nyugdíjkorhatárt, holott még mennyi mindent el kellene végeznem... A sors iróniája, hogy a hat évti­zed folyamán tanult, harcolt, dol­gozott, tanított és szervezett, alig volt magánélete. Nem hiszem azonban, hogy a forradalmár, a kommunista eszmék hordozója, bátor harcosa ezt sajnálja. SZOMBATH AMBRUS A Bielik házaspár (Nagy László felvétele) Emlékezni és emlékeztetni Szlovákia múltjának egyik fé­nyes fejezete a Szlovák Nemzeti Felkelés. Bár közel négy évtized telt el azóta, évente augusztus vége felé országszerte újra és újra felidézzük a nehéz, de dicső na­pokat. A Szlovákiai Nószövetség Központi Bizottsága az idén tize­dik alkalommal rendezte meg a Három nemzedék találkozóját, azzal a céllal, hogy a Felkelés résztvevői, a közép- és a legfiata­labb nemzedék képviselői együtt pillantsanak vissza a nagy ese­ményre, az azóta eltelt időszakra. Szép hagyománnyá váltak ezek az összejövetelek. Leírhatatlan a sors- és harcostársak öröme, hogy újra, viszonylag egészsége­sen, boldogan látják viszont egy­mást. Néhány évvel ezelőtt, az egyik ilyen találkozón figyeltem fel egy házaspárra. Akkor még nem tud­tam kik ök, de a következő eszten­dőben, amikor a rokonszenves pár ismét ott volt a rendezvényen, már megérdeklódtem. így ismertem meg a Bielik házaspárt. Az idén a Považská Bystricában megtar­tott találkozón szintén megje­lentek.- Eddig minden találkozón részt vettünk - mondotta Ernest Bielik. — Nagy örömmel jövünk mindig, hisz olyan kedvesek ezek a találkozások. Egyáltalán nem zavar, hogy itt a nők képviselői vannak túlsúlyban.- Még a háború éveiben tanulta meg tisztelni, becsülni a nőket- szólt közbe Terézia Bieliková.- Hiszen abban az időben a férfi­aknak sem volt könnyű, de a lá­nyok, asszonyok számára leg­alább egyszer olyan megterhelést jelentettek az akkori események. A harcostársak őszintén csodálták és tisztelték a nőket. Talán éppen a nehéz, bizonyta­lan kezdet adott szilárd alapot a Bielik házaspár szép, kiegyen­súlyozott életéhez. ígéretesen fejlődő szakágazat NÖVELIK A VÁLASZTÉKOT A LOSONCI (LUČENEC) CSEMPEGYÁRBAN Korszerű termelőüzemek létre­hozásával néhány éven belül tel­jes fordulat következett be az épí­tőipari csempe- és kerámiagyár­tásban. A négy-öt évvel ezelőtt még hiánycikknek számitó burko­lócsempéből például ma már je­lentős túlkínálat mutatkozik a hazai piacon. A telítettség pedig gondot jelent termelőknek és értékesítők­nek egyaránt. Üzemeink igy aztán csak a vá­laszték bővítésével, a minőség ja­vításával, gazdaságosabb terme­léssel tudnak versenyképesek maradni. A kereskedelem és a pi­ackutatás feladata is kettős, hi­szen a hazai divatváltozáson kívül a külföldi ízléseket, szokásokat is követni kell a kedvező értékesítési lehetőségek miatt. Szlovákia egyik legfiatalabb üzemében, a Kerámiaipari Müvek losonci csempegyárában a jelek­ből ítélve megértették az idők sza­vát. Első félévi gazdasági eredmé­nyeik legalábbis erről tanúskod­nak. A tervezett 61 millió 100 ezer koronás árutermelési értéket közel másfél millió koronával teljesítették túl, s az első osztályú termékek aránya (72,71 százalék) lényege­sen jobb a tervezettnél. A gazda­ságosság szempontjából is jelen­tős mutatót, a selejt arányát a megengedett 7 százalékról 6,2 százalékra csökkentették. A sikerek hátteréről Morvay Andrea mérnöktől, az üzem terve­ző és információs osztályának ve­zetőjétől érdeklődtünk.- Idei feladataink minden tekin­tetben igényesebbek az előző esztendeinél, hiszen nemcsak a termelés mennyiségét kellett fo­koznunk, hanem a minőség javítá­sára, a választék bővítésére is törekedtünk. Az utóbbi időben az esztétikai kivitelezésnek meg­határozó szerepe lett, hiszen a csempe ma már elválaszthatat­lan része lakóépületeinknek, úgy is mondhatnám lakáskultúránk­nak. Annak ellenére, hogy a nem szocialista országba irányuló ex­port feladatait csak 88,8 százalék­ra teljesítettük, elégedettek lehe­tünk. Mi ugyanis a terméket jó minőségben legyártottunk, a gond csupán az volt, hogy az egyik közel-keleti ország időközben fi­zetésképtelenné vált, igy egy má­sik országba kellett átirányítani a küldeményt. Az év végére azon­ban minden bizonnyal ez a terv­mutató is száz százalék fölé emel­kedik. Ami eredményeink, sikereink hátterét illeti, ezúttal két nem túl­ságosan gyakran hangoztatott kö­rülményre hívnám fel a figyelmet, a számunkra is érvényes általá­nosságok - jó szervzés, munkafe­gyelem, anyagi érdekeltség stb. - mellett. Az egyik egy gyártás­technológiai újdonság, melyet az elmúlt évben vezettünk be, s lé­nyege, hogy szakembereinknek sikerült új „receptet“ kidolgozni, folyékonnyá tenni az alapanyagot, s ezzel összefüggésben jelentő­sen csökkenteni a cseh országré­szekből szállított kaolin mennyi­ségét. A másik a képzőművészeti is­kolákkal való szorosabb együtt­működésünk eredményessége, mégpedig a mintáscsempegyár- tásban. Meghirdetett innovációs programunk keretében nem keve­sebb mint húsz új mintáscsempé­vel jelentkeztünk a piacon, s ezek többségét kedvezően fogadta a vásárlóközönség. Az új termé­kek iránti érdeklődést saját áru­minta szaküzletünkben is felmér­hetjük, s hasonlóképpen figyelem­be vesszük a Jednota Fogyasztási Szövetkezet és az Építőanyag- ellátó vállalat elárusítóinak ész­revételeit is. Az említetteken kívül az elmúlt fél esztendőben jelentős megtaka­rítást értünk el az alapanyag, a vil­lamos és a gázenergia felhasználá­sa terén, s csökkentettük a gépek állásidejét is. Ugyancsak az elmúlt hat hónap krónikájához tartozik, hogy már nem gyártunk III. osztá­lyú terméket. A jövőt illetően Morvay elvtárs- nó elmondotta, hogy felkészültek a jelenleginél szigorúbb termelési, gazdálkodási körülményekre is. A tervezésnél figyelembe vették például az egyéni lakásépítések csökkentésének előrejelzését, s a várható kiesést egyéb, nem hagyományos kerámiai termékek gyártásával kívánják helyettesíte­ni. A gyár egyik részlegén kísérleti gyártás formájában már elkészül­tek az első fürdőszobai porcelán- tárgyak, a különböző fogasok, szappantartók és egyéb edények, melyek fokozatosan kerülnek a pi­acra. A fő termelési profil termé­szetesen a jövőben is a fali burko­lócsempe gyártása marad, emel­lett azonban az úgynevezett gla- zúrozott padlócsempe gyártásá­nak felfuttatásával is számolnak. Jelenleg 120 féle csempét gyárta­nak, s elkészültek már az 1984-es esztendő termékeinek mintapél­dányai is. A legnagyobb gondot pillanatnyilag a munkáshiány okozza a gyárban, remélhetőleg nem sokáig, mert hamarosan húsz saját nevelésű fiatal már tel­jes értékű szakmunkásként be­kapcsolódik a termelésbe. A gyár közössége már korábban elhatá­rozta az idei feladatok határidő előtt való teljesítését. Nem titok, hogy az erkölcsi elismerésen túl ezt a kollektívák jól felfogott anya­gi érdekei is megkívánják. - h. a ­-Hogyan is kezdődött? - tet­tem fel a kérdést a feleségnek.- 1939-ben mindketten tiszti is­kolába kerültünk a Szovjetunióba. Ott ismerkedtünk meg. A férjem ugyan nem bánta volna, ha rövi­desen összeházasodunk, de én a háború utánra akartam halaszta­ni az esküvőt. Sosem volt biztos a holnapunk. Este parancsot kap­tunk, s menni kellett. Nem tudtuk, mikor találkozunk legközelebb. Egy alkalommal, pontosabban 1944. február 7-én aztán meg­egyeztünk, hogy ha még egyszer sikerül találkoznunk, összeháza­sodunk. Sokáig semmit sem tud­tunk egymásról. Újra egy véletlen hozott össze. Poprádon az út szé­lén megláttam egy szovjet tisztet, a férjemet. Én gépkocsival men­tem arra. Aztán már nem is vál­tunk el egymástól. A fiatalos lelkesedés, az eltö­kéltség volt az, ami miatt egyenru­hát öltött Terézia asszony. Testvé­rével együtt ment a Szovjetunióba (ö a szovjet hadseregbe állt be). Az itthoniakról alig volt hírük, csú­fján annyit tudtak, hogy az apjukat is üldözik, bujkálni kényszerült mi­attuk.- A legnehezebb napokat Duk- lánál éltük át. Pedig akkor már úgy éreztük, nem bírjuk tovább. Mégis sikerült. A Felkelés elnyomása utáni tél is szörnyű volt. A hegyek­ben annyi volt a hó, hogy attól tartottunk, ott fagyunk. A felszabadulás a kimondhatat­lan örömöt jelentette számukra. Kéthetes szabadságukat a férj szüleinél töltötték, majd megkez­dődött számukra az új élet. A fele­ség még másfél évig viselte az egyenruhát, utána Szlovákia fővá­rosában telepedtek le.- Befejeztem a kereskedelmi akadémiát, közgazdászként dol­goztam. A Szlovákiai Ipari Szövet­kezetek Szövetségéből mentem nyugdíjba. Néha úgy érzem több az elfoglaltságom, mint mikor munkaviszonyban voltam. Hét unokámra felváltva vigyázom. A szünidő alatt volt olyan időszak, amikor mind nálunk voltak. Természetesen a közéleti tiszt­ségeivel járó feladatok töltik ki élete jelentős részét. Az utcai párt- szervezet alelnöke, a Szlovákiai Antifasziszta Harcosok Szövetsé­gének instruktora, a városi szerve­zet lektora, hogy csak a lényege­sebbeket említsem. Évente 20-30 előadásra, beszélgetésre hívják meg Szlovákia különféle helyeire. És ó mindig szívesen megy. El­mondja mit élt ál a háború borzal­mas éveiben, milyen volt akkor a fiatalok és a nők helytállása. Ószintén örülök, hogy sok em­bert ismertem meg az évek során és annak is, hogy engem is sokan szólítanak meg, még olyan helye­ken is, ahol azt hiszem nincs is­merősöm - mondotta. Idén is sok-sok régi ismerőssel találkoztak Považská Bystricában. Az augusztusi hétvégén felidézték a közös szomorú emlékeket és az azóta eltelt örömteli éveket. S együtt mentek az elesett hősök emlékéhez, hogy leróják kegyele­tüket, hogy vörös szegfűket he­lyezzenek el a harcok színhelyén emelt emlékműnél A Bielik házaspár most is egy­más mellett haladt, úgy mint az eltelt közel négy évtized alatt. Re­mélik, jövőre újra találkoznak a Felkelés valamelyik színhelyén, hogy emlékezzenek és emlékez­tessenek. DEÁK TERÉZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom