Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)

1983-07-23 / 172. szám, szombat

Egy hét a nagyvilágban Július 16-tól 22-ig Szombat: Az AESZ irodája a csádi vérontás befejezését sürgető felhívást tett közzé Vasárnap: Mexikóban befejeződött az ún. Contadora-cso- port országainak csúcsértekezlete - 85 éves korában elhunyt Gustavo Machado, a Venezue­lai Kommunista Párt elnöke Hétfő: Kádár János vezetésével magyar párt- és kor­mányküldöttség utazott Moszkvába - A közös­piaci külügyminiszterek brüsszeli tanácskozá­sukon elutasították az acélimportot korlátozó amerikai döntést Kedd: Mitterrand francia államfő és Kohl nyugatné­met kancellár nemhivatalos megbeszélést tar­tott a két ország határának közelében - Ronald Reagan Henry Kissingert nevezte ki az ún. Közép-Amerika-bizottság élére Szerda: Chilében szabadon engedték Rodolfo Seguelt, a rézbányászok szakszervezetének június 15- én letartóztatott elnökét Csütörtök: A szejm ülésén Jablonski államfő bejelentette: július 22-vel megszüntetik Lengyelországban a szükségállapotot - A madridi találkozón meg­állapodás született arról, hogy a záródokumen­tumot a részt vevő államok külügyminiszterei szeptember 7-9-én írják alá - Bécsben befeje­ződött a közép-európai haderőcsökkentési tár­gyalások harmincadik fordulója. Péntek: Bettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt kormány­alakítással megbízott főtitkára megkezdte kon­zultációit a pártok vezetőivel - Amin Gemajel libanoni államfő Washingtonban Ronald Rea­gan amerikai elnökkel folytatott megbeszélése­ket a közel-keleti helyzetről, ezen belül a Liba­nonban tartózkodó idegen csapatok kivoná­sáról. A legfelsőbb szintű szovjet-magyar tárgyalások új lendületet adnak a két ország együttműködésének az élet vala­mennyi területén. Tömören így foglalhatjuk össze azokat a meg­beszéléseket, amelyeket Kádár János, az MSZMP KB első titkára, valamint a magyar párt- és kor­mányküldöttség többi tagja külön- külön, illetve együtt folytatott a hé­ten a szovjet vezetőkkel. Az esz­mecseréken nagy figyelmet fordí­tottak a gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttmúködés ki- szélesítésére, az ideológiai együttműködés fokozására, a két párt és állam, a két nép kapcsola­tainak elmélyítésére, s arra a kö­zös harcra, amelyet a Szovjetunió és Magyarország - a többi szocia­lista országgal szoros szövetség­ben - a nemzetközi téren vív a vi­lágbéke megőrzéséért. A gazdasági kapcsolatok meg­határozóak Magyarország számá­ra, hisz külkereskedelmének 25 százalékát a Szovjetunióval bo­nyolítja le. A szocialista nemzetkö­zi munkamegosztás jó példája a mostani tárgyalásokon 1990-ig meghosszabbított timföld- és alu­míniumtermelési együttmüködési terv. De említhetnénk a mezőgaz­daság és az ipar más területein gyümölcsöző és mindkét fél szá­mára előnyös kapcsolatokat is. Jurij Andropov és Kádár János tárgyalásain megállapították, a lá­togatás nemcsak a két ország szempontjából jelentős, hanem újabb lépés is a szocialista közös­ség erősítésének, egysége meg­szilárdításának útján. S ennek a jelenlegi nemzetközi helyzetben különösen nagy jelentősége van, ugyanis - mint azt Jurij Andropov a magyar küldöttség tiszteletére adott vacsorán hangsúlyozta - „Együttműködésünk összefor- rottságunk szilárdításával a szo­cialista országok többszörösen meghatványozzák a világesemé­nyek alakulására gyakorolt jóté­kony befolyásuk erejét, és ez min­denki javát szolgálja, hisz a szo­cialista országok képezik a béke fő támaszát“. A nemzetközi helyzetet értékel­ve a tárgyaló felek rendkívül ve­szélyesnek minősítették az impe­rializmusnak az erőfölény meg­szerzésére tett erőfeszítéseit. Em­lékeztettek a hét szocialista or­szág vezetőinek néhány héttel ezelőtti moszkvai találkozójára, amelyen leszögezték: nem enged­hető meg az erőegyensúly felborí­tása, mert ez a béke megőrzésé­nek biztosítéka. Ugyanakkor a je­lenleg folyó leszerelési tárgyalá­sokon azt kellene elérni, hogy a katonai szembenállás a lehető legalacsonyabb szinten legyen. Ezt azonban veszélyezteti az eu- rorakéták telepítésének terve. A szocialista országok mégis úgy vélik: elkerülhető ez a veszély, de ehhez az kell, hogy az USA és a NATO végre józanul mérlegelje a helyzetet. A szovjet és a magyar párt- és kormányküldöttség moszkvai tárgyalásai ismét kifeje­zésre juttatták, hogy a szocialista országok közössége kész növelni erőfeszítéseit a nemzetközi fe­szültség enyhítésére, a háborús veszély elhárítására irányuló ak­cióprogram megvalósítása érde­kében. Lengyelország életében egy nehéz időszak zárult le a szükségállapot megszüntetésé­vel. A lengyel államtanács az or­szág politikai pártjainak és társa­dalmi szervezeteinek javaslatára, és tekintettel a stabilizálódó belső helyzetre hozta meg döntését a rendkívüli törvények feloldá­sáról. Igen lényeges körülmény, hogy ez a döntés tudatos és jó akaratú választás volt, vagyis az ország vezetői bíznak abban, hogy a jö­vőben nem következik be olyan helyzet, amely ismét szükségessé tenné a rendkívüli állapot beveze­tését. Ennek szavatolása érdeké­ben az 1985-ig terjedő átmeneti időszakra a szejm külön jogi előí­rásokat fogadott el, amelyekből kitűnik, hogy a törvényhozás a gazdasági előrelépésben látja a válság enyhítésének alapjait. A szejm kétnapos ülésén megálla­pították, hogy Lengyelország gaz­dasági fejlődése egyre üteme­sebb, ám a mostani folyamat meg­szilárdítása nagy erőfeszítéseket követel valamennyi lengyel állam­polgártól. A szükségállapot megszünteté­se nem jelenti azt, hogy az állam­ellenes csoportok - mert vannak még ilyenek - szabadon tevé­kenykedhetnek. Wojciech Jaru­zelski' hadseregtábornok a képvi­selők előtt mondott beszédében nyomatékosan figyelmeztetett rá, hogy az ország érdekeit veszé­lyeztető tevékenység ellen ugyan­olyan határozottan lépnek fel ezután is, mint a szükségállapot idején. Az elmúlt mintegy 20 hónap alatt megmutatkozott, kik Lengyel- ország ellenségei és kik a barátai. A Nyugat, s elsősorban az USA gazdasági szankciók sorozatával sújtotta Lengyelországot, s az együttműködés felújítását külön­böző politikai feltételekhez kötötte, s köti továbbra is. Ezzel kapcsolat­ban Jaruzelski megállapította, hogy ez a próba megedzette Len­gyelországot. „Saját erőfeszítése­inknek és barátaink segítségének köszönhetően Lengyelország a legnehezebb napokban sem volt tanácstalan, s most sem az. Nincs szükségünk alamizsnára és a jó magaviseletért járó ajándékokra. Az egyenjogúságon, a kölcsönös előnyökön alapuló partneri kap­csolatokra van szükségünk.“ A szocialista országok voltak azok, amelyek mindvégig kiálltak Lengyelország mellett, s ők azok, amelyekre a gazdasági és társa­dalmi válságot átélt ország a jövő­ben is támaszkodhat. A legközelebbi teendőket Ja­ruzelski tábornok így foglalta össze: ,,A népi Lengyelország 40. évfordulójának esztendejébe lé­pünk. Gondolkozzunk el becsüle­tesen azon, mire legyen Lengyel- ország büszke, s azon is, hol és miben követett el hibát. Nem az idegen segítségből, hanem a ki­tartó munkából és a szocializmus örök és alkotó forrásaiból meríthet ma biztonságot ahhoz, hogy hol­nap jobb legyen, mint ma“. A közép-amerikai feszültség az elmúlt héten - ha lehet - még tovább nőtt, s ennek fő oka, hogy a hondurasi hadsereg nagylétszá­mú csapatokat von össze a nica­raguai határ mentén, s az USA nyolc hadihajóból álló egységet vezényelt Nicaragua partjai kö­zelébe. Managuában már koráb­ban rámutattak, hogy Honduras - az USA eszközeként - reguláris hadseregével készül megtámadni Nicaraguát. Nicaraguának azonban békére van szüksége gazdasága helyre- állításához, a lakosság életkörül­ményeinek javításához. Minden áron el akarja kerülni a háborút Közép-Amerikában, s ezért hat­pontos javaslatot terjesztett . elő a válságban érintett országoknak: 1. A közvetlen háborús fenye­getés megszüntetése érdeké­ben Nicaragua és Honduras kössön megnemtámadási szer­ződést egymással. 2. Egyetlen ország se szállít­son fegyvert a Salvadorban har­coló feleknek. 3. Egyetlen ország se nyújt­son katonai segítséget olyan erőknek, amelyeknek bármely közép-amerikai kormány meg­döntése lenne a céljuk. 4. Tiszteletben kell tartani a közép-amerikai népek önren­delkezési jogát és a belügyekbe való be nem avatkozás elvét. 5. Szüntessék be a bármely közép-amerikai ország ellen folytatott gazdasági agressziót. 6. Közép-Amerikában sehol ne létesítsenek külföldi kato­nai támaszpontokat és függesz- szék fel azokat a hadgyakorla­tokat, amelyekben a térségen kívüli országok hadserege is részt venne. Hogyan válaszolt Honduras a világos és egyértelmű javaslat­ra? Újabb fegyveres provokáció­val: hajói és repülőgépei szerdán megsértették Nicaragua felségte­rületét. És az Egyesült Államok? Larry Speakes, a Fehér Ház szó­vivője ugyan „pozitív elemként“ értékelte, hogy Nicaragua kész több oldalú alapon tárgyalni (Ma­naguában korábban a kétoldalú megbeszéléseket részesítették előnyben), azonban Washington igazi válasza a már említett hadi­hajók jelenléte a térségben, illetve a néhány nap múlva a nicaraguai határ közelében kezdődő hondu- rasi-amerikai hadgyakorlat. Ilyen erődemonstrációra a múltban nem egyszer sor került, s ez sosem hozott jót az adott térség népe­inek. összeállította: PAPUCSEK GERGELY KIS ______ NY ELVŐR Kötőszó-használati gondok II. Az amennyiben a hivatalos nyelvben használt feltételes kötő­szó, amely rendszerint a főmondat értelmének a korlátozását jelzi, s ilyenkor a főmondatban ott találjuk az annyiban utalószót. Az amennyiben kötőszó és a főmondatbeli annyiban utalószó használata akkor helyénvaló, ha jelentésük „olyan mértékben, amelyben“: A biztosítóintézetek annyiban vállalják a kártérítést, amennyiben a kárt elemi csapás okozza. Az amennyiben kötőszó az utóbbi időben elég gyakran fordul elő a köznyelvben is feltételes mellékmondatok élén. Amennyi­ben egészségi állapota megengedi, befejezi az újítási javaslatot; Amennyiben idejekorán felkérnék, minden bizonnyal elkészítené az értékelést. Az ilyen mondatokban - a nyelvhelyességi kiadvá­nyok útmutatása szerint - az amennyiben kötőszót tanácsos a ha vagy hogyha kötőszóval helyettesíteni: Ha egészségi állapota megengedi, befejezi az újítási javaslatot; Hogyha idejekorán felkérnék, minden bizonnyal elkészítené az értékelést. A helytelen kötőszóhasználat nem ritkaság. Nemcsak a hivata­los nyelvben, hanem a sajtó nyelvében is elég gyakran találko­zunk - idegen nyelvi hatásra - a helytelen úgy..., mint kötőszó­párral: Úgy az üzem vezetősége, mint az egyes üzemrészlegek megkülönböztetett figyelmet fordítottak az exportfeladatok teljesí­tésére; Úgy a fiatalok, mint az idősebbek szép számban vettek részt a békemanifesztáción. Ezekben a mondatokban a mind..., mind páros kötőszót kellett volna használni: Mind az üzem vezetősége, mind az egyes üzemrészlegek..., Mind a fiatalok, mind az idősebbek szép számban... Persze, nem ez az egyetlen lehetőség: Az üzem vezetősége is, az egyes üzemrészlegek is megkülönböztetett figyelmet... Ugyancsak a hivatalos nyelv „hozta divatba“ a ha..., úgy kötőszópárt: Ha a beteg állapotában nem áll be kedvező változás, úgy elkerülhetetlen a műtét. Mivel a rámutató úgy-nak a mondat­ban nincs semmiféle szerepe, hagyjuk el, hiszen a mondat értelme nem változik meg: Ha a beteg állapotában nem áll be kedvező változás, elkerülhetetlen a műtét. A miután kötőszó időhatározói mellékmondatot vezet be. Azt jelzi, hogy az egyik cselekvés vagy történés megelőzte a másikat: Miután befejezték az aratást, hozzáfogtak a tarlóhántáshoz- tehát az aratás elvégzése után következett a tarlóhántás. Helytelen azonban a miután használata olyankor, amikor az összetett mondat mellékmondatában okhatározásról van szó: A tőkés országokban mindinkább kiéleződik a válság, miután a kormányok nem tudják megoldani a gazdasági problémákat; A Los Angeles-i kosárlabdatornára négy együttes juthat el, miután a rendező ország és az olimpiai bajnok révén két hely már foglalt. Helyesen: A tőkés országokban mindinkább kiéleződik a válság, mivel a kormányok nem tudják megoldani a gazdasági problémákat, ... négy együttes juthat el, minthogy a rendező ország és az olimpiai bajnok révén két hely már foglalt. HASÁK VILMOS Engedjünk-e egy „tapodtat“? „Reagan elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok egy tapodtat sem enged Tajvan ügyében,“; „A brigádvezetőnk olyan ember, aki tapodtat sem enged az előírásokból“; „Körömszakad­táig harcolunk: egy tapodtat sem engedünk az igazunkból“. Ebben a megszokott és igen elterjedt - sót egyes kétnyelvű szótáraink, valamint az értelmező szótár által is szentesített- fogalmazásmódban a legtöbben semmi kivetnivalót sem talál­nak, pedig a nyelvi hagyományt tekintve nincs minden egészen rendjén vele. A tapodtat mértéket jelentő szó, származása szerint összefügg a lépést jelentő tapodat, tapodás főnévvel, és a tápod, tapos igével. Egy lépésnyi, tehát igen csekély elmozdulást jelöl, illetve nagyon kicsi helyet, annyit, amennyit a talp elfoglal, amennyi egy lábnyom területe. Erre utal a régi nyelvi példa: „Tapodatnyiföldet sem bírok“ (azaz: semmi földem sincsen; ma így mondanánk: egy talpalatnyi földem sincsen). Ha fellapozzuk régebbi szótárainkat, pontosan kirajzolódik előttünk a tapodtat szó használati köre, más szavakkal való kapcsolódási lehetősége, s ezt a képet korabeli irodalmi példák egész sora erősíti meg. Egyetlenegy sem akad közöttük, amelyik a tapodtat szóhoz az enged igét kapcsolná hozzá! Nincs mód itt valamennyi meggyőző adat felsorakoztatására, de már néhány kiragadott szemelvény is tanúsíthatja, hogy toliforgatóink mindig mozgást, elmozdulást felidéző igék társaságában említették a szavunkat: ,,E’ szempillantástól fogva egy tapodtat sem eresz­telek!“ (Kazinczy); Egy tapodtat sem mozdulok innen!“ (Jósika Miklós); „Ne bolondozz, öcsém! innen nem mégy ma egy tapodtat sem!“ (Mikszáth). « Bárki joggal közbevethetné, hogy ezek múlt századi példák, azóta nagyot változott nyelvhasználatunk. Egy-egy szó haszná­lati köre az idő múltával természetesen módosulhat, akár gyöke­resen át is alakulhat. De az eltolódásnak csak akkor tanácsos teret adnunk, ha oka, célja van, ha a változás a kifejezéskészlet gyarapodását, árnyaltabbá válását szolgálja. Itt azonban mintha nem ennek lennénk tanúi. Arról szó sincs, hogy hibásnak kellene bélyegeznünk az egy tapodtat sem enged kifejezést (minden bizonnyal az hozta létre, hogy a tapodtat szónak megerősödött át/itt értelmű: nagyon kicsi, lényegtelen, semmi jelentése) mégis érdemes elgondolkoznunk azon, nem kellene-e megőriznünk a tapodtat hagyományos közegét. Ettől nemhogy nem szenvedne csorbát, hanem még erősödne is e mértékhatározónk szemléle­tessége az efféle kifejezésekben: egy tapodtat sem hátrál a nehéz­ségek elől: egy tapodtat sem tesz/lép az érdekében: jó ideje egy tapodtat sem haladt előre a kísérlet; a tetten ért betörőt úgy körülfogták, hogy egy tapodtat sem távozhatott a helyszínről; egy tapodtat sem engedlek tovább(menni), amíg a dolgot nem tisztáz­tuk stb. Lehetőség szerint ne zavarjuk meg hát a tapodtat szónak a mozgást kifejező igékkel való szorosabb kapcsolatát. Az enged igét pedig „engedjük át“ társul a többi csekélységet, jelentékte­lenséget jelképező mértékhatározó szónak: hajszálnyit, szemer­nyit, fikarcnyit, szikrányit, mákszemnyit, s nem utolsósorban egy jottányit sem enged. FELDE GYÖRGYI ÚJ SZÚ 4 1983. VII. 23.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom