Új Szó, 1983. június (36. évfolyam, 127-152. szám)

1983-06-27 / 149. szám, hétfő

ÚJ szú 3 1983. VI. 27. Internacionalista egységben hazánk további felvirágoztatásáért (Folytatás az 1. oldalról) mert a legszentebb dolog köti ókét egybe: a békében élés vágya és a békeharc akarása. Ez az egyedülálló, reprezenta­tív találkozó rendkívüli erővel feje­zi ki azt a figyelmeztető felisme­rést, .hogy a legfőbb ideje csele­kedni, közösen és határozottan szembeszegülni a nukleáris hábo­rú kirobbanását célzó kísérletek­kel. Igen, elvtársak, a világ imperi­alista hatalmainak bűne, hogy a nukleáris katasztrófa Damoklész kardjaként lóg az emberiség feje fölött. Az Egyesült Államok kor­mányköreinek felelőtlen és kalan­dorpolitikája, az a törekvésük, hogy a stratégiai támadó rakéták és biológiai fegyverek új típusait akarják előállítani, provokatív igyekezetük, hogy Nyugat-Euró­pában nukleáris rakétákat, elsó- csapástméró rakétákat helyeznek el - nos, mindez növeli a nukleáris háború veszélyét. Ennek a veszé­lyes, az egész emberiséget fenye­gető folyamatnak útját kell állni. Ebben eszköz és eszköz lehet minden békemozgalom, a háború­ellenes erők és a nukleáris fegy­verek elleni tömegmegmozdulá­sok hatalmas ereje és egysége. Ennek a megteremtésére szólít fel és buzdít a prágai találkozó min­den jóakaratú embert Európában, Amerikában, Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában. A békekongresszus küldötteivel együtt hazánk állampolgárai, férfi­ak és nők, öregek és fiatalok és mi mindnyájan ezen az ünnepségen határozott NEM-et mondunk a nukleáris háború kirobbantását célzó kísérletekre. És sürgősen követeljük:- a lázas fegyverkezés leállítá­sát és a teljes leszerelést;- a nukleáris fegyverek befa­gyasztását és ezáltal a nukleáris háború veszélyének elhárítását;- a nukleáris fegyverekkel vég­zett kísérletek leállítását és betil­tását;- az új pusztító rakéták nyugat­európai telepítésének megakadá­lyozását, a nukleáris eszközök korlátozását és azt, hogy fokoza­tosan vonjanak ki minden nukleá­ris fegyvert Európából. Meggyőződésünk, hogy nem az erőfölény, amire a Pentagon tö­rekszik, garantálja a békét, vezet a fegyverkezés korlátozáshoz és a teljes leszereléshez, hanem az erőegyensúly biztosítása minnél alacsonyabb szinten. Elvtársak! Ha tudatosítjuk, hogy a szocia­lista társadalom reménye és tá­mogatója az emberiség békés éle­tének, a háborúk nélküli jövőjének, annál inkább ösztönöz bennünket, hogy a mi társadalmunk erősödik, előrehalad, hogy mind erőtelje­sebben nyilvánulnak meg előnyei. Ma már a KGST-országok a világ ipari össztermelésének 34 száza­lékát produkálják, jóllehet a lakos­ságnak csak 8 százalékát alkotják. Az utóbbi tíz évben 84 százalékkal nőtt ipari potenciáljuk, míg a Kö­zös Piac országaié csak 24 száza­lékkal. Gyorsul a mezőgazdasági termelés üteme, a tudomány és a kultúra fejlődése. A szocialista országok népei becsületes mun­kával teremtik meg szociális és létbiztonságukat. A szocialista országok egysége és fejlődése szálka azoknak az imperialista köröknek a szemé­ben, amelyek mindent elkövetnek, hogy megbontsák szövetségünket és megzavarják stabilitásunkat. Ezért feketítik be Csehszlovákiát és más szocialista országokat. Ki­élezik a gazdasági diszkriminációs politikát, zsarolni akarnak bennün­ket, többet lopni, és keresni raj­tunk. Lélektani háborút folytatnak ellenünk, keresztes hadjáratot hir­detnek a nép kormánya, a dolgo­zók hatalma ellen, amelynek állí­tólag nincs történelmi indokolt­sága. Ilyen praktikákkal és állítások­kal jönnek annak a kizsákmányoló társadalmi rendszernek a képvise­lői, amely emberek millióit bocsát­Elvtársak! Végtelenül örülünk, hogy a vi­lágtalálkozót a mi hazánkban ren­dezik meg. Nagy kitüntetés ez né­pünk számára, elismerése béke­törekvéseinek, a szocialista Cseh­szlovákia békemozgalomban be­töltött szerepének. ,,A háborúellenes mozgalom - mondotta Husák elvtárs a prágai találkozón - sok országban hatal­mas társadalmi erővé vált, amely jelentősen befolyásolja a társada­lom életét. Azt kívánjuk, hogy ez a találkozó is hozzájáruljon a béke ügyéért vívott közös harc megszi­lárdításához az egész világon.“ Szocialista hazánkban fönntar­tás nélkül támogatjuk a háborúel­lenes békeerók küzdelmét, amiről becses vendégeink meggyőződ­hettek a dolgozókkal folytatott be­szélgetéseik során. Megtudhatták, hogy a nemzetközi fórumon a szo­cialista Csehszlovákia hangja pol­gárainak létérdekeit és kívánsága­it fejezi ki. Közvéleményünk egyértelműen a mellett a felhívás mellett foglal állást, amelyet a Szovjetunió inté­zett’ a többi nukleáris hatalomhoz, hogy példája szerint kötelezzék magukat, nem alkalmaznak első­ként nukleáris fegyvert. Támogatja azt a szovjet javaslatot, hogy a Varsói Szerződés és a NATO államai kössenek egyezményt, miszerint nem alkalmaznak kato­nai erőt. És teljes mértékben azo­nosul azzal az Egyesült Államok­hoz, Nagy-Britanniához, Francia- országhoz és a Kínai Népköztár­sasághoz intézett szovjet javaslat­tal is, hogy egyszerre fagyasszák be nukleáris fegyverzetüket. Tisztelt barátaim! Ezekben a sorsdöntő időkben mindnyájunk számára felmerül a kérdés, döntenünk kell: kivel akarunk és fogunk továbblépni. A fegyverkezési hajszát szító mo­nopóliumokkal, amelyek horribilis összegekért hozzák mozgásba a fegyverkezés kerekét, és hazar­díroznak az élettel Földünkön; azokkal, akik atombombát dobtak Hirosimára és Nagaszakira; akik Vietnamban szörnyű vegyi fegy­vereket alkalmaztak asszonyok­kal, gyerekekkel és öregekkel szemben; azokkal, akik az ,,első nukleáris csapást“ tervezik és ci­nikusan hangoztatják, hogy van­nak dolgok, amelyek fontosabbak, mint a béke és az élet. ja el a munkából, az utcára dobva őket, megfosztva őket létbiztonsá­guktól. Annak a társadalmi rend­nek a képviselői, amely a háború előtti Csehszlovákiában nemzete­inknek és nemzetiségeinknek - ugyanúgy mint más országok nemzeteinek Közép- és Délkelet- Európában - mérhetetlen szenve­dést, megaláztatást, tragédiát okozott. Népünk jól emlékszik, nem fe­lejtette és nem felejti el, hogy a ka­pitalisták, a pénzmágnások és nagybirtokosok uralkodó osztályai saját anyagi hasznuk érdekében egymás ellen bujtogatták a nem­zeteket és nemzetiségeket e terü­leten is, osztályuralmuk megtartá­sa érdekében szembeállították egymással az egyes országok dolgozó népét. Jól tudjuk, hová vezetett ez. Ami Csehszlovákiát illeti - Mün­chenhez, a burzsoázia szégyen- teljes árulásához, kapitulációhoz, a német fasizmus kiszolgálásá­hoz, a nemzeti és állami függet­lenség elvesztéséhez, nemzeteink fizikai megsemmisítésének a ve­szélyéhez. Ezért azok között a kedvező feltételek között, amelyek a Szov­jetuniónak a fasiszta Németország fölött aratott győzelmével terem­tődtek meg, Csehszlovákia dolgo­zó népe éppen úgy, mint Magyar- országé, Lengyelországé és más országoké, a kommunista párt ve­zetésével, levonva a tragédiákból a tanulságot, megdöntötte a ki­zsákmányoló kapitalista rend­szert, megszüntette a szociális és Vagy azokkal tartunk, tisztelt elvtársak, akik az emberiség javá­ra először használtak atomenergi­át békés célokra, elsőként küldtek űrhajóval embert, a hős Gagarint, a világűrbe. Azokkal, akik meg- védték az emberiséget a fasiz­mustól, akik minden erejüket a há­ború ellen fordítják, a békéért ál­dozzák, akik megtestesítői az ér­telemnek, akik példát adnak be­csületességből és felelősségtu­datból. Meg vagyok győződve, hogy ezen a nagygyűlésen is a mi kipró­bált, helyes utunk mellett állunk ki, amellett az út mellett, amelyen a Szovjetunióval haladunk, azzal a Szovjetunióval, amellyel a sza­badságért harcoltunk, építettük és építjük az új életet, vele - meg­győződésem - megvédjük a bé­két, az emberiség fényes jövőjét! Az SZKP Központi Bizottságá­nak nemrégiben lezajlott ülésén Andropov elvtárs teljes joggal je­lentette ki, hogy „korunkban, a nemzetközi kapcsolatokban ép­pen a szocializmus a legjelentő­sebb védelmezője az egészséges elveknek, védelmezője az enyhü­lésnek és a békének, minden nemzet és az egész emberiség érdekeinek“. Biztosak vagyunk abban, hogy ilyen felismerésekkel indulnak vissza hazájukba a prágai találko­zó résztvevői, és új lendülettel fo­kozzák harcukat a háború elkerü­léséért. Tudatosítjuk, hogy a szo­cialista közösségre felelősségtel­jes feladat hárul a békéért folyta­tott harcban. Ez a harc arra kötelez bennünket, hogy szilárdítsuk a közösség egységét és növeljük erejét. nemzeti elnyomást, és a szocializ­mus útjára lépett. Joggal mondjuk, hogy a szocia­lizmus az, amely véget vetett a burzsoázia által országaink kö­zött szított ellentéteknek, és jó alapot teremtett a barát­sághoz, az együttműködéshez és a haladás közös útjának kialakítá­sához. Joggal ismerjük el, hogy a mun­kásosztály, valamennyi dolgozó ember hatalma volt az, amely fel­emelte országainkat a valamikori gazdasági elmaradottságból, és sokoldalúan biztosította az anyagi és szellemi felvirágzást. Joggal emeljük ki, hogy a szoci­alizmus volt az, amely ezekből a múltban az imperializmustól füg­gő és neki alárendelt országokból szabad és szuverén államokat te­remtett, amelyeknek a szocialista közösség baráti családjában, a Szovjetunióval az élen, garantált nemzeti és állami létük. És úgyszintén a szocializmus volt az, amely nemcsak külsőleg, hanem az egyes országokon belül az egyenjogúság, a testvériség és a barátság szellemében alakította ki a nemzetek és nemzetiségek közötti viszonyt. így volt és így van ez a mi szocialista Csehszlováki­ánkban is. És ezért, elvtársak, mély meg­győződéssel valljuk, hogy hiába­való az imperialista köröknek és eszmei-diverziós központjaiknak azon igyekezete, mellyel népünk előtt magasztalják a kapitalista rendszert és azok a kísérleteik, melyek révén reakciós soviniz­mussal szeretnék mérgezni az or­szágaink és nemzeteink közötti viszonyt. Csehszlovákia dolgozó népe, nemzeteink és nemzetisé­geink drága áron szereztek ta­pasztalatokat, ezért semmiféle erő nem téríti le őket arról az útról, amelyért közösen harcoltak, ame­lyet szabadon választottak, ame­lyen biztosan haladnak. Azzal Elvtársak! Amikor nemrégiben, a Februári Győzelem 35. évfordulója alkal­mából értékeltük a megtett utat, büszkén számolhattunk be nagy sikerekről, amelyeket Csehszlová­kia népe elért. Hazánkban törté­nelmileg rövid idő alatt megépítet­tük a szocializmus alapjait, megol­dottuk a nép legfontosabb nemzeti és szociális gondjait, amiért év­századokon át küszködött és szenvedett. Gyorsan és sokolda­lúan fejlesztettük a termelőerőket, és megszüntettük Szlovákia nagy­fokú elmaradottságát. A háború előtti időszakkal összehasonlítva, Csehszlovákiában 13-szorosára növekedett az ipari termelés, Szlovákiában ötvenszeresére. Mindenki számára biztosítottuk a munkához, a művelődéshez va­ló jogot, az alkotó erők és képes­ségek kibontakoztatásához szük­séges feltételeket, biztosítottuk az egészségügyi ellátást, az öregek­ről való gondoskodást. A nép nagy forradalmi vívmá­E ívtársak! Ebből az alkalomból ismételten megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a magyar polgártársa­ink lakta dél-szlovákiai járások, melyek a kizsákmányolok uralma, a Habsburg és a Masaryk-féle rendszer idején a Duna menti sík­ság legszegényebb területe volt, ma a csehszlovák állam sokolda­lúan fejlett és egyenértékű része. A szocialista állam jóvoltából s földműveseink hatékony segít­ségével, akik ésszerűen kihasz­nálják a kedvező természeti viszo­nyokat, a tudományos ismerete­ket, főleg pedig az új termelési kapcsolatok előnyeit, Dél-Szlová- kiában modern, szocialista mező­gazdasági nagyüzemi termelést építettünk ki. Felemelő érzés, hogy a dunaszerdahelyi (Dunajs­ká Streda), a galántai, a rozsnyói, (Rožňava) és más járások földmű­vesszövetkezetei és állami gazda­ságai példát mutatnak abban, ho­gyan érhetjük el a gabonafélék és a kukorica magas hektárhozamai­val élelmiszer-önellátásunkat. Büszkeséggel szólhatunk a di­namikusan fejlődő iparról, számos korszerű gyárról, melyeket ezen a területen a szocializmus éveiben létesítettünk, mint például a tlma- čei és a zselizi (Želiezovce) Szlo­vák Energetikai Gépgyár, a vág- sellyei (Šaľa) Duslo, a Komáromi (Komárno) Hajógyár, a párkányi (Štúrovo) Dél-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár, az érsekújvári (Nové Zámky) gyárak, a nagykürtösi (Veľký Krtiš) autógyár, a tornaijai (Šafárikovo) gépgyár, a rozsnyói Tatrasvit, a Királyhelmeci (Krá­ľovský Chlmec) Bútorgyár és több más gyár. örvendetes az a tény, hogy főleg az elmúlt évtizedben meggyorsult ennek a területnek a gazdasági előrehaladása és ki­egyenlítődése az orsžág többi ré­szével. Szilárdult a termelési-mű­szaki alap, elsősorban a gépipar és elektrotechnikaipar fejlődésé­vel számos élelmiszeripari üzem létesült és épül most is, melyek szlovákiai viszonylatban a legkor­szerűbbek közé tartoznak. A déli járások fejlődését és a csehszlo­vák gazdasági életben betöltött szerepüket többek között meg­a tudattál, hogy minél szilárdabb társadalmunk, annál erőteljesebb a béke, és minél termékenyebb együttműködésünk, annál kedve­zőbbek külön-külön minden or­szágban és együttesen a szocia­lista közösségben a gazdaság ha­tékony fejlődéséhez szükséges feltételek - még határozottabban fogjuk fejleszteni kapcsolatunkat a szocialista országokkal és sok­oldalú együttműködésünket külö­nösen a Szovjetunióval. nyai közé tartozik, hogy a szocia­lista átalakulások folyamatában megoldottuk a nemzetiségi kér­dést, amely a burzsoá társada­lomból maradt ránk. A csehek, a szlovákok és a nemzetiségiek között egyenjogú, valóban baráti és elvtársi kapcsolatok alakultak ki, sokoldalúan fejlődtek és fejlőd­nek és, mint soha azelőtt, szilárdul egységünk. Ez a párt helyes lenini politikájának az eredménye. En­nek a politikának az eredménye a nemzeteink és nemzetiségeink között a gazdasági, szociális és kulturális életben meglevő lénye­ges külömbségek kiküszöbölése, ez eredményezte a szocialista de­mokrácia érvényre juttatását e kapcsolatokban és a szocialista föderáció elveinek megvalósítását az államjog területén. És éppen ez az út vezetett a magyar nemzetiségi úgyszintén figyelemreméltó fejlődéséhez. A magyar nemzetiség tisztes he­lyet foglal el a szocialista Cseh­szlovákia nemzeteinek és nemze­tiségeinek családjában. erősíti a mochovcei atomerőmű építése, a Vág alsó szakaszán és a Dunán épülő vízi erőmű. Ez utóbbit a testvéri Magyar Népköz- társasággal közösen létesítjük, s megemlíthetnénk a déli vasútvo­nal kétvágányúvá építését Kassá­ról (Košice) az ország nyugati ré­szeibe is. E területeken jelentősen nőttek és nőnek a munkalehetőségek, egyre gyorsabb ütemben gyarap- szanak a munkásosztály sorai, s a szlovákiai magyar nemzetisé­gű polgárok összetételében ez lett a legnépesebb osztály. Erősödött és erősödni fog az értelmiségiek sora is. Szociális téren is elérték ezek a területek Szlovákia többi részének színvonalát. Csupán az 1960-1980-as években itt mint­egy 170 ezer új lakás épült, ami a mai lakásalapnak a fele. örömmel tölt el bennünket, tisz­telt barátaim, hogy a magyar polgártársak munkájáról elismerés­sel beszélnek Prágában, Bratisla­vában, Ostravában, Kassán és a többi ipari központban. Ismere­tes Fekete Józsefnek, a Szocia­lista Munka Hősének tevékenysé­ge és példás munkája, hiszen se­gítette a nagymegyeri (Calovo) korszerű nagyhizlalda fejlesztését, továbbá Pölhös Károlynak, az élenjáró Sőregi (Šurice) Efsz elnö­kének vagy Pintér István tudomá­nyos dolgozónak a tevékenysége, aki részt vesz az Interkozmosz- program teljesítésében, vagy Bar- talos Menyhért és Szarnák István magnemesítő munkája, akik a pi­ešťanyi kutatóintézet új, magas hektárhozamú búzafajtáinak ne­mesítésén fáradoznak, vagy Ju­hász László vájár, a Rozsnyói Vasércbányák dolgozója és több más munkás, szövetkezeti tag vagy értelmiségi nevét említhet­ném. Elvtársak, engedjék meg, hogy megtisztelő kötelességem­nek tegyek eleget és a CSKP KB Elnöksége, személy szerint pedig Gustáv Husák elvtárs nevében elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki minden magyar polgár­társunknak, akik jó és lelkiismere­tes munkájukkal hozzájárulnak a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság felvirágoztatásához. A magyar nemzetiségi oktatás és kultúra fejlődése Magyar polgártársainknak lehe­tőségük van, hogy anyanyelvükön szerezhessék meg alapfokú mű­veltségüket, általános tájékozott­ságra és szakképzettségre tegye­nek szert. A párt- és állami szer­vek gondoskodása eredménye­ként az utóbbi években emelke­dett a magyar nevelési nyelvű óvodákba járó gyermekek száma, és a gazdasági fejlődéssel össz­(Folytatás a 4. oldalon) Biztosan haladunk a szocializmus útján Nevük országszerte ismert Forradalmi vívmányunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom