Új Szó, 1983. június (36. évfolyam, 127-152. szám)

1983-06-27 / 149. szám, hétfő

Internacionalista egységben hazánk további felvirágoztatásáért (Folytatás a 3. oldalról) hangban javult a fiatalok felkészí­tése a középiskolákban és a felső- oktatási intézményekben. Annak érdekében, hogy a hallgatók szá­ma emelkedjen az egyetemeken és főiskolákon, s a magyar polgár­társak még jobban érvényesülje­nek az egész ország területén, a különböző gazdasági és állami tisztségekben, a Nemzeti Front szervezeteiben, a tudományos életben, a hadseregben, a nem­zetbiztonsági testületekben, he­lyes és célszerű, ha az anyanyelv mellett tökéletesítjük a szlovák nyelv tanítását is. Az egységes csehszlovák kul­túra elválaszthatatlan részeként gyümölcsözően fejlődik Szlováki­ában a magyar nemzeti kultúra is, mely ápolja a nemzeti büszkesé­get, valamint nemzeteink és nem­zetiségeink szoros összetartozá­sának és együvé tartozásának tu­datát. örülünk, hogy egyre szilár­dul a magyar nemzetiségi kultúra anyagi alapja, hogy ez új művelő­dési házakkal, népművelési léte­sítményekkel, képtárakkal, múze­umokkal gazdagszik, és befejezés előtt áll a komáromi kulturális köz­pont is, mely otthont ad majd a magyar színháznak. Kiépítettük és állandóan fejlesztjük a magyar nemzetiségi kultúra intézményesí­tett alapját, melyet a nemzetiségi sajtó, a művészeti együttesek, a kiadók, a könyvtárak, a magyar nyelvű rádióadás és a Csehszlo­vák Televízió készülő adása alkot. A magyar nemzetiségű polgár­társak kulturális életének fejlődé­sében és társadalmi aktivitásuk­ban jelentős és pótolhatatlan sze­repet tölt be a magyar dolgozók kulturális szövetsége. Tevékeny­ségével aktívan hozzájárul a szo­cialista életmód formálásához, a magyar polgártársak proletár in­ternacionalista és csehszlovák szocialista hazafias szellemben való neveléséhez. A párt- és állami szervek nevé­ben szeretném méltatni ezt a munkát, köszönetét mondani ér­te a CSEMADOK szervezeteinek, és annak a meggyőződésemnek szeretnék hangot adni, hogy mun­kájukat, működésüket tovább ja­vítva a közös csehszlovák szocia­lista haza javára fordítják. összefoglalva elmondhatjuk, tisztelt barátaim, hogy a szocialis­ta építőmunka évei s a jó és rossz évek során szerzett tapasztalatok is megtanítottak bennünket arra, milyen nagy jelentőségű céljaink valóra váltása szempontjából nemzeteink és nemzetiségeink egysége. Éppen ezért ezt az egy­séget őrizni és szilárdítani fogjuk mint a sikeres munka egyik felté­telét, hogy előre haladhassunk, s nem engedjük meg, hogy ezt az egységet bárki vagy bármi meg­bontsa. A fejlett szocialista társa­dalom építésének szükségleteiből és lehetőségeiből kiindulva, figye­lembe véve az éleződő nemzetkö­zi viszonyokat, tovább mélyítjük a nemzeteink és nemzetiségeink közötti kapcsolatokat, s fejleszté­sük és közelítésük lenini útján ha­ladva ezeket a kapcsolatokat ma­gasabb szintre emeljük. Társadalmunk sokoldalú fejlő­dése szempontjából elkerülhetet­len, hogy minden területen követ­kezetesen teljesítsük a CSKP XVI. kongresszusának irányvonalát, és még határozottabban haladjunk gazdaságunk intenzívebbé tételé­nek útján. Ezért a CSKP Központi Bizottsága 8. ülésén sürgető fela­datként hangsúlyozta, hogy min­den területen bátrabban érvénye­sítsük a tudományos-műszaki fej­lődést mint forrásaink leghatéko­nyabb kihasználásának döntő módját. Igen, tisztelt barátaim, ar­ról van szó, hogy az eddigi, arány­lag szűk utcácskát a tudományos­technikai haladás, a tudomány és technika legújabb vívmányai gyors, széles körű és szüntelen érvényesítésének széles sugárút­iévá változtassuk. Ez korparancs, ez a gazdaság és az egész társa­dalom fellendülésének kulcsa. Szükséges, hogy a tudomány és a technika eredményeinek al­kalmazásában tapasztalható egy­re növekvő aktivitás minél előbb megmutatkozzon az eredmények­ben is, vagyis az első osztályú árucikkek, a műszakilag és gazda­ságilag igényes termékek számá­nak gyarapodásában, s hogy egész népgazdaságunk haté­konysága lényeges fokozódásá­ban nyilvánuljon meg. Meggyőződésünk, hogy a dél­szlovákiai járások dolgozói, föld­művesei, az értelmiségiek is tá­mogatják pártunk központi bizott­ságának felhívását és jobb mun­kával, a források hatékonyabb ki­használásával, az igényes terme­lési programok sikeres megvalósí­tásával hozzájárulnak országunk gazdasági erejének megszilárdí­tásához és társadalmunk előreha­ladásához. Ehhez a törekvésükhöz sok si­kert és jó eredményeket kívánok. Kívánom önöknek, barátaim, hogy sikeres legyen szép ünnepségük, eredményes legyen a táncosok és énekesek fellépése, s örömet és megelégedést nyújtson mindannyi­unknak. Erősödjön a szocialista Cseh­szlovákia nemzeteinek és nemze­tiségeinek testvéri szövetsége! Szilárduljon Csehszlovákia és a Szovjetunió népeinek barátsá­ga, éljen a szocialista közösség népeinek barátsága! Éljen drága hazánk, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság, éljen népünk vezetője, Csehszlo­vákia Kommunista Pártja! Éljen a béke! Jó egészséget, boldogságot és elégedettséget kívánok önöknek, elvtársak! (Alcímek: Új Szó) Az álló robot nem hajt hasznot A népgazdaság egyre fokozódó igényeiről tanúskodnak a vállala­tok évről évre növekvő feladatai. A ČKD Mozdonygyárát a terv sze­rint az idén 520 mozdonynak kell elhagynia. Kétségtelen, hogy mind a gyár és dolgozói, mind a szállító- vállalatok számára erőpróbát je­lent ennek a követelménynek a teljesítése, annál is inkább, mert az üzem termékeinek 70 százalé­kát exportálja. A legtöbb árut- többek között a 325 CME II. típusú teherszállítómozdonyt- a Szovjetunió várja. A további megrendelők közé tartozik Len­gyelország, Albánia és a többi szocialista ország. A nem szocia­lista országok közül Szíria az idén először mutat érdeklődést mozdo­nyaink iránt, sőt a szervizszolgál­tatásokra és a pótalkatrészek rendszeres szállítására is igényt tart. A gyár természetesen a hazai megrendelések kielégítéséről sem feledkezik meg. A bányák és a vasművek számára két T 419 típusú mozdony kifejlesztésével a harmadik negyedévben készül­nek el. Ahhoz, hogy áttekintést nyer­jünk a dolgozók igyekezetéről, azt is tudnunk kell, hogy a tavalyi tervet csak túlórázással sikerült teljesíteniük. Az idén azonban lé­nyegesen csökkentik a túlórák számát, a terv arányosabb teljesí­tésére törekszenek. Nem is ma­radt el fáradozásuk eredménye: az idei első negyedévben 116 mozdonyt, s ennek megfelelő mennyiségű és típusú pótalkat­részt gyártottak. A hegesztőrészleg újdonsága- De nem ez a tervfeladatok egyenletes teljesítményének egyetlen módja - utal Pavel Kra- tochvil mérnök a hegesztórészle- gen már üzemelő robotra. Noha hazánkban még kevés helyen ve­szik igénybe a robot szolgálatait, s e téren meglehetősen lemarad­tunk a Szovjetunió, Bulgária és az NDK mögött - a robotok alkalma­zására a Mozdonygyár már 1977- ben elhatározta magát.- Akkor kezdtünk kísérletkép­pen - természetesen nem minden nehézség nélkül, robotot alkal­mazni az ívhegesztésre - mondja Kratochvil mérnök. - A körültekin­tő előkészületeket követően így is eltartott egy évig, míg a gépészek a robot alkalmazásának a lehető­ségeit elemezve néhány módszert kidolgoztak. Noha a gazdasági ve­zetők az új hegesztő és vezérlő rendszer szállítására a két svéd céggel kötött megállapodást 1980-ban írták alá, a berendezés módosításra szorult, s ezért csak 1981. májusában helyezhették üzembe. Leküzdötték a nehézségeket Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ezzel véget értek a gyár gondjai. Az egy műszakra előirányzott 11-18 függesztóken- gyel helyett ugyanis legfeljebb nyolcat sikerült hegeszteniük. Eh­hez járult a további probléma: a munka minősége sem volt kielé­gítő. Ugyanakkor a programok módosítására irányuló kísérletek is eredménytelenek maradtak. A kudarc tehát a mozdony füg- gesztökengyelének az átalakítá­sát tette szükségessé.- Mondanom sem kell, hogy a hosszadalmas, idegölő kísérle­tek során a testvérüzemek szak­embereinek a segítségét is igény­be kellett vennünk - folytatja ven­déglátóm, szerényen elhallgatva az egyszerűbb és gyorsabb he­gesztésre irányuló kiváló ötletét, amelynek megvalósításáról mun­katársai tájékoztattak. A berende­zés igényes kezelésére is ók hív­ták fel figyelmemet.- Ez a felelősségteljes munka ugyanis csak hozzáértő, szakava­tott dolgozókra bízható - mondot­ták. - Olyanokra, mint amilyen Josef Linek hegesztő is, aki szív­ügyének tartja kötelességeinek teljesítését.- Nem bántam meg, hogy elvál­laltam ezt a munkát - válaszolja kérdésemre. - Az egészségem miatt is tettem, hiszen az elmúlt húsz esztendő alatt nem kímélhet­tem a tüdőmet a káros kigőzölgé­sektől. De nagy előny az is, hogy kevésbé fárasztó ez a munka. Gazdaságos üzemelés Kétségtelen, hogy a robotoknak köszönhetően javul az emberek környezete és a munkaidőt is gaz­daságosabban használják ki. Nincs is gond mindaddig, amíg folyamatos az anyagszállítás és a berendezés zavartalanul műkö­dik. A robot meghibásodására szerencsére csak ritkán kerül sor. Vezérlőrendszere például - óár három műszakban üzemel - csak egy évi használat után szorult javí­tásra. A robot tehát kifizetődő, bár az ára - 3,5 millió korona devizában - meglehetősen borsos volt. Gaz­daságos üzemeléséről az ered­mények beszélnek. Míg ugyanis azelőtt a CME-3 típusú mozdo­nyok oldallemezeinek a hegeszté­se 6,5 normaórát vett igénybe, most erre a munkára alig 1,8 nor­maórát fordítanak. A függesztő­kengyelek hegesztését pedig 26 normaóra helyett ma 8 normaóra alatt végzik el. Az idén - a számí­tások szerint - több mint 13 700 normaórát, vagyis 7 munkaerőt ta­karítanak meg. A munkatermelé­kenység így 252 százalékkal nö­vekedett. Nem csoda, ha a Mozdonygyár nem elégszik meg egyetlen robot­tal, bár alkalmazása a kezdetben sok gonddal járt, de az értékes tapasztalataiknak köszönhetően a jövőben ezek minden bizonnyal nem ismétlődnek meg. A problé­mák megelőzését és a berende­zés teljes kihasználását elenged­hetetlen követelménynek tartják. Tisztában vannak azzal, hogy mint minden gép vesztegelése, a robo­té is felmérhetetlen kárt okoz a gyárnak, tehát a népgazdaság­nak is. KARDOS MÁRTA A lanškrouni Tesla vállalat gyártási programjának jelentős részét az integrált hibrid áramkör képezi. Segítségükkel különféle berendezések méretei hozzávetőlegesen 60 száza­lékkal csökkenthetők. A képen: Jirí Horský technikus az integrált hibrid áramkörök tesztelő berendezését kezeli. (Jan Vrabec felvétele - ČTK) Jelenlétük mindenütt megmutatkozik Pártmunka az első komplex mechanizációs brigádban A nemrég véget ért pártkonfe­renciákon sok szó esett arról, hogy a kommunisták jelenlétét minden munkaterületen, a szocia­lista munkabrigádokban, a kezde­ményezés valamennyi formájában érezni kell. Vagyis ahol általános a párttagok aktivitása, ott elóbb- utóbb az eredmények is törvény­szerűen megmutatkoznak. Ezt a felismerést igazolja az Úrföldi (Slovenské Pole) Állami Gazda­ság első komplex mechanizációs brigádja 32 tagú pártalapszerve- zete tagjainak tevékenysége is, melyről Kiss Katalinnal beszélget­tem, aki már tíz éve elnöke az alapszervezetnek. Kiss elvtársnő a tej begyűjtő-csarnokban dolgo­zik, ahol a 360 tehéntől naponta kifejt mintegy 2200-2300 liter tejet gyűjtik be, hogy aztán továbbszál­lítsák a járási székhelyre, a galán­tai üzembe.- Hozzánk lófogattal hozzák 25 literes kannákban a tejet. Azt ki kell öntenem, majd a hűtőbe kerül. Természetesen az én dolgom an­nak a beírása is, hogy ki mennyit fejt. Az este kifejt tejet hajnalban, a reggelit délelőtt szállítják autóval a tejüzembe. Én reggel fél hattól nyolcig, fél kilencig és délután négytől este hatig dolgozom. A mi­enkhez hasonló csarnok három van a gazdaságban. A fejési ered­ményeket tekintve a legjobb az alsóhatári részleg. Állami gazda­ságunk fejési eredményeivel pe­dig a legjobbak közé tartozik a já­rásban. Tavaly a tejtermelés tervét 105 százalékra teljesítettük. Egy-egy tehéntől a gazdaság­ban átlagban 4198 litert fejnek évente. A napi fejési átlag 11,8 liter. A legjobb fejónók alsóhatár­ban vannak. Közéjük tartozik Mé­zes Margit, Kürti Ilona, akik egy­ben szocialista brigádtagok. Bri­gádvezetőjük Czanik Aladár, a farm vezetője. Jó eredményeket ért el a gaz­daság a marha- és baromfihúster­melésben is az elmúlt esztendő­ben. Az előbbi tervét 108, az utób­biét 100 százalékra teljesítette.- Minek köszönhető mindez? - kérdeztem.- Elsősorban a jó minőségű ta­karmánynak - mondta Kiss Kata­lin. - Már április elején elkezdtük a zöldtakarmány etetését. A takar­mánykáposztát silóval keverjük. Állattenyésztésünkben a tervnek csaknem minden mutatóját teljesí­tettük. Erről beszéltem felszólalá­somban a járási pártkonferencián. Persze nemcsak állattenyészté­sünk ért el figyelemre méltó ered­ményeket, hisz a cukorrépaterme­lés tervét is Sikerült teljesíteni,'pe­dig a járásban ez átlagban nem valósult meg. A pártalapszervezet, melynek elnöke Kiss elvtársnő, tagságát tekintve a legösszetettebb. Van­nak tagjai, akik az anyasertésfar- mon, vannak akik a gyulamezöi részlegen levő hizlaldában dol­goznak, továbbá a tehenészeti farmon, a traktorosbrigádban, a műhelyben. Sőt, az irodai alkal­mazottak is hozzájuk tartoznak. Ezért is hoztak létre négy pártcso­portot. A legtöbben az irodai alkal­mazottak és a tehenészek párt­csoportjába tartoznak. A legjobb pártcsoport viszont az anyasertés- farm dolgozóié. Ennek vezetője Kovács Lajos, aki egyben az ottani szocialista munkabrigád élén is áll. A pártbizottság arra törekszik, hogy a többi pártcsoport munkája is azonos színvonalú legyen. En­nek elérése azonban nem könnyű, hiszen a Kovács Lajos vezette csoport kedvezőbb feltételek közt végzi munkáját: tagjai együtt dol­goznak, ráadásul korszerű istál­lókban. Az új irodaházban az agi­tációs munkára is jobbak a feltéte­leik. Ez meg is látszik a faliújsá­gon, melyre időszerű politikai té­mák kerülnek. A súlygyarapodást is havonta feltüntetik rajta.- A csoportvezetők részlegek szerint havonta rendszeresen be­számolnak a pártbizottságnak a csoportok munkájáról - mondta az alapszervezet elnöke. - Ugyancsak havonta beszámol­tatjuk az első komplex mechanizá­ciós brigád párton kívüli vezetőjét is az eredményekről. Igen jó a kapcsolat az üzemi pártbizottság és a három alapszervezet között is. Az alapszervezet elnökei mind tagjai az üzemi pártbizottságnak.- Mi az, amiben javításra szorul az alapszervezet tevékenysége?- Elsősorban a tagfelvétel és a tagság politikai nevelése terén kell előbbre lépnünk. Erre az év­záró taggyűlésen rá is mutattunk. Szervezetünk egy fiatallal máris bővül. Egy gépjavítónak előlegez­tük a bizalmat, aki az úrföldi mű­helyben dolgozik. A pártoktatást az üzemi pártbizottság szervezi.; Tagjelöltjeink Galántán a járási pártbizottság politikai nevelési há­za által szerzevett oktatáson és a helybeli pártoktatáson egyaránt részt vesznek. Szervezetünkből jövőre ketten a marxizmus-leni­nizmus esti egyetemére kezdnek járni. Mind a pártoktatáson, mind a taggyűléseken gyakori téma a takarékoskodás. A párttagok kezdeményezésére a traktorosbri­gád tagjai kötelezettséget vállaltak jelentős mennyiségű üzemanyag megspórolására. A traktorosok brigádja a gazdaság egyik legjobb csoportja. Vezetője Kaprinai Jó­zsef, aki tagja az üzemi pártbizott­ságnak. Ebben a brigádban öt párttag dolgozik. A kommunisták jelenléte, kez­deményezése valóban mindenütt megmutatkozik a gazdaságban. A pártonkívüliek pedig követik a jó példát. Az eredmények önmagu- kért beszélnek. füLÖP IMRE ÚJ SZÚ 4 ;• 1983. VI. 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom