Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)

1983-05-17 / 114. szám, kedd

'iSTWJP.-.W'.; ■ Glóbusztól az lkszig EGY SZAKKÖZÉPISKOLA KULTURÁLIS ÉLETÉRŐL ÉS EGYEBEKRŐL Az idei jubileumi XX. Jókai-na- pokon három diákszínpad is részt vesz, s ha idesoroljuk a bábosokat is, örömmel állapíthatjuk meg, hogy bizonyos mennyiségi, de mindenképpen figyelemreméltó minőségi gyarapodás állt be ama­tőrmozgalmunkban. Az ipolysági (Šahy) Gimnázium József Attila Irodalmi Színpadának két évtize­des munkája, produkcióinak érlelt formanyelve, vezetőjének, Vas Ottónak a színjátékról a gyakorlat­ban „elmondott“ vélekedése sok hívet szerzett a mozgalomnak ed­dig is. A komáromi (Komárno) gimnazisták csoportja Gáspár Ti­bor vezetésével szinte minden esztendőben hoz valami új színt, ízt a diákszínjátszás legrégebbi hagyományai után kutatva. Az idei kelet-szlovákiai kerületi verseny meglepetése a kassai (Košice) Schönherz Zoltán Ma­gyar Tanítási Nyelvű Középfokú Ipariskola IKSZ együttese volt, amelyet Pásztó András igazgató- helyettes, magyar szakos tanár vezet. Az IKSZ (Iparista Kis Színpad) Devecseri Gábor Bikasi­rató című költeményéből készített oratórikus játékot mutatott be. A kerületi versenyben második helyen végeztek.- Milyen a múltja ennek a kü­lönböző versenyeken idén feltűnt együttesnek? - kérdezem Pásztó Andrást.- Ahogy magunkat nevezzük az „iparista kis színpad“ három éve viseli ezt a nevet. Az IKSZ elődjeit szavaló körnek, irodalmi körnek neveztük. Azt hiszem, ez akkor teljesen fedte a valóságot, hiszen nem a színpadiasság volt a leg­meghatározóbb, hanem a szöveg, a vers, a próza. Kisebb nagyobb megszakításokkal közel tíz esz­tendeje tevékenykedünk. Az or­szágos hírű Glóbusz bábcsopor­tunk megszűnése után egy ideig úgy tűnt fel, nem tudjuk megfelelő­en betölteni az iskola kulturális életében támadt űrt. Próbálkozá­sok után, az első bizonyos színpa­di elemeket tartalmazó bemutat­kozásunkkor Puskin Anyeginjének dramatizált változatát adtuk elő. Ehhez képest nagy sikerünk volt, s hét-nyolc előadást tartottunk.- Mi következett ezután, hiszen a más, az új mindig nehezíti a továbblépést?- Általában iskolai ünnepsége­ken álltunk közönség elé. Ez meg­határozta a műsorválasztásunkat is. Lavrenyov NegyvenegyedilKjé­ből, szovjet költők verseiből készí­tettünk összeállítást, s legutóbb a Bikasirató következett. Közben néhány alkalmi műsort is betanul­tunk. Lassan, fokozatosan jött az igény, hogy másképpen dolgoz­zunk. A diákok szinte maguk hoz­ták az ötleteket, a nekik tetsző irodalmi alapanyagot. S ahogy fej­lődött, tudatosabbá vált a vers­mondásuk, vele együtt változott a színpadi mozgásról, egyáltalán az egészről alkotott véleményük.- Mennyiben járult ehhez hoz­zá, hogy a MATESZ Thália Szín­pada az iskola épületében játszik?- A diákjaink többet járnak szín­házba, mint azt más középiskolák­ban szokás. Sőt, a város más színházaiba is eljutnak, a tapasz­taltabb amatőregyüttesek munká­ját is figyelemmel kísérik. Nem véletlen, hogy olykor egy-egy is­kolai dolgozatnak a látott előadás a témája. Gyakran kerül szóba a Thália egy-egy produkciója a mi próbáinkon is.- Ilyen szempontból ítélve, van-e különbség a színpad tagjainak és más diákoknak a véleménye között?- Kétségtelenül van, hiszen a színpadban dolgozó diák, ha egy gyengébb előadást lát nem fogadkozik, hogy többet nem megy el, hanem az okait, a siker­telenség összetevőit keresi. Eh­hez peresze kell az a fajta ösztön­zés, amit a magyar tanáraitól kap. Hiszen az irodalom szeretete, ugyanúgy mint a színházé is, a gondolkodást, az érzetmi gaz­dagságot segíti.- Feltételezhetjük, hogy többen úgy vélik, minek egy gépészeti és elektrotechnikai szakközépiskolá­ban kisszínpad. Az iskola vezeté­se hogyan látja ezt a kérdést?- A szakmai képzést elsősor­ban, sőt, szinte kizárólag a tanítási órákon végezzük. Ehhez szabott a tantervűnk, ennek megfelelő a szaktantermi módszer is. Ebből eredően a diákoknak már nincs saját osztálytermük, óráról-órára másutt tanulnak. Ez sok tekintet­ben gátja is osztályközösségek létrejöttének. Ha mindebbe bele nyugodnánk, előfordulhatna, hogy a kiváló szakembereink többsége érzéketlenné, közösségi gondol­kodás híján szakbarbárrá, emberi kapcsolataiban önzővé válna. Nem véletlen tehát, hogy a felsőbb párt- és szakmai irányító szervek jótékony ösztönzésére több irány­ból is gyarapítjuk iskolánk kulturá­lis életét.- Milyen az érdeklődés a diákok között?- A megnövekedett szabadidő, a szabadszombatok ennek a mun­kának sem kedveznek. Ez az el­lentmondás nem mondvacsinált. Diákjaink döntő többsége interná- tusokban lakik, de nincsenek olyan messziről, hogy hétvégén ne lenne érdemes nagyobb ré­szüknek haza utazniuk. így keve­sebb idejük marad a tanulásra, de más jellegű munkára is. Ennek ellenére úgy igyekszünk gazdál­kodni diákjaink szabadidejével, hogy amatőr együtteseinkben is dolgozhassanak. A Pásztó Andrással folytatott beszélgetésben sok olyan gond, nehézség leküzdéséről esett szó, amely iskoláinkban általában meglévő. Ennek kapcsán el kell mondani, hogy ahol az iskola ve­zetése erkölcsileg támogatja egy­két lelkes pedagógus kezdemé­nyezését, rövid időn belül megvál­tozik a helyzet. A vasas szakma, ahová ez az iskola kimondva-ki- mondatlanul tartozik, munkás- mozgalmi hagyományaiban is őrzi a színjátszás, a karéneklés jellem­gyarapító tevékenységét. Kar­éneklés? Igen, nemrég megalakult és hetven taggal rendszeresen próbál az ipariskola ifjúsági kó­rusa. .. DUSZA ISTVÁN Három kártya Balettbemutató a Szlovák Nemzeti Színházban Meglehet, a romantikus ele­mekkel átszőtt realista Puskin- művek mostanában még nagyobb hatással vannak a koreográfusok­ra, mint a korábbi években, hiszen hol a Kővendég, hol az Anyegin, hol A bronzlovas tűnik fel az euró­pai színházak műsorrendjén. A bratislavai Szlovák nemzeti Színház baletteggyüttese néhány nappal ezelőtt a Pikk dámát mu­tatta be Három kártya címen. A darab zenéjét és librettóját Kirill Vlagyimirovics Molcsanov írta 1980-ban, a ko­reográfia pedig Jozef Dolinský nevéhez fűződik. A kétfelvoná- sos darab főhőse Hermann, a fiatal katonatiszt szen­vedélyes kártya- játékos, aki min­den áron nyerni akar. Ezért is ha­tározza el, hogy felkeresi barátja nagyanyját, aki a francia király udvarában egy­kor megszállott kártyás hírében állt, s bár nem tartozott a leg­szerencsésebb játékosok közé, egy alkalom­mal neki is sike­rült ámulatba ejtenie a társaságot. Hogy ho­gyan, az az ő titka maradt; Her­mann csak annyit tud, hogy egy gróf, egy igazi mágus tanácsára cselekedett az akkor még csodá­latos szépségű nő, és három kár­tyával alapozta meg gazdagságát. A jóképű katonatiszt azonban hiá­ba kérleli Anna Fedotovnát, hogy fedje fel a három kártya titkát, a grófnő nem hajlandó kimondani az igazat. Amikor Hermann a pisz­tolyáért nyúl, hogy ráijesszen az idős asszonyra, az megijed és holtan esik össze. Néhány perccel később egy kocsmában látjuk vi­Viera Zlochová és Libor Vác ülik (Jozef Vavro felvétele) szont a feldúlt lelkű Hermannt; magába roskadva, egyedül ül az asztalnál. És egyszercsak meg­jelenik előtte a grófnő s felfedi a titkát. Hármas, hetes, ász - súg­ja a szellem, de a szerencse ezu­tán sem kedvez- a tisztnek. Her­mann nem tudja elviselni, hogy ismét alul maradt a játékban, s hogy az ász helyett a pikk dámát szorongatja a kezében: mindent elveszít és a végén megőrül. Molcsanov librettója alapjában véve hű marad Puskin művéhez; az apró változások egyáltalán nem csorbítják meg a fordulatos, izgalmas történetet. Jozef Do­linský koreográfiái eszköztára azonban szegényesnek bizonyult ahhoz, hogy mindvégig le tudja kötni a néző figyelmét. Az első képben még sokat ígér és hatáso­san elegyíti a táncot a pantomim­mel, de később már csak a főhős filmszerű látomásaival tudott érde­keset nyújtani. Főleg az ötödik képben tette próbára a néző kitar­tását, ahol hosszadalmasan ecse­telte Hermann zaklatott lelkiálla­potát. A táncosok közül csak ketten jutottak kiemelkedő szerephez. Li­bor Vaculík pénzsóvár hős alakjá­ban mindent megtesz annak érde­kében, hogy a darab élvezhető legyen, de a koreográfia hiányos­ságait még kifinomult táncával és tökéletes színészi játékával sem tudja elfelejtetni. Az első szerep- osztás Pikk dámája Viera Zlo­chová akkor van igazán formában, amikor a fiatal nőt kelti életre, aki szépségével, titkával az egész ud­vart elkápráztatja. Később, amikor már az idős grófnőt formálja meg, nem tudja magával ragadni a né­zőt, hiszen a fekete ruha alatt egy temperamentumos csinibaba tán­col. Márpedig a sötét jelmez nem elegendő ahhoz, hogy a néző el- higgye: egy megtört, fáradt öreg­asszonyt lát maga előtt. SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ FILMEK Forrás (szovjet) A háborús filmeknek ahhoz a vonulatához tartozik ez a szovjet alkotás, melyek nem a csatatérre vezetik el a nézőt, hogy a történe­lemkönyvekből ismert eseménye­ket rekonstruálva felidézzék a vér- zivataros napokat, hanem az em­bert állítják érdeklődésük fókuszá­ba, hogy helytállását vagy esen- dőségét bemutatva érzékeltessék, milyen mély sebeket ejtett a hábo­rú az emberek lelkületén. Háború­sülnek a háború kitöréséről. Féle­lem, bizonytalanság, szorongás tölti el őket, nem tudnak belenyu­godni a megmásíthatatlan fények­be. A lírai hangvételt keményebb váltja fel: a szántó-vető paraszt- emberek a frontra készülődnek. Aztán a kamera kiragad közülük ögyet, ráirányítja a nézők figyel­mét; a harminchat éves Kaszijan szinte valamennyiüknek a meg­testesítője. Látjuk őt, amint búcsú­Vlagyimir Gosztyuhin, a szovjet film egyik főszereplője ról szól a Forrás, de háború nélkü­li, hiszen érzelmi síkon mozog a cselekmény, bár hagyományos értelemben nem is beszélhetünk szüzséről, mert amit látunk, az a szereplők bensőjében játszódik le, érzéseiknek a megjelenítése. Jevgenyij Noszov műve szolgált a film alapjául s a szülőföld iránti szeretet lírai képét, a szovjet nép helytállásának és erejének forrá­sát rajzolja meg benne az alkotó. Egy falucska, Uszvjati tíz napját meséli el, a háború kitörését köve­tő tíz napot. Nyugodt, békés em­berek a falu lakói, számukra a há­ború fogalma azonos a katasztró­fával. Noszov míves prózáját a film nyelvére fordítani, az embe­rek gondolatait, a bensőjükben le­játszódó érzelmeket a vászonra vetíteni - komoly próbára tette az alkotókat. Arkagyij Szirenko ren­dező egészében véve azonban sikeresen megbirkózott a feladat­tal, az adaptálás során az irodalmi alapanyagot stabilizálta, ez a megoldás elkerülhetetlennek bi­zonyult. A film kezdő képsorai az ara­tást, a kaszálást tárják elénk; ün­nepnap ez a falu életében, hiszen a termés begyűjtése öröm a falusi ember számára. S a nyári napok vidám hangulatába komor felhan­gok vegyülnek: az emberek érte­zik két gyermekétől, várandós fe­leségétől, majd az anyjától. A Forrás utolsó harmada a legdrámaibb töltetű. A leendő katonák találkoznak Szalivan apó házában. Az öreg, aki részt vett a japánok elleni háborúban és az első világháborúban is, felfedi előttük a háború törvényeit, az öldöklés kegyetlenségét, mely szerinte, ha a haza védelmét szol­gálja, szent üggyé magasztosul. A sztarsinának ez a magyarázata elosztja a férfiak kételyeit, meg­szabadítja őket a félelem terhétől, a háborút már nem sorscsapás­nak, hanem kemény, férfias pró­bának veszik, melyben becsülettel helyt kell állniuk, s a hazát, gyer­mekeiket, asszonyaikat akár éle­tük árán is meg kell védelmezniük. Arkagyij Szirenkoa háború idején meg nem élt. Filmje őszinte tisztel­gés azok előtt, akik a hazát, a mai fiatalok szüleinek életét is meg- védték. A rendező javára írandó, hogy felmutatta az ember lelki nagyságát s tette ezt visszafogot­tan, mértéktartóan, a kifejező esz­közökkel takarékosan gazdálkod­va, mégis szuggesztíven és meg­győzően. Érdemük van ebben a szereplőknek is: Vlagyimir Gosztyuhinnak, Ivan Lapikovnak és Eduard Bocsarovnak. Napjaink egyik égető kérdését, a válás problematikáját állították érdeklődésük középpontjába a cseh komédia alkotói. Főleg az elhamarkodott, meggondolatlan válásokkal foglalkoznak, s kettőt közülük be is mutatnak. A filmbeli ifjú pár túlságosan éretlen ahhoz, hogy végiggondolná szakításuk értelmét és következményeit, az ifiasszony apja pedig a házasság kötelékéből azért akar szabadulni, mert azt hiszi, hogy öregségére új, független életet kezdhet. Az ötlet, a cselekménybonyolí­tás egészében véve szellemes, bár a történet végkifejletét jó előre sejteni lehet, így a nézőnek semmi meglepetésben nincs része. Šté- pán Skalský vígjátéka mindaddig elég szórakoztató, míg helyzetko­mikumokra épül a cselekmény, amikor az alkotók azonban elkez­denek „lelkizni“, a film egyensú­lya megbillen, stílusa pedig meg­határozhatatlan lesz. A szereplők a forgatókönyv és a dramaturgia önkényének engedelmeskedve oldják meg a konfliktust, váratlan happy enddel. -ym­Jelenet a cseh filmből; jobbra Vladimír Menšík ÚJ SZÓ 4 f 1983. V. 17. Ha válunk, hát váljunk (cseh)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom