Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)

1983-05-27 / 123. szám, péntek

ÚJ szú 5 1983. V. 27. MEGŐRZIK A TÖMEGTAKARMÁNYOK TÁPÉRTÉKÉT Nem lesz nagyobb eltérés a termelésben A Lednické Rovné-i Üveggyár az év ele­je óta 40 új termék gyártását kezdte meg. Ezzel már csaknem kétharmad részben teljesítette a termékfejlesztés évi tervét. A sikeres új modellek egyike Jaroslav Taraba ter­vező LR 1931 jelzé­sű pohárkészlete, amely a 14. brnói nemzetközi könnyű­ipari vásáron, aranyérmet nyert. A vállalat az év első három hónapjában több mint 17 millió korona értékű üveg­terméket exportált. A képen: Milan Mar­kovié csoportvezető munka közben. (Vladimír Gabčo fel­vétele - CSTK) A kereskedelem és a termelés Elsőrendű követelmény a minőség javítása Noha nem illik kihallgatni mások beszélgetését, de a minap a zsúfolt metróban önkéntelenül is felfigyeltem két középkorú nő tereferéjére. - Nálunk vidéken - mondotta az egyik - még mindig sorba kell állnunk a hús- és tejtermékekért, az egy-két finom sajtfajta pedig csak néha jelenik meg a pultokon. Prágában, úgy hallom, jobb a közellátás és időnként az újdonságokban sincs hiány. Ez a kis jelenet jutott az eszembe Antonín Jakubíknak, a CSSZK belkereskedelmi miniszterének az újságírókkal folytatott eszme­cseréje alkalmával. Nem titok ugyanis, hogy ami nem kapható faluhelyen, azt a fogyasztó sokszor a fővárosban keresi, ami pedig ott is hiánycikk, azt nemegyszer Szlovákiában, az ottaniak pedig többnyire a cseh városokban igyekszenek megvásárolni, egyéb­ként is feltételezve, hogy másutt több az áru és jobb is a termékek minősége. A tömegtakarmányok kevés veszteséggel való tárolására és gazdaságos etetésére az udvardi (Dvory nad Žitavou) Auróra Efsz- ben már évekkel ezelőtt részletes programot dolgoztak ki. Azóta öt­letes módszerek alkalmazásával, ésszerű beruházásokkal hívták fel magukra a figyelmet. Az érsekúj­vári (Nové Zámky) járás mezőgaz­dasági üzemeiből több esetben jártak náluk tanulmányi csoportok. Érdeklődéssel vizsgálgatták a szövetkezet kísérleteit, próbál­kozásait. A járási mezőgazdasági igazgatóság közvetítésével bevált módszereiket már más üzemek­ben is alkalmazták. Most, a takar­mánybetakarítások időszakában ezért kíváncsian néztem szét a szövetkezetben, remélve, hogy újra valamilyen újdonsággal talál­kozók. Első eredményeikről Ivanovics László mérnök, az állattenyésztési ágazat vezetője beszélt üzem­szemle közben:- A tervszerű takarmányterme­lés, a tápanyag megőrzése meg­mutatkozik a termelésben is. Ta­valy a tehenenkénti átlagos tejho­zam 3850 liter volt. Az 1650 te­héntől terven felül 750 ezer litert adhattunk el a Milex érsekújvári feldolgozó üzemének. Az egy hek­tárra jutó tejtermelés-véleményem szerint - idén már ezer liter lesz. Amikor a takarmányok minősé­géről és előkészítési módszereiről beszélgettünk, megállapította:- A növénytermesztési ágazat dolgozói évről évre nagyobb tápértékű takarmányt takarítanak be. Zootechnikusainkkal együtt gondosan, szakszerűen tárolják. Kiváló minőségű például a múlt évi silókukorica. Épp az új módsze­reknek köszönhetjük, hogy ezt a silótakarmányt nagyon jól érté­kesítik a tehenek. A beszélgetés után Cigány Jó­zsef mérnökkel, a szövetkezet „takarmányfelelősével“ néztünk szét a gazdasági udvarokon. Éppen kezdenénk a beszélge­tést, amikor kopogtatnak az iroda ajtaján. Az egyik tehergépkocsi vezetője lép a helyiségbe. Még két napot dolgozik szabadsága előtt, erre az időre kér benzinjegyet.- Ez^elég lesz - nyújtja át Pós- fay Teréz, a Légi (Lehnice) Efsz fuvarozó ágazatának könyvelője a szükséges mennyiségről az utalványt, s mert jól saccolt, az átvevő szó nélkül elfogadja a ki­utalt literszámot, s elköszön.-Tudom, hogy milyen típusú kocsival jár, és a fogasztás, vala­mint a munka szerint nem nehéz kiszámítani a várható szükségletet - mondja határozott hangon a csodálkozó észrevételre, hogy nő létére ennyire járatos a műsza­ki dolgokban. Elismeri, a munkaköri feladata kényszerítette arra, hogy ilyesmi­vel is foglalkozzon. Közrejátszott ebben az öntudat, az én parancsa is, amely arra sarkallta, hogy bizo­nyítson. Megmutassa, hogy a Nagypakai (Veľká Paka) Efsz áruszámlákkal dolgozó könyvelő­je, szövetkezete, valamint a volt Béke (Mierovo) és a légi földmű­vesszövetkezetek egyesülésével létrejött nagy közösség fuvarozó ágazatában is megállja helyét.-Tanulmányoztam a műszaki leírásokat, a fogyasztást és nagy­ságának feltételeit. A kevésbé ért­hető részleteket megbeszéltem az ágazat vezetőjével, s hónapok múltán már egyáltalán nem oko­zott problémát, nehézséget, hogy mintegy 30 jármű üzemanyag­fogyasztásáért, kihasználtsá­gáért és vezetőik bérmerítéséért vagyok felelős - zárja le egyértel­műen a témát. Az igyekezetet, akaratot és ön­tudatos munkát a földművesszö­vetkezet gazdasági és pártvezetői is pozitívan értékelték, s bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy tíz hónappal a szövetkezet egyesülé­se után 1981 októberében a fuva­rozó ágazat könyvelőjét párttagje­A Nagytelepen épp üzemelt az ágazatvezető által említett daráló, keverőgépsor. A silótakarmányt - amelyben még nagyon sok volt a kukoricaszem - egy kalapácsos- zúzós darálóval tették emészthe- tőbbé az állatok számára. A sze­mek nem maradtak egészben. Ku- koricadarás silótakarmány ké­szült, majd ezt zöld lucernával, takarmányrozzsal keverték, és úgy szállították az istállók takar- mányelőkészítő helyiségeibe. A zootechnikus elmondotta, hogy a kimutatások szerint az etetéskor keletkezett veszteség mintegy 10 százalékkal csökkent. Egyidejűleg nőtt az állatok termelékenysége. A zöldetetésre való áttéréskor sem keletkezett visszaesés, sőt, a tehenenkénti tejhozam naponta egy-két literrel nagyobb volt. Tervszerűen, szervezetten folyt a munka ebben a takarmánykeve­rő központban. Nagy Vilmos Hon típusú rakodóval rakta a háromfé­le takarmányt a nagykeverőbe, ahonnan már a „recept“ szerint jött ki a megfelelő összetételű tö­megtakarmány. Munka közben a takarmány tárolásáért és előké­szítéséért felelős zootechnikus még arról beszélt, hogy ezt az irányvonalat tartják a jövőben is, még tökéletesebb gépeket sze­reznek, hogy a megtermett tömeg­takarmány tápértékét megőrizve kerülhessen az állatok elé. Amikor az új tejtermelő farmra érkeztünk, egy könnyű elemekből épült, vakítóan csillogó szín ra­gadta meg a figyelmemet. A zoo­technikus elmagyarázta, hogy 800 tonna széna befogadására alkal­mas. A széna a járművekről daru­val könnyen a helyére rakható. Mivel nagy tömegről van szó, gon­doltak az utánszárításra is. A terv­nek megfelelően 32 ventillátort építettek be, melyekkel hideg le­vegőt fújatnak a még nem teljesen száraz széna közé. Nagy a fele­lősség, mert pontosan meg kell határozni, hogy hány százalékos löltnek javasolták. Érezték, tudták, hogy megbízhatnak benne, a har­mincadik életévét alig betöltött dolgozó méltó tagja lesz a pártnak. Pósfay Teréz az előlegezett bi­zalmat azóta igazolta. A kapott feladatokat és a napi munkáját példásan igyekszik elvégezni.- Egyik feladatom itt, a békéi részlegen a gazdasági propagan­da és agitáció. Többek között Pósfay Teréz párttagjeiölt (Gyökeres György felvétele) szerkesztem a faliújságokat, s ter­mészetes, hogy igyekszem mindig időszerű anyaggal ellátni, nem vár­va arra, amíg figyelmeztetnek, hogy ideje lenne már felfrissíteni - feleli az iroda bejárata mellett látott tábla tetszetős kivitelét és időszerűségét méltányoló szava­imra. - A faliújságot ugyanakkor a gazdasági propagandára is ki­használom. Az ágazat dolgozói­nak tájékoztatására, és persze ösztönzésére is rendszeresen ki­mutatom a tervteljesítést, a béralap merítésének arányát, a vállalá­sokat és a szolgálatokat, az üzem­anyagfogyasztást, .sőt még a szabadságokat is. Ezek minden­kit érintő és érdeklő dolgok, s ál­landó ismeretük csak elősegíti a megértést és az összmunkát. Hiszen olyan ágazat vagyunk, ahol a műszak végét nem az óra nedvességtartalommal hordható be a széna. Ez már a szakem­berek dolga, a tervezőktől meg­kapták a megfelelő utasítást. A beruházási program szerint még egy ilyen * befogadóképességű színt építenek. Ha az is felépül, akkor már egy kazlat sem kell rakni a határban, az összes széna fedél alá kerül. A szövetkezetben nemcsak a lehetőségeket teremtik meg a jobb minőségű tömegtakarmány termelésére, hanem többféle mó­don szigorítják az ellenőrzést is. Üzembe helyeznek egy laboratóri­umot, amellyel a zootechnikusok jelenlétében pontosan elemzik a beszállított tömegtakarmányok beltartalmi értékét. A jövőben a mennyiség mellett ez is mutató le%z a növénytermesztési csopor­tok díjazásakor. A laboratórium egyben lehetővé teszi, hogy az állatok a fajta és súlycsoport sze­rint optimális összetételben kapják a takarmányt. Többek között nem kerülhet sor fehérjepazarlásra. Ez is nagyon ígéretes kezdeménye­zés, és lényegesen elősegíti a ta­karmány még gazdaságosabb etetését. A zootechnikusok már a meg­felelő tápanyagtartalmú takar­mányra alapozva tervezik a ter­melés folyamatosságát. Eszerint nem fordulhat elő túl nagy kilen­gés a tehenek tejhozamában. Ju­hász Ferenc és František Dreska úgy véli, hogy a napi tehenenkénti 12 literes fejési átlag már nem csökkenhet. Az év végéig leg­alább 4 ezer liter tejet fejnek tehe­nenként. Ezt a szintet a jövőben is tartani akarják. Az efsz vezetői még több kor­szerű módszer alkalmazásának a lehetőségét latolgatták. Valószí­nű, hogy a kidolgozott programot kiegészítik, és a tömegtakarmá­nyokat még nagyobb hatékony­sággal etetik az állatokkal. BALLA JÓZSEF állásával mérik. A vagont este és vasárnap is ki kell rakni, és a délu­tán elromlott gépkocsit még az­nap, esetleg éjszaka szükséges megjavítani, hogy másnap útra kelhessenek vele. Nagyra értékeli párttagjelöltsé­gét, azt, hogy részt vehet a tag­gyűléseken. Ezáltal joßban megis­meri a szövetkezet mindennapjai­nak problémáit, és így az ágazat dolgozóit is pontosabban tudja tá­jékoztatni. Az embereket, dolgo­zókat a munkával, termeléssel kapcsolatosan sok minden érdekli, s ha kérdéseikre kielégítő vá­laszt kapnak, részleteiben ismerik a helyzetet, akkor a követelmé­nyeknek is jobban eleget tesznek.- Egy feladatáról már szólt, s a másik?-További pártfeladatom a nő­szövetség szervezetének irányítá­sa, melynek hatvan tagja van, te­hát a szervezettség jónak mond­ható. A munkát szeretnénk még sokoldalúbbá tenni. Tevékenysé­günk keretében már eddig is segí­tettük az idős, egyedül élő lakoso­kat, író-olvasó találkozókat szer­veztünk,legutóbb pedig térítőkét hímeztünk. A tevékenység a téli időszakban gazdagabb, amikor több a szabadidő.- És a saját szabad idejével mi a helyzet? Hiszen amint elmondta, a munka és a tisztségek mellett feleség és édesanya is egy sze­mélyben, a hatéves Andrea és két évvel idősebb Laci igényli az anyu szeretetét, gondoskodását.-Jó időbeosztással futja min­denre. Családra, olvasásra, sőt még önművelődésre is. A napisaj­tó, s főleg a tv-híradó semmiképp sem maradhat ki, hiszen az em­bernek tudnia kell, hogy mi törté­nik a nagyvilágban. Es ha még ezek után is marad szabad órám, akkor azt a varrógép mellett töltöm el. Egy-egy sikerült, szép ruha felett érzett öröm feledteti a fáradt­ságot, s erőt ad a további felada­tokhoz. EGRI FERENC Igaza van a fogyasztóknak? Ha ez itt-ott előfordul is, mégsem be­szélhetünk állandó jelenségről. Ám tény, hogy jogosan törekszünk igényeink kielégítésére és ha ez mindjárt nem sikerül - sokszor igazságtalanul - a kereskedelmet marasztaljuk el. A cél: a piaci ellátás javítása Ezzel indokolható a fogyasztó igényeit védő kereskedelem harca a termeléssel. A vállalatok ugyanis nem mindig veszik tekintetbe a mennyiséggel és a minőséggel szemben támasztott igényeket.- Arra törekszünk - mondotta a miniszter hogy az idén keve­sebb panasz érje a piaci ellátást. Ez ugyan a mezőgazdasági ter­meléstől is függ, de az iparcikkek minőségére, sót csomagolására, a termékszerkezet felújítására mi is igyekszünk befolyást gyako­rolni. Az élelmiszerellátásban bekö­vetkezett fogyatékosságok - pl. a tavaly sok bosszúságra okot szolgáltatott cukor- és ecethiány- többé nem ismétlődhet meg. Noha a takarmányhiány miatt a jó minőségű tejtermékeknek, pl. a tej­színnek is szűkében voltunk, ma már elegendő mennyiség van ezekből az élelmiszerekből a pia­con. A tavalyi rendkívüli gyü­mölcstermésnek köszönhetően a konzervekről, valamint a sziru1' pokról és mustokról sem kell le­mondanunk. A kedvezőbb feltételek megte­remtésével tehát javult a közellá­tás, ami azonban nem jelenti azt, hogy a kereskedelem, s így tehát a fogyasztók is minden tekintetben elégedettek lehetnek. Még mindig kevés a piacon a mák, a lencse (bár Szlovákiában több van belő­le) és a kemény sajtokban, a főző­olaj néhány fajtájában, vagy akár a fűszerekben sem válogathatunk egyelőre kedvünk szerint. Ám az aránytalanságok ellené­re a kereskedelem a tavalyi tervet 99,3 százalékra teljesítette, a be­vétel tehát több mint 2 milliárd koronával haladta meg az 1981. évit. A hús- és a hústermékek árának emelése után csökkent a húsfogyasztás, de fokozódott a kereslet főleg a tejtermékek, a tojás, a tésztafélék, a tartós sütemények stb. iránt. Kedvező jelenségnek tekinthető, hogy az élelmiszerekkel - így például a kö­zelmúltban még az állatok eteté­sére is használt rizzsel - való pazarlás szűnőben van, sőt a liszt­ből is kevesebbet fogyasztunk. Ugyanez sajnos nem állítható a szeszes italokról, különösen a 12 fokos sörről, amelyből 1981- hez viszonyítva 4 százalékkal több fogyott. Ám a nyersanyaghiány miatt ebből sem sikerült teljes mértékben kielégíteni az igé­nyeket. Mi a helyzet az iparcikkek terén? A miniszter az iparcikkek iránti tavalyi keresletet az 1981. évihez hasonlította. Mi volt a stagnálás oka? Hiszen a ruházati cikkek, cipők, tévé- és rádiókészülékek, mosógépek, hűtőszekrények iránt továbbra is nagy a kereslet. Tény azonban, hogy ma már nem vásá­rolunk közepes minőségű, vagy divatjamúlt árut, csupán olyanokra költjük a pénzünket, amelyek el­nyerik tetszésünket. Tavaly pl. ke­vés volt a piacon az innovált gép­kocsi, nem csoda, hogy a CSSZK- ban 32 százalékkal kevesebb au­tót vásárolt a lakosság. De az állami bútorgyárak ter­mékei iránti érdeklődés csökkené­se is érthető. A fogyasztó ugyanis indokoltan részesíti előnyben az ipari termelő szövetkezetek és a helyi gazdálkodási vállalatok tet­szetősebb, korszerűbb és jobb mi­nőségű áruját. Ez utóbbi követel­mény döntő szempontnak tekint­hető, ám az áru minősége nem változott. Noha a kötbérek össze­ge tavaly 60 százalékkal növeke­dett, érzékenyen érintve a vállala­tok nyers- és béralapját, még min­dig akadnak olyan vállalatok, amelyek továbbra is inkább millió­kat fizetnek ezen a címen, de nem javítják termékeik minőségét. Nem véletlen azonban, hogy 6 százalékkal csökkent a fogyasz­tók reklamációinak száma. A ter­melő vállalatoktól átvett termékek szigorúbb ellenőrzésének köszön­hetően ugyanis kevesebb rossz minőségű áru kerül a piacra. A kereskedelmi minisztérium ezeket a tényeket elemezve a helyzet javulásához vezető utat keresi. A javulás feltételét a szak­emberek a korszerű technológia alkalmazásában, a minőség szi­gorúbb ellenőrzésében, de minde­nekelőtt a minőség színvonala­sabb irányításában látják. Megnyugtató, hogy a kereske­delemnek a termeléssel kötött megállapodásai alapján a kilátá­sok kedvezőek. A legfőbb követel­mény az, hogy helytálljunk a világ­piacon és minél többféle, minél nagyobb mennyiségű korszerű árut szállítsunk külföldre, de ugyanúgy a hazai piacra is. Ez ugyanis a feltétele a népgazdaság továbbfejlesztésének és ezzel élet- színvonalunk emelkedésének. KARDOS MÁRTA Kezdeményezően a munkában „A párttagjelöltnek tudatosítania kell feladatait“

Next

/
Oldalképek
Tartalom