Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)
1983-05-27 / 123. szám, péntek
Mit, miért, hogyan? II. Kisszínpadok, monodrámák, bábosok Néhány kisszínpadunk műsora láttán egy régi történet jutott az eszembe. Megkérdezték egyszer van Goghot, miért csak faágat fest, miért nem az egész fát. Azért, hangzott a válasz, mert annyi szépség, annyi filozófia van ebben az ágban, hogy nincs bátorságom, meg talán fölösleges is fát festeni. Az idei Jókai-napokon néhány kisszínpadunk az egész fát igyekezett felmutatni, sajnos, nem sok eredménnyel. Sokat akartak fogni, de kellő dramaturgiai és szakmai felkészültség hiányában bizony vajmi keveset markoltak. A királyhelmeci (Kráľ. Chlmec) Vox Humana Kisszínpad rendezője, M. Molnár László meglehetősen önkényesen ragadott ki szövegrész- leteket Madách és Katona műveiből, amelyekhez saját kommentárokat is fűzött. Nem csoda, hogy ebből az erősen megkérdőjelezhető elgondolásból zavaros előadás született, amelyben a mélyen- szántó gondolatok is elhalványultak, szárnyaszegettek lettek, mert más miliőbe és szövegkörnyezetbe kerültek. A bodrogköziek előadásában ezért csak az árnyszínház néhány elemét ügyesen felhasználó jelenetek tetszettek, az egész produkció eklektikus volt. Nem járt sokkal nagyobb sikerrel a hetényiek (Chotín) fellépése sem, pedig a szövegkönyv - amely Hubay Miklós színműve alapján készült - szebb reményekre jogosított. Kis Péntek József rendező nem találta meg a kulcsot az intellektuális és bizonyos ironikus elemeket is tartalmazó, ráadásul az eredetihez képest még inkább tömörített szöveg adekvát színpadi megjelenítéséhez. Nem hiszem, hogy akadt olyan néző, aki a szövegkönyv ismerete nélkül megértette volna, miről is szól ez az előadás.'Igazán nem az udvariasság íratja le velem, hogy a rendező és a csoport a mostaninál sokkal többre képes, s ezt a következő években minden bizonnyal igazolja is. örömmel néztem meg a legfiatalabb kassai (Košice) kisszínpad, a Schönherz Zoltán Szakközépiskola IKSZ együttesének műsorát. Tetszett a műsorválasztásuk, mert Devecseri Gábor Bikasiratójának napjainkban is időszerű mondanivalója van. A rendező, Pásztó Andrásnak életrevaló elképzelése volt, a szereplőknek ezt azonban kellő színészi eszközök hiányában és olykor a nem megfelelő szöveg- mondás miatt nem sikerült teljes mértékben megvalósítaniuk. Láttunk azonban biztató jeleneteket, amelyek azt sugallták, hogy tisztább előadásra is képes lesz ez az együttes. A Gáspár Tibor vezette Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Irodalmi Színpada immár második éve kísérletezik a diákszínjátszás hagyományainak felelevenítésével. Ezúttal nálunk ismeretlen, 18. századbeli szerző, Pállya István komédiáját, a Ravaszy és Szerencsést vitték színre sok ötlettel. Kár, hogy nem sikerült az ötletet megfelelő keretbe foglalni, a mozaikszerű jelenetekből építkező játéknak kellő ívet, tempót adni. Talán a rekvizitumo- kat is jobban be lehetett volna építeni a játékba. A komáromiak előadásán mindezek ellenére a közönség nagyon jól szórakozott, és ez egyáltalán nem mellékes szempont. Két jónevű irodalmi színpadunk, a ipolysági (Šahy) József Attila, valamint a komáromi Petőfi lírai oratóriummal jelentkezett, s aratott sikert. A Vas Ottó által összeállított Vívódások című műsor kerek egészet alkotott, érzelmekben, gondolatokban gazdag volt. Ugyanakkor elsősorban rendezésben nem sikerült mindig kellő funkciót adni a tömegnek, mozgásuknak. Az Éjszaka képei Kiss Mihály rendezésében az elejétől a végéig magával ragadott. A szereplők jól értelmezték Juhász Ferenc nehéz szövegét, a rendező pedig a jól megválasztott rekvizitumokkal továbbá hang- és fényeffektusokkal fölkavarta gondolatainkat és érzelmeinket, hatásosan jelenítette meg az atomhalál, a pusztítás vízióját. A Szép Szó Ifjúsági Színpad rossz időpontban, a délutáni kánikulában lépett föl a Kalevala 51. ének című műsorral. Az ironikus és parodisztikus motívumokra is épülő az ellenpontozást ihletetten kihasználó előadás nagy sikert aratott annak ellenére, hogy olykor bizony csak a látványból következtethettünk arra, mit is mond az egyik szereplő. A jubileumát ünneplő Szép Szó mostani előadása, Gágyor Ildikó rendezésében ezúttal is magvas gondolatokat, erkölcsi erőt sugárzott, művészi élményt nyújtott. Az idei fesztivál versenyműsora gazdagabb volt, hiszen bábosokat és monodrámákat is láttunk. Tetszett a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Délibáb együttesének Szerelem, szerelem című műsora. Jó énekléssel, a rekvizi- tumok ötletes felhasználásával adták elő a három ismert népballadát. A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Jnk bábegyüttese érzésem szerint gyenge darabot választott. A Rosszcsont Peti drama- turgiailag és pedagógiai szempontból is vitatható szöveg, s ez kihatott az előadásra is. A duna- szerdahelyiek sok-sok ötlete, kitűnő bábvezetése ezért nem érvényesült teljes mértékben. Új műfaj megjelenése mindig örömet szerez az amatőr színjátszó mozgalom híveinek. Jóleső érzéssel fogadtuk, hogy talán Csendes László nagy sikerén, talán más neves művészek előadásain felbuzdulva akadtak olyanok, akik megpróbálkoztak a monodrámával. Az egyszemélyes színház csábító, ám pokolian nehéz, dramaturgiai és színészi szempontból egyaránt. A két előadás közül a hetényi Vörös Lajos produkciója tetszett, habár ez sem volt hibátlan. Szalai Miklós érdekes motívumot választott ki a Robinsonból: az ismert történetet a hajótöréssel indítja, s ott fejezi be, amikor a főhős Péntekre lel. A magány, az emberi helytállás kérdéseit villantja föl ez az előadás. Vörös Lajos értelmezésében Robinson dinamikus, sok lelki tusával viaskodó, olykor már-már egzaltált hős, aki nem olyan egyszerűen viseli el a magányt, amint azt Defoe ábrázolja. Az érdekes próbálkozás egyik alaphibája, hogy nincsenek váltásai, fokozatai, végig szinte azonos hangvételű, s ez rontja az összhatást. A másik monodráma szerzője, Molnár Imre nem tisztázta kellően mit hangsúlyoz Dosztojevszkij Raszkolnyikovjából, s milyen elgondolás alapján ragad ki bizonyos szövegrészeket. Emiatt eszmei és politikai szempontból erősen vitatható, szinte nihillista szöveget hallottunk, amelynek következtetéseivel semmiképpen sem érthetünk egyet. A jubileumi Jókai napoknak vége. Most az együtteseken, a szakembereken a sor, hogy elemezzék a tanulságokat, tapasztalatokat. Tizenhét versenyműsor egyik legfőbb tanulsága az, hogy sok a rátermett szereplő, van tehetségük, kedvük a színjátszáshoz. Rendezőket kell megnyernünk, és szakmailag megfelelően képeznünk ahhoz, hogy a sok szándékból eszmei és művészi szempontból értékes valóság, életrevaló színház váljon. Úgy vélem, sok egyéb mellett elsősorban ezt a feladatot kell megoldanunk, s akkor nem kell féltenünk amatőr színjátszó mozgalmunk jelenét és jövőjét. SZILVÁSSY JÓZSEF A ZENE ÜNNEPE Jegyzetek a Prágai Tavasz néhány hangversenyéről Hagyomány, hogy a Prágai Tavasz nemzetközi zenei fesztivál Bedrich Smetana halálának évfordulóján kezdődik, és a fesztivál előtt minden évben megrendezik a fiatal művészek versenyét. Idén gordonkaversenyre került sor, s a győztesek (a csehszlovák Michal Kaňka az első helyen végzett) a fesztivál második napján mutatkoztak be a közönségnek. Egyszerre több hangverseny folyik Prágában, így aztán nehéz a választás. Választást mondtam, ámbár ez csak jegyek birtokában lehetséges, márpedig a Prágai Tavasz valamennyi koncertjére rég elkeltek a belépők. A megnyitó hangverseny a Kultúrpalotában volt, a Cseh Filharmónia zenekarát Jirí Bélohlávek vezényelte, s mivel ezt a tévé egyenes adásban közvetítette, a nézők milliói láthatták-hallhatták Smetana szimfonikus költeményét, a Hazámat, amely a szülőföld dicséretét zengi, s amely mint Jan Seidel nemzeti művész mondta ünnepi beszédében: ,,Nem csupán ünnepi mű, muzsika, több annál: a barátság, a béke szimbóluma. “ Nagy várakozás előzte meg Peter Schreier (NDK) szólóestjét. A Dvorák-terem közönsége hangos ovációval fogadta a nálunk jól ismert tenoristát. Brahms- és Schumann-dalok kiemelkedő előadásával a fesztivál első nagy sikerét aratta. Az amerikai Gerrick Ohlason a prágai közönség egyik kedvence. Tíz évvel ezelőtt, huszonöt évesen mutatkozott be a fesztiválon. Huszonkét éves volt, amikor Varsóban megnyerte a Chopin- versenyt, és azon zongoraművészek közé tartozik, akiknek repertoárján cseh zongoraművek is szerepelnek. Hangversenye ezúttal is kiemelkedő volt. Két énekesnőről okvetlenül szólni kell: a kínai Hu-Sziao-Ping tavaly a budapesti nemzetközi énekverseny abszolút győztese lett - idén pedig a Prágai Tavasz kellemes meglepetése. A csodálatos hangú szopránénekesnő Brahms-dalokat, operaáriákat, kínai népdalokat és műdalokat adott elő és - Smetana Eladott menyasszonyából Marenka áriáját. A másik szopránénekesnő az olasz Mirella Freni. Két évvel ezelőtt a fesztivál közönsége mártapsolhatott a milánói Scala tagjának, s a siker ezúttal sem maradt el, a közönség újabb és újabb ráadást követelt. A több mint ötvenéves múlttal rendelkező együttes, a Moszkvai Rádió és Televízió Nagy Szimfonikus Zenekara Vlagyimir Fedosze-jev vezényletével két hangversenyt adott, az egyik est szólistája Alekszandr Fiszejszkij orgonaművész volt, a másik koncerten Andrej Korszakov hegedűművész Mozart G-dur hegedűversenyével bizonyított ismételten, és a hetvenedik születésnapját épp e napokban ünneplő zongoraművész és zeneszerző, Tyihon Hrennyikov aratott nagy sikert saját szerzeményével. KOPASZ CSILLA „Nem adom fel“ Beszélgetés egy fiatal szlovák koreográfussal Amikor először találkoztunk a bratislavai Szakszervezetek Házában, táncosként aratott megérdemelt sikert. Elena Zahoráková koreográfiájában, a Gershwin zenéjére komponált Kék rapszódiában ő volt az útját és szerelmét kereső fiatalember. Az a táncos, aki a grand jetét és a piruettet kamaszos mosollyal kötötte össze. Pár nappal később egy zenés szórakoztató műsorban láttam őt viszont, de akkor már nemcsak táncosként vett részt az előadásban, hanem koreográfusként is. így aztán aznap este még nagyobb sikert mondhatott magának. Ondrej Šoth idén fejezi be főiskolai tanulmányait, de a televízió már régóta foglalkoztatja ót. Zenés műsorokhoz és tévéjátékokhoz készít koreográfiát. Nevét, alkotásait azonban leginkább azok ismerik, akik látták a Furulya- show-1, a Zseniképző tanfolyamot és a Show-mixet, azokat a szatirikus revüket, amelyek minden alkalommal vastapssal érnek véget a Szakszervezetek Házában.- önt a szakma fiatal szlovák koreográfus gárda legjelesebb egyéniségeként tartja számon. Tanárai, kollégái árgus szemmel figyelik a munkáját.- Mint mindent, ezt is meg lehet szokni. Aki dolgozik, az kritikát kap. A nézőnek joga van a vélemény nyilvánításra.- L egyen akkor ön is kritikus: milyennek látja a bratislavai táncművészetet? Mi a véleménye a Szlovák Nemzeti Színház repertoárjáról?- Béjart szerint a balett a huszadik század művészete. Én úgy érzem, nekünk még sok tennivalónk van a tánc terén, hogy a világhírű francia koreográfus megállapítása nálunk is érvényes legyen. Először is tartalmasabb kompozíciókat kellene színpadra állítanunk. Olyanokat, mint például Markó Iván Győrben. Sajnos, én csak a Nap szeretteit láttam tőle, de az is úgy felkavart, hogy azt mondtam: csak akkor van értelme az egésznek, ha olyan intenzíven tudunk hatni az emberre, mint ahogy azt Markó Iván teszi. Le kellene végre szoknunk arról, hogy a bemutatott darabok művészi színvonalát hazai viszonylatokban mérjük. Rá kellene jönnünk végre, hogy a környező szocialista országokban európai mércét állítanak föl, ha egy balettegyüttes új darabot visz színre. Tudom, csak addig nyújtózkodhatunk, amíg a takarónk ér. S ha nincs pénz, nincs komédia sem. De én úgy hiszem, ez nemcsak pénz kérdése. Szerintem kevés az igazi nagy tehetség a táncos berkekben. Egy olyan átütő egyéniségre lenne szükség, akire egy egész társulatot lehetne építeni. Ehhez persze jó táncosok is kellenének, márpedig azokban sem bővelkedünk. Ezért aztán egy szórakoztató műsorban nem is nagyon számolhatunk azzal a néhány tehetséges emberrel, aki a Nemzetiben táncol, hiszen azok tartják a lelket a társulatban. Nem is akarom feszegetni, milyen helyzetbe kerülnének, ha szabad estéiken, mondjuk, a Szakszervezetek Házában lépnének fel. Mert, hogy elveszítenék a balettigazgató kegyeit, azt biztosra veszem. Ami pedig a Nemzeti műsorrendjét illeti: enKönözsi István felvétele Margita štecková felvétele gem nem nagyon lelkesít. Tudom, egy kőszínházban olyan alkotásokat is műsoron kell tartani, mint a Hattyúk tava, a Chopiniana vagy a Spartacus, de hol maradnak az izgalmas, érdeklődést keltő mai darabok? Olyan, mint például a Bernarda Alba háza, amelyet a kubai /van Tenorio alkotott. Szerintem a színház csak akkor tarthatja a lépést a társadalmi fejlődéssel és a művészettel, ha ilyen és ehhez hasonló kompozíciókat mutat be. Nem akarok mások nevében beszélni, de meggyőződtem róla, hogy nem vagyok egyedül, akit sem a Legenda a szerelemről, sem a legutóbbi bemutató, a Három kártya nem tudott meghatni. Olyan színházban szeretnék dolgozni, mint például a budapesti Erkel Színház, ahol nem egy kísérletező kedvű koreográfus működik. Ahol olyan izgalmas előadások születnek, mint A próba, amely Bach és Presser Gábor zenéjére készült.- Úgy hiszem, még az adott helyzetben is szerencsésnek mondhatja magát, hiszen már főiskolásként bebizonyíthatta tehetségét.- Az a három nagyszabású ze- nés-táncos szórakoztató műsor, amelyet a Szakszervezetek Házában állítottunk színpadra, arra volt jó, hogy újabb tapasztalatokat szerezzek. Tulajdonképpen a nulla pontról indultunk az együttessel. Napi kilenc órás gyakorlatokat tartottunk, amelyeken szó szerint kézen fogva vezettem a szereplőket a próbateremben. Először a klasz- szikus tánc alapjait kellett megtanítanom velük, aztán Martha Graham technikáját és a legvégén a pantomim egyszeregyét.- ön hol tanulta meg mindezt?-Tudom, most azt kellene mondanom, hogy a főiskolán. Sajnos, nem egészen így van. A főiskola inkább az elméleti tudást alapozta meg bennem és olyan dolgokra nyitotta fel a szemem, amelyek nélkül nem jutnék messzire a pályán. Szerencsére van egy kevéske táncos múltam: a kassai színházban operákban táncoltam, amíg konzervatóriumba jártam. A pantomim alapjait pedig a műfaj ismert prágai mesterénél, Ladislav Fialkánál sajátítottam el, ahol a világhírű Marcel Marceau növendékeivel is találkoztam.- Szóval a Szakszervezetek Házában összejött egy nagyszerű csapat.- Igen, most már biztos, hogy egymásra találtunk. Harminc tagú együttesünk mostanában kezd igazán ismertté válni. Örömmel dolgozom ezekkel a fiatalokkal, mert nyitottak és tehetségesek, élvezik a munkát. Egyetlen megjegyzésemet sem hagyják figyelmen kívül, mert tudják, érzik, hogy a saját bőrüket viszik vásárra. Rajtam kívül még ketten foglalkoznak velük: Mirka Kovárová táncpedagógus és Libor Vaculík, a Nemzeti Színház művésze.- Még néhány hónap és befejezi tanulmányait. Hogyan tervezi a jövőjét?- A diplomaosztás előtt a Car- mina buranát állítom színpadra Kassán, közben készülünk a Gag- time bemutatójára a Szakszervezetek Házában. Hogy aztán mi vár rám, nem tudom. Nem könnyű elhelyezkedni ezen a pályán. Amíg fiatal az ember, nem kapkodnak érte, mert tapasztalatlannak tartják. Egy biztos: nem adom fel a terveimet. Kivárom, hogy szóhoz jussak. SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZÓ 6 1983. V. 27.
