Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)

1983-05-27 / 123. szám, péntek

A Čifáréi Erdőgazda­ság dolgozói ebben az évben 45 hektár erdei és 82 hektár nem erdei talajt erdősítenek, el­sősorban tölgy- és hársfával, valamint borókafenyővel. Az erdősítés fő célja, hogy nagyobb faa­nyagtermelést biztosí­tó erdőket létesítse­nek. A képen: a lévai (Levice) Szlovákiai Kőbányaipari Vállalat középfokú szakmun­kásképző intézetének tanulói a faiskolában dolgoznak. (Petr Šimončík felv.- ČSTK) KOMMENTÁLJUK — - . Vá rosainkért és falvainkért Eredményes munka a nyugat-szlovákiai kerületben A szocialista tudat különböző formákban nyilvánul meg az emberek cselekedeteiben. Az egyik ilyen forma a falu- és városfejlesztésben való részvétel, a Z-akció keretében kifejtett munkaaktivitás. A nyugat szlová­kiai kerületben az ilyen társadalmi munkának már régi hagyományai vannak. Évek óta figyelemreméltó ered­ményeket érnek el országos vi­szonylatban is. A faluszépítési ak­cióban korszerű létesítmények épülnek a kerületben, s ezek a la­kosság széles rétegeit szolgálják. Mindez a nemzeti bizottságok, a Nemzeti Frontban tömörülő tár­sadalmi szervezetek, valamint azon állampolgárok érdeme, akik aktívan, szabad idejüket feláldoz­va kapcsolódnak be ebbe a tevé­kenységbe. Amit tesznek, azt meggyőződésből teszik, tudatá­ban vannak annak, hogy saját kör­nyezetüket formálják, jobb feltéte­leket teremtenek az új nemzedé­kek számára a társadalmi élet kü­lönböző területein. A nyugat-szlovákiai kerületben a múlt évben a nemzeti bizottsá­gok a különböző évfordulók jegyé­ben értékes szocialista felajánlá­sokat tettek. Ez nagyban fokozta a lakosság kezdeményezését. A nemzeti bizottságok a pártszer­vek és szervezetek vezetésével, a társadalmi szervezetekkel kar­öltve szervezték a kötelezettség­vállalási mozgalmat, melynek eredményeként 1982-ben a kerü­let dolgozói 291 665 felajánlást tettek. Ez elsősorban a nemzeti bizottságok és a tömegszerveze­tek funkcionáriusai, a képviselők eredményes politikai-szervező munkájának a sikere. Az elmúlt év folyamán a Z-akció beruházási részében a kötelezett­ségvállalások elsősorban gyermek- intézmények, tornatermek, kultu­rális létesítmények és a csatorna- hálózat építésére irányultak. A nem beruházási részben főleg a környezetvédelemnek, a mező­gazdasági terület védelmének szenteltek figyelmet. Az elért eredményekkel elégedettek lehe­tünk, hiszen a kerületben a Z- akcióban született létesítmények értéke meghaladja a 978 millió koronát. A kitűzött célokat tehát nemcsak teljesítették, hanem túl is teljesítették. Az ezen a téren kifej­tett tevékenységet befolyásolta a CSKP KB 6. ülése is, melynek határozatait a nemzeti bizottságok tevékenységük egyes szakaszain igyekeztek megvalósítani. Tovább erősödött a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek, első­sorban a szakszervezetek, a Szo­cialista Ifjúsági Szövetség és a sportegyesületek együttműkö­dése. A kerületben összesen 701 nemzeti bizottság munkálkodik, 20 274 képviselővel. Ebből 650 a helyi nemzeti bizottság, 39 a vá­rosi nemzeti bizottság és 11 a já­rási nemzeti bizottság. A kerületi nemzeti bizottságnak 104 képvi­selője van. Megállapíthatjuk, hogy a képviselők döntő többsége kez­deményező, rendszeresen dol­goznak választókerületükben. Jó a kapcsolatuk a választókkal, ami lehetővé teszi, hogy a gyakorlat­ban eredményesen valósítsák meg a párt és állami szerv határo­zatait. A nemzeti bizottságok nagy fi­gyelmet fordítanak a képviselők politikai ismeretei bővítésére, ami szintén hozzájárul a tömegpolitikai és a szervező munka javításához. Tervszerűen folynak a nemzeti bi­zottságok plenáris ülései, ame­lyekben a képviselők döntő több­sége bekapcsolódik az időszerű kérdések és problémák megvita­tásába. Erről tanúskodik az is, hogy 6200 javaslatot terjesztettek elő. A tanácsülések főleg a felada­tok és a felmerülő problémák inté­zésével foglalkoznak. A tervben előirányzott feladatokon kívül megvitatják az állampolgárok és a képviselők által beterjesztett ja­vaslatokat és a lakosság érdekeit érintő problémákat. Ebben értékes segítséget kapnak az egyes szak- bizottságoktól. Jelenleg 3410 ilyen szakbizottság működik. A nemzeti bizottságok politikai szervező munkájának bevált for­mája a nyilvános gyűlések. A ta­valyi év folyamán a kerületben 2635 ilyen gyűlést tartottak, eze­ken csaknem félmillió állampolgár vett részt. A gyűléseken elsősor­ban a választási programok meg­valósításával, a képviselők tevé­kenységének értékelésével foglal­koztak. Az eredmények tehát arról ta­núskodnak, hogy a nemzeti bizott­ságok az elmúlt évben sikeresen tevékenykedtek. Mindez azonban nem jelenti, hogy nincsenek tarta­lékaink, vagy netán fogyatékossá­gaink. Már maga az a tény, hogy az objektíve hasonló körülmények közepette tevékenykedő egyes já­rások között nagy különbségek vannak, arról tanúskodik, hogy nem mindenütt sikerült megfelelő szintű szervező munkát és tevé­kenységet kifejteni. Ennek okai elsősorban a szervező munka fo­gyatékosságaiban gyökereznek. A jó szervezés ütőképes, elkötele­zett, ésszerűen gondolkodó káde­reket követel meg, olyan funkcio­náriusokat, akiknek tekintélyük van. Még mindig nem lehetünk elégedettek azzal, hogy kerüle­tünkben egyes nemzeti bizottsá­gok az épülő létesítmények átadá­si határidejének módosítását ké­rik, annak ellenére, hogy az általuk kimutatott társadalmi munka mennyisége jó szervezéssel bő­ven elegendő lenne akár a határ­idő előtti átadáshoz is. Ezekben az esetekben tehát rossz szervező munkáról beszélhetünk. A jövőben arra kell törekednünk, hogy ezeket a hiányosságokat a lehető legrövi­debb időn belül kiküszöböljük. Olyan kapcsolatot kell teremteni a nemzeti bizottságok, a tömeg- szervezetek és a lakosság széles rétegei között, amely lehetővé te­szi életkörülményeink további javí­tását. GÁL MIKLÓS, az SZLKP Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottságának munkatársa ORVOSI TANÁCSADÓ A jóga különleges testnevelési rendszer. Nem valamilyen „cso­dával“ összefüggő találmány, in­kább a velünk született képessé­gek szorgalmas kifejlesztése. Az indiai filozófia materialista nézetei­nek hatására alakult ki a jógának ma is helytálló és nemcsak empiri­kusan, hanem tudományosan is igazolt felfogása, amely szerint rendszeres testgyakorlással az emberi szervek, szervrendszerek és azegésztestteljesitóképessége fokozható. A jóga testnevelési rendszere tulajdonképpen a gyógytorna legősibb formái közé tartozik. Szakember felügyelete nélkül az amúgy kedvező hatású jógagyakorlat nem egy esetben többet árt, mint használ. Ajánlatos tehát nem szakkönyvből tanulni a jógát, hanem szakember irányí­tásával. Tudnunk kell, hogy a jógarend­szer olyan fizikai gyakorlatokat használ, amelyek aránylag kevés energiaveszteséggel, következés­képpen kevés tápanyagfelhaszná­lással járnak A jógázók ezért ke­vés, de minőségileg teljes értékű táplálékot fogyasztanak. Ez pozi­tív hatású az egészségükre és a hosszú életükre. A jóga fizikai gyakorlatainál nem keletkezik oxigénhiány (hipo- xia), ezért a jóga széleskörűen alkalmazza az úgynevezett lég­zésvisszatartást. A jógarendszer­ben így a légzés különleges és alaposan kidolgozott szabályok szerinti visszatartása által jelentős oxigénhiány érhető el. A szervezet ehhez az állapothoz fokozatosan hozzáedződik. Ez rendkívül ked­vező hatású a vérképző szervek­re, a szív és az agy vérellátására. Emellett a légzés tudatos vissza­tartásával lehetővé válik az élet­bevágóan fontos funkciók akarat­lagos irányítása. Ezzel fokozódik az embernek az a képessége, hogy bizonyos mértékig uralkod­jék a szervezetén. Azoknak az embereknek, akik rendszeresen végzik a jógagyakorlatokat, késő öregségükben is mozgékonyak a végtagjaik, bordáik és a gerinc­oszlopuk ízületei. A ma világszerte elterjedt jóga- rendszer, a ,,hatha-jóga“ további tartozékai a higiéniai (tisztító) eljá­rások, a relaxációs (önlazítási) technika elsajátítása és az egész­séges életmód alapvető követel­ményeinek kialakítása is (pl. mini­malizált dohányzás, kávé- vagy alkoholfogyasztás). A jógagyakorlatok sajátossága a lassú végrehajtás, nyugodt, rit­mikus légzés, összhang a pozíci­ók (testállások, ászanák) és a lég­zés között, kitartás az elért testtar­tásban. Kizárják az ugrálást, a gyors mozgást (hajlást, karlendí­tést, rúgást, lengést stb.) A terepfutás ma már igen sok ember napi műsorának tartozéka, s fontos szerepe van az egészsé­Utazni szép, utazni jó, de... Az utazás, az üdülés, a hétvégi kirándulás - milliók öröme, kedvelt időtöltése. A turizmus, manapság azt is mondhatjuk, társadalmi igénnyé vált, s az életmód változásában, a jó közérzet formálásában betöltött szerepe vitathatatlan. Épp­úgy, mint az a tény, hogy a turisták mostanság igényeseb­bek, mint annak előtte. Érthető, hiszen a bonyolultabb gazda­sági körülmények, s ennek következtében az áremelkedések szerte a világban az idegenforgalmat éppúgy érintik, mint a gazdasági élet más területeit. Utazni szép, utazni jó, de költséges is. Aki pedig nem sajnálja a költségeket és útra kel, az a pénzéért méltán várja el, hogy megfelelő ellátást, ha nem is összkomfortos, de kényelmes, tiszta szállást, egyszóval színvonalas szolgáltatásokat kapjon. Ezt hangsúlyozza Az idegenforgalom fejlesztésének fő irányelvei a CSKP XVI. kongresszusa után című dokumen­tum is, mely feladatul adta az idegenforgalmi szerveknek és szervezeteknek a meglévő anyagi-műszaki alap hatékonyabb kihasználását, szolgáltatásaik tökéletesítését. Mert bármi­lyen jó természeti adottságokkal rendelkezik is hazánk, ha a hozzánk látogatók rossz benyomásokkal, kedvezőtlen tapasztalatokkal térnek haza útjukról, még egyszer nem igen választják úticélul Csehszlovákiát. A fő turistaidény küszöbén nem árt egy kissé felelevení­teni, de még inkább hasznosítani a szakemberek felmérte tavalyi tapasztalatokat. A felmérésből kiderült, hogy a látoga­tók az előző évekhez képest hosszabb időt, átlag három és fél napot töltöttek hazánkban. Ennél is örvendetesebb, hogy a tavalyi fő szezonban az idegenforgalmi szolgáltatások terén minőségi változások voltak észlelhetők. Habár a fizető-^ vendéglátás lehetőségeit még távolról sem merítettük ki, s a szállodák kiegészítő szolgáltatásaiban is jócskán vannak még tartalékaink, ennek ellenére emelkedett a szálláshelyek kihasználtsága. Ami a vendéglátást illeti, ismét bebizonyosodott: az igé­nyek kielégítése, a színvonal elsősorban az adott vendéglá­tóipari létesítmény dolgozóitól, vezetőjétől függ. A vendégek- hazaiak és külföldiek egyaránt - előnyben részesítették az alacsonyabb árosztályba sorolt vendéglátóipari egységeket Nem mindenhol találták meg azonban azt, amit joggal remél­tek: változatos ételkínálatot, az olcsóbb nyersanyagok fel- használásával készült, de ízletes ételeket, az árkedvezmé­nyes turistamenüt Nem mindenhol, de az előző évekhez mérten, jóval több vendéglátóhelyen rugalmasan reagáltak a megváltozott keresletre. Diétás és gyermekmenüket is kínáltak, változatosan készítették az olcsóbb ételeket is. Ugyancsak idegenforgalmi szolgáltatásaink javára írandó, hogy nemcsak az attraktív vendéglátóipari egységek száma növekedett, hanem az alacsonyabb árosztályba sorolt egysé­geké, a gyors önkiszolgáló éttermeké is, s ami szintén fontos, sokhelyütt az igényekhez mérten módosították a nyit­vatartási rendet. Az évek óta legfájóbb kérdést, a tisztaságot és a higiéniát ugyanez a kettősség - hol ilyen, hol olyan - jellemezte, mint a vendéglátást Az illetékesek, az idegenforgalmi szervek és szervezetek számára az említettek nem ismeretlenek. Jó lenne hát, ha majd az idei fő turistaidényt értékelve nem kellene ismét két csoportra osztani az idegenforgalmi létesítmények szolgálta­tásait, dolgozóit. Felkészülni a vendégjárásra mindenhol volt elég. s van is még némi idő. Csak felkészülni azonban nem elegendő. Ha az előkészületeket nem követi mindenhol- nemcsak egyes helyeken - lelkiismeretes munka, akkor nem válhat valóra fő törekvésünk sem: javítani idegenforgal­munk jó hírét, s növelni a turizmusból eredő bevételt. FLÓRIÁN MÁRTA Jobb későn, mint soha! II. ges életmód kialakításában. Két­ségtelen előnye az, hogy bármely korban, bárhol (lehetőleg a sza­badban, friss levegőn) és minden évszakban űzhető. Technikája könnyen elsajátítható, anyagilag pedig nem igényes. Természete­sen, mint sok más (üdülő jellegű) sportnak, a terepfutásnak is meg­vannak a maga szabályai és elvei. Ezeket egészségünkre való tekin­tettel meg kell ismerni és be is kell tartani. Főleg a kezdeti stádiumban fontos ügyelni a rendszerességre és a megfelelő fokozatosságra. A nagyobb eredményesség érde­kében ne idegenkedjünk kombi­nálni más gyakorlatokkal (ilyen pl. a futás előtti gimnasztika, bemele­gítés). A terepfutó edzés lényege az egyenletes és kitartó futás, mely igen pozitívan hat az ideg-, mozgás-, szív-, ér-, légzési-szerv- rendszerekre, csökkenti súlyfölös­legünket és a koleszterol lerako­dását az érfalakba, növeli a szer­vezet munkatéljesítményét, s nem utolsósorban meghosszabbítja az ember életét is. Ma a terepfutásnak nemcsak betegségmegelőző jelentősége van, hanem eredményesen alkal­mazzák (pl. szív-, ér-) betegségek gyógyításánál is, természetesen orvosi felügyelet mellett. A terepfutást össze kell hangol­ni a szervezet lehetőségeivel úgy, hogy szükségszerűen szabályoz­zuk a mozgás gyorsaságát, a futó­lépés hosszát és frekvenciáját. Az eredményesség érdekében alkal­mazkodjunk az időjárás viszon­tagságaihoz, sajátítsuk el a helyes légzőritmust, tartsuk be a futógya­korlatokkal összefüggő étrendi szabályokat, fokozatosan csök­kentsük napi alkohol, feketekávé és cigaretta fogyasztásunkat. Tudnunk kell még, hogy a futó­edzések számára a legalkalma­sabb maga a természet (erdei, mezei utak, folyópartok) egyenet­len terepe. Az utcák, országutak betonja vagy aszfaltja túl kemény talajú, mozgásszerveinket káro­san befolyásolja. Ne sajnáljuk önmagunktól a te­repfutásnak szentelt napi 20-40 percet. Ha megszokjuk, életörö­münk egyike lehet. Gondoljunk az aktuális igazmondás intésére: Ha nem akarsz futni most, amíg egész­séges vagy, rohansz majd az orvoshoz, ha megbetegszel! A felsorolt és röviden ismertetett sportolási lehetőségeknek nálunk aránylag gazdag szakirodalma van. Ezt - választásuknak megfelelően - tanulmányozzák át és lépjenek összeköttetésbe olyan testnevelési egyesülettel, amelynek van az önök elképzelé­seit kielégítő szakosztálya. Ne idegenkedjenek elkezdeni a sporto­lást - egészségünk érdekében - még akkor sem, ha már nem a fiatalabb generációhoz tartoznak. Mérlegelésüknél gondoljanak egy örökérvényű alapigazságra: jobb későn, mint soha! DR. SZŐKE ISTVÁN * ÚJ SZÚ 4 1983. V. 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom