Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1983-04-01 / 77. szám, péntek
Amit a párt nem enged meg Az utóbbi időben a Rudé právo szerkesztőségébe több levél érkezett, - köztük névtelenek is - , amelyek írói rámutatnak arra, hogy olyan emberek kerültek a pártba, akik semmiképpen sem válnak a kommunisták becsületére, mert tagkönyvüket és pozíciójukat kifejezetten személyi érdekek érvényesítésére használják ki. A levelekben felhívják a figyelmet egyes vezető gazdasági dolgozókra, akik „mellékes tevékenysége“ a törvénysértés határát súrolja, s akik a sebezhetetlenség egyfajta mítoszával veszik körül magukat, ezt gyakran csak saját fantáziájukkal táplálják. A levelek írói azt a kérdést is felvetik, miért hiszik egyes „kommunisták“, miszerint a tagkönyv lehetővé teszi számukra, hogy büntetlenül bármit tegyenek, s vajon a párt nem elnéző-e ezekkel a tagjaival szemben. Ezek súlyos kérdések. Kommunistának lenni nagy megtiszteltetés, egyúttal azonban nagy felelősség. Ezek a szavak a CSKP KB 1980 márciusában megártott 15. ülésén hangzottak el, és azóta semmit sem veszítettek időszerűségükből. Érvényesek és érvényesek maradnak. Ezzel összefügg a példamutatás, az áldozatkészség, az őszinteség, a szerénység, az igazmondás, a természetes tekintély, tehát mind azok a tulajdonságok, amelyek a kommunisták többségét jellemzik. Sohasem sajnálják erejüket a társadalomtól, eközben nem saját hasznukat nézik. Erőfeszítéseik, szervező munkájuk egyedüli jutalma gyakran az az érzés, hogy ezt vagy azt a köz javára végezték. Olyan érzés ez, amelyet nem tud ellensúlyozni semmilyen rendkívüli jutalom a fizetési szalagon, mert meggyőződésük lényegéből fakad. De nem megy minden simán - ezt az olvasók említett levelei is bizonyítják. A szocializmus építésének útján - amelynek során az emberek gondolkodása jóval lassabban változik meg, mint az üzemek gépparkja felelős helyekre, ipari és mezőgazdasági vállalatoknál gazdasági tisztségekbe nemegyszer olyan emberek kerültek, akik ugyan tagjai a pártnak, de az idő múltával mintha megfeledkeznének azokról a követelményekről, amelyeket a párttagság támaszt. Csak akkor hivatkoznak párttagságukra, ha veszélyben érzik állásukat. Rendszerint olyankor, ha valaki megbírálja őket a munkájukban elkövetett hibájukért, vagy magánéletük szembeötlő hibáiért. Akkor aztán világgá kürtölik, hogy párttagok, és - szerintük - senkinek sincs joga kétségbe vonni jó tulajdonságaikat, képességeiket és becsületességüket. Tiszták, mint a ma született bárány. Persze, nincsenek sokan, de azért akad belőlük. És az emberek az ilyen szájhősöknek nem hisznek. Tudják, hogy sokkal inkább a saját zsebüket nézik, mint a társadalom hasznát. Azt is tudják, hogy ezek az öntőit emberek csak a tapasztalatlanoknál keltik azt a benyomást, miszerint minden rendben van, és ellenőrzés nem veszélyeztetheti őket, bár becstelenségükről már a verebek is csiripelnek. És ha mégis csak bekövetkezik az ellenőrzés, az ellenőröket terített asztallal várják, és magas állású ismerőseikre hivatkoznak, ami többnyire blöffnek bizonyult. Látszólag talán valóban azt a benyomást keltik, hogy az üzem fejlődését és javát akarják, de ténylegesen önző érdekeik kedvesebbek számukra. Előbb utóbb úgyis lelepleződik igazi énjük. Az emberek ugyanis nem vakok, és nem közömbös számukra, ki hogyan gazdálkodik a köztulajdonnal. Védelme érdekében nem félnek rámutatni az ilyen emberekre. Ezeknek semmiképpen sincs keresnivalójuk a felelős helyeken. Nem jellemző reájuk a szerénység. Nagyúri módon, báróként akarnak élni. A pártmunkát egyszerre tehertételnek tartják, azt mondják, hogy vissza tartja őket. Ugyancsak megszűnnek megérteni környezetüket és azt a kollektívát, amelyből jöttek, és amelyben a pártélet alapjait sajátították el. Minden alkalommal csak önmagukról gondoskodnak. Ilyen „gróf“ volt egy párttag, a Kassai (Košice) Kohóipari Építővállalat volt igazgatója. Visszaélt a párt által reábízott tisztséggel, a kommunisták becsületével, tagkönyvével. Az embereknek erkölcsről, fegyelemről és a társadalmi tulajdon védelméről papolt, miközben elfecsérelte e tulajdont, amikor az úgy esett jól. A vállalat kontójára víkendházat építtetett magának a Magas-Tátra alatti Vrbnov üdülőközponttal. Ez több mint 100 ezer koronába került. Ezért a párt azonnal kizárta őt soraiból, és visszahívta tisztségéből. A Banská Bystrica-i kerületi bíróság tízévi szabadságvesztésre ítélte; az ítélet még nem jogerős. A kárt természetesen meg kell térítenie. Azok is megfelelő büntetést kaptak, akik bűnrészesek voltak az ügyben. Egyelőre nem nevezhetjük meg őket, mert az ítéletet megfellebbezték. A pártnak elegendő ereje és eszköze van ahhoz, hogy minden ilyen személynek rendesen a körmére nézzen, és egyszer s mindenkorra megvonja tőle a párttagságot. A tagkönyv Csehszlovákia Kommunista Pártjának tulajdona. Senkinek sincs joga visszaélni és spekulálni vele. Aki ezt teszi, azoknak a munkásságát tiporja, akik tevékenységükkel hozzájárulnak a párt szilárdságához, aktivitásához, akcióképességéhez és tekintélyéhez. És ezt a párt sohasem engedi meg. Az egyik levélben egy pártalap- szervezet bizottságának tagjáról, egy karbantartóról olvashatunk, aki minden gyűlésen lelkesen, és frázisszerűen beszélt a becsületről. Rövidesen kiderült, hogy házikójának újjáépítésére az üzem járművei száz kilométerre ingyen szállították az építőanyagot. Mindent ellopott ami mozdítható volt. A gyárból az igazgató sofőrje is kihordott különböző dolgokat, számára. Öt ugyanis senki sem ellenőrizte. Ez a pártbizottsági tag is elnyerte méltó pártbüntetését. Csak a vak hiheti azt, hogy hasonló cselekedetek és elkövetőik leleplezetlenül maradhatnak. A párt tekintélye a párttagok tekintélyéből is áll. Tehát minden párttag tekintélyétől függ. És ezért a párt mindig határozottan szakít azokkal, akik visszaélnek bizalmával. Bármilyen tisztséget is töltenek be! A jó gazda a konkolytól a búzát mindig idejében elválasztja. Nincs belőlük sok. Tehát nem veszélyeztetik a búza növekedését, a szilárd, az egészséges, az életadó búza kifejlődését. A párt határozottan szembe száll a konkollyal, saját soraiban és a párton- kívüliek körében is. Felelősségre ösztönzi mindazokat, akik a közös tulajdont összetévesztik sajátjukkal! VÁCLAV PERGL KOMMENTÁLJUK Városaink, községeink tisztaságáért A jó időjárás az idén a szokásosnál korábban köszöntött be. Most már a naptári tavaszban járunk, ám az utcák, a terek sokhelyütt még mindig a tél nyomait viselik magukon. A kisebb-nagyobb községekben, de még Prágában és Bratislavában is hulladék, sár vagy por bántja a szemünket, rontja közérzetünket, az épületeken pedig a nemegyszer már oktalanul éktelenkedő állványok. Szanaszét konzervdobozok, papírhulladék és cigarettacsikkek hevernek, a parkok feléledő zöldjét rútítja a rendetlenség. Eltekintve a kellemesnek aligha mondható látványtól, az ilyesmi ellentmond a környezetvédelmi előírásoknak is. A rend- és tisztaságszerető, s azt megtartó lakosok tehát egészségük megóvása érdekében is joggal igénylik a lakásgazdálkodási vállalatoktól, a házkezelőségektöl, a családi házak tulajdonosaitól és polgártársaiktól is a tisztaságot. S a nemzeti bizottságok dolgozói - a nagyobb városok köztisztasági felügyelőinek figyelmeztetésére - nem egy esetben el is marasztalják az előírások megszegőit. Csakhogy a probléma csak pénzbírsággal aligha oldható meg. Nem térhetünk szótlanul napirendre a tisztaság ellen vétők közönye és hanyagság fölött. Figyelmeztetnünk kell azokat, akik például a szemünk láttára rongálják a parkok padjait, akik utat taposnak a zsenge fűben, akik nam akarják tudomásul venni, hol van a szemét helye. Városaink és falvaink tisztaságáért sokat tehetnek a nemzeti bizottságok és főleg polgári bizottságaik, továbbá a Nemzeti Front szervezetei és természetesen a vállalatok és az üzemek is. Tény, hogy dolgozóik és általában lakosaink közül sokan jeleskednek a karbantartó, a tisztaságot megóvó vagy a rendet teremtő tevékenységben. Ennek a felette hasznos mozgalomnak azonban még jobban el kell terjednie. Ennek egyik fontos követelménye, hogy hassunk a lakosság gondolkodásmódjára, elérjük azt, hogy mindenki felelősséget érezzen és vállaljon községe arculatáért. Nem másodrendű kérdés ez. Legutóbb a Szövetségi Gyűlés két kamarájának együttes ülésén szó esett róla a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának beszámolójában is. Ľubomír Štrougal miniszterelnök a kormány program- nyilatkozatának teljesítéséről szóló előadói beszédében ezzel kapcsolatban egyebek között megállapította: „Vegyük csak például a városok és a községek tisztaságával kapcsolatos problémákat. Soknak közülük javukra válna, ha a nemzeti bizottságok éppen ennek a kérdésnek jóval több figyelmet szentelnének, hiszen a tiszta város, község és lakosai az élet e vonatkozásáról történő gondoskodásnak mértéke, színvonala közvetlenül bizonyítványt állít ki minden nemzeti bizottság, minden ember munkájáról, az egész államról.“ Az idén is bőséges alkalmunk nyílik megfelelni ezeknek a követelményeknek. Főleg most, a sok községben évről évre megrendezett tavaszi „nagytakarítás“ keretében. Mindenki rend behozhatja háza táját, lakhelye környezetét, ápolhatjuk a zöldövezeteket, a fákat, virágokat ültethetünk. A kampányszerűség azonban e tekintetben sem megoldás. A rendet és a tisztaságot meg is kell őriznünk. Ebben elhanyagolhatatlan feladataik vannak az illetékes szerveknek is. Nekünk valamennyiünknek pedig „a saját portánk előtt söpörve“ meg kell fogadnunk, hogy fegyelmezettebbek leszünk, nem nehezítjük meg mások fáradozását és a rendért, a tisztaságért magunk is cselekszünk. KARDOS MÁRTA Az egészség, a mozgás és a szabad idő Új típusú ipari kemencék gyártását kezdték meg á Škoda Klatovy-i üzemében. Az új berendezések előállítása az eddiginél jóval kevesebb anyagot és energiát igényel. Vladimír Kašpar (a kép előterében) és Pavel Janda hegesztők az új típusú ipari kemencén dolgoznak. (Jiŕí Vlach felvétele - ČTK) A betegségek megelőzésének problémája sok ember számára jelent amolyan agyoncsépelt témát. Nyilván nem szívesen térnek hozzá vissza, mert mulasztásaikat juttatja eszükbe. Pedig állampolgári kötelességeink alapvető követelményeihez tartozik az egészségről való tudatos gondoskodás. Ez magában foglalja a helyes életmód elveinek ismeretét, elsajátítását és betartását. Ilyen értelemben köztudott, milyen fontos szerepet tölt be életünkben a testmozgás, s milyen szorosan függ össze a szabad idővel. Ma a műszaki csodák világát éljük. A technika vívmányai megszabadították az embert a sokrétű és hosszan tartó fizikai fáradozástól. Nem csoda tehát, ha az orvosi rendelők ma tele vannak olyan betegekkel, akik a szűkebb értelemben vett ,,semmittevés“ áldozatai lettek. Panaszaik nem szervi elégtelenségből eredőek. Azokat hipokinézis, azaz mozgáshiány váltotta ki. Persze, az észlelt tünetek nem kellemesek, főleg ha más tényezőkkel kapcsolódnak. Ilyenek pl. a dohányzás, a súlyfölösleg, az idegszervi túlterhelés vagy a szív és érbetegségek. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy az ember egészségének, teljesítőképességének egyik fontos előfeltétele a helyesen (rendszeresen, megfelelő megterheléssel, megfelelő ideig) alkalmazott testmozgás. Ez optimális értelemben véve napi 20—40 perc elfoglaltságot jelent. Éppen ezért szeretnék röviden rámutatni a szabad idő lényegére. Szűkebb értelemben véve szabad időn az olyan időt értjük, amelyben az ember tevékenykedését szabadon választhatja. A szabad idő gazdaságos és eredményes kihasználásának előfeltétele a helyesen választott program. Ennek értelmében pl. a napi vagy heti műsorból ki kell hagyni a fölösleges, célszerűtlen, vagy lényegtelen foglalatoskodásokat. így a szabad idő rovására megy pl. a csúcsidőben végzett bevásárlás, de a rendszert nélkülöző ismételt vásárlás is, vagy a családtagok egyenlőtlen terhelése (házimunkákkal, intézésekkel). Az egyén, de a társadalom előnyének szempontjából is mindenképpen az alkotó, a fejlődést és a jó egészséget biztosító aktivitást kellene mindenkinek előnyben részesítenie. Ezzel szemben a gyakorlat azt bizonyítja, hogy az emberek zöme ezeket az ésszerű szabályokat nem veszi komolyan. Náluk a szabad idő fogalmát a passzivitás, a fizikai erőkifejtés korlátozása jelenti. Végeredményben sokszor .majdnem ott tartunk, hogy a ma emberének fokozatosan hiányozni fog még az a minimális izommunka is, amely normális élettani működéséhez szükséges. Ezzel kapcsolatban szeretnék megemlíteni néhány megszívlelendő tanácsot. Vizsgáljuk meg például a szokásos hétvégi víkend (de ilyen értelemben akár a rendes évi szabadságunk) időbeosztását. Sajnos, sokan még ma sem értik, hogy ezt a szabad időt elsősorban a mindennapi (főleg a városi környezetre érvényes, s rendszerint egészségtelen) életmód ellensúlyozására kell fordítani. Hétköznapjaink túlszervezettek, ideg- rendszerünkre fokozottabb, mozgásszerveinkre pedig egyoldalú megterhelést jelentenek. Nem csoda tehát, ha ebből a helyzetből önkéntelenül is keressük a megfelelő kiutat. Ezért térünk vissza a természet csalogató ölébe, csodáljuk ezernyi szépségét, élvezzük az erdők csendjét, az oxigéndús levegőt. A természettel való találkozásunk azonban csak akkor lesz teljesen hasznos, ha az ottani lehetőségeket kihasználva előtérbe kerül a testmozgás. Be kell vallanunk, hogy az emberek zöme ebben a környezetben is görcsösen ragaszkodik a civilizált élet megszokott körülményeihez. A sznobizmus, vagy a nyárspolgá- riasság indítékaival élve összkomfortos víkendházakat épít, útszéli minikertekben teremt magának zárt világot. A helytelenül értelmezett üdülés további elrettentő példája a nyári, rendszerint túlzsúfolt strandok, folyópartok (vagy tengerpartok), kirándulóhelyek esete. Százak vagy ezrek tömege sütkérezik tétlenül. Számukra csupán a könyv, a rádiózás, a kártya, az evés vagy az ivás jelent némi változatosságot. Következő negatív megnyilvánulás a hétvégi bütykölés, fusizás, vagyis az, hogy nem értjük meg a helyes pihenés, vagy a naponta végzett munka hétvégi kompenzálásának szükségességét. Szabad idejét az ember kereset céljából ismét a megszokott munkájával tölti, miközben teljesítőképessége egyre csökken. Mindezt összegezve: azagyon- technizált világban tudatosítanunk kellene a fizikai aktivitás csökkentéséből, egyoldalúságából fakadó veszélyeket, s az említett káros tényezőket kell testmozgással kompenzálnunk. Dr. SZŐKE ISTVÁN ÚJ SZÚ 4 1983. IV. 1.
