Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-04 / 53. szám, péntek

Érdekes téma A Csehszlovák Televízió hétrészes sorozatáról Hetven új szerzemény A kortárs szlovák zene hete Nyolcadik alkalommal rendez­ték meg az új szlovák zene hetét, mely az utóbbi egy-két év termé­sét volt hivatva bemutatni. A Feb­ruári Győzelem 35. évfordulójának jegyében megtartott seregszemle házigazdája a Szlovákiai Zene­szerzők Szövetsége kilenc hang­versenyen több mint hetven szer­zeményt ajánlott figyelmünkbe. A szervezők hangsúlyozták a seregszemle munkajellegét, ugyanakkor elálltak a szokásos, hangversenyeket követő szakmai találkozóktól. A részletes elem­zésre és értékelésre egy későbbi időpontban megtartandó kollokvi­um ad lehetőséget, melyek légkö­rében ugyan nem vibrál majd a benyomások és élmények fris- sesége által keletkezett feszült­ség, így azonban lehetőség nyílik a művek többszöri meghallgatásá­ra, s ezáltal objektívebb megíté­lésre. Az idei szemle műsorán sze­replő művek nem árasztották el a hallgatóságot élményteli benyo­másokkal. A közelmúlt túlontúl ri­deg, kísérletező, mindenáron meglepetést kiváltani akaró diva­tos irányzataitól megszabadult ugyan zenei nyelvezetünk; foko­zatosan előtérbe került a melodi- kusság és a zenei közérthetőség elve, ugyanakkor azonban bizo­nyos fokú egysíkúság jellemezte az előadott darabokat. Kevés volt az igazán kiemelkedő alkotás. Nem lenne célszerű e helyen szót ejteni minden egyes zeneműről, s ezt különben sem tenné lehető­vé írásunk terjedelme és jellege, így hát elsősorban azokról a mű­vekről szólunk, melyek - vélemé­nyünk szerint - az átlagszínvonal fölé emelkedtek. A két kamarahangverseny mű­sorából kiemeljük Jozef Malovec zongorára írt Poetikus meditáció­ját, melyet Marian Lapšanský kitű­nő előadásában hallhattunk. Az érzelemgazdag, leheletfinom szö­vésű mű a tragikus esemény fölött elmélkedő szerző lelkivilágát tük­rözi rendkívüli árnyaltsággal. Kár, hogy a témájánál fogva kevesebb hangulati ellentétet felvonultató darab kissé hosszúra sikeredett. Juraj Tandler fuvolára, hegedű­re, gitárra és gordonkára kompo­nált Einé II. című műve mindenek­előtt az érzelmi és értelmi össze­tevők kiegyensúlyozottságával, s az eredeti hangszercsoportosí­tás eredményeként létrejött újsze­rű hangzásvilágával keltett figyel­met Viktor Vavro, Mária Karlíková, Berkó Sándor a szlovákiai ma­gyar irodalom úttörőinek a sorába tartozik. Hatvanöt évvel ezelőtt* született Losoncon (Lučenec). Is­kolai tanulmányait szülővárosá­ban, a losonci gimnáziumban fe­jezte be. A költészettel már diák­korában eljegyezte magát. Ehhez bizonyára hozzájárult nemcsak te­hetsége, hanem az akkori losonci országos hírű irodalmi tevékeny­ség is, amiben főleg a gimnázium tanárai, és az ide emigrált ma­gyarországi írók, publicisták jeles­kedtek. Első költeménye gimna­zista korában, a Losoncon szer­kesztett Indulás című diákfolyó­iratban jelent meg. Később a Lo­sonci Lapok rendszeresen közöl­ték a fiatal költő írásait, verseit. A szélesebb olvasórétegek szá­mára a Kolozsvárott megjelenő Korunk című rangos folyóirat mu­tatta be. Berkó szellemi életére, szocia­lista nézeteinek formálására s mind erőteljesebb kibontakozá­sára nagy hatással volt az akkor Losoncon élő és alkotó Sándor László író és publicista, aki a fiatal költőt védőszárnyai alá vette s megismertette öt a marxista el­mélettel. Barátként és kritikusként hatékony segítséget nyújtott Ber- kónak írói-publicisztikai kibonta­kozásában. Tanítómestere és osztályhefyzete révén Berkó Sán­dor korán megismerkedett a szo­cialista-humanista eszmékkel, Alojz Menšík és Eva Čermanová magával ragadó tolmácsolásában. Jól sikerült a legfiatalabb zene- szerző-nemzedék bemutatkozá­sa. Vladimír Godár Ricercar című műve (melyet hegedűn Jozef Ko- pel’man, Hamar Péter, gordonkán Juraj Alexander és zongorán Ha­mar Gabriella játszott), az újabb kompozíciós irányzatokhoz sorol­ható folyamatos zene ismétlési el­vén alapul. A tömör alapgondolat mindig újabb változatban, más és más kombinációban ível fölfelé, hatásos egységet alkotva. Az állan- dó, árnyalataiban változó ismétel­getés ebben a zenében nem az egyszerűséget jelenti. Ellenkező­leg: a szerző tehetségének, kitűnő formaérzékének és hangulatfoko­zó képességének a jele. A második kamarahangverseny hosszúra nyúlt műsorából Jozef Podprocký basszus-szólóra, fuvo­lára, klarinétra, mélyhegedűre és gordonkára írt Két kavattináját (Sergej Kopčák, Vojtech Samec, Jozef Luptáčik, Pavol Selcký és Dušan Dočkal adta elő), valamint a fiatal Martin Burlas Búcsúzene című kompozícióját említhetjük meg. Az előbbi finoman kiművelt, mesteri kézzel hangszerelt mű, melynek egyúttal ősbemutatóját is jegyeztük, a másik a legegysze­rűbb kifejezőeszközökkel dolgozó, mégis az egyik legújszerűbben hangzó darabként hatott. A hege­dűre, gordonkára, fagottra, fuvolá­ra és zongorára komponált szer­zeményt fiatal művészek csoportja interpretálta. A zenei héten hallhattunk még egy énekkari hangversenyt, me­lyen a sok ősbemutató ellenére Hja Zeljenka Hassleriana című ének­karra (előadta a Technik, karnagy: Pavol Procházka) és szólóhang­szerekre komponált darabja volt szinte az egyedüli figyelemre mél­tó alkotás. Ismét megrendezték a gyerme­kek és ifjúság számára írt zene­művek hangversenyét, melynek erénye, hogy a bemutatott több mint egy tucat mű azon korosztály képviselőinek tolmácsolásában hangzott el, mely számára íródott, így hű képet kaptunk nemcsak a művek minőségéről, hanem jö­vőbeni alkalmazási lehetőségeiről is. A hangverseny a konzervatóri­um koncerttermében volt, amely a sok közreműködő, valamint ér­deklődő miatt kicsinek és kényel­metlennek bizonyult. A Vár hang­versenytermében sor került még egy rendezvényre, melyen új or­amelyekért a későbbi években írá­saiban, verseiben is bátran kiállt. Versei, írásai ezért helyet kaptak a CSKP akkori magyar nyelvű na­pilapjában, a Magyar Napban is. Ennek 1938 elején szerkesztője, később pedig a kulturális rovat vezetője lett. Még abban az évben nagyon sok verse, cikke és kritikai írása jelenik meg. A fasizmus elő­retörése idején írásaiban nyíltan bírálta és elítélte a „dezertőrö- ket“, akik korábban a baloldali értelmiség arcképében tündököl­tek, a fasizmus éveiben pedig ott­hagyták a kommunista párt lapját. A burzsoá köztársaság feldara­bolása után Losoncról Budapestre költözött. Egy ideig a Népszava külső munkatársaként dolgozott. Ahogy erősödött a fasizmus, iro­dalmi tevékenysége politikai ma­gatartása miatt egyre nagyobb akadályokba ütközött. A szerkesz­tőségek többsége nem merte kö­zölni írásait. Irodalmi tevékenysé­géből már nehezen tudott megél­ni. Ezért az öngyilkosság gondola­tával is foglalkozott. Erről egyik levelében így ír barátjának, Sán­dor Lászlónak: „Már eljutottam az öngyilkosság határáig, de még nem adón fel a reményt...“ Az 1939-40-es években még számos alkotása jelent meg, főleg a romá­niai Korunkban és némely függet­len újságban. Első versesgyüjte- ményét néhéz körülmények között a losonci barátok közreműködésé­gona- és kamarazenekari müvek hangzottak el élvonalbeli művé­szek közreműködésével. A seregszemle rendezvényeit két szimfonikus hagverseny ke- reztezte. Itt kell megemlítenünk, hogy a kortárs szlovák zene e leg­nagyobb fóruma első ízben lépett túl a főváros határain, s ez remél­hetőleg hozzájárul majd a kortárs szerzők műveinek szélesebb körű megismeréséhez. így került sor Kassán (Košice) egy szimfonikus hangversenyre, Banská Bystricán pedig fúvószenekarokra írt nép­szerű művekből tartottak bemuta­tót. A bratislavai nyitóhangverseny műsorából Ján Zimmer XI. szimfó­niájának ősbemutatója emelkedett ki. A szerző új művében, komoly mondanivalója mellett, a kifejező- eszközök válogatására és a dina­mikus vonalvezetésre összponto­sít - rendkívül hatásosan. A Cseh­szlovák Rádió Szimfonikus Zene­karának élén a fiatal Oliver Doh- nányi állt, aki rendkívüli fegyver­tényt hajtott végre azáltal, hogy „beugrott“ az utolsó pillanatban a megbetegedett Ondrej Lenárd helyett. Tisztesen megállta helyét, s ez egy hangversenyen, melyen négy kortárs szerző műve szere­pel, minden elismerést megér­demlő, ragyogó tett. A záróhangversenyen a Szlo­vák Filharmónia ének- és zeneka­ra működött közre Vlagyimir Ver- bickij karmester vezényletével. A filharmonikusok előadásában Bagin, Domanský, Kresánek és Holoubek egy-egy műve csendült fel - egyaránt ősbemutatóként. Pavol Bagin Zene vonóshangsze­rekre című szerzeménye hagyo­mányos kifejezőeszközökkel meg­alkotott, őszinte, tragikus alaphan­gulatú zenemű. A zenei hét dra­maturgiai kicsúcsodása Ladislav Holoubek Genézis című kantátája volt. Sergej Kopčák basszusszóló­jával. Holoubek jó érzékkel nyúlt Milan Rúfus verséhez, s a neki sajátos kifejezőeszközök segítsé­gével hatásos, elkötelezett művet alkotott, melyben a szerző melodi­kus érzéke és szövegközpontúsá­ga mellett a balladikus jelleg domi­nál. E helyen említjük meg, hogy hasznosnak bizonyult az egyes művek alapjául szolgáló versek műsorfüzetben való közlése. összegezve az elmondottakat, s figyelembe véve, hogy a kortárs szlovák zene hetét évente meg­rendezik, talán nem is olyan kevés azon művek száma, melyekről ér­demes volt szólni. VAJDA GÉZA vei 1940-ben jelenteti meg, az ördög köpenyében címmel. A kö­tetét amelyet Szabó Gyula illuszt­rált - Losoncon, az akkori Benkő nyomdában adták ki. Ez a műve a kritikusok szerint az akkori szlo­vákiai magyar líra egyik legértéke­sebb gyűjteménye. Magas művé­szi színvonalon fejezi ki a szocia­lista eszmeiséget, az antifasiszta és humanista szellemiséget. Ver­seit az üldözöttség komor szimbó­lumai jellemzik. Sokrétű publicisz­tikai munkája mellett haladó szel­lemű cseh költők müveit fordította magyarra, többek között: Jiri Wol- ker, Petr Bezruč verseit. A Buda­pesti Szépirodalmi Kiadó 1964- ben Csanda Sándor összeállítá­sában adta ki Berkó Sándor to­vábbi verseit, Nem vagy magad­ban címmel. Reményteljes és sokat ígérő írói pályafutásának a második vi­lágháború vetett véget: munka­szolgálatos katonának hívták be. így került ki a keleti frontra, ahon­nan eleinte titkos csatornán ke­resztül néha sikerült eljuttatnia a halál árnyékát megrázóan sejte­tő költeményeit a Népszava szer­kesztőségébe. Életének utolsó szakaszáról, halálának pontos idejéről s annak a körülményeiről nincsenek hivatalos feljegyzések. Jó lenne, ha a szülővárosa úgy is megadná neki a tiszteletet, hogy emléktáblát helyezne el azon a há­zon, ahol Berkó Sándor lakott. CSÁK ISTVÁN Hét estén át követtük figyelem­mel a Jóvíz című televíziós soro­zat hőseinek sorsát, mely Jiri Hu­báé szövegkönyve alapján, Franti­šek Filip rendezésében, František Uldrich operatőr és Miloš Novotný segédrendező közreműködésével készült a prágai stúdióban. A nap­jainkban játszódó filmsorozatok mindig számíthatnak arra, hogy elnyerik a közönség tetszését, s különösen érvényes ez akkor, ha a szövegkönyvíró olyan érdekes és nem mindennapi témát, mint a lótenyésztést, a lóversenyeket, és az itt dolgozó emberek sorsát jeleníti meg. A sorozat kétségkívül szép környezetben játszódott, pél­dásan karbantartott régi gazdasá­gi épület erdős parkjával, elnyúló fasoraival, lovainak kecses moz­dulataival szép látványt nyújtott. A mű központi gondolata az értelmes, céltudatos munka nyúj­totta emberi boldogság. Az ember munkához való viszonyának kö­vetkezetes és művészileg meg­győző kibontakoztatása volt egyik legfőbb erénye. Hovora mérnök érdekes egyéniség. A lótenyész­tés kiváló szakembere; hivatásán túl ez egyben kedvtelése és élet- reszóló szenvedélye is. Megszál­lottsággal kockáztat, viaskodik, ál­dozatokat hoz, mert tudja, hogy az állatgondozó, az edző és lovas áldozatkész munkája csak hosszú távon hoz elismerést a lóverse­nyeken. Úgy érzi, minden körül­mények között folytatnia kell, amit az előző nemzedékek ezen a té­ren elértek, mert éppfen az ő mun­kája határozza majd meg az utána következők sikereit. Egy láncszeme annak az embert túlélő folyamat­nak, mely értékeket hoz létre. Ho­vora sokszor veszít, de újabb lé­legzetet véve ismét tovább dolgo­zik. Mindenképpen pozitív szemé­lyiség, de hála Hubač jellemalkotó tehetségének, nem emberfeletti lény. Élő ember, aki számos jó tulajdonsága mellett hibázik is oly­Az ember kissé szorongva lép be a terembe, ahol a mai palesztin képzőművészetet bemutató kiállí­tás látható. Nem tudja, mi várja, milyen alkotásokat tud felmutatni egy, a jogaiért folytonosan harco­ló, üldözött nép. Ám mindjárt az első pillanatban nyilvánvaló, hogy az üldöztetés, az elnyomás, a hadüzenet nélküli, lappangó és nyílt háború elsőrendű témája és forrása e képzőművészetnek. Ezt igazolja a szakértők véleménye is, akik a palesztin művészet fellen­dülésének kezdetét éppen az ún. hatnapos háborút és a menekült- táborok létrehozását követő időre teszi (hatnapos háborúban, vesz­tették el a palesztinok hazájuk ma­radék részét is). ^ Érdekes különlegesség, hogy az azonos kiindulópont a stílusok­nak és a technikáknak milyen gaz­dag skáláját eredményezte. Per­sze, ebben lehet az is, hogy a pa­lesztin képzőművészet keresi a saját, egyéni kifejezőeszközeit, hangvételét. A képzőművészek nagy része Európában tanult, má­sok arab kulturális központokban (Kairó, Damaszkusz), európai szakemberek irányításával. Az európai szemlélő némi meg­döbbenéssel, vegyes csodálattal áll meg a képek előtt, melyek a va­rázslatos szépségű Kelet hangu­latát, légkörét idézik, az olykor alapmotívumként, máskor pedig a háttérben előbukkanó arab épí­tészeti jellegzetességekkel, nép- művészeti motívumokkal, ara- beszkekkel; gazdagon kavargó, élénk színkombinációkkal. A kiállításon egymást váltják a háború borzalmaitól sokkolt mű­vészek munkái, valamint a palesz­tin falvak (táborok?) boldog, béké­sen dolgozó emberi közösségé­ben, idillikus világában élő és eb­ből a világból témát merítő alkotók képei. A leggyakoribb motívum mégis a háború, a fegyverek. Mű­kor. Elsősorban akkor, amikor a fi­áról van szó. Régtől dédelgetett álma ugyanis, hogy Libor folytatja majd munkáját, ezért minden té­ren előnyben részesíti őt, kárt okozva ezzel a lótenyésztés ügyé­nek, de a fiúnak is, akinek más elképzelései, céljai vannak. Fia iránti szeretete Hovorát olyan el­határozásokra készteti, melyekkel a néző nem ért egyet, de képes megérteni a szülő indítékait, elfo­gultságát. A szerző a központi motívum­nak alárendelte az egyes mellék­motívumokat (pl. személyes kap­csolatok). Pedig ezek kibontásával a cselekményt színesebbé, dina- mikusabbá tehették volna. Kár, hogy , a szereplők bonyolult, de kész jellemek, s a mű folyamán alig fejlődnek, változnak. Bár a szerző más-más helyzetekben láttatja, más-más szemszögből vi­lágítja meg őket, többé-kevésbé statikusnak hatnak. A sorozat szereplőit kiváló szí­nészek alakították. Kiemelkedett Petr Haničinec teljesítménye Ho­vora összetett személyiségének megformálásában. Libor (Vladimír Dlouhý) és barátja a bátor és te­hetséges Michal (Lukáš Vaculík) egyéniségét leginkább a lovakhoz és Hovorához fűződő viszonyuk jellemezte. Az öregedő zsoké szép szerepét Ladislav Mrkvička alakította kiválóan, Lojza alakja pedig mintha csak Jaromír Hanzlík számára íródott volna. A mágá- nyos Hanousek szerepét Josef Kemr testesítette meg. Hovora nagy­apával (Miloš Nedbal nemzeti művész utolsó alakítása) folytatott beszélgetéseik a sorozat legkivá­lóbb jelenetei közé tartozik. Jiŕí Hubač televíziós sorozata új területet hódított meg a tévé szá­mára. Mondanivaló, rendezés és színészi alakítások szempontjából egyaránt a sikeres tévéprodukciók közé tartozik. MOLNÁR ANGÉLA vészetüket itt a nemzeti felszaba­dító harc szolgálatába állítják az alkotók. Műveikkel hatni kívánnak a palesztinok öntudatára; nemzeti összefogásra, a szabadságért folytatott harc további fokozására serkentik őket. Dzsamal Ammani a Palesztin gyermek című képén félreérthetet­lenül céloz az amerikai imperializ­mus és a cionizmus összefonódá­sára, szövetségére - a gyermek egy Dávid-csillaggal „bélelt“ US Army sisak-bölcsőben fekszik. A művészek nem maradnak az általánosságok szintjén. Több kép idézi például a Tel al-Zaatar-i me­nekülttábor elpusztítását (Abdel Mutti Abu Zajed Tel al-Zaatar; Mu- na al Szaudi A Tel al-Zaatar-i nő). Különlegesen megragadok Abdel Rahman el Muzajin kifejező, már- már a szürrealizmus határát súro­ló képei (Az ősök mondáiból, Pa­lesztin nők, összefogásban az erő). A palesztin művészek egy má­sik csoportja a gazdag kulturális hagyományokból merít. Kiemelke­dő helyet foglak el köztük Ibrahim Ghannam, akire, úgy tűnik föl, a francia naiv festészet hatott. Nem csupán formai, de tartalmi szempontból is (Gyermekkori em­lékek, Falusi esküvő stb.). A kiállításon többféle művészeti technikával találkozhatunk, egy­aránt szerepelnek színes fényké­pekre emlékeztető, részleteikben is tökélyig kidolgozott festmények, fotomontázsok, grafikák, textilkol­lázsok stb. Ezen - a bratislvai Művészetek Házában megrendezett - tárlaton szereplő alkotások bizonyára csak ízelítőt adnak a palesztin képző­művészetből, amellyel első ízben találkozhatunk hazai kiállítóterme­inkben. De így is felkeltik a látoga­tók érdeklődését a sokat próbált palesztin nép művészete, élete iránt. FEKETE MARIAN Szocialista költészetünk úttörője Berkó Sándor emlékére Egy nép élete és harcai Palesztin képzőművészek kiállítása ÚJ SZÚ 6 1983. III. 4.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom