Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-22 / 68. szám, kedd

ÚJ szú 3 1983. III. 22. Gromiko megbeszélése a kínai külügyminiszter-helyettessel MEGEGYEZÉS A VALUTAÁRFOLYAMOKRÓL (ČSTK) - Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tegnap Moszkvában fogadta Csien Csi- csen kínai külügyminiszter-he­lyettest, a pekingi kormány külön­leges megbízottját. A pekingi politikus tájékoztatta Andrej Gromikót a kínai kormány­nak a kétoldalú kapcsolatok kér­déseivel, valamint néhány nem­zetközi problémával összefüggő álláspontjáról. Szovjet részről hangsúlyozták, hogy a Szovjetunió hajlandó a Kí­nai Népköztársasághoz fűződő kapcsolatok normalizálásához ve­zető utak keresésére, és szorgal­mazza a kétoldalú kapcsolatok fo­kozatos bővítését is. Mindkét fél részéről pozitívan értékelték, hogy a Szovjetunió és Kína között politikai párbeszéd fo­lyik. A találkozón jelen voltak Leo- nyid lljicsov és Mihail Kapica külügyminiszter-helyettesek, vala­mint Jang Sou-cseng, Kína moszkvai nagykövete is. Tüntetések Japánban az Enterprise látogatásaidén (ČSTK) - Tegnap ötnapos „lá­togatásra“ Sasebo japán kikötőbe érkezett az atommeghajtású En­terprise amerikai repülőgép- anyahajó, melyet tüntetők százai fogadtak. A repülőgép-anyahajó kíséretében van további négy amerikai hadihajó. A hadihajók lá­togatása elleni tiltakozó akcióktól tartva a japán kikötővárosban megerősített rendőrségi alakulato­kat helyeztek készültségbe, töb­bek között 3000 különlegesen ki­képzett rendőrt a tüntetések fel­oszlatására. Jelentések szerint a „Menjetek haza!“' feliratú transzparensekkel felvonuló tün­Emberi jogok Elmarasztalták Washingtont (ČSTK) - La Pazban vasárnap befejeződött az a háromnapos konferencia, amelyet Latin-Ameri- kában az emberi jogok megtartá­sáról rendeztek. Harminc latin­amerikai és európai ország képvi­selői elítélték Salvador, Guatema­la, Chile és más országok rezsim- jeit. A konferencia záródokumen­tuma aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az amerikai kormány tovább akarja növelni a salvadori kormánynak nyújtandó katonai se­gítségét, s hogy ez a folyamat az USA közvetlen közép-amerikai in­tervenciójához vezethet. A konfe­rencia résztvevői bírálták a Rea- gan-kormányt Nicaragua és Gre­nada elleni fenyegetőzései miatt is. tetők közül hat személyt letartóz­tattak. Várhatóan a héten újabb hábo­rúellenes akciókra kerül sor a szi­getországban a kommunista és a szocialista párt, valamint béke- és szakszervezetek kezdeménye­zésére tiltakozásul az amerikai hadihajók látogatása ellen. Az En­terprise legutóbb tizenöt évvel ezelőtt horgonyzott le Sasebóban, és akkor is egy héten át voltak nagyszabású tiltakozó akciók. Nakaszone Jaszuhiro kor­mányfő azonban figyelmen kívül hagyja a japán-amerikai katonai együttműködés ellen egyre inkább hangját felemelő közvéleményt. Vasárnapi beszédében ismét el­kötelezte magát a tokiói-washing­toni katonai tengely megszilárdítá­sa mellett. A japán közvélemény 70 százaléka felmérések szerint helyteleníti a tokiói kormány milita­rista irányvonalát, melynek célja, hogy Japánt az Egyesült Államok „elsül ly eszthetet le n repü lőgép­anyahajójává“ tegye. Maradnak az ellentétek (ČSTK) - Pekingben eredménytele­nül fejeződött be a kínai-amerikai tár­gyalások újabb fordulója az Egyesült Államokba irányuló textilexportról. Az Új Kína hírügynökség szerint az ameri­kai fél nem adott pozitív választ Kína konstruktív javaslataira. Az előző forduló két hónappal eze­lőtt szakadt meg az ellentétes állás­pontok miatt. A tárgyalásokon a kínai fél amerikai textilexportja 6 százalékos emelését szeretné elérni, míg Wash­ington a kínai export 1-2 százalékos csökkentését szorgalmazza. Salvador Hondurasi segítséggel indított támadást a kormány Morazanban (ČSTK) - A salvadori hadsereg elit zászlóaljai további 1200 tagját küldte Morazan tartományba, ahol megkezdődött az újabb offenzíva a Farabundo Marti Nemzeti Fel- szabadítási Front (FMLN) tagjai ellen - közölték vasárnap San Salvadorban. A legutóbbi jelenté­sek szerint a tartományban heves harcok folytak. A partizánok rádióadója, a Ra­dio Venceremos közölte, hogy a hadműveletekben a salvadori hadsereg oldalán hondurasi kato­nai repülőgépek is részt vesznek. Morazanban már február elején is súlyos harcok folytak, de a hadse­reg visszavonulása után a partizá­nok a tartomány északi részén ismét elfoglalták a kisebb városok és falvak többségét. Arturo Rivera y Damas, San Salvador érseke vasárnapi misé­jén felszólította a kormányt Maria- nella Garcia Villasnak, a salvadori Emberi Jogok Bizottság elnöke meggyilkolása körülményeinek ki­vizsgálására. Rámutatott arra, hogy az eddigi hivatalos jelenté­sek ellentmondóak voltak. Az ér­sek azt is közölte, hogy az elmúlt héten további 81 ember esett a politikai erőszak áldozatául az országban. San Salvadorban szombaton temették Marianella Garcia Villást, a salvadori Emberi Jogok Bizottság elnökét, akit a kormánykatonák március 14-én a fővárostól északra brutálisan meggyilkoltak. A fel­vételen jobbra a halott Marianella Garcia Villas, balra egy régebbi felvétel. (Telefoto - ČSTK) Megnyílt az EGK csúcsértekezlete Libanon - Izrael Meddő 23. forduló (ČSTK) - A libanoni-izraeli- amerikai tárgyalásoknak a Tel Aviv melletti Natanijában megtar­tott 23. fordulója teljesen protoko- láris jellegű volt. Az izraeli küldött­ség csak megismételte Tel Aviv feltételeit csapatai kivonására. Iz­raelnek állítólag elsősorban is megbízható garanciákra van szüksége, hogy Libanon területé­ről nem fogják terroristák fenye­getni. Tel Aviv szerint ezt a fettételt legjobban az izraeli hadsereg liba­noni jelenléte biztosíthatja. Bejrúti hivatalos források szerint a tegnapi találkozó előtt az USA új „kompromisszumos“ javaslatokat terjesztett elő, melyek lényege a Libanonban állomásozó ameri­kai egységek feladatkörének ki- szélesítése - vagyis az egyik megszállás helyettesítése egy másikkal. Visszatéri a Közel-Keletre Phi­lip Habib amerikai megbízott is, hogy közvetítsen Bejrút és Tel Aviv között. ★ ★ ★ A japán fővárosban befejezte munkáját az a nemzetközi bíró­ság, amely a Libanonban elköve­tett izraeli bűntetteket vizsgálta ki. Számos ország közvéleményének mintegy ezer képviselője szemta­núk kihallgatása .alapján határo­zottan elítélte Izraelt a Libanonban véghez vitt kegyetlen akciói miatt. (ČSTK) - A Közös Piac 8 pénz­ügyminisztere (Nagy-Britannia és Görögország képviselője nélkül) tegnap Brüsszelben megállapo­dott az EGK új valutaárfolyamai­ról. A leglényegesebb döntés: a nyugatnémet márkát 5,5 szá­zalékkal felértékelik, a francia frankot pedig 2,5 százalékkal le­értékelik. Módosították vala­mennyi tagállam nemzeti valutájá­nak árfolyamát: a holland forintot 3,5, a dán koronát 2,5, a belga és a luxemburgi frankot 1,5 százalék­kal értékelték fel, az ír fontot 3,5 százalékkal, az olasz lírát 2,5 szá­zalékkal devalválták. A pénzügyminisztereknek a kö­zösség pénzügyi rendszerének összeomlásával fenyegető valu­takrízist csak alig néhány órával azelőtt sikerült áthidalniuk, hogy Brüsszelben sor került a közöspia­ci állam- és kormányfők féléven­ként szokásos csúcsértekezletére. Eredetileg arra is számítani lehe­tett, hogy a fenyegető valutavál­ság megoldására a pénzügymi­niszteri tanácskozáson nem kerül sor, és majd a csúcsértekezlet résztvevői hoznak döntést a kér­désben. A Közös Piac csúcstalálkozója tegnap délután nyílt meg a brüsz- szeli központban. Napirendjén el­sősorban a közösség gazdasági és szociális problémái szerepel­nek, melyek a legutóbbi koppen­hágai decemberi állam- és kor­mányfői értekezlet óta tovább sú- Ivnchnritak. A tanácskozás napirendjén szereplő további téma a közösség belső piacának a megerősítése, amely., a tagállamokban gyártott termékek számára stabi labb eladá­si piacot biztosítana. E tekintet­ben jelentősek a nézeteltérések a párizsi és a bonni kormány kö­zött, mivel az előbbi sürgeti a kö­zöspiaci országokba irányuló ja­pán export korlátozását, míg az NSZK a szabad kereskedelem mellett szállt síkra. A bonni állás­pont azért érthető, mert a nyugat­német termékek állják leginkább a konkurrenciát. A brüsszeli csúcstalálkozón ezenkívül megvitatják Spanyolor­szág és Portugália tervezett belé­pésének a kérdését is. A jelek 'szerint minden bizonnyal késedel­met szenved mindkét ibériai or­szág belépése, mivel arra a tervek szerint jövő év január elsején ke­rülne sor, azonban egyik ország sem képes tartani a belépés felté­teleként megszabott belgazdasági intézkedések tervezett ütemtervét. A tíz állam- és kormányfő ezen­kívül a kétnapos tanácskozáson áttekinti a Közös Piac és az Egye­sült Államok között dúló „agrárhá­borút“. Áttekintik a hét legfejlet­tebb tőkés ország májusban az egyesült államokbeli Williams- burgban sorra kerülő csúcsérte­kezletét, melyen többek között azt tervezik, hogy elfogadják a szocia­lista országokkal szembeni nyu­gati „új kereskedelmi stratégiát“. Weinberger Portugáliában Ma kezdődik a NATO nukleáris tervező csoportjának ülése (ČSTK) - Weinberger amerikai hadügyminiszter tegnap megérke­zett a portugáliai Vilamourba, ahol részt vesz a NATO nukleáris politi­káját meghatározó úgynevezett nukleáris tervező csoport ma kez­dődő ülésén. A nukleáris tervező­csoport tanácskozásán megvitat­ják a leszerelési tárgyalások jelen­legi állását, valamint a közepes hatótávolságú amerikai rakéták tervezett európai telepítésével összefüggő helyzetet. Megfigyelők szerint az Egyesült Államok európai NATO-szövetsé- gesei arra próbálják majd rávenni a Pentagon vezetőjét, hogy az Háborús bűnös vállalatigazgató (ČSTK) - A japán sajtó le­leplezte, hogy a Midori Dzsud- zsi ismert japán gyógyszeripari vállalat elnöke nem más, mint Najto Rioiti háborús bűnös, az ún, ,,731-es különítmény“ volt tagja. A császári japán hadse­regnek ez a különítménye a második világháború idején Kínában bakteriológiai és vegyi fegyvereket fejlesztett ki, amelyekkel embertelen kísér­leteket végzett a helyi lakossá­gon. A sajtó szerint Najto Rioiti nem az egyedüli háborús bű­nös, aki zavartalanul él Japán­ban, többnek is sikerült kitérnie a büntetés elöl, többek között az amerikai megszálló hatósá­gok segítségével is. Cserébe ezért az USA megkapta a ja­pán hadsereg említett speciális különítménye tevékenységéről szóló egész dokumentációt. Az így szerzett adatokat az ameri­kaiak később saját bakterioló­giai fegyvereik gyártása során használták fel. Egyesült Álla­mok terjesszen elő új javaslato­kat a Genfben folyó rakétatár­gyalásokon. A nyugat-euró­pai kormányok az országaikban egyre inkább ki­bontakozó atom- fegyver-ellenes mozgalom hatá­sára azt próbál­ják elérni, hogy a Reagan-kor- mányzat az ed­dig szorgalma­zott „nullaváltozattól“ eltérő más indítványt terjesszen elő Genfben a nukleáris fegyverek korlátozá­sára. Weinberger várhatóan ezeket a követeléseket úgy próbálja majd leszerelni, hogy figyelmezteti eu­Eszia valutát (Népszava) rópai NATO-szövetségeseit arra, hogy 1979 decemberében a NA- TO-országok kollektíván hagyták jóvá az 572 új típusú közepes hatótávolságú rakéta öt nyugat­európai országba történő telepí­tését. AZ APARTHEID ELLENI HARC NAPJÁN Indira Gandhi üzenete (ČSTK) — Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök az ENSZ apartheidellenes különleges bizottsága elnökéhez inté­zett üzenetében hangsúlyozta, hogy India teljes mértékben támogatja a faji megkülönböztetés, az elnyomás és a kizsákmányolás felszámolására irá­nyuló harc minden formáját. Indira Gandhi a faji megkülönböztetés felszá­molásáért vívott harc tegnapi nemzet­közi napja alkalmából arra figyelmezte­tett, hogy a Delhiben nemrég befejező­CL uäcmaiŕôM dött csúcstalálkozójukon az el nem kötelezett országok támogatásukról biztosították az apartheid felszámolá­sáért és önrendelkezési joguk érvény­re juttatásáért küzdő dél-afrikai népek igazságos harcát. Az indiai kormányfő, aki egyúttal az el nem kötelezettek mozgalmának soros elnöke is, bírálta a nyugati országokat azért, hogy sem­mibe se veszik a fajüldöző dél-afrikai rezsim ellen elrendelt ENSZ-szank- ciókat. Izvesztyija Az NSZK nemzetközi felelősségéről Kiújultak a zavargások Asszamban (ČSTK) - Asszam indiai szövet­ségi államban, Darrang járásban vasárnap folytatódtak a zavargá­sok, melyek során 16 személy vesztette életét, és kb. 500 ház dőlt romba. A hét végén összesen több mint 30 ember vesztette éle­tét Asszamban. Az összecsapások térségébe kivezényelték a hadsereget, és Hi­tesvar Szajkija, Asszam főminisz­tere tegnap közölte, hogy a helyi hatóságok uralják a helyzetet. Valentyin Falin, az Izvesz­tyija kommentátora az új nyugatnémet kormányzat nemzetközi felelősségéről ír­va leszögezi: Választani kell a jószomszéd­ság és a szembenállás, a meg­egyezés és a viszály kodás, az egymás kölcsönös érdekeinek fi­gyelembevételén alapuló bizton­ság és a különböző fajta nukleáris háborúk lehetőségét bizonygató doktrínák között. Nem szabad úgy dönteni, mintha a Német Szövet­ségi Köztársaság nem lenne befo­lyással az európai helyzetre, vagy mintha az lényegtelen lenne az ország számára. Tény persze az is, hogy nem minden az NSZK-tól függ. A washingtoni politika cik­cakkjai között Bonn csak igen ne­hezen tud lavírozni, mert a nyu­gatnémet politika túlságosan erő­sen kapcsolódik az amerikai kato­nai gépezethez és külpolitikához: ez szintén a realitások közé tar­tozik. Falin emlékeztet arra, hogy a nyugatnémet választások ered­ményeinek ismeretében Reagan elnök nemigen .óhajt módosítani a Szovjetuniótól egyoldalú lesze­relést követelő úgynevezett „nul­lamegoldáson“. Látszatváltozta­tások természetesen elképzelhe­tők, de lényegi új javaslatra nem lehet számítani. S ez az első olyan kérdés, amelyben a Német Szö­vetségi Köztársaság kormányá­nak mindenekelőtt tisztáznia kell álláspontját: maga is hozzájárul a genfi tárgyalások kudarcához, vagy kihasználja azokat a lehető­ségeket, amelyeket a tárgyalások biztosítanak Európa jövőjével kap­csolatban. S ha ez utóbbi mellett dönt, akkor természetesen minél előbb meg kell ragadnia a lehető­séget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom