Új Szó, 1983. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-24 / 46. szám, csütörtök
ÚJ szú 3 1983. II. 24. Marx Károly tanítása és a szocialista építőmunka néhány kérdése a Szovjetunióban Jurij Andropov cikke a Kommunyisztban Marx halálának 100. évfordulója alkalmából a Kommunyiszt, az SZKP KB elméleti folyóirata márciusi számában Jurij Andropov cikkét közli. Az SZKP KB főtitkára „Marx Károly tanítása és a szocialista építőmunka néhány kérdése a Szovjetunióban“ című cikkében megállapítja, hogy ma még szélesebben és mélyebbben tárul fel a marxi tanítások gazdasági tartalma, mint azok megszületése idején; más dolog ugyanis megérteni és elfogadni a szocializmus történelmi szükségszerűségének eszméjét, annak elméleti megfogalmazásában, s más dolog résztvevőnek, tanúnak lenni ezen eszmék megvalósításában. A szocializmus létrejöttének történelmi útja nem mindenben úgy alakult, ahogy azt forradalmi elméletünk megalapítói feltételezték. A szocializmus kezdetben csak egy, s ráadásul a gazdaságilag nem is legfejlettebb országban győzött. A burzsoázia és a reformizmus ideológusai még napjainkban is egész elméleteket gyártanak megpróbálva bebizonyítani, hogy a Szovjetunióban és más testvéri országokban létrehozott új társdadalom nem felel meg annak a szocializmusképnek, amelyet Marx látott maga előtt. Arról értekeznek, hogy a valóság eltétí az eszmétől, s eközben tudatosan vagy akaratlanul szem elől tévesztik, hogy tanítását kidolgozva Marxot a legkevésbé sem valamiféle letisztult, problémamentes szocializmus elvont eszméi vezették. Marx szerint a kapitalizmust felváltó gazdasági-társadalmi rendszer alapja a termelőeszközök társadalmi tulajdona. A létező szocializmus történelmi tapasztalata azt mutatja, hogy a magántulajdonosi „enyémnek“ közösségi „miénkké“ változása nem következik be egyszerűen. A tulajdonviszonyok megváltoztatása nem egyszerűsíthető le arra az egyszeri aktusra, amelynek eredményeként az alapvető termelőeszközök társadalmi tulajdonba mennek át. Két különböző dolog megszerezni a tulajdonosi jogokat, és valódi, okos, gondos tulajdonossá válni. A szocialista forradalmat végrehajtó nép csak hosszú idő alatt szokhatja meg új helyzetét, alkalmazkodhat gazdaságilag, politikailag, s - ha úgy tetszik - lélektanilag az új körülményekhez. A kollektív tulajdonosi szemlélet kialakulásáról szólva nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez egy hosszan tartó, bonyolult folyamat, amelyet nem lehet leegyszerűsíteni. Az individualista szokások, az a törekvés, hogy mások, a társadalom kárára gyarapodjék, egyesekben még a szocialista termelő- viszonyok létrejötte után is megmarad, vagy újratermelődik. A szocializmus és a kommunista építés gyakorlata alapján ezt ma már jól tudjuk De tudjuk azt is, hogy miként azt Marx előrelátta, ott, ahol a proletár forradalmak győztek, a termelőeszközök valamilyen formában létrejött társadalmi tulajdona a szocializmus létének alapjává, támaszává, előrehaladásának legfőbb forrásává vált. A szocialista tulajdon alapján nálunk hatalmas, tervszerűen fejlődő gazdaság jött létre, amely a legnagyobb és legbonyolultabb népgazdasági és társadalmi feladatok megoldását is lehetővé teszi. Lehetőségeink természetesen nem realizálódnak önmaguktól. E téren is felmerülnek problémák és komoly nehézségek. Ezek oka sokféle lehet, de sohasem a létrejött és fölényét bebizonyító társadalmi, kollektív tulajdon. A népgazdaságunk különböző területein végzett normális munkát megzavaró hiányosságok jelentős része éppen a termelőeszközök szocialista tulajdonán alapuló gazdasági élet normáinak, követelményeinek figyelmen kívül hagyásából fakad. Legfőbb gondunk jelenleg a termelés, az egész gazdaság hatékonyságának növelése. A kérdés fontosságát mélyen átérzi a párt, a szovjet nép. Ám ami a gyakorlati megoldást illeti, az nem megy olyan sikeresen, mint szükség volna. Ennek több oka is van. Először is nem téveszthetjük szem elöl, hogy a gazdasági mechanizmus, az irányítási formák és módszerek tökéletesítése és átalakítása érdekében végzett munkánk nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a szovjet társadalom anyagi-műszaki, szociális és szellemi fejlettségi szintje támaszt vele szemben. Ez a legfontosabb. Érezzük olyan tényezők hatását is, mint a szükségesnél lényegesen kisebb mennyiségű mezőgazdasági termék előállítása az utóbbi négy évben, a fűtő-, az energetikai és a nyersanyagok kitermelésének egyre növekvő pénzügyi és anyagi ráfordításai az ország északi és keleti területein. A termelőerők fejlődésének meggyorsításához a gazdasági élet megfelelő szervezeti formáira van szükség. Át kell gondolnunk és következetesen végre kell hajtanunk azokat az intézkedéseket, amelyek felszabadíthatják a gazdaságunkban meglevő hatalmas alkotó erőket. Ha megállapodtunk a szükséges intézkedésekben és elfogadtuk a megfelelő döntéseket, akkor megengedhetetlen, hogy félúton megálljunk a cselekvésben. Mindazt, amit elhatároztunk, végre kell hajtani. Ez pártunk lenini hagyománya, s nem mondhatunk le róla. A szocialista tulajdonon alapuló gazdaság fejlesztésében mindig a társadalom egészének érdekeit kell szem előtt tartani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szocializmus az általános érdekek nevében elnyomja, vagy figyelmen kívül hagyja az egyéni, helyi érdekeket, a különböző társadalmi csoportok sajátos szükségleteit. Nép- gazdasági mechanizmusunk tökéletesítésének egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy biztosítsuk ezeknek az érdekeknek fontos számba vételét, elérjük optimális összehangolásukat az össznépi érdekekkel, s ily módon mint mozgató erőt használjuk fel őket a szovjet gazdaság fejlesztése, hatékonyságának növelése, a munkatermelékenység javítása, a szovjet állam gazdasági és védelmi erejének fokozása érdekében. A szocialista népgazdaság hatékonyságát természetesen nemcsak gazdasági kritériumok alapján kell megítélni. Társadalmi ismérveket is szem előtt kell tartani, figyelembe véve a társadalmi termelés végső célját, amely a szocializmusban Marx megfogalmazása szerint a dolgozók jólétének biztosítása, a személyiség sokoldalú fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtése. Bármilyen sokrétűek legyenek is a szovjet népgazdaság előtt álló feladatok, megvalósításuknak egyetlen célt kell szolgálnia: azt, hogy javuljanak a dolgozók életkörülményei, létrejöjjenek a szellemi és kulturális élet, a társadalmi aktivitás még szélesebb kibontakozásának, felvirágzásának anyagi feltételei. E téren nagyon sok függ attól, miként közelítjük meg a termelés racionalizálásának, intenzívebbé tételének kérdését. Más szóval, nálunk nem a dolgozók kárára, hanem éppen az ö érdekeik javára kell megoldani a gazdaság hatékonyságának növelését. A szocializmus nem kész formában születik meg. A tulajdonviszonyokban bekövetkezett változás önmagában még nem szünteti meg az emberi együttélés évszázadok alatt felhalmozódott valamennyi negatív vonását. Egy ilyen változás nélkül azonban minden szocializmus-modell bármilyen vonzó formában fogalmazzák is meg, élettelen, csupán kidolgozóinak elképzelésében létezik. A marxizmusnak ez napjainkban is érvényes alapigazsága. A marxizmus ún. alapigazságaival azonban nagyon óvatosan kell bánni, mert meg nem értésüket, vagy figyelmen kívül hagyásukat az élet kegyetlenül megbünteti. Sok munka, sok hiba árán sikerült csak teljes mértékben felismerni Marx elosztásra vonatkozó nézeteinek jelentőségét. A mindenki képességei szerint és mindenkinek munkája szerint elv hatalmas politikai súlyát ma már a gyakorlat, a szocialista országok tapasztalata alapján is meg tudjuk ítélni. Az elosztási viszonyok ugyanis közvetve vagy közvetlenül mindenkinek az érdekeit érintik. E viszonyok jellege az egyik legfontosabb mutatója annak, milyen fejlettségi szintre jutott a társadalmi egyenlőség. Minden olyan kísérlet, hogy pusztán akarati úton magasabbra helyezzük ezt a lehetséges fejlettségi szintet, s előrefussunk a kommunista elosztási formák felé, nem kívánatos jelenségeket szülhet és szül. Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem hagyható figyelmen kívül a gyors ütemű munkatermelékenység-növelés objektív gazdasági követelménye. Ha a munkabérek nem ezzel a döntő tényezővel összhangban emelkednek, az eleinte kedvezőnek tűnő következményekkel járhat ugyan, de végül elkerülhetetlenül negatívan befolyásolja az egész gazdasági életet. Olyan igényeket szülhet például, amelyeket a termelés adott szintjén nem lehet kielégíteni, akadályozza egyes cikkek hiányának megszüntetését, ezzel jogos elégedetlenséget keltve a dolgozókban. A teljes társadalmi egyenlőség nem jön létre egyszerre a maga befejezett formájában. A társadalom meglehetősen hosszú idő alatt, nehézségek árán, hatalmas erőfeszítésekkel jut el hozzá. Eléréséhez szükség van arra, hogy a termelőerők a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának szintjére jussanak. A társadalmi egyenlőséghez szükséges, hogy minden dolgozó fejlett tudattal rendelkezzen, kulturált és szakmailag hozzáértő legyen, értelmesen tudjon élni a szocializmus javaival. Míg ezek a feltételek létre nem jönnek, addig a pártnak, a szocialista társadalmat irányítva a legszigorúbban ellenőriznie kell az elosztási viszonyokat, a végzett munkát és a szükségletek alakulását. Az SZKP szakadatlanul gondoskodik arról, hogy a szocialista elosztás Marx által kidolgozott elve mindenhol maradéktalanul érvényesüljön. Ahol ezt az elvet megsértik, ott nem becsületes munkával szerzett jövedelmek keletkeznek, megjelennek a másokon, a becsületes dolgozók munkáján élősködők. Ezt nem szabad eltűrni. A munka, és csakis a munka, annak valós eredményei, s nem valamiféle szubjektív kívánság, vagy egyéb jóindulat szabhatja meg valamennyi állampolgár élet- színvonalát. Ez a megközelítés tökéletes összhangban van a szocialista elosztásra vonatkozó marxi nézetek szellemével és tartalmával. Nálunk már hosszú ideje létejött a munka anyagi és erkölcsi ösztönzésének rendszere. Ez jól szolgálta és szolgálja a szocializmusért és a kommunizmusért vívott harc ügyét. Napjainkban azonban mind a rendszer, mind annak egyes formái, s azok alkalmazási módja nyilvánvalóan további tökéletesítésre szorul. Nemcsak arra van szükség, hogy a jó munkát kellőképpen honorálják és megfelelő társadalmi elismerésben részesítsék, hanem arra is, hogy az anyagi és erkölcsi ösztönzés gyakorlata szoros összhangban a példamutató munkaszervezéssel táplálja és fejlessze az emberekben a hasznosság érzését, azt a tudatukat, hogy szükség van arra, amit végeznek. Mindenkinek éreznie kell, hogy a közösség, a társadalom ügye egyben az ő ügye is. Országunkban, mint mindenhol, ahol a hatalom a munkásosztály, a dolgozók birtokába került, ez egyben a demokrácia győzelmét is jelentette a szó legigazibb, legpontosabb értelmében. A dolgozók olyan emberi és szabadságjogok birtokába jutottak, amelyeket a kapitalizmus mindig megtagadott és megtagad tőlük, ha nem is formálisan, de azok lényegét tekintve. Ez olyan demokrácia, és olyan is marad mindig, amely a legszélesebb körű jogokat biztosítja a dolgozók számára, megvédelmezi azok érdekeit és kész megrendszabályozni azokat, akik szembeszállnak a nép szocialista vívmányaival. Az új társadalom építése során a szocialista demokrácia tartalmában gazdagabbá válik, megszűnnek a történelmileg önmagukat túlélt korlátozások és változatosabbak lesznek a néphatalom érvényesítésének formái. Ez a folyamat elválaszthatatlan a minőségileg szintén változó szocialista államiság fejlődésétől. Nem idealizáljuk azt, amit országunkban e téren elértünk, vagy most teszünk. A szovjet demokráciának voltak, vannak és feltehetően lesznek növekedési nehézségei. Ezek a társadalom adott anyagi lehetőségeiből, a tömegek tudatának, politikai kultúrájának fejlettségi szintjéből és abból fakadnak, hogy társadalmunk nem üvegházi körülmények között, a minket körülvevő ellenséges világtól elszigetelve fejlődik, hanem az imperializmus által kezdett lélektani háború körülményei között. Demokráciánk tökéletesítése megköveteli, hogy megszabaduljunk a bürokratikus módszerektől, a formalizmustól, mindentől, ami elnyomja a tömegek kezdeményező készségét és megbéklyózza az alkotó gondolkodást. Az ilyen jelenségekkel eddig is harcba szálltunk, s a jövőben még nagyobb energiával és kitartással küzdünk ellenük. Élénkíteni kell és jobban fel kell használni a helyi kezdeményezést, szervesebben be kell kapcsolni minden dolgozó kollektívát a közös állami ügyek végzésébe. Az utóbbi években jelentősen megnőtt a helyi tanácsok jogköre a fennhatóságuk alá tartozó területen működő üzemek, intézmények munkájának irányításában. Természetesen mélységesen idegen tőlünk az önigazgatásnak olyan értelmezése, amely elválasztja egymástól a demokráciát és a fegyelmet, a jogokat és a kötelességeket. A társadalmi élet szervezésének kipróbált elve a demokratikus centralizmus. A szocialista rend a társadalmi haladás fő mozgató erejévé teszi a dolgozók jogainak és kötelezettségeinek egyidejű érvényesítését. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem érvényesülnek az egyes ember érdekei is. Alkotmányunk széles körű jogokat és szabadságot biztosít a szovjet állampolgároknak, ugyanakkor azonban hangsúlyozza a társadalmi érdekek elsőbbségét. Sajnos még mindig vannak olyan emberek, akik önző érdekeiket megpróbálják szembeállítani a társadalommal, annak más tagjaival. Szükség van tehát az emberek nevelésére, sőt néha egyesek átnevelésére, a szocialista jogrend és közösségi életünk normái elleni támadásokkal szemben vívott harcra. És ez nem az emberi jogok lábbal tiprása, amiről oly képmutatóan szónokol a polgári propaganda, hanem a legigazibb humanizmus és demokratizmus, a többség akaratával, valamennyi dolgozó érdekével összhangban álló irányítás. A szovjet párt és a nép előtt hatalmas feladatok állnak a huszadik század utolsó évtizedeiben. Ezeket összességükben úgy lehet nevezni: a fejlett szocializmus tökéletesítése. Ahogy ez a folyamat előre halad, úgy valósul meg az átmenet a kommunizmusba. Országunk ma ennek a hosz- szú, történelmi korszaknak az elején áll, s e korszaknak természetesen meglesznek a maga szakaszai, fejlettségi szintjei. Hogy milyen hosszan fog tartani, milyen konkrét megvalósulási formákat ölt, azt a tapasztalat, a gyakorlat mutatja majd meg. Napjainkban helyesen cselekszik az, aki feltéve magának a kérdést, hogy „mi a szocializmus?“- válaszért elsősorban Marx, Engels és Lenin munkáihoz fordul. Ez azonban önmagában nem elegendő. A szocializmus lényegét nem lehet megérteni a Szovjetunió és más testvéri országok népei gazdag tapasztalatainak figyelembe vétele nélkül. Ezek a tapasztalatok megmutatják, hogy milyen bonyolultak a szocialista alkotás során felvetődő problémák. De arról is tanúskodnak, hogy a társadalmi lét legbonyolultabb kérdéseinek megoldására csupán a szocializmus képes. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet szakaszának befejeződésével, az új szocialista életmód megszilárdításával megszűnnek a társadalmon belüli, az osztálytagozódáson alapuló legsúlyosabb összeütközések. E következtetésnek azonban semmi köze ahhoz a leegyszerűsített, politikailag naiv elképzeléshez, hogy a szocializmus mentesít minden ellentmondástól, az élet minden gondjától. Vannak ellentmondásaink és nehézségeink. Aki azt hiszi, hogy lehetséges más fejlődési út is, az eltávolodik a megbízható, bár néha zord realitásoktól. A társadalom kibékíthetetlen ellentéteinek megszűnése nem jelenti azt, hogy a nem antagonisztikus ellentmondásokkal nem kell számolnunk és a politikában figyelmen kívül hagyhatjuk őket. Az élet arra int, hogy a meglevő ellentmondások lebecsülése súlyos összeütközések forrásaivá válhat. Az SZKP hatalmas jelentőséget tulajdonít a marxizmus-leniniz- mus elmélete továbbfejlesztésének, mivel ezt az elmélet alkotó lényege is megköveteli. Létfontosságú ez gyakorlati feladataink megoldása szempontjából is. Egyre jobban érezzük például, hogy szükség van a szocializmus politikai gazdaságtana terén végzett komoly kutatásokra. Az elméleti tevékenység számára óriási anyagot biztosítanak a testvéri országok sokszínű, egymással nem mindenben egyező tapasztalatai. Néha hallani olyan véleményt, hogy a társadalmi élet új jelenségei nem illeszthetők be pontosan a marxizmus-leninizmus koncepciójába, hogy a marxizmus-leninizmus válságot él át, s a nyugati szociológiából, filozófiából, vagy politikatudományból merített eszmékkel kell új életre kelteni. Természetesen szó sincs a marxizmus válságáról, csupán arról, hogy egyes, magukat marxistának nevező teoretikusok nem képesek felemelkedni Marx, Engels és Lenin elméletének szintjére, nem képesek tanításukat alkalmazni az egyes kérdések konkrét vizsgálata során. A világ társadalmi megújításának, a munkásosztály forradalmi céljai és eszméi megvalósításának útján nagy utat tettünk meg. Újjáalakult a Föld politikai térképe. A tudomány hatalmas eredményeket szült, lélegzetelállítóak a technika vívmányai. Az emberiség ezzel együtt sok új, köztük igen bonyolult gonddal találta magát szemben. Megalapozottak azok a gondok, amelyek a globális nyersanyag-energetikai, élelmezési és ökológiai problémákhoz fűződnek. A népeket ma leginkább nyugtalanító gond - hogyan őrizhető meg a béke, miként hárítható el a termonukleáris katasztrófa. Nemzetközi téren nincs ennél fontosabb feladat pártunk, a szovjet állam s a világ valamennyi népe számára. Eligazodni e bonyolult mai világban, megszervezni és irányítani a munkásosztály és minden dolgozó forradalmi jellegű társadalmi-történelmi alkotó munkáját- ez az a hatalmas feladat, amelynek megoldásán a marxista-leninista elmélet dolgozik, s amelynek megoldásáért az emberiség haladását szolgáló harc folyik - állapítja meg végül cikkében Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára.
