Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-10 / 7. szám, hétfő

A szocializmus és a béke szolgálatában (Folytatás az 1. oldalról) terjesztésében, az értelmiségiek és a fiatalok illegális csoportjai­nak szervezésében. Kommunis­ta tevékenységéért üldözték és többször bebörtönözték. 1943 nyarán Karol Šmidke, Gustáv Husák és Laco Novo- meský megalakította az SZLKP V. illegális központi vezetősé­gét, amely helyreállította a párt­nak az üldözés következtében mélyen megbontott szervezési szerkezetét, s Szlovákia Kom­munista Pártja a szlovákiai antifa­siszta és felszabadító harc fö szervezett, tömeges és akcióké­pes erejévé vált. Az SZLKP V. illegális közpon­ti vezetősége a CSKP moszkvai vezetőségének programjával és irányvonalával összhangban törekedett arra, hogy minden antifasiszta erőt a fasizmus elle­ni közös fellépésre egyesítsen. Ebben a szellemben az SZLKP illegális vezetőségének megbí­zásából Gustáv Husák döntő mértékben hozzájárult a legfel­sőbb egységes nemzeti ellenál­lási központnak, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak megalapítá­sához. Részt vett annak a prog­ramnak a kidolgozásában, ame­lyet az SZNT 1943. decemberé­ben fogadott el, és amely „kará­csonyi egyezményként“ vonult be a történelembe. A megállapodásban az antifa­siszta erők megegyeztek abban, hogy fegyveres népi felkeléssel megdöntik a szlovákiai fasiszta rendszert és újjáalakítják a Csehszlovák Köztársaságot mint egységes népi és valóban demokratikus államot, amely­ben igazságosan oldják meg a munkásosztály és a többi dol­gozó gazdasági és szociális kö­veteléseit, amelyben a csehek és a szlovákok kapcsolata az egyenjogúság elvein alapul, és amely a külpolitikában a Szov­jetunióval való szövetségre és barátságra támaszkodik. Gustáv Husák, valamint az SZLKP központi vezetőségének és a Szlovák Nemzeti Tanács­nak többi tagja gondoskodott a nép antifasiszta fegyveres előkészítéséről, s 1944. augusz­tus 29-étöl, a Szlovák Nemzeti Felkelés kezdetétől fogva a fel­kelés vezető személyiségei kö­zé tartozott. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének tagja és alelnöke, valamint belügyi meg­bízott lett. A felkelés területén lezajlott csehszlovákiai nemzeti és de­mokratikus forradalom első szakaszának alakulását és jelle­gét nem lehet elképzelni javas­latai, elvhüsége, koncepciózus munkája nélkül. 1944. szeptember 17-én a Szlovák Nemzeti Felkelés köz­pontjában, Banská Bystricában az SZLKP kongresszust tartott, amelynek előkészítéséhez és si­keres lebonyolításához Gustáv Husák jelentős mértékben hoz­zájárult. A kongresszuson egye­sültek a szociáldemokratákkal,1 és intézkedéseket tettek arra, hogy a párt és a nép minden erejét a felkelés támogatására mozgósítsa és megszervezzék az életet a felkelés területén. Gustáv Husákot megválasztot­ták az SZLKP Központi Bizott­ságának, a KB Elnökségének tagjává és az SZLKP alelnöké- vé. Jelentős volt részvétele a munkásosztály egyesítésé­ben, az egységes szakszerveze­ti mozgalom alapjainak leraká­sában az üzemi bizottságok 1944, október 15-én megtartott podbrezovái konferenciáján. Közreműködött a felkelés idején a Pravdának, az SZLKP központi lapjának és a Nové slovo hetilapnak kiadásában, amely 1944. szeptember 24-én jelent meg először. Miután a felkelőket vissza­szorították a hegyekbe. Gustáv Husák tovább folytatta Cseh­szlovákia népe antifasiszta és nemzeti felszabadító harcának szervezését. Azután, hogy átju­tott a szovjet hadsereg által fel­szabadított területre, 1945, ja­nuárjában Klement Gottwald meghívására Moszkvába uta­zott, ahol ismertette a nemzeti felszabadító mozgalom helyze­tét és lezajlását a hazai terüle­ten. Moszkvában részt vett a párt azon feladatainak kidol­gozásában, amelyek a fasizmus végleges vereségéért folytatott küzdelemmel és a nemzeti de­mokratikus forradalom kibonta­koztatásával voltak kapcsola­tosak. Miután 1945. február 20-án hazatért, a szovjet hadsereg ál­tal már felszabadított Kelet- Szlovákiában tevékenykedett. Hozzájárult az SZLKP tevékeny­ségének újrakezdéséhez, április 12-ig az SZLKP Központi Bizott­ságának élén állt, és ö vezette a Kassán (Košice) 1945. február 28-a és március 1 -e között meg­tartott első konferenciát, ame­lyen beszámolót tartott. Az SZLKP erőfeszítéseit a náci Né­metország és csatlósai veresé­gének meggyorsítására, a há­ború által elpusztított területen az újjáépítési munkák megszer­vezésére és a közélet alapjainak lerakására összpontosította. A Szlovák Nemzeti Tanács küldöttségének tagjaként 1945 márciusában Moszkvában részt vett a csehszlovák ellenállási mozgalom külföldön tevékeny­kedő vezetőivel a csehek és a szlovákok Nemzeti Frontja el­ső kormányának programjáról és összetételéről folytatott tár­gyalásokon. A felszabadított terület és egész Csehszlovákia felszaba­dulása után is az SZLKP KB Elnökségének tagja volt, és tovább tevékenykedett azokban a szlovákiai vezető állami tiszt­ségekben, amelyekkel a felkelés idején bízták meg. Miután a CSKP vezetősége 1945 áprili­sában megérkezett a felszaba­dított területre, a CSKP Ideigle­nes Központi Bizottságának tagja lett. Képviselője volt az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. A felszabadulás után aktívan részt vett a forradalmi erőknek Csehszlovákia Kommunista Pártja vezette éles osztályhar­caiban a reakció ellen. E küzde­lem tétje Csehszlovákia belpoli­tikai jellege és külpolitikai ori­entációja, a munkásság, a pa­rasztság és a többi dolgozó ré­teg jogos és igazságos követe­léseinek teljesítése volt. Az 1946 májusában tartott vá­lasztásokat követően az alkot- mányozó nemzetgyűlés tagja és a Megbízottak Testületének el­nöke lett. Döntő mértékben hoz­zájárult 1947 őszén a szlovákiai politikai válság megoldásához, a Demokrata Pártba tömörülő reakciós erők vereségéhez és a dolgozó nép 1948 februárjá­ban Szlovákiában aratott győ­zelméhez. A Februári Győzelem után részt vett a szocializmus építé­se irányvonalának kidolgozásá­ban, minden erejével bekapcso­lódott következetes megvalósí­tásába. Magas párttisztségeket töltött be, és a Megbízottak Tes­tületének elnöke volt. Egyidejű­leg 1949 januárjában megbízták az Élelmezésügyi Megbízott Hi­vatal vezetésével, 1949 májusá­ban az SZLKP KB földművelési osztályának vezetésével is. A CSKP IX. kongresszusán, 1949 májusában a CSKP KB tagjává, júniusban a CSSZBSZ szlovákiai elnökévé és orszá­gos alelnökévé választották. A megalapozatlan bírálat és a burzsoá nacionalizmussal va­ló koholt vádaskodások követ­keztében 1950-ben Gustáv Hu­sákot fokozatosan minden álla­mi és párttisztségétöl megfosz­tották, 1951 februárjában letar­tóztatták, és 1954 tavaszán tör­vénytelen eljárás után életfogy­tiglani szabadságvesztésre ítél­ték. Miután az 1960. évi amnesz­tia alapján feltételesen szabad­lábra helyezték, három évig egy bratislavai üzemben dolgozott. 1963-ban az ellene indított el­járást koholtnak és törvényte­lennek nyilvánították, Husák elvtársat teljes mértékben reha­bilitálták. 1968-ig a Szlovák Tu­dományos Akadémián tudomá­nyos tevékenységet fejtett ki. Gustáv Husák elvtárs aktívan küzdött azon fogyatékosságok, hibák és deformációk ellen, amelyek elmélyítették a párt és a társadalom válságát. A párt tagjaként elvhű küzdelmet foly­tatott a felgyülemlett poblémák marxista-leninista megoldá­sáért. 1968 áprilisában a csehszlo­vák kormány miniszterelnök­helyettese lett. 1968 augusztusának végén Gustáv Husák részt vett a cseh­szlovák és a szovjet párt- és állami szervek vezetőinek moszkvai tárgyalásain. Hazaté­rése után következetesen küz­dött Csehszlovákia mély társa­dalmi és politikai válságának megoldásáért a szocialista in­ternacionalizmus elvei alapján és a moszkvai tárgyalások ered­ményeivel összhangban. A vál­ság leküzdésében a marxista -leninista utat érvényesítette, s ezen irányvonal fokozatos megvalósításának szellemében hatott az SZLKP 1968 augusztu­sa végén megtartott rendkívüli kongresszusának második ré­szére, ahol az SZLKP KB első titkárává választották meg. A CSKP KB 1968 augusztusá­nak végén megtartott ülésén ugyancsak megválasztották a CSKP Központi Bizottságának és a KB Elnökségének tagjává. 1968 és 1971 között a Szlovák Nemzeti Tanácsnak és a Szövet­ségi Gyűlés Nemzetek Kamará­jának képviselője is volt. A CSKP KB 1969. április 17-i plenáris ülésén, amely a fordulat kezdetét jelentette a párt politi­kájában s amelyen alakulóban volt a párt új vezetősége, Gus­táv Husákot a CSKP KB első titkárává választották. A párt és a társadalom mély válságának megoldását célzó marxista-leninista koncepció alapján - amelyet a CSKP KB 1969. évi májusi ülése hagyott jóvá - sikerült egyesíteni a mar­xista-leninista erőket a pártban, megtisztítani a párt sorait, hely­reállítani eszmei, szervezési és akcióegységét, helyreállítani és elmélyíteni a CSKP-nak az SZKP-hoz, valamint a többi kommunista és forradalmi párt­hoz fűződő testvéri kapcsolatát. Gustáv Husák érdemei közé tartozik, hogy a CSKP kezdemé­nyezésére kidolgozták, érvé­nyesítették és 1969. január 1-e óta valóra váltják a két nemzet, a csehek és a szlovákok, vala­mint a nemzetiségek csehszlo­vák szocialista államszövetség­ben való együttélésének lenini koncepcióját. A rendkívüli erőfeszítéseket megkövetelő bonyolult folya­matban jöttek létre az új párt-, (Folytatás az 1. oldalról) Jumzsagijn Cedenbal, a Mon­gol Népi Forradalmi Párt KB titká­ra, a Nagy Népi Hurál Elnökségé­nek elnöke ugyancsak kiemeli azokat az érdemeket, amelyeket Gustáv Husák szerzett. A Nagy Népi Hurál Elnökségének rendelete értelmében Gustáv Hu­sákot a mongol Szuhe Bátor Ér­demrenddel tüntették ki. Le Duan, a Vietnami KP KB főtitkára, Truong Chinh, az állam­(ČSTK) - ,,'Törvényszerű az eszmék harca, de a hadseregeké nem. A vitás kérdéseket szavakkal és nem fegyverekkel kell megol­dani. A tárgyalásokon kívül más lehetőség nem létezik“ - jelentet­te ki a Szovjetszkaja Rosszija cí­mű lapnak adott nyilatkozatában Robert Dole amerikai republiká­nus szenátor. ,,Ha az amerikai szovjet tárgyalások Genfben ered­ménytelenül érnek véget, az az értelmetlen fegyverkezés -újabb és költségesebb fordulóját vonja ma­ga után" - mondotta, s hozzáfűz­te, hogy a kölcsönös biztonság olyan rendszerét kell kiépíteni, amely a békén alapszik. A szovjet -amerikai kereskedelmi kapcso­latokkal összefüggésben Dole szenátor megállapította, hogy a kereskedelem és a két nagyha­talom közötti politikai együttműkö­állami és társadalmi szervek. Ebben az időszakban ismét megmutatkoztak Gustáv Husák elvtárs politikai és pártszervező tapasztalatai, valamint kiváló erkölcsi tulajdonságai. A CSKP XIV. kongresszusa 1971 májusában megerősítette a CSKP KB 1969 áprilisa óta követett politikai irányvonalá­nak helyességét és kidolgozta a csehszlovák szocialista társa­dalom sokoldalú továbbfejlesz­tésének programját. Gustáv Hu­sák a CSKP KB főtitkára lett. 1975 májusában köztársasági elnökké választották meg, és egyidejűleg a fegyveres erők fő­parancsnoka lett. A CSKP 1976 áprilisában megtartott XV. kongresszusán, amely tovább konkretizálta a fejlett szocialista társadalom építésének prog­ramját, ismét megválasztották a CSKP KB főtitkárává, 1971-tól 1975-ig a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának képviselője volt. 1971 óta a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizott­ságának elnöki tisztét is betölti, és 1969 óta a népi milícia főpa­rancsnoka. A CSKP XIV., XV. és XVI. kongresszusa gazdasági, politi­kai, szociális és kulturális irány­vonalának megvalósítása terén jelentős sikerek születtek egész társadalmunk dinamikus fej­lesztésében. Szilárdult a párt egysége és akcióképessége, si­keresen teljesítettük a népgaz­daság-fejlesztési tervek felada­tait, ami lehetővé tette szocialis­ta társadalmunk anyagi-műsza­ki alapjának további jelentős fejlesztését, a nép szociális és létbiztonságának erősítését. A Szovjetunióval és a szocialis­ta közösség többi országával testvéri szövetségben szilárdult államunk nemzetközi helyzete, függetlensége és biztonsága. Elmélyült a szocialista demok­rácia az egész politikai életben, a nép részvétele a társadalmi kérdések megoldásában. Min­dennapi áldozatkész munkájuk­kal a dolgozók bebizonyították odaadásukat a szocializmus ügyének, a CSKP és a szocialis­ta állam politikájának. Cseh­szlovákia Kommunista Pártjá­nak vezetésével, a Nemzeti Front minden szervezetének ak­tív hozzájárulásával ebben az időszakban olyan eredmények születtek, amelyekre Csehszlo­vákia népe jogos büszkeséggel tekinthet. A CSKP realista politikájának formálásában és megvalósítá­tanács elnöke és Pham Van Dong kormányfő ugyancsak levél­ben üdvözölte Gustáv Husákot ju­bileuma alkalmából. A vietnami vezetők nagyra értékelik azt a tá­mogatást, amelyet a CSKP, a test­véri csehszlovák nép és szemé­lyesen Gustáv Husák nyújt a viet­nami népnek. A Vietnami Szocia­lista Köztársaság Államtanácsa a kormány javaslatára az Arany Csillag Érdemrendet adományoz­ta a jubilánsnak. dés kölcsönösen összefügg egy­mással. Ugyancsak a szovjet-amerikai kapcsolatok normalizálására szó­lított fel a kongresszusban Paul Simon, a képviselöház demokrata párti tagja, aki nemrég tért vissza szovjetunióbeli látogatásáról. ,,A jelenlegi nemzetközi feszültség csökkentésére kell törekedni, és ehhez az országaink közötti köl­csönös megértésre van szükség“ - jelentette ki. Jókívánság (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap üdvözlő táviratban köszöntötte Fernando Schwalbo Lopez Al- danot, a Perui Köztársaság mi­niszterelnökét megválasztása al­kalmából. sában a párt-, az állami és más­fajta tevékenység nagyfokú igényességének érvényesítésé­ben Gustáv Husák elvtárs, CSKP KB főtitkára, köztársasá­gunk elnöke nagy érdemeket szerzett, és joggal örvend nagy tiszteletnek, bizalomnak és te­kintélynek az egész pártban és társadalomban, valamint a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalomban. A megkezdett út következe­tes folytatása, szocialista társa­dalmunk továbbfejlesztésének biztosítása érdekében Gustáv Husák elvtárs a CSKP KB javas­latára a Csehszlovák Nemzeti Front közös jelöltjeként a Szö­vetségi Gyúlés 1980. május 22- én ismét köztársaságunk elnö­kévé választotta. A CSKP XVI. kongresszusán, 1981 áprilisá­ban újra megválasztották a párt központi bizottságának főtitkárává. Husák elvtársnak a forradal­mi mozgalomban, a párt politi­kájának megvalósításáért foly­tatott küzdelemben kifejtett sok­éves tevékenységéről tanús­kodik számos cikk, tanulmány és több könyv, amelyek közül a leg­ismertebb a Harc a jövőért, amelynek kiegészített kiadása Harcok a jelenért címmel jelent meg: A Szlovákiai parasztkér­désről; a Tanúságtétel a Szlo­vák Nemzeti Felkelésről. 1972 óta megjelennek Husák elvtárs válogatott beszédei és cikkei. A nemzeti felszabadító harc­ban kifejtett tevékenységéért, valamint párt- és államférfiúi munkásságáért Gustáv Husák elvtárs számos csehszlovákiai és külföldi érdemrendet kapott: az 1939-es Csehszlovák Hábo­rús Keresztet (1945-ben), a Szlovák Nemzeti Felkelés Ér­demrend I. fokozatát (1945- ben), 1948. Február 25. Érdem­rend I. fokozatát (1949-ben), a Klement Gottwald Érdemren­det (1968-ban és 1973-ban), a Csehszlovákia Hőse címet (1969-ben és 1973-ban), a Le- nin-rendet (1969-ben és 1973- ban), a Köztársasági Érdemren­det (1978-ban), a szovjet Októ­beri Forradalom Érdemrendet (1978-ban), a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia Marx Károly- aranyérmét (1981-ben), vala­mint számos más csehszlová­kiai és külföldi érdemrendet és kitüntetést. Hetvenedik szüle­tésnapja alkalmából Gustáv Hu­sák elvtársat a Csehszlovákia Hőse címmel és a Klement Gott­wald Érdemrenddel tüntették ki. Testvéri országok vezetőinek üdvözletei Washingtoni politikusok a szovjet-amerikai kapcsolatokról ÚJ SZÚ 2 1983. I. 10. Munka Érdemrend átadása (ČSTK) - Miroslav Slavik, a dél-csehországi kerületi pártbi­zottság vezető titkára České Bu- déjovicében átnyújtotta a Munka Érdemrendet Jirí Preiningernek, a Kerületi Művelődési Központ dolgozójának. A magas állami ki­tüntetést 60. születésnapjára kap­ta a szocialista társadalom javára végzett aktív politikai munkájáért. Csehszlovák küldöttség utazott Kabulba (ČSTK) - Jaroslav Jakubec, a CSSZSZK külkereskedelmi mi­niszterhelyettese vezetésével csehszlovák küldöttség utazott Kabulba. Az afgán féllel megtárgyalják és megkötik az 1983. évi árucsere­egyezményt, illetve kiegészítik a két ország közti gazdasági szer­ződést, hogy tovább bővüljön ke­reskedelmi és gazdasági együtt­működésünk. Hazánk jelentős mértékben vesz részt Afganisztán ipari bázisa építésében, a másik oldalon pe­dig az Afgán Demokratikus Köz­társaságból fontos nyersanyago­kat importálunk főleg textil-, bőr- feldolgozó és élelmiszeriparunk számára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom