Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-27 / 22. szám, csütörtök
ÚJ szú 5 1983. I. 27. HATÉKONYABB MUNKÁVAL KÖZÖS CÉLJAINK ELÉRÉSÉÉRT EREDMÉNYEK PROBLÉMÁK TAPASZTALATOK JAVASLATOK A sokoldalú művelődésért A komáromi járásbeii Csicsón (Čičov) a múlt év végén adták át a 18 tantermes, korszerűen felszerelt alapiskolát. A 22 millió korona ráfordítással épült létesítményen fontos munkát végzett a helyi Wilhelm Pieck Egységes Földművesszövetkezet építőbrigádja is. Felvételünkön az új iskola (Gyökeres György felvétele) JÓ LÉGKÖRT Ha azt vizsgáljuk, mit tettünk dolgozóink művelődéséért, akkor elsősorban és meghatározóan a szakszervezeti üzemi klub munkáját szemrevételezzük. Az 1967 óta tevékenykedő intézmény nemcsak üzemünk dolgozóinak és a gömörhorkaiaknak (Gemerská Horka) kínál művelődési lehetőséget, de megnyitása óta a mai napig a környék kulturális életének központja is. Dolgozói ennek megfelelően végzik áldozatkész munkájukat. Ezek olyan tények, amelyek távlatokban is meghatározzák a Gömöri Cellulóz- és Papírgyár szakszervezeti üzemi bizottságának ilyen jellegű tevékenységét. Az eszmei és politikai irányítással nem ér véget a munkánk. A vállalat kulturális és szociális alapjából (1 millió 63 ezer korona) 1982-ben támogatásként 140 ezer koránát utaltunk át az üzemi klubba. Az idén 40 ezer koronával kevesebb jut ebből az alapból. Az elmúlt évben nyújtott dotáció összegét vállalatunk 100. évfordulójának ünnepségei miatt növeltük meg. Szeretnénk, ha az intézmény a CSKP kulturális politikájának és a szakszervezetek művelődésben betöltött szerepének megfelelően végezné munkáját, dolgozóink megelégedésére. A munkásművelödésnek több évtizedes hagyományai vannak vállalatunknál. Az évszázados történelmi múlt során a munkásmozgalom a politikai alapokkal együtt megteremtette mindazt, amit ma munkásművelődésnek nevezünk. A helyi hagyományok tiszteletben tartásával igyekszünk úgy irányítani a mai kulturális életet, hogy abban lehetőség nyíljon mindenki számára a sokoldalú művelődésre, szórakozásra, aktív pihenésre. Az állami gazdaságunkhoz tartozó nyolc gazdasági részlegben közel ezren dolgoznak. A XVI. pártkongresszus és a X. szakszervezeti kongresszus határozatainak szellemében igyekszünk sokoldalúan gondoskodni dolgozóinkról, egyebek között a szociális és kulturális alap felhasználásával. Nem kis feladat ez, már csak azért sem, mert ahány részleg, annyi község, település, vagyis: dolgozóink nem egy helyen laknak. Ki- rályhelmecen (Kráľ. Chlmec) kívül Battyánban (Botany), Csernőben (Čierna), Kístárkányban (Maié Trakany), Nagytárkányban (Veľké Trakany), Bélyben (Bieľ), Dobrán (Malá Dobra) és Fejszésen. Ezenkívül további nyolc-kilenc községből vannak bejáróink. Ilykép- pen nehezebb mindenki-számára egyformán biztosítanuk a kulturális lehetőségeket. Szociális és kulturális alapunkból, amely nem túl nagy összeg, nem tudunk rendszeresen adni a művelődési házaknak, és hát a biztosítékát sem látjuk annak, hogy esetleges anyagi támogatásunkkal dolgozóink számára azonos mértékben és szinten nyílik lehetőség a kulturálódásra, művelődésre az egyes falvakban. Ráadásul a mezőgazdasági termelés sajátosságaiból adódóan a mi munkaidőnk küllönbözik az ipari üzemekétől. Tehát, hogy úgy mondjam, differenciáltan kell nyújtanunk a támogatást. Odafigyelünk a művelődési házak rendezvényeire, és amelyek iránt érdeklődés nyilvánul meg dolgozóink körében, azokra áldozunk. Az igények szerint rendszeresen vásárolunk belépőjegyeket. Ilyen rendezvények elsősorban Királyhel- mecen, Nagytárkányban és Baty- tyánban vannak, ahová esetenként saját autóbuszunkkal be is szállítjuk az érdeklődőket a szomszédos községekből. Más kérdés, hogy ezekkel a jegyekkel valóban elmennek-e mindig a rendezvényre. Szeretnénk, ha a kulturális célokra fordított összeg valóban a piKcjztudott, hogy nemzetiségileg vegyes lakosságú területen élünk. A vállalatunknál dolgozók és a község lakóinak többsége magyar nemzetiségű. Ennek megfelelően rendezvényeinken mindennapos a kétnyelvűség. A CSKP lenini nemzetiségi politikájának megfelelően a dolgozók nemzetiségi összetételét figyelembe véve irányítjuk és szervezzük a kulturális munkát. Említettem, hogy a szakszervezeti üzemi klub nemcsak vállalatunk dolgozóit és a községben élőket várja. Az a tény, hogy egyben több község művelődési központja is vagyunk, nagy felelősséget is jelent. A klub hivatásos népművelőinek, de társadalmi munkásainak is úgy kell végezni feladataikat, hogy a XVI. pártkongresz- szus és a X. szakszervezeti kongresszus határozataiból eredően hatékonyan hozzájáruljanak az itt élők eszmei és politikai gondolkodásának fejlődéséhez. Az elmúlt esztendőben is ennek megfelelően végezték munkájukat. Az itt megtartott politikai előadásokon, szakmai tanfolyamokon, szocialista brigádok találkozóin, beszélgetéseken, vetélkedőkön, kiállításokon több ezren vettek részt. Jelentős volt a látogatottsága azoknak a rendezvényeknek is, amelyek a könyv és az olvasás megszerettetését tűzték ki célul. író-olvasó találkozók, Arany János emlékest, a szovjet irodalom népszerűsítését szolgáló vers- és prózamondó vérseny, mesedélutánok fémjelzik ezt a munkát. Külön kell szólni róla, hiszen a legszélesebb tömegbázisa van, de ezzel együtt a legproblematikusabb terület is az öntevékeny művészeti mozgalom. A jól működő fúvószenekar és, az egyre szebb henést, a szórakozást, a szellemi gyarapodást szolgálná. Dolgozóink gyermekei számára a pionírtáborokon kívül más üdülési, szórakozási és művelődési lehetőségeket is teremtünk. Kis- tárkány mellett, a Tisza-parton évenként megrendezzük a nemzetközi gyermeknapot, amelyen mintegy ötszáz gyerek örül, szórakozik, játszik, együtt a szülőkkel. Sportvetélkedők, ügyességi versenyek, a katonai alakulat modellező köre tagjainak „rakétabemutatója“ színesíti a műsort. Évenként megtartjuk a Télapó-ünnepélyt, amelyen a magyar és a szlovák tanítási nyelvű alapiskola tanulói műsorral szerepelnek. Battyánban és Nagytárkányban amolyan Ki mit tud? vetélkedővé alakult ez az ünnepélyünk. Régebben voltak jó amatőr művészeti csoportjaink, zenekarunk, női karunk; különböző okok miatt évekkel ezelőtt megszűntek. Szőgyén (Svodín) a maga három és fél ezer lakosával az érsekújvári (Nové Zámky) járás közepes nagyságú falvai közé tartozik. Jogos büszkeséggel mondhatjuk el viszont, hogy a mintegy 5400 hektáron gazdálkodó Barátság Egységes Földművesszövetkezet a járás legjobb mezőgazdasági üzemei közé tartozik, sőt, néhány vonatkozásban, például a babtermesztésben országos méretben is a legjobbak közé tartozik. A tavalyi eredményekről rövidesen beszámolunk 970 tagunknak. Előzetesként már most elmondhatjuk, hogy sikeres évet zártunk, tagságunk valóban jól, eredményesen dolgozott és szépen is keresett. Meggyőződésünk, hogy az eredményeinket széles összefüggéseiben kell vizsgálni és értékelni. Szerintünk a jó munka egyik fontos összetevője az is, hogy szövetkezetünk a helyi párt- és állami szervekkel karöltve renderedményeket elérő Sajóvölgye vegyeskar mellett más együttesek csupán alkalomszerűen tevékenykedtek. A női éneklőcsoport, a versmondók köre, a sakkozók, az asztaliteniszezők és a fotószakkör mögött - be kell ismernünk - nem áll olyan tevékenység, rendszeres munka, amely a két elsőnek említett együttest jellemzi. Nagy András és Máté László karnagyok a fúvószenekarral, illetve az énekkarral olyan munkát végeznek, amely már országosan is számottevő. Mindannyiunkat foglalkoztat a gondolat, hogyan fejlesszük tovább az öntevékeny művészeti mozgalmat. Többek között szeretnénk, ha az évek óta stagnáló színjátszó csoport ismét elkezdene dolgozni, s így a munkásművelődés legrégebbi és leggazdagabb hagyományát folytatná. örömünkre szolgál, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskolában megkezdte tevékenységét a gyermek kisszínpad, amely már járási rendezvényen is szerepelt. A vállalat és a falu vezetése sokoldalúan támogatják, segítik egymás munkáját. Az üzemi klub otthont ad a község valamennyi tömegszervezetének. A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség, a Tűzoltó Szövetség, a Szlovákiai Nőszövetség és a CSEMADOK nemcsak taggyűléseit tartja itt, de tagjai aktívan részt vesznek a kulturális munkában. Reméljük, ezt az egységet a jövőben tovább erősítjük. Ennek fontosságát mindenekelőtt tudatosítjuk, s így szeretnénk a közösségi művelődés fejlesztésén dolgozni. GÁL ZOLTÁN, a Gömöri Cellulóz- és Papírgyár szakszervezeti bizottságának elnöke Hosszú időn át próbálkoztunk az ilyen jellegű tevékenység felújításával; talán az idén sikerül. Az idén honismereti kirándulást szervezünk, a cél hazánk fővárosa, továbbá Lidice és Terezin. A szociális és kulturális alap összege tavaly 595 ezer korona volt; ebből mintegy 150 ezer koronát fordítottunk kulturális célokra. Az 1981-es esztendőhöz viszonyítva fokozatosan javulnak gazdasági eredményeink, így számolunk azzal, hogy a szóban forgó alap összege növekedni fog, nagyobb lesz - következésképpen bővülnek a lehetőségek is, amelyeknek az eddiginél is jobb kihasználásával tartalmasan tölthetik szabad idejüket dolgozóink, ami szocialista társadalmunk elsődleges céljai között szerepel. LOSKÁR MIHÁLY, a Királyhelmeci Ág üzemi szakszervezeti bizottságának elnöke szeres figyelmet fordít a kellő művelődési és szórakozási lehetőségek megteremtésére. Ugyanis a kellő tudással felvértezett, a közösségi ügyekért is lelkesedni tudó ember nyilvánvalóan jól és egyre jobban dolgozik. Fontos az is, hogy az emberek jókedvűen, szellemileg is felfrissülve járjanak munkába, hiszen az ilyen kedélyállapot az eredményes munka egyik záloga. Az említett erkölcsi értékek megteremtésében jelentős szerepe van a kultúrának. Falunkban 1978. május 8-án adtuk át a korszerű művelődési otthont. A nyolcmillió korona költség jelentős részét szövetkezetünk fedezte. Néhány hónap múlva befejezzük a közigazgatásilag Szögyénhez tartozó Barton (Bruty) a művelődési ház építését, s így az ottani lakosok is helyben, korszerű körülmények között szórakozhatnak és művelődhetnek. Szövetkezetünk a rendelkezésA párkányi (Štúrovo) Dél-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár fennállásának rövid húsz éve alatt az érsekújvári (Nové Zámky) járás legnagyobb ipari vállalatává fejlődött. Termelésünk évi értéke meghaladja az 1,6 milliárd koronát, ami jelentékenyen hozzájárul a nemzeti jövedelem gyarapításához. A Gyár mintegy négyezer állandó dolgozónak és nagyrészt ezek családjának ad munkát, megélhetést. Hosszan lehetne sorolni azokat az előnyöket és juttatásokat, amelyeket a gyár vezetősége a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi bizottságával a munkafeltételek javítása érdekében a munkahelyen kívül biztosít dolgozóinknak - ezzel jó légkört és közérzetet teremtve. Ez összhangban van a párt politikájának célkitűzéseivel, s ennek fontosságát hangsúlyozta a Szakszervezetek Országos Tanácsának második teljes ülése is. A kollektív szerződésben évente rögzítjük, hogy a vállalat milyen mértékben járul hozzá a kulturális és szociális alaphoz. Ez a pénzalap évi 4-5 millió koronát tesz ki. A dolgozók szükségletei kielégítésének egyik jelentős formája az üzemi étkeztetés. Bírálóan kell szólni arról, hogy dolgozóinknak csupán mintegy huszonöt százaléka használja ki ezt az előnyt, ami minimálisnak mondható, mert a konyha kétezerötszáz főétel elkészítésére képesL ez megfelel az étkezde férőhelyei számának a háromórás ebédkiadási idő alatt. A Szakszervezetek Központi Tanácsának irányelvei szerint a dolgozók üdültetésének új formáit alkalmazzuk. Az idén kétszáznegyven dolgozónk vehet részt hazai üdülésen; negyven dolgozónknak külföldi üdülést teszünk lehetővé. Már hagyományossá válik az az üdülési forma is, amelynek keretében több turnusban családokat küldünk sátorre álló kulturális alapból és más módon is támogatja a művelődési házat, s a helyi amatőr csoportokat. Hinzellér László, a művelődési ház vezetőjének és társainak sikeres munkáját számos telt házas rendezvényünk fémjelzi. Nálunk elsősorban a Pálinkás Ferenc vezette színjátszók népszerűek. Ők már a kerületi versenyen is szép sikerrel szerepeltek, s jelenleg új darabot tanulnak be. Énekkarunkat Sonkoly Tibor, a táncegyüttest Pakos Kornélia mérnök irányítja. Nekik is minden anyagi, erkölcsi támogatást megadunk. Jut a kulturális alapból különböző tanulmányi -kirándulások és más rendezvények fedezésére is. Évről évre a CSEMADOK járási bizottsága más társrendezőkkel- köztük a mi szövetkezetünkkel- karöltve nálunk rendezi meg a járási dal- és táncünnepséget több ezer néző részvételével. Célunk az, hogy tagságunk táborba a Balaton mellé, összesen mintegy százhúsz dolgozónkat és családtagjaikat. 1983. május 1-re szeretnénk befejezni és átadni rendeltetésének a párkányi termálfürdő mellett épülő rehabilitációs és üdülő központunkat, amelyben negyven ágy várja a látogatókat. Év közben saját dolgozóink rehabilitációs fürdését biztosítjuk itt, a nyári idényben pedig csereüdültetést bonyolítunk le. Dolgozóink egészségének védelmére és megóvására száztizenöt arra rászorulót, de elsősorban a veszélyeztetett munkahelyen dolgozókat küldjük különféle csehszlovákiai gyógyfürdőkbe. Évente kétszáz gyermeket küldünk nyári pionírtáborokba, hasonlóképpen lesz ez az idén is. Tervünkben szerepelnek rövidebb ideig tartó autóbuszkirándulások is, amelyeken nemcsak aktív dolgozóink, hanem a nyugdíjas munkatársaink is részt vehetnek. Dolgozóinknak mintegy három ötödé lakik Párkányban és a csatolt községekben; nyolcszáz üzemi lakásban, szövetkezeti és családi házban. Kétötöd része a környező falvakból jár munkába autóbusszal, vonattal. A kulturális és szociális alapból a családi házak építéséhez és a lakások berendezéséhez is rendszeresen folyósítunk kölcsönöket dolgozóinknak, mert ez a legjelentősebb stabilizációs elem. Ebből az alapból szociális segélyeket is folyósítunk, segítjük a sportegyesületek munkáját, továbbá tárgyi ajándékokat adunk dolgozóinknak a munka- és társadalmi aktivitás elismeréséül. Támogatjuk a városi művelődési ház, a társadalmi szervezetek, a CSEMADOK munkáját is; a rendezvényekre rendszeresen vásárolunk jegyeket (évente mintegy ezer darabot), amelyeket jutalomként osztunk ki a dolgozók között. BARTUSZ GYULA mérnök, osztályvezető minden szempontból korszerűen éljen, jól érezze magát szülőfalujában. Ezért támogatjuk az építkezőket, új lakásokat építünk, azt akarjuk, hogy tagságunk lakáskultúrája is kellő színvonalon legyen. A jövőben számos vonatkozásban nehezebb, szigorított körülmények között dolgozunk majd, s tudjuk azt is, hogy korparancs az ésszerű takarékoskodás. Mi is így cselekszünk, de átgondoltan. Nem csípünk le a kulturális alapból, nem csökkentjük amatőr csoportjaink támogatását, továbbra is az a célunk, hogy falvainkban a körülményekhez képest pezsgő legyen a kulturális élet. Ez a gondoskodás ugyanis többszörösen megtérül: erkölcsi, szellemi értelemben, de ha úgy tetszik anyagiakban is: a megelégedett, kiegyensúlyozott és képzett ember teljes mértékben képes lesz megbirkózni a jelen és közeljövő nem csekély munkafeladataival is. KOVÁCS FERENC mérnök, a szőgyéni Barátság Efsz elnöke Nem kicsi a feladat Az erkölcsi értékek jelentősége