Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-10-08 / 40. szám
% % lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll K losztalgiahullám söpör IN végig az egész világon. Egymás után nyomják újra a több évtizedes csupa zörej, alig élvezhető hanglemezeket, újítják fel a régi filmeket, esetleg videokazettára átmásolva aratnak velük minden eddigit felülmúló sikert, mint például az 1939-ben forgatott Elfújta a széllel, amelyből már több millió kazettát adtak el; lelkes ószeresek = amatőrök kutatják a padlásokat egy-egy régi beegy kópiáját őrzik. A tévének is van saját archívuma, méghozzá nem is akármilyen: születésétől kezdve elraktározza és nyilvántartja valamennyi, adásba került film, videorecording és képmagnó-felvétel, fénykép, hangszalag és forgatókönyv egy-egy példányát. A napi műsoridőt figyelembe véve sejthető, hogy az ország egyik legnagyobb archívumával rendelkezik, amelyben az összes, katalogizált tétel számát százezres nagyságrendben lehet csak megadni. A televíziózás kezdeti időszakában csak kétfajta műsort ismertek: az élő adást és a filmszalagra feljátszottat. Ez utóbbi a kezdeti rövid időszaktól eltekintve - amikor negatívot használtak - ún. inverz anyagra készült, vagyis a diafényképezéshez hasonlóan fordítós filmet használtak — előhívásnál pozitív kép jelent MEGLEPETÉSEK A MÚLTBÓL rendezési tárgyén, ruhadarabért, filmek egész sora készül a két-három évtizeddel ezelőtti eseményekről. Ezt a nosztalgiát tetőzi, hogy több televízió most vagy a közeljövőben ünnepli működésének kerek évfordulóját - a Magyar Televízió az idén huszonöt, a Csehszlovák Televízió jövőre haanincé- ves, ami eggyel több okot szolgáltat a régi filmek, tévéjátékok, különféle műsorok „le- porolására“, újravetítésére. A nyilvánvaló műszaki fogyatékosságok ellenére a néző meglepődik egy-egy színházi közvetítés, tévéjáték üdesé- gén, a nagyszerű színészi játékon, s azon csodálkozik, mennyire elégedetlen volt egykoron a televízió műsoraival, holott a mai színészek se játszanék el jobban azokat a szerepeket. Amint a szórakoztató és a könnyűzenei műsorok kerülnek sorra, a néző restellni kezdi magát: naponta szidja a mai műsorok színvonalát, holott a fejlődés ténye az első pillanattól nyilvánvaló. A sok régi műsor újrasugár- zása kapcsán felmerül a kérdés, honnan kerítette elő a televízió ezeket a régi felvételeket, melyen meglepetéseket tartogat még a nézők számára? Az köztudott, hogy a filmgyárak archívumot tartanak fenn, amelyben valamennyi filmjük és forgatókönyvük egymeg a szalagon; költségmegtakarítási okoktól nem is készült ezekről kópia, így az archívumba az egyetlen létező példány, az eredeti került. Az élő műsorok egy részének rögzítése iránt meglehetősen nagy volt az igény, ezért kifejlesztették az ún. telerecor- ding (TRC) berendezést. Ez egy szinkronizált filmkamera és egy jóminóségú monitor együttese volt, az adásba kerülő képiek rögzítették vele a filmszalagra. A felvétel technikai fogyatékosságait nem kell különösebben hangsúlyozni, elég csak egyszerű fényké- piet készíteni a képiemyöröl, rögtön nyilvánvalóvá válik minden hátránya. így aztán a rossz képiminőség alapján a néző már az első képisoroknál észreveszi, hogy TRC-fel- vétellel van dolga, hiszen ez idő tájt a filmezés már magas műszaki színvonalon folyt. A telerecording feljátszása általában 16 mm-es filmre történt, de a minőség javításának érdekében néha 35 mm-es filmet is használtak. Az Ampiex cég 1957-ben, negyedszázaddal ezelőtt szabadalmaztatta az első képimagnót, a fekete-fehér kép felvételére alkalmas VR 1000-et, öt évvel később a mai napiig is kiváló minőségű színes képiét szolgáltató és megbízhatóan működő VR 2000-et. A képimagnóval végre rendkívül opieratív és jóminóségú berendezéshez jutottak a tévések: a felvétel elkészítése után nem kellett bonyolult, drága és időrabló módon előhívni, fixálni, szárítani a szalagot, a feljátszott műsor azonnal vetíthető volt, rengeteg nyersanyagot takaríthattak meg azzal, hogy a rosszul sikerült felvételeket egyszerűen letörölték. Ezzel egycsapásra megoldódott az élő adások jó minőségű feljátszásának kérdése, a telerecor- dingot a mai tévések már nem is ismerik (jellemző módon sokan azt hiszik, hogy a TRC voltaképpen a képmagnó), az öreg rókák emlékeiben is már csak halványan rémlik fel, hogy milyen gyorsan kiszorította a képmagnó a TRC-t. Sok előnye mellett a képi- szalagnak hátránya is van: a filmfelvétellel ellentétben a másoláskor (kópiakészítés) nagyfokú a minőségromlás (3 dB, vagyis 33%); a lemágne- seződési folyamatok következtében a képmagnó-felvétel meglehetősen „romlandó áru“: kb. 10 - 15 év tárolás után már csak nehezen élvezhető a műsor, így csak indokolt esetben kerülhet évtizedek múltán a képiernyőre. A legegyszerűbb a helyzet a fényképek esetében. Az évszázados technológia annyira tökéletes, hogy még a legrégibb, televízióval kapicsolatos képieken sem észlelhető lényegesebb változás, ezért bármikor felhasználhatók. Vannak ugyan olyan időszakok, mint a jelenlegi, amikor a kerek évforduló alkalmából sok régi műsor kerül a képernyőre, az archivált anyagok felhasználása azonban korántsem merül ki azok egyszerű lepxirolásában és sugárzásában. A napjainkban készülő különféle dokumentum jellegű, történelmi stb. műsorokhoz gyakran használnak fel a rendezők egy-egy részletet, betétet vagy fényképiet a korabeli anyagból. A legnagyobb népszerűségnek azonban a hangtár örvend: a mai alkotók itt fordulnak meg a leggyakrabban. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a korhoz kötött hangfelvételeken kívül itt őrzik az „örökéletű“ szalagokon a zörejeket és a hangeffektusokat is. Ezek pedig az évtizedek folyamán alig változnak, és csak akkor játsszák fel újra őket, ha még sokkal jobb minőségre van szükség. A televízió tehát nem herdálja el régi felvételeit, gondosan elraktározza valamennyit a jövő nemzedékek számára. Ami azt is jelenti, hogy még sok meglepietést húzhat elő tarsolyából a múlt műsoraiból napjaink és a jövő nézői számára. OZOGÁNY ERNŐ lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltlllllllltllllllllllllllllll VIVA MUSICA? akmabeliek és laikusok körében az utóbbi időben egyre gyakrabban hangzik el a kérdés: mikor látunk-hallunk végre a televízióban egy népszerűén szerkesztett komolyzenei műsort, - esetleg egy sorozatot, amely olyan formában kerülne a nézők elé, hogy azok rádöbbenjenek zenei ismereteik szélesítésének fontosságára, megszeressék (és megértsék) azt, amihez egyébként is vonzalmat éreznek. Bár a Szlovák Televízió 1-es csatornáján hetenként felcsendül a Musica Viva szignálja, mégsem mondhatjuk el, hogy ez az a műsor, amely minden igényt kielégít és oly módon próbál hatni a közönség szélesebb köreire, hogy a nézők-hallgatók ezt kellő érdeklődéssel fogadják. Nézzük csak a műsor tartalmát: évfordulók, megemlékezések, komolyzenei ismeretterjesztő előadások, a zenekutatás terén elért legújabb eredményekről szóló beszámolók, zeneművek bemutatása, aktuális zenei események. Mindez rövid adásidőbe sűrítve, tudományos stílusban, már-már tudálékosan. Félreértés ne essék, nem a tartalommal kapcsolatban vannak fenntartásaim, hanem a hangvétellel, a ,, tálalással" és azzal, hogy ezeket a zenetörténeti kiselőadásokat nem egy esetben olyanoktól kapja meg a néző, akikről leolvasható, hogy nem a zenei kapocs szerepét töltik be a televízió és a néző között, hanem egyszerűen csak a munkájukat végzik. Tapasztalatból tudom, hogy sokan, akik belekóstoltak egy-egy koncert hangulatába és ,,élőben" is hallották már Beethoven V. szimfóniáját, vagy Csajkovszkij B-moll zongoraversenyét, azok is szeretnének többet tudni a hallotakról, többet hallani az addig csak szóból ismertekből. Nem szájba rágva, de nem is okoskodó előadás formájában. Előadóművészeknek és televíziósoknak egyaránt az lenne a feladatuk, hogy a nézők igényeit figyelembe véve valahol itt segítsenek, népszerűsítve saját művészetüket, megszerettetve azt azokkal is, akik eleinte talán félénken fogadják igyekezetüket. Stílus kérdése az egész. RÁCZ TIBOR- a betléri kastélyban Amint arról korábban beszámoltunk, négyrészes tévéfilm készült Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényéből, Zsurzs Éva rendezésében, Benkö Péter és Kubik Anna főszereplésével. A belső felvételek Budapesten készülnek, a külsőket nálunk, a betléri kastélyban és környékén forgatták a közelmúltban. Gyökeres György fotói, amelyek ez utóbbi helyszínen készültek, a forgatás néhány pillanatát idézik föl. KÜLÖNÖS HÁZASSÁG ÚJ szú 14 1982. X. 8. A rendező, Zsurzs Éva Lukács Lóránt operatőrrel az élen munkában a forgatócsoport A film egyik hangulatos jelenetében Szabó Sándor és Ben kő Péter Történelmi környezetben, korhű jelmezekben - Fo- nyó J ózsef és Haumann Péter
