Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-10-08 / 40. szám
ÚJ szú 15 1982. X. 8. Egyszerű számítógép Miyaraki japán városka bankjában A KALIFORNIAI IPARI KÉMEK ÜGYE AZ FBI VÁLLALATOT ALAPÍT Japán számítógépgyártók ügynökei Amerikában • Peking-Hongkong együttműködés a komputeriparban • Amit még Neumann János családja sem tudhatott • „Mindent azonnal tudni akarnak“ • Találkozó Santa Clarában • Bilincs az akták között • „Mint a tévékészülék és a műsor...“ N emcsak katonai titkok, államtitkok felderítésére küldenek ki kémeket, nemcsak főhadiszállások és vezérkarok irodáiban tartják számon idegen földre küldött ügynökök sorát: az ipar, a korszerű technológia igényeit is valószínűleg százezerszámra alkalmazott ki- sebb-nagyobb képességű és lehetőségekkel dolgozó titkos ügynök, felderítő szolgálja ki. Pár éve még sokat írtak arról az ázsiai kérdésekkel foglalkozó világlapok, hogy Peking „legfontosabb üzletfele és felderítőállomása“ a tőkés világ felé Hongkong - ma a dolog annyira megszokott, természetes, hogy szinte feltűnést sem keltett egy nyári közlés: ,,Sino On- Line“ néven közös kínai-hongkongi számítógépgyár kezdte meg működését. A Chai Luk International Trading Co. hongkongi cég (az ö kezében van az új vállalat részvényeinek 15 százaléka, Peking 42,5 egy másik hongkongi cég 42,5 százalékban érdekelt) egyik vezetője elmondotta: az egyik eiső dolog az lesz, „Hongkongban kiképeznek négy-ötszáz szakembert a kínai gyáregységeknél dolgozók közül“ s „aztán is 800-1000 kínai dolgozik majd a hongkongi gyáregységeknél.“ Egy angol gazdasági lap megjegyzése: „ Peking így hivatalos támaszpontot nyer federítői számára: a számító- gépiparban csak akkor van esély az életben maradásra, ha egy-egy cég mindig naprakész információval rendelkezik a konkurrencia helyzetéről, munkájáról, új dolgairól...“ Alighanem a legmodernebb, leggyorsabban fejlődő iparágak egyikében, a számítógépgyártásban a legelterjedtebb az ipari kémkedés. Hol van már az az idő, amikor például az amerikai hadsereg legjobban őrzött titkai közé tartozott az ENIAC nevű számítógép a negyvenes évek első harmadában, aztán 1946-ban a JONIAC nevű elektronikus számítógép, minden mai elektronikus számítógép őse - egyébként mindkettő Neumann János egykori pesti diák, magyar földről messzire szakadt zseni, „az elektronikus számítógép atyja“ alkotása ... Valószínűleg mit sem tudtak már az eredeti titokörzés elképesztően kalandos történetéről a Federál Bureau of Investigation, az FBI idén júniusban nagy fogást csinált beosztottjai sem. Mit tudhattak arról, hogy annak idején éppen a Manhat- tan-terv fedőnevű tudományos kutatómunka (így keresztelték el az amerikaiak az atombomba előállítására összeállított, nagyszerű fizikusokból, matematikusokból és rátermett katonákból összeállított csoport legtöbbször Los Alamosban, az ottani kutatóintézetekben végzett tevékenységét) résztvevőinek még a legközelebbi hozzátartozói sem tudták, miféle munkában vesz részt férjük, apjuk, öcs- csük, fiuk és például Neumann János családja csak azt mondhatta mindenkinek, aki érdeklődött, hogy a professzor „ parciális differenciálegyenletek megoldásával foglalkozik... “ Persze az előbb említett FBI-emberek azért ennél valamivel többet tudtak a számítógépgyártás mai helyzetéről, annál is inkább, mert mintegy húszán közülük a szakmában dolgoztak. 1981 októberében ugyanis új vállalat alakült San Francisco városában. A Glenmar Associates nevű új vállalat, amely hirdetéseiben közölte, hogy a „számítógépipar számára készít terveket, ad tanácsokat, elemez és ellenőriz az iparban bevezetett eljárásokat“, tulajdonképpen az FBI vállalata volt és azzal a nagyon határozott céllal alapították, hogy felderítse: ki adja el és ki veszi meg a legnagyobb amerikai számítógépcég, az International Business Machines, az IBM féltve őrzött, ám az utóbbi időben észrevehetően kiszivárgott gyártási titkait. Tudnunk kell, hogy abban a tréfásan ,,Silicon Valley“ (Szilíciumvölgy) néven emlegetett területen, ahol az amerikai elektronikai ipar vállalatainak többsége van - az utóbbi tizenöt évben hihetetlenül sok kisebb-nagyobb „tanácsadó-cég“ alakult. (A Silicon Valley név onnan származik, hogy a számítógépek memóriegy- sége szilíciumból, angolul siliconból készül). Néha csak két-három emberből álltak (és állnak) ezek a vállalatok, amelyek egyszerűen arra specializálódtak, hogy a nagy elektronikai cégek termékeiről minél többet megtudjanak és információikat azonnal eladják a legtöbbet ígérő konkurrens cégnek. Az International Herald Tribune munkatársa megkérdezte Roger Borovoy-t, az INTEL, az egyik nagy elektronikai vállalat alelnökét, mi a véleménye ezekről a gomba mód szaporodó kis vállalatokról. „Azt csinálják, hogy mindent elolvasnak a szaklapokban, megszereznek minden prospektust, ott vannak minden műszaki értekezleten: mindent azonnal tudni akarnak. Megvesznek minden új terméket és szétszedik, hogy mindent megtudjanak róla. Még az éttermekben is olyan asztalhoz ülnek, hogy hallhassák, ha az elektronikai üzem mérnöke mond valamit... Mindenki felhasználja a tanácsadó cégeket, mert az a lényeg, hogy amilyen gyorsan csak lehet megtudjuk, mit csinál a versenytárs...«— mondta Borovoy. A FBI által alapított Glenmar Associates éppen erre épített. Beszerzett - és ez az FBI embereinek nem is volt nehéz - egy halom értékes információt más cégek új termékei mellett az IBM néhány újtípusú számítógépéről. Aztán fogadták a céghez fordulókat, tárgyaltak velük eleladtak egy-egy tervet, részinformációt. Nem sokkal azután, hogy az új cég munkába kezdett, Las Vegasban a Glen- mar-emberek egyike kapcsolatba került a Hitachi nevű nagy japán elektronikai cég egyik alkalmazottjával, egy mérnökkel. A japán úr elmondta az amerikainak, hogy cége remek számítógépeket épít, azok legalább olyan jók, mint az amerikaiak. Van azonban olyan dolog, amiben bizonyos igény mutatkozik Japánban. Ez az úgynevezett software, azaz számítógép-programok, tervrajzok, a gép működtetéséhez szükséges kezelési utasítások. A Hitachi-ember azt kérdezte a Glenmar-embertői: lehetne-e szó arról, hogy ilyesmit vásároljon a tanácsadócégtől. Amikor az amerikai, az FBI embere igent mondott, sor került egy újabb találkozásra, most már Santa Clarában, és itt több japán mérnök jelent meg, átadták a Glenmar megbízottjának a kívánságlistát, pontosan felsorolva, milyen anyagokat, tervrajzokat, iratokat szeretnének. Minden irat az IBM titkos anyaga volt. A. Glenmar megbízottjai azaz az FBI- emberek a listáról azonnal egy másolatot készítettek, azt átadták Kalifornia állam egyik államügyészének, J. P. Russonie- lónak és bejelentették: úgy tesznek, mintha megoldották volna a törvényellenes okmányszerzést és majd az ókrriányát- adáspillanatában lecsapnak, akkor kell az ügyészi segítség a tetten ért ipari kémek elleni vádemeléshez. A Minden a tervek szerint történt. A Glenmar-emberek közölték a japánokkal, hogy a kért iratok közül a legtöbb megszerezhető. Az összesért 525 000 dollárt ígértek a japánok, amit szállítani tudnak az 495 000 dollár értékű. Kérik a pénzt, adják az iratokat. San Franciscóban, egy előkelő vendéglőben volt 1982. június 22-én a találkozó, amely azonban nem úgy végződött, ahogy a japán mérnökök remélték. A kezdet sokat ígért. Az amerikaiak elmondták: náluk vannak a kért titkos okmányok, tervrajzok, kezelési utasítások. Át is nyújtották a japán uraknak a papírokat és az iránt érdeklődtek, megtörtént-e, megállapodás szerint, az átutalás a Glenmar-cég bankszámlájára. Amikor az egyik japán úr mosolyogva vette elő az iratmappájából az átutalásról szóló bankértesítés másolatát, az amerikai urak közül kettő felállt és közölte: a tárgyalófelek tekintsék magukat letartóztatottaknak, mert ők az FBI nyomozói, s mindjárt bilincset is vettek elő az elegáns aktatáskákból. összesen tizenkét letartóztatás történt ezen a napon: a Hitachi-cég emberein kívül a szintén japán Mitsubishi Electric- cég több Amerikában dolgozó mérnökét és több amerikai szakembert is őrizetbe vettek. Másnap még néhányan cellába kerültek és mintegy öt napig tartott a kihallgatás, amelynek végén a gyanúsítottak csak közel negyedmillió dollár óvadék lefizetése után kerülhettek szabadlábra. (A japánok azonnal hazarepültek - az óvadékot veszni hagyják...) Hatano úr, a Hitachi egyik igazgatója, akárcsak a San Francisco-i védőügyvédek kijelentették: az ügyben szereplők teljességgel ártatlanok, nem lehet még csak eljárást sem indítani ellenük. Egy törvényesen bejegyzett, elegáns irodaházzal rendelkező tanácsadó cégtől a Glenmar Associatestöl szabályosan, az ö ajánlataik alapján rendeltek meg bizonyos tervrajzokat, számítógépprogramokat. Sejtelmük sem volt arról, hogy lopott iratokat kapnak majd - bár igaz, a Glenmar-emberek tettek ilyen célzásokat, de hát ez üzleti szokás: így kell magasabb árat elérni... Júniusban nemcsak a japán mérnökök kémbotránya foglalkoztatta Sein Francis- cón túl a világ egész számítógépiparát, hanem az a tény is; az IBM éppen most látta idejét annak, hogy pert indítson egy egész sor alkalmazottja ellen, azzal, hogy a cégnél tudomásukra jutott ipari titkokkal „tanácsadó-vállalatot“ alapítottak, vagy egyszerűen jóval magasabb fizetésért és egy nagy összegű csekkért átléptek a versenytárs céghez... Most, az őszi bírósági idény kezdetén - a ,,Silicon Valley sárga kémeinek ügyében“, ahogy az amerikai sajtó nevezi a Hitachi-mérnökök elleni eljárást - hamarosan ki kell tűzni a tárgyalás dátumát (de azt, hogy íesz-e tárgyalás, még senki; sem tudja...), sokan vetik fel a kérdést: tulajdonképpen mit is akartak a számító- gépgyártásban valóban roppant sokat tudó japánok az IBM-okmányok megszerzésével megtudni. A választ akkor könnyű megfogalmazni, ha a londoni Financial Times egyik érdekes megjegyzésére gondolunk. Az angol gazdasági lap szerint a Hitachi, a Mitsubishi, a Nippon Electric és még egy-két nagy japán cég tavaly, 1981-ben nemcsak egyszerűen lekörözhetetlenül jó és olcsó számítógépeket gyártott, de például a legkorszerűbb számítógépekhez szükséges memóriamikroáramkö- rökböl az eladott teljes mennyiség felét szállította a világpiacra... Azaz az óriáskomputerek gyártásában elért rendkívüli eredmények mellett (ebben is már majdnem elhagyták az IBM-et!) a japánok már verhetetlenek a memóriamikroáramkörök gyártásában - és ez a legfontosabb az iparágban. Ám vein valami, ahol lemaradtak. Ez pedig a programkészítés. „A programkészítés legalább annyira különbözik a számítógépgyártástól, mint amennyire a tévékészülék gyártása a rajta keresztül sugárzott műsor megírásától, megszerkesztésétől és eladásától“ - írta a Financial Times. Hát éppen itt akartak néhány száz ezer dolláros vásárlással elóreugrani a japánok; ezt sejtették meg az IBM saját ipari kémelhárítói még 1981 tavaszán és bízták meg nem kevés pénzért az FBI-t, hogy szervezze meg a japánok lebuktatására a Glenmar-céget. A história legérdekesebb része az IBM egyik volt alkalmazottjának-ő ellene nem indított pert az óriáscég - nyilatkozata az International Herald Tribune-ban:,,Amerikai cégek Japánban ugyanígy gyűjtik az információkat, igaz, ott az üzemi rendészet és a rendőrség sokkal jobban figyel...“ Azt mondták, hogy a ma legfejlettebb tudományos célú számítógép, a GRAY-1 másodpercenként 250 millió adat feldolgozására képes. A japánok azon dolgoznak, hogy a mai mikroáramköröknél nagyobb teljesítőképességű félvezetőket állítsanak elő és valami egészen újat alkossanak az optikai jeltovábbítás számítástechnikai alkalmazásában. Ha sikerül, újra egy területen lekörözik az amerikaiakat. Ebben a versenyben a „szilíciumvölgyi kémbotrány“ párszázmillió dolláros, alig kéttucat embert érintő ügye éppen csak apró epizód. GÄRDOS MIKLÓS „Teljesen ártatlanok vagyunk“ - mondja Hatano, a Hitachi cég egyik igazgatója .
