Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-23 / 29. szám
A Téli Palota - az Ermitázs öt épülete közül az egyik A Szovjetunió kulturális határozatot hozott a világ egyik legnagyobb múzeumának, a Szovjetunió egyedülálló kincsestárának, a leningrádi Állami Ermitázsnak a rekonstrukciójáról. A döntés okairól, a tervezett munkáról Piotrovszkij akadémikussal, a múzeum igazgatójával az Izvesztyija tudósítója beszélgetett.- Mi tette szükségessé az Ermitázs rekonstrukcióját?- A szovjet hatalom évei alatt rendkívül megnövekedett a múzeum állománya: ma több mint 2 millió 600 ezer festészeti, szobrászati, grafikai, alkalmazott-díszítóművé- szeti alkotás, régészeti lelet, érem, ércpénz és más egyéb található. A gyűjteményeket több száz raktárban őrzik, de ma már kevés a hely. A helyhiányt megérzik műhelyeink, laboratóriumaink is. Az ország múzeumainak gyakorlatában például nálunk létesült először röntgenkészülék, televíziós és egyéb felszereléssel ellátott fizikai laboratórium, Ezt állandóan újabb műszerekkel, készülékekkel kell kiegészíteni, ezek számára pedig szintén kell a hely. Nagy érdeklődés nyilvánul meg az Ermitázs kincsei iránt, és ez állandóan növekszik. A múzeumnak évente már több mint 3,5 millió látogatója van. Ezért a kiállítási termekben, bár a számuk nem kicsi - 353 -, néha nagy (ÓSTK-felvétel) a zsúfoltság. Azonfelül nem mindenütt lehet kényelmesen megtekinteni a kiállítási tárgyakat, amelyek száma, mellesleg szólva meghaladja a százezret. A múzeum számára már nyilvánvalóan nem elegendő az a néhány palotaépület, amelyet jelenleg elfoglal. Éppen ezért esedékes a rekonstrukció.'- Ismeretes, hogy ez az öt épület - a Téli Palota, a Régi, a Kis, az Új Ermitázs és az Ermitázs Színház - régen kialakult építészeti egységet alkot. A közelben semmi újat nem lehet építeni. Akkor hogyan bővítheti a múzeum a területét?- Azoknak a közeli, régi épületeknek igénybe vételével, amelyeknek a stílusa az Ermitázséhoz hasonló. Ezeket gyökeresen átépítjük, de csak belülről, és a múzeum szükségleteinek megfelelően. Az épületeknek a Palota rakpartra és a Halturin utcára néző külső homlokzatai megőrzik hagyományos külsejüket. így tehát az épület- együttes művészi külsejében semmiféle disszonancia nem jön létre, megmarad az egész harmóniája.- A múzeumnak mely részei kapnak helyet azokban az épületekben, amelyeket az Ermitázs rendelkezésére bocsátanak?-Több tudományos-restaurációs laboratórium és raktár jut olyan területhez, ahol állandóan meghatározott hőmérsékletet és nedvességet lehet majd fenntartani. Ezek nagyon fontosak ahhoz, hogy eredeti szépségükben őrizhessük meg a múzeum kincseit, a jövő nemzedékek számára. Nemcsak a jelenlegi állományokra gondolok, hanem arra is, ami később kerül hozzánk. Az új beszerzés pedig nagy - évente 18-20 ezer kiállítási tárgy. Az Ermitázsból csupán ebben az évben mintegy 20 régészeti expedíció indult Kubányba, a Krím-félszigetre, Közép- Ázsiába és más vidékekre. Már megérkeztek a Pendzsi- kent környékén végzett ásatásokból származó, egyedülálló, korai középkori freskók. Ezeket restaurálni kell és megfelelő módon elhelyezni. Sok más lelet is van, amelyről szintén gondoskodnunk kell. A Sztáríj Krímben, Her- szonyeszben folytatott ásatások során festett kerámiatárgyakat, fémtárgyakat, faragott díszítéssel ékesített sírköveket találtak... Az Ermitázs kollekciói bővülésének fontos forrásai: magángyűjtemények. Jelenleg jó néhány értékes mü, egyebek között több nyugat-európai festészeti alkotás van, mint mondani szoktuk: „magánkézben“. Magángyűjteményből kerültek például hozzánk J.-E. Blanche francia festőművész, M. Stanzione olasz festő képei és a képzőművészet más remekművei. Számos jelentős művészeti alkotást nemzetközi aukciókon vásároltunk meg. Például A. Menysikovnak az idősebb Rastrellitől származó mellszobrát, valamint Péter-korabeli porcelántárgyakat. Állományunkat egyúttal azok az ajándékok is gyarapítják, amelyek országunkból és külföldről kerülnek hozzánk. A címünkre érkező müvek közül nem mind kaphat helyet az állandó kiállításokon, ezért ezeket a raktárakba irányítjuk. A rekonstrukció következtében - ebben a tekintetben is új lehetőséghez jutottunk - gyakrabban meg tudjuk ismertetni látogatóinkkal az új szerzeményeket.- A látogatók számára is nyilván nagyobb kényelmet tudnak majd nyújtani.- A palotákban felszabadult helyiségek egy részét kiállítóteremnek használjuk majd. A többi között bővülnek az orosz kultúra, az ókori világ, a szovjet és a külföldi keleti osztály kiállítási anyagai. Uj részlegeink a szocialista országok, valamint a skandináv országok kultúrájának történetét mutatják be. Az új osztályok megszervezéséhez elég sok kiállítási tárgyunk van. És ami különösen fontos: megjavul a kiállítási tárgyak áttekinthetősége. Megszűnik a túlzott zsúfoltság és a „szétszórtság“. Célszerűen lassul az a ma még sebes ütem, amelybe a múzeumot végigjáró látogatók kénytelen-kelletlen belesodródnak. Kijelölt helyeken „pihenő zónák" létesítését tervezzük, hogy a látogatóknak idejük és módjuk legyen az elmélyült gondolkodásra, a látottak felidézésére. Kibövítjük a tudakozó irodát, a látogatók előzetes tájékoztatásának fő központját is. Azt tervezzük, hogy a képzőművészet kedvelői még a múzeumi körséta megkezdése előtt a tájékoztató iroda termében megnézhessék a múzeum történetéről, termeinek és kiállításainak elhelyezéséről szóló filmet és sok más, érdekes információt kaphassanak. Az ilyen jellegű előzetes tájékoztatás segítséget nyújt a látogatóknak ahhoz, hogy a legérdekesebb útvonalakat válasszák ki az anyag megtekintésére és kellőképpen eligazodjanak a termekben. (APN) AZ ERMITÁZS MA ÉS HOLNAP ÚJ szú 15 EGY HEYERDAHL-ELMÉLET REHABILITÁCIÓJA ,,Kon-Tiki“ az indián neve azoknak a kőből faragott óriásalakoknak Peruban, amelyek Viracochát, a mitikus világte- remtőt ábrázolják. Ezeknek a polinéziai istenszobrokhoz való hasonlósága szolgált fontos alapul 1947-ben az azóta világhírűvé vált norvég néprajzkutatónak, Thor Heyerdahlnak ahhoz, hogy egy balsafa tutajjal, amely az utalásokban gazdag Kon-Tiki nevet viselte, a Humboldt és a passzát áramlás felhasználásával megkíséreljen kelet-nyugati irányba átkelni a Csendes-óceánon. Ezzel a polinéziai és dél-amerikai nyelvek és kultúrák gondos tanulmányozása alapján kialakított elméletének helyességét kívánta igazolni, hogy a Húsvét-szigetet és a Csendes-óceán déli részének még nyugatabbra fekvő szigeteit az inkákat megelőző kor indiói népesítették be kelet felől, nem pedig feltétlenül - mint ahogy az addig általánosan elfogadott volt - nyugat felől. Á kalandos utazás sikerrel járt: 97 nap után Heyerdahl expedíciója a Francia Polinéziához tartozó egyik kis Touamo- tou-szigetecskén szállt partra. Elmélete mégis kevés visszhangot keltett a szaktudósok körében. Ellenkezőleg. Elutasították, sőt lefitymálták. Végül szinte teljesen feledésbe merült. Vagy mégsem? A közelmúltban egy amerikai folyóirat feltűnést keltő cikket közölt. Ebből az derült ki, hogy Heyerdahl eszméje még éppenséggel nem tűnt el a tudomány látóköréből. Mi több: a terjedelmes cikkben, amely egy nemzetközi szakértő kollektíva legújabb kutatási eredményeire támaszkodik a Húsvét-sziget civilizációját illetően, felvetődik - még ha talán csak szónokinak szánták is - a kérdés: részesül-e Heyerdahl késői rehabilitációban? A csoport vezetője, George W. GUI a Wyomingi Egyeten (Egyesült Államok) néprajzprofesszora egyelőre elismeri, hogy még több évi munka után sem tudták maradéktalanul és vitathatatlanul tisztázni, pontosan honnan jöttek a Hús- vét-eziget őslakói és miért nevezték második hazájukat (amely mintegy 4000 kilométerre van a chilei partoktól) ,,a világ köldökének“. Természetesen még néhány más dolgot is homály fed. Az azonban nyilvánvaló, hogy annak idején az antropológusok túl hamar lemondtak Heyerdahl téziséről. Gill a Húsvét-szigetről származó régésszel, Sergio Rapu Haoá- val közösen új leleteket hozott napvilágra, amelyeknek a rendszeres értékelése még hónapokig tarthat, az első, közlésre érdemes következtetéseket mégis lehetővé teszi. A 118 négyzetkilométeres sziget 19 helyén ástak ki 308 csontvázat. A csontok többnyire gigantikus, tonnás, fekete tufából faragott szobrok alatti üregekből vagy temetöládákból kerültek elő. Ezekből a 8 méter magasságot is elérő, keskeny ajkú, szem nélküli alakokból még mintegy 600 maradt meg. Ezek a férfikoponyák rendszerint hosszúak, nagyok és előreugrik a homlokuk. Gill és Rapu Haoa véleménye szerint ebből polonéziai eredetre lehet következtetni. Eszerint azoknak lenne igaza, akik úgy vélik, hogy a Húsvét-sziget őslakói a 3000 kilométerrel nyugatabbra található Marqueses-szi- getekről vitorláztak át. Ennyire azonban nem egyértelmű a dolog. Rapu Haoa és Gill ugyanis fölfedeztek a Dél-Amerikával való kapcsolatra utaló dolgokat is. Vannak olyan genetikai jegyek, amelyek Heyerdahl okos meglátását támasztják alá. Gill elküldte az egyik munkatársát Peruba, hogy ott vizsgálja meg a történelem előtti parti lakosok csontvázmaradványait, ezeket ugyanis a húsvét-szigetiek elődjeiként kell számításba venni. Erre kulturális és nyelvi sajátosságok mutatnak. Heyerdahl elsőként hívta fel rá a figyelmet, hogy ezeknek a titokzatos szobroknak, a visszautasító arcvonásaikkal, az egész polinéziai szigetvilágban nincs hasonmásuk. Léteznek viszont hasonló szobrok a dél-amerikai kontinens fennsíkjain. Ha Heyerdalt követjük, akkor mind nyelvi, mind külső jegyek a Húsvét- sziget lakói és az amerikai szárazföld népcsoportjainak ősi rokonságára engednek következtetni. Az biztos, hogy a vulkanikus sziget, amelyre első európaiként éppen 1722 húsvét vasárnapján tették a lábukat holland hajósok - és ebből az alkalomból „keresztelték el“ -, meglehetősen változatos történetre tekinthet vissza. Biztos, hogy véres polgárháborúk dühöngtek, amelyek az őslakosságot megtizedelték, ha ugyan nem irtották ki egészen. Mindenesetre az említett 1722-es évben, amikor Roggeveen rotterdami kapitány a legénységével ott horgonyt vetett, talán 1000 ember, ha lakott a szigeten - túl kevés ahhoz, hogy ilyen hatalmas szobrokkal egy magas kultúrát hozzon létre. A maradványokból - a szobrokon kívül nagyméretű erődítmények romjai is fennmaradtak - a „polgárháború előtti idők“ eredeti lakosságát kereken 10 000 főre becsülik. A vérfürdő okát is tudni vélik: a „ rövid fülűek" föllázadtak a ,.hosszú fülűek“ ellen, és egy Ororina nevű férfi kivételével valamennyit megölték. Ez a harc bő 300 évvel ezelőtt zajlott le, tételezi fel Heyerdahl a Kon-Tiki-expedícióról írott könyvében. A „hosszú fülúeknek“ többnyire világos bőrük és vörös hajuk volt. Furcsa elnevezésük abból az inka törzseknél uralkodó szokásból ered, hogy a fülüket súlyokkal hosszabbították. Ezek ellen az öslakók ellen és a kultikus tufafigurák alkotói ellen keltek föl a „rövid fülűek“, akik utánuk vándoroltak be Polinéziából- valószínűleg a XII. század folyamán. A korábbiakhoz hasonlóan most is nyitott kérdés, hogy ez az elmélet megfelel-e a valóságnak, vagy egyáltalában a közelében )ar-e. Mindamellett Heyerdahl egy honfitársa, dr. Eivind Myrhe orvos megkísérelt természettudományos bizonyítékot szolgáltatni. A Húsvét-szigeteken élő Sebastian Englert misszionárius segítségével 1964-65-ben elvégezte az egész lakosság vércsoportelemzését. Kiderült, hogy három csoportba sorolhatók. 1. A „rövid fülűek“ mint a polinéziaiak ivadékai; 2. a korábbi szigetlakokkal való kapcsolatból származók; és végül 3. Ororina, az említett mészárlást túlélő egyetlen „hosszú fülű“ ivadékai. Myrhe valamennyi (akkor 949) szigetlakótól vérmintát vett. Ennek során rájött, hogy a Húsvét-szigeten az A vércsoport dominál, amely egyébként Polinéziában csak alárendelt szerepet játszik. Ráadásul - Myrhe szerint - előfordulása az egész csendes-óceáni régióban csökken keletről nyugat felé haladva. Az A-csoport aránya a legnagyobb az Ororina nemzetségben volt - 58,3 százalék- szemben az átlagos 42,92 százalékkal. Hasonló gyakorisággal éz a vércsoport csak az Egyesült Államok és Kanada nyugati partján élő indiánoknál fordul elő. Másfelől a B vércsoportot a szigetlakok körében csak 0,83 százalékos arányban találták, a „rövid fülüeknél“ pedig egyáltalán nem. Indiában és Indonéziában viszont- azokban az országokban, amelyek a csendes-óceáni szigetvilág s egyúttal a Húsvét-sziget betelepítése Szempontjából szóba jöhetnek - a B a leggyakoribb vércsoport. LOTHAR PILZ (Horizont) a 1982. VII. 23.