Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-23 / 29. szám
0 ÍJ SZÚ 3 182. VII. 23. Hogyan uszítják az amerikaiakat a szovjet emberek ellen A clevelandi drámai színházban bemutatták ,,A Karamazov testvérek“-et. Azt gondoltuk, hogy a jubileum évében meg akarnak emlékezni a nagy Dosztojevszkijről, s elmentünk megnézni az előadást. Ám félreismertük Amerikát. Már akkor elképedtünk, amikor megláttuk a színház plakátját: ,,A repülő Karamazov testvérek“. Felment a függöny, és a gyéren megvilágított színpadra hátborzongató kurjongatással berontott négy jól megtermett muzsik, hanyagul magukra hányt öltözékben, mintha egy vaksötét szobában egy ócska ládából rángatták volna elő és vették magukra az éppen kezük ügyébe eső ruhákat. A buggyos nadrágokhoz illő bajuszt és szakállt is ragasztottak, ami vad külsőt kölcsönzött a négy férfinak. Mindegyik buzogányt tartott a kezében, és a szüntelen rohangálás közben veszettül és agresszívan zsonglőrködött velük. A hatás nem maradt el. A közönség dermedt csendben várta, mi következik, milyenek is ,,az ánmányos orosz lélek hátborzongató szörnyűségei“ (ezt a megjegyzést a szünetben hallottam a nézőktől). , És a bajuszos-szakállas-bugyogós csapat rohangált, ordítozott, hadonászott a buzogányokkal. Ám a java még ezután következik. Kitoltak a színpadra egy vörös vásznat, amelyen ez a felirat állt: _ ,,Terror“, majd a kulisszák mögül, sorban előhozták „a terror tárgyait“: láncot, hússzeletelő kést, tojást, egy darab kenyeret és végül - sarlókat. Közönséges falusi, élesre fent sarlókat. A színpadon száguldó „Karamazov testvérek“ ezekkel a tárgyakkal ügyes zsonglőrmutatványokat produkáltak. Közben folyton ijesztögrimaszokat vágtak, orosz szavakat kiáltoztak, hogy a közönség el ne feledje: a színpadon az orosz „Karamazov testvérek“ rohangálnak. A „testvérek“ pedig nem kímélték egymást és minduntalan szerét ejtették, hogy gonosz és gyalázkodó megjegyzéseket tegyenek az oroszokra. Igaz, hibátlanul, kitünően zsonglőrködtek. De ez az ügyesség is ugyanazt a célt szolgálta: hogy a nézők lássák, milyen ügyesen bánnak az agresszív oroszok nem csupán a buzogányokkal, hanem más tárgyakkal is, hiszen mindent fel tudnak használni a terror eszközeként, hogy az, embereket dermedt rémületben tartsák. Mindez jócskán felkavarta a kedélyeket. A közönség hol felszisszent, hol meg nevetett. Az érzékeny hölgyek sikítoztak, amikor az éles sarlók a levegőt hasították, és a legkisebb hibás mozdulatért súlyos sebesüléssel fizethetett volna a zsonglőr. Amikor ez a cirkusz véget ért, ilyen megjegyzéseket hallottam a távozóktól: „Mégis furcsa emberek ezek az oro- szok.“,,Valóban, primitívek és vadak.“. „Minden kitelik tőlük. A terror az elemük“ Az amerikai színházak kétségtelenül gyorsan reagáltak a nemzetközi terrorizmusról meghirdetett Reagan-doktrínára. Abban az országban, ahol annyira kérkednek a véleményszabadsággal, a közhangulatot a hivatalos propaganda határozza meg. A pszichológiai befolyásolás a hidegháború szellemében történik. Carter alighogy beköltözött a Fehér Házba, és meghirdette a hadjáratot „az emberi jogok védelmében“, nyomban munkába lendült a propagandagépezet. S amint helyébe lépett Reagan, a „nemzetközi terrorizmus“ lett a központi jelszó. Teszik midezt az „igazság“ nevében; ezen a címen totális ideológiai háborút indítottak a kommunizmus ellen..- Mire való ez a felirat a kocsiján?- kérdeztem Pittsburgban egy Chevrolet vezetőjétől, aki a hátsó rendszámtáblája mellé matricát ragasztott a következő felirattal: „Szabadság vagy halál!“- Szabad akarok lenni, vagy ha nem, akkor inkább meghalok, talán ez nem világos? - vágta rá az illető a választ.- És kik fenyegetik a szabadságát?- Az ördögfajta komcsik! Sok városban láttam ugyanilyen feliratokat a Fordokon, Buickokon, Cadillacke- ken. Amerikában ma éppen ilyen harsány hazafiság jött divatba.- Jegyezzék meg jól: inkább meghalunk, de nem engedjük meg, hogy elfoglalják Amerikát - fuldoklott a gyűlölettől egy férfi, aki betelefonált a pittsburgi stúdióba, ahol két és fél órán át válaszoltunk a rádióhallgatók kérdéseire. Persze, nemcsak ilyen elszánt urakkal volt dolgunk, akik attól rettegtek, hogy hamarosan szovjet ejtőernyős deszant szállja meg a Wall Streetet, vagy a Fehér Ház parkját. De rengeteg olyan kérdést kaptunk, amelyeket csakis az agresszív fantázia szülötteinek nevezhetünk: „Mikor hagyják abba a vegyi fegyver alkalmazását? A maguk ügynökei szervezik a tüntetéseket a nyugati országokban? Mennyit fizet a Kreml a rakétaellenes- mozgalom résztvevőinek?“ Ugyan honnan kerülnek ilyen zagyva- ságok az amerikaiak fejébe? Tulajdonképpen nincs ebben semmi csodálatos, hiszen napról napra sületlenségekkel traktálják őket az újságok, a rádió, a televízió. Ha a világon valahol fegyveres összecsapás vagy puccs történik, és nem Washington szervezte, a tömegtájékoztatási eszközök első reagálása ez: Moszkva keze! Rálöttek a római pápára - keressétek a tettest a vörösök között! Tavaly szeptemberben, amikor az Egyesült Államokban jártunk, a lapok hírt adtak arról, hogy exhumálták Oswald tetemét. Milyen célból? Valaki újabb hipotézist állított fel Kennedy meggyilkolásáról, miszerint Oswald tetemét kicserélték annak a „szovjet ügynöknek“ a holttestével, aki lelőtte az elnököt. Ezt a dajkamesét felkapják az újságok, ezt duruzsolják a rádió- és tévékészülékek a hallgatók fülébe. Folynak a viták. Tele van velük az ország. Szakértői csoportot hoznak létre. Exhumálják Oswald tetemét, megállapítják, hogy nem történt „hullacsere“. De a trükk bevált: ^vörös ügynökökről szóló mese tovább terjed Amerikában. A bizottság következtetéseiről pedig megfeledkeztek. F ejőmunkásnak lenni - férfifoglalkozásnak szokatlan. Hát még Keleten, ahol méltóságon alulinak tartották, hogy egy férfi asszonymunkát végezzen. Riszpek Juszupov mégis ezt választotta, ö lett Kirgizia első férti fejőmunkása. Ma már sokan követik példáját. Nem kis fáradságomba került, amíg elértem. A telepen azt mondták, hogy otthon van, Ajszulu, a felesége viszont így fogadott:- Ó, dehogy van itthon. Már végzett a munkahelyén, és nyolckor itthon volt. Átöltözött, megreggelizett, és elment a területi pártbizottság ülésére. Talán inkább ott keresse. A területi pártbizottságon mondták is, hogy már járt ott. Az ülés véget ért, és Juszupov épp most indult el a Druzsba Kolhozba, küldöttügyben. A Druzsba Kolhoz elnöke telefonon azt felelte, hogy Tyuz faluban voltak Juszupowal. A Kirgiz SZSZK Legfelsőbb Tanácsába történő választások idején a választók azt kérték Juszu- povtól, hogy építsenek a faluban új iskolát. „Ide hívtuk meg, ö a képviselőnk. Nem tudom telefonhoz hívni, már hazament“ - búcsúzott a kolhozelnök. Otthon megint nem találtam. Az ott lábatlankodó srácoktól megtudtam, hogy látták Juszupov Moszkvicsát a kultúrház előtt. Riszpek volt is ott, a müsör próbáján. Végül mégiscsak sikerült elcsípnem. Beszélgetni persze mégsem tudtunk. Órájára pillantva mentegetőzni kezdett: A propaganda-hadjárat eredményes. Egy közvélemény-kutatás során arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió közül melyik a NATO tagja, minden második amerikai így válaszolt: „Nem tudom“, százból ketten pedig ezt mondták: „A Szovjetunió“. Ezeket az adatokat a Washington Post közölte. Sok amerikait aggaszt „az effajta idiotizmus virágzása“, ahogy Allen Raywill, pittsburgi könyvtáros minősítette ezt a jelenséget. Mint mondta, Amerikában azelőtt sem volt nagy ázsiója a műveltségnek.- Ma viszont szemmel látható az a tudatos törekvés - mondta Raywill -, hogy leegyszerűsítsék elképzeléseinket a világról, az emberekről. Jellemző, hogy több iskolai könyvtárból eltüntették olyan neves amerikai írók műveit, mint Salinger, „Zabhegyezője“, Harper Lee „öld meg a csúfolódót“, Steinbeck „Érik a gyümölcs" című regényét... Az iskolákban még a világirodalom klasszikusainak - Shakespeare-nek, Mark Twainnek és más nagy íróknak - a műveit is cenzúrázzák. Lehet-e ezek után csodálkozni, „A repülő Karamazov testvérekben? Amikor az Egyesült Államokban jártunk, nemcsak megértettük, hanem több találkozás tapasztalatai alapján láttuk is (csoportunk a „Szovjetunió-USA“ társaságot képviselte) hogy nagy a szakadék az amerikaiak velük született őszintesége és jóindulata, és a rájuk tukmált primitív, agresszív világfelfogás között. Minnesota államban az ottani amerikai-szovjet baráti társaság vacsorát adott csoportunk tiszteletére. A vacsorán felszólalt Terry Schwarz, a politikai tudományok profesz- szora, s a többi közt ezeket mondta: „- Már tíz éve tanítok politikai tudományokat, és gyakran kell válaszolnom a diákoknak a Szovjetunióval kapcsolatos kérdéseire. Legtöbbször már azt is előre tudom, miket kérdeznek. Ilyesmiket: „Miért nem alkothatnak a Szovjetunióban a képzőművészek azt, amit akarnak? „Miért írja elő a szovjet kormány az ifjúságnak, hogy milyen pályát válasz- szón?“ „Miért érdekelt a Kreml a világ meghódításában, s nem pedig a világbékében?“ Néha ilyen ostoba kérdéseket is kaptam: „Miért nem nevetnek az emberek a Szovjetunióban?“ Teljesen érthető okokból élnek effajta előítéletek az amerikai fiatalokban. Csak meg kell nézni bármelyik tévétársaság információs műsorait, _csak fel kell lapozni a Time első, kezünkbe kerülő számát vagy belepillantani akármelyik iskolai vagy egyetemi tankönyvbe, és megértik, honnan származnak az effajta kérdések, milyen „tájékoztatáson“, dezinformáción alapulnak ... Szavait nagy taps fogadta, Terry Schwarz professzor telibe talált, olyasmiről beszélt, ami sokakat foglalkoztat. Igen, az amerikaiak túlságosan keveset, s jobbára negatívumokat tudnak a Szovjetunióról. A hírgyártás mechanizmusába is bepillantást nyerhettünk Min- neapolisban. Alighogy megérkeztünk a helybeli rádióállomás stúdiójába, hogy- Sietek a munkahelyemre. Otthon azonban Ajszuluval együtt bármikor szívesen látunk vendégeket. Együtt mentünk a telepre, s míg Riszpek dolgozott, én hozzáláttam, hogy rendbe szedjem a feljegyzéseimet. Riszpek Juszupov érti a munkáját, és jó eredményeket ér el. Közéleti ember. Riszpek Juszupov, a ma embere Már tizedik éve képviseli a falubélieket a köztársaság Legfelsőbb Tanácsában. Harmadszor választották meg. A választók nagyra becsülik állahatatosságáért, amellyel kéréseiket intézi. Ennek köszönhető, hogy a választókörzet számos falujában új iskolák, óvodák és klubok épültek, utcákat, tereket parkosítottak. A gazdasági vezetők és a pártmunkások is hallgatnak szavára. Beosztása a lehető legszerényebb. Fejő a Kirgiz Cukorrépanemesítő Kísérleti Állomáson. Tavaly 6122 liter tejet fejt, a kirgi^iai átlag kétszeresét. És az a tény, hogy a választók rárészt vegyünk a „Kérdés-felelet“ adásban, az épület előtt tömeg verődött össze, sötét alakok plakátokat lengettek, skandálva szovjetellenes jelszavakat ordítoztak. Pedig a stúdió meglehetősen messze volt a várostól. Vagyis az ordítozó csapat odaszállítását - a plakátok készítéséről nem is szólva - előre megszervezték. Ugyanez történt a rádióban is. A stúdióba ugyanazok az emberek telefonáltak rossz angolsággal, és mintegy vezényszóra hajtogatták ugyanazokat a kérdéseket. És nem annyira kérdeztek, mint inkább szitkozódtak, gyalázkodtak, ordítozva követeltek „szabadságot“, Ukrajnának, Kubának, Afganisztánnak, Afrikának...És fenyegetőztek, hogy kinyírnak minden komcsit. Az lett a dolog vége, hogy a stúdióba berohant egy fekete hajú suhanc, felkapta a mikrofont az asztalról és belekiabálta az éterbe:- Minek hallgatjátok a szovjet propagandát! Ezek az oroszok a stúdióban azt akarják, hogy az amerikaiak rózsaszínű szemüvegen át nézzék a szovjet valóságot. De én megmondom nektek az igazat. Én amerikai vagyok, de apám Ukrajnában született, alig tudott elmenekülni, mert szabadságáért harcolt... Természetesen otthagytuk a stúdiót. Kint tombolt a gyalázkodó suhancok tömege. Arra gondoltunk, hogy az amerikaiak, akik menedéket adnak a Gestapo által felbérelt egykori policájoknak, a Bra- zinskas-féle gyilkosoknak, kubai és afganisztáni hóhérlegényeknek, utóbb maguk válnak e söpredék embergyűlölő propagandájának áldozatává. A dühöngő emigráns körök ma Amerikában a kút- mérgezők veszélyes szerepét játsszák. Miután szakítottak hazájukkal, gátlástalanul rágalmazzák, és az amerikai jobboldal úgy tünteti fel szemenszedett hazugságaikat, mint a létező szocializmus tanúinak vallomásait. Ez az „igazság“- program egyik modellje, amely arra hivatott, hogy zagyvaságokkal tömje tele az amerikaiak fejét. Szerencsére nem mindenkit. Amikor a stúdióból visszamentünk, a szállodába, a gépkocsiban bekapcsoltuk a rádiót. A stúdióba, ahol a fekete hajú suhanc garázdálkodott (később a nevét is megtudtuk, Karkosznak hívták), a hallgatók közül többen telefonáltak.- Nekem az a véleményem, hogy Mr. Karkosz viselkedésével nemcsak a szovjet vendégeket sértette meg, hanem minket, amerikaiakat is.- Én pedig szeretném megkérdezni Mr. Karkoszt - mondta egy másik hallgató -, kinek az oldalán volt az apja akkor, amikor az oroszok és az ukránok a német fasiszták ellen harcoltak? Avagy elmenekült a Szovjetunióból, és elárulta a hazáját? Most pedig az amerikaiakat uszítja az oroszok ellen... Az adást is félbeszakították. Csak nem azért, mert a szókimondó rádióhallgatók rátapintottak a nem kívánatos igazságra? VLADIMIR LOMEJKO politikai hírmagyarázó (Lityeraturnaja Gazeta) bízzák a terület gazdasági és szociális gondjait, irigyelésre méltó munkaszeretetről, közéleti aktivitásról és szervezői talentumáról tanúskodik. Csak az esti fejés után, kilenc óra felé tér haza. Az ízletes ételekkel megrakott asztalnál nyugodtan beszélgetünk.- Miért lettem fejőmunkás? Anyám példája vezetett. Ma már nyugdíjas, de akkoriban Fatima JuszupoVa fejőnő nevétől visszhangzott az egész környék. A nyolcadik után jöttem a telepre. Nem akartak felvenni, mert kiskorú voltam, de aztáyí mégis meggyőztem őket. Szavamat adtam, hogy tovább fogok tanulni. Pajtásaim csúfoltak, amiért női foglalkozást választottam, én meg azt mondom, hogy az ember mindenütt szerezhet magának elismerést, ha szíwel-lélekkel dolgozik.- Mi a falu jelenlegi legégetőbb gondja?- Az építkezés. Az utóbbi tíz év alatt minden negyedik lakos házava- tót tartott. Felzárkóznak a városhoz, összkomfortos házakban szeretnénk lakni. Igyekszünk eljárni a modern kultúrházakba, ahol nagy együttesek, szinésztársulatok is fellépnek. Azt akarjuk, hogy valamennyi utca aszfaltozott legyen, hogy a falu komfortban se maradjon le a város mögött. A falu iskolája és óvodája a legszebbek egyike a körzetben. Az óvoda mellett egész kis mutatványosváros működik, hinták, körhinták, sőt még saját vasút és egy kis állatkert is. ALEKSZANDR ANYISZIMOV ■ ■ // JÉ Wm ■*% B ■ I ft B. B IM| §f fH Sm jgj ‘ w«y Bh| ^Lgv TCCTlfEDEIf’CC m™ H Ifi gpím BpB HA
