Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-12-30 / 52. szám
1 ií hasznom, va iremör m lettem, jréltem Drog bot ■■■■■■ CSELÉNYI LÁSZLÓ rí is lalmi Zs. NAGY LAJOS jövőre immár százéves leszek vala kérem a tisztelt hivatalt országszerte öregebb vagyok a falumnál is szabadalmamat előjegyezni szíveskedjék mert tejet iszom most már boldogtalanul én az alulírott majd felülkerekedem szakállam elsősegélytől robosztus-pepita a sok kis faggyugyártó széltolón s a méheken impulzusom percenként százhúszat ver az asztalon mert én majd megmutatom csak ne szégyelleném mikor a Dunától jöttem a vonat este Prága felé annyira megmutajni hogy a szelepsapka egy gerezd szőlő már nem boszorkányság lezuhog fürtökben lóg a parmezán kikérdezetten reketyés brómezüst deszkaállomány fedelesszárnyu szőrme előzetesen annyit hogy visz lészen majd spanyol DÉNES GYÖRGY Meglékelt emlék Csépeltem jég hátán babot, álmomban izzadtam habot. Süllyedtem vitorlás hajón, s papucsban jártam a Sajón. Tengettem életem savón, Írón, és túrón, és tejen. Költöttem nyárfatetejen - verset is, pénzt is, sót tojást, s rajzoltam görbén egy vonást. Egyszer csak megállt a kezem... ... többre már nem emlékezem. Egyszerre kell bemutatni ezt a két jómadarat, hiszen egyszerre akarják összeborzolni jólfésült irodalmunkat. Vajkai Miklós elfoglalja azt a kocsmát, amelyben Don Quijotét lovaggá ütötték, s ezért bizony Sancho Panza szomorú. Am Sancho Panza szamara - hogy gazdáját, gazdája urát, urának barátját (Barakját), továbbá Vajkai-Wolf-Farkas Miklós-Simont mentse, mentesítse a szürrelaliz- mus, neoavantgardizmus, irracionalizmus, eszte- lenség, dadaizmus, dunaszerdahely- és somorjiz- mus esetleges vádjaitól gyönyörű, elefántcsont színű fogai között elhozta és e sorok írójának átadta a két szóban forgó Főnix eddig még nem közölt műveit, íme: BARAK LÁSZLÓ Ott, ahol a diófa áll Ott, ahol a diófa áll- tövében elszórt szamarak sírok, lefekszek, eszem az enciánt, anyókák kezéről rágom a bőrt, akár a békanyál: anyóka sír: „Micsoda flört! Se óceán, se encián!“ Jött a vonat. ,,A bátorságoddal ismét baj van. A bátorságoddal Wolf“ Ezt mondta Amália. Ültem hát a magam teremtette némaságban. Fölzakatolt a Szófia - New York - Moszkva - Bejrút vonalon közlekedő Magyar Tengerimalac nevezetű nemzetközi gyors és kettészelte Amáliát. -Én - Wolf - begurultam. Begurultam a mozdony alá. Amália kettévágódott. így tett belőle Felicia és Hidvéghy Anita, rádiószerkesztő. És Anita, a Pressvári Körzeti Rádió szerkesztője azonnal levelet írt nekem: „Kedves Wolf Ede, állandóan harminchat fokos lázban égünk zseniális novelláitól, kérem küldje el nekünk ars poeticáját!" Hát... kérem... írónak tekintettek... Elindultam a kitaposott ösvényen. A helyi érdekű világmindenség harmonikázott. Anitával egy lucskos csigaházban szerettük egymást. Ida adta a névjegykártyáját. Akkor láttam, hogy ö tulajdonképpen Pápai- Torma Erzsébet. így indultam el a PÁLYÁN. Mintha egy óriási kenyérbe kutyagolnék. te-tente! jjjelente. mi kék, vár a tinta, alacsinta. MIKOLA ANIKÓ palacsinta, i rokon. Gravitációk egy térr i étkezem 1. rétkezem. Jaj annak, jaj, ki gravitálgat, pirulva vetkezem. és a zuhanást variálja, a két kezem. ki éjjel-nappal csak grafitolgat. V stekem megbocsáss! fehér papíron, feketével. nyd be a szemed, 2. félszegen ne láss, Fehér abroszon barna mokka-folt, mind a két kezed. eszembe jut a Garammepte, 3kkant, félkezű. úszni se tudván estem bele volt, Én meg féleszű. emlékszem: nyár volt, naplemente. ik szörzetidben, Félre ne értsék, nem a legénybe, míg nem volt lakom, a Garamba estem volt bele, Ivakon, s vesztemre jaj, leányos vesztemre,-egy ablakon... a Garam medre vízzel volt tele. áttalak. ik, 3. n is, mint Attilánál Ringass el engem gyönge ág, itölt, lombokból horgolt szarkofág, : emberfia, mert repülni még nem tudok, :i ki, kapaszkodj belém, leesek. Jtöltse. Bár csak repülni szeretek... git.. 4. te-tente! Jöttem a Garam partjairól, ogyott. hol a kecsuát megtanultam. izerdahelyre... Versemet magyarul körmölöm, óz - lassan egyremegy, de mert kecsua volt a múltam, síkon hegyre megy. madárra tettem, esküszöm. Egy nótára lapulunk bizony kiskutyáim és felettébb nyüszítünk a Holdra fel mint kiket sintér nyamvaszt és hau, hau csak várjuk a csudát hej haj KISKUTYA NAGYKUTYA NEM UGAT HIÁBA bizony vétkesek vagyunk mi kiskutyáim rágjuk a csontokat lábikrákat holott ó kölykeim VAN NEKEM SZERETŐM A MAGAM FALUJÁBA mit nyüszítünk hát / hisz CSONGRÁDDAL HATÁROS ne lapuljunk hát kiskutyáim mert hej OTT LAKIK A BABÁM KIVEL LESZEK PÁROS VAJKAI MIKLÓS Elindultam a pályán Szinte még gyerek vagyok és máris. Máris elindultam a pályán. Huszonhárom óra egy perckor. A jobboldali sínen mentem. A baloldalin Amália jött. Amália cigarettát is hozott. Rágyújtottunk, leültünk a sínekre. Ezek nem könnyű percek... (Könözsi István felvételei) d elvtárs, és lehetőleg ne sokat locsogj oágyösökről meg lebbencslevesről! In- ib említsd meg a nagyapád hercegovibirtokait“. Elhűltem. Jól hallok? Engedelmesen )ytam, hogy a személyzeti osztály veze- ! kituszkoljon az ajtón. Hercegovinái ok? Jó, hogy nem olajmonopóliumok ibiában! Őrület. Hazafelé Vörössel találkoztam, és meg- ott egy pohár borra. Keseregve pana- Itam neki, hogy mi történik körülöttem. Titkos erők törnek rám, és még csak védekezni sem tudok ellenük, mert ismeretlenek.- Valóban - rázta a fejét hitetlenkedve -, nahát!... Felajánlotta, hogy igyunk pertut.- Szervusz, Marci! - ütötte poharát az enyémhez.- Szervusz, Döme. Másnap valaki bizalmasan megkérdezett, hogy mi baja velem Vörös Dömének. Úton-útfélen azt terjeszti rólam, hogy megbízhatatlan csibész vagyok. Huligán.‘Minden éjjel a La Palomában twisztezek, és ártatlan lánykáknak csavarom el a fejét. Hogy már a közbiztonsági szervek is számon tartanak, mint aszfaltbetyárt... Várakozó álláspontra helyezkedtem. Ha így áll a dolog, Döme majd színt vall. Mindig olyankor vannak kellemetlenségeim, amikor mosolyogva beszélget velem, kedveskedik, és a vállamat veregeti. Amikor mogorva vagy közömbös, senki sem kérte még rajtam számon a nagyapám hercegovinai birtokait!... Lám csak, így van ez, Döme mosolyog rám, és én himpellér vagyok, s ha Döme mogorva hozzám, újra bíznak bennem az emberek? Érdekes viszony ez közöttünk! És valóban... Döme délelőtt tüzet adott, és érdeklődött az egészségem felöl. Délután a szakszervezet taggyűlésén komoly formában felmerült a kérdés, vajon méltó vagyok-e a bizalomra, és nem vétkes könnyelműség társadalmi vagyont bízni rám? A problémát maga Vörös Döme-ve- tette fel, és kijelentette, hogy ó mindenesetre eleget tett állampolgári kötelességének, amikor ingatag jellememre figyelmeztette az illetékeseket. A kocka el volt vetve. Döme meghívott csónakkirándulásra, én pedig mialatt derekasan eveztünk, azon töprengtem, hol támadott, és sikerül-e kivédenem a támadást. Ha én maradtam felül, Döme három napig dúlt-fúlt mérgében, aztán szívélyes mosollyal meghívott ultipartira, és újra támadott. Nincs az a természeti törvény, amit szívós megfigyeléssel meg ne fejthetnénk! Idővel én is felismertem a Döme hangulata és a személyem közötti összefüggéseket. Ha találkozáskor megállt beszélgetni és vállon veregetett, akkor az eltávolításomat követelte. Amikor meghívott borozni, és eldalolta velem a kedvenc nótámat, másnap a közbiztonsági szervek viselt dolgaimba való beavatkozását sürgette. Ha mosolygott, én komor lettem, ha sikerült elhárítanom legutóbbi pajkossága következményeit és felderültem, Döme elkomorodott. így érvényesült közöttünk a természet dialektikája. Nemrégen megkérdeztem, miért teszi mindezt. - Mi jut eszedbe? - kiáltotta méltatlankodva. - Én?... Valami távoli ismerősömről kezdett beszélni, aki állítólag a feleségét félti tőlem, és az csinálja az egészet, bosszúból. Aztán meghívott az újszülött kisfia keresztapjának. Döntő lépésre szánhatta el magát ellenem. Ennyire még soha nem ment el. Csak az állásomba ne kerüljön ez a keresztapaság!....
