Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-12-30 / 52. szám
KESZELI FERENC Jurij Zolotarjev r A vállalatvezető, Jevgenyij Alek- szandrovics Kocskov egyszer a születésnapja alkalmából legénymurit rendezett. El is jöttek a „legények“- átlagosan olyan negyvenesek és még idősebbek. Két igazgatóhelyettes, két-három osztályvezető, a személyzeti osztály vezetője. Ez az atlétatermetü osztályvezető emelkedett szólásra:- Emeljük poharunkat a mi kedves, nagyrabecsült igazgatónkra! Rajta! Igyunk! Mindnyájan! Egyszerre! Ittak, majd miután ettek is, szót kért a hatalmas termetű, de meglepően vékony hangú első igazgatóhelyettes.- Barátaim! - sikította az óriás.- Emlékeztetlek benneteket, hogy a mi igazgatónk azt mondta a termelési értekezleten: „Emelnünk kell a munka termelékenységét!“ Viharos taps szakította öt félbe, felugrott a második igazgatóhelyettes is, de Jevgenyij Alekszandrovics egy mozdulattal megállította öt, majd kö- hintett egyet, kis ideig gondolkodott, s kissé akadozva így szólt:- Barátaim ezen a mai születésnapi ünnepélyen lenne hozzátok egy szokatlan kérésem. Miért zengtek itt ódákat rólam? Úgy szeretném, legalább egyszer, a valóságot hallani, mit is gondoltok ti rólam valójában, értitek? Kérlek benneteket, ne szégyenkezzetek, ne féljetek. Mondjatok mindent a szemembe!- Hát jól van, én elmondom! - üvöltötte a második igazgatóhelyettes, aki Anatolij Bavikin Mérnök vagyok. 160 rubel a havi fizetésem. Meg negyedévenként a prémium. És augusztusban - szabadság. A termelési értekezleteken keményen megbírálom az igazgatót. A vezetésben mutatkozó hiányosságok miatt. A szabadságomat ezért decemberre teszik át.- Napozhatsz majd a havon - csipkelődnek velem.- Nem baj! - felelem. - Télen Szocsiban olcsóbban lehet szállást kapni és a strandok sem zsúfoltak. Számomra az elv többet ér a szabadságomnál. Keményen megbírálom az igazgatót. A pazarlás miatt. Másik osztályra helyeznek át. Mérnöknek. A fizetés: 120 rubel. Prémium nem szokott lenni. olyan kicsi és sovány volt, hogy alig lehetett ót meglátni az asztalnál, ám mennydörgő hangja volt. - Én rögtön elmondom a teljes igazságot! - ordította úgy, hogy az edények is csörömpölni kezdtek. - Nos, hát, ez nem igazgató, hanem...- Hát? - érdeklődött az igazgató. - Folytasd, folytasd!- Ez nem ember, hanem...- Jó, jó, csak folytasd...- Azt akarom mondani, hogy nem akármilyen igazgató, nem is akármilyen ember, hanem valóságos példakép! Olyan ember...- Talpnyaló! - mondta a mellette ülő, már meglehetősen ittas vendég.- Nem, nem és nem - komorodott el Kocskov és összeszorította a száját. - Én azt kértem, ne legyetek elfogultak, hanem őszinték! Hiszen én nem tudhatok magamról mindent. Szükségem van az igazságra! A személyzetis ekkor kopogott a sarkával és így vezényelt: .- Csend legyen! akartok beszélni mindnyájan, vagy egyenként szólítsalak benneteket? A hatalmas termetű első igazgató- helyettes felemelte oroszlánfejét, kihúzta magát és ezt sipította:- Nos, hát ha kell... Kitünően emlékszem, amikor egy borús munkanap reggelén Kocskov elvtárs a termelési értekezleten mindenki füle hallatára ezt mondta: „Amit ti csináltok a tervvel, az gyalázat!“- Hát jól megjártad a kritikáddal - mondják nekem.- Nagyszerű. Nincs semmi felelőség, a húszas miatt sem kapok idegösszeroppanást. Az elv többet ér! Keményen megbírálom az igazgatót. Goromba bánásmódja miatt. Átminősítenek technikussá. A fizetés: 100 rubel.- Kinyírtad magad - mondják nekem együttérzéssel.- Nagyszerű. Nincs semmi felelősség, a huszas miatt sem kapok idegösszeroppanást. Az elv többet ér! Keményen megbírálom az igazgatót. A munkafegyelem bomlasztása miatt. Kihúzzák a talajt a lábam alól. Áttesznek éjjeliőrnek. 80 rubelért.- Kivégezte magát - legyintettek rám egyet.- Isteni! Éjjel alszom, egész nap- Ez hiba - bizonygatta valaki fürgén. - Nem tipikus hiba, de hiba.- Hát akkor inkább a tipikus hibáimról beszéljetek! - jegyezte meg Kocskov vidáman.- Háf ha az kell - hadonászott a kezeivel a második igazgatóhelyettes és kibökte: - Nem is ért semmihez. A butaságát pedig nagy hanggal, szitkozódásokkal igyekszik palástolni!- Nesze nekem! - dörzsölte össze a két kezét az igazgató. - Hát a többiek miért hallgatnak? Rajta! Erre felugrálva a helyükről, egymást túlkiabálva, valamennyien üvöltözni kezdtek:- Megvonod a prémiumot azoktól, akik valamiben nem értenek egyet » veled!- Hány rokonodat és barátodat vetted fel protekciósán hozzánk?- Amikor újítási javaslatot adtam be, beírta magát társszerzőnek!- Az semmi! Hamis igazolásokat ír alá!- Megállj! - mondta fáradtan az igazgató, s valamennyien látták, hogy egy hirtelen megöregedett, összetört ember áll előttük. - Miket beszéltek... hamis igazolások... De hiszen olyasmi nem is volt. Ez nem szép dolog... nern jó. De azért köszönöm. Elmegyek. És elment. Végleg elment. Egy másik munkahelyre - igazga- tóskodni... pihenek. Napközben moziba is járhatok. Az elv többet ér! Keményen megbírálom az igazgatót. Az újságban. Lejjebb már úgy sem kerülhetek, a fizetésemet sem csökkenthetik. A szakszervezet nem engedi, hogy felmondjanak. Hivat az igazgató.- Mi bajod van neked énvelem? - kérdi. - Mit akarsz? Van valami hasznod ebből a kritizálásból?- Az elv többet ér - felelem.- Mennyit?- Vagy százhetven rubelt - szabom meg pontosan. Most igazgatóhelyettes vagyok, amolyan mindenes. 250 rubel a fizetésem. Meg prémiumok és természetesen mindenféle tengerparti üdülések. Csak az a fontos, hogy az ember következetesen kitartson az elvei mellett... Sági Tóth Tibor fordításai OZSVALD ÁRPÁD Kócos pemzlivel földet ásni, keresni pleisztocén-szendvicset: két kőlap között egy szépséges lótetút találni... - istenem, de szép lehet! Galambok szállnak feketézni s a múzeumok üresek. .Ha erre jársz, tévedj be hozzám Tariménes! És hozd el a jó öreg Gvadányit is! Hadd lássa Szakolca elfeledt lakója, hogy O. Á. polca régi könyvektől roskatag. Ebédszünetben vette mindehányat. Hogy fóliánsai közt, mint szűzleányok imakönyvében a virág, úgy pihen lepréselve néhány brontoszaurusz. Ha eljöttök, talán el| hogy nincs nékem € s bár lettem volna é ki topázok pompás i suttogja: ó drága kő Elmondom, miért ne a Szikince Parti Mú; Neander völgyében öslakó. Nagy Konst; tegnap néhány szoli tantuszt adtam érte, szám szerint. KONCSOL LÁSZLÓ KULCSÁI Aki oda zarándokol, magtanulja: az a pokol, hol Lucifer parancsnokol, s aki vétkes, az mást okol. A tornácon három költő patkót zörgetve rostokol és tizenkét csonkolt angyal a parazsat kubikolja, miközben egy öreg ördög a pipáját csibukolja. A vers ott honol, ahol a tűz is, a költő ott dalol, ahol csak lehet. TÓTH LÁSZLÓ Kirontottam önmagámból Folytatás a következő sorban Összeszedni a lemészárolt köveket Folytatás a következő sorban Hajszálfinom vérnyomokon Folytatás a következő sorban Elindultam a homokon Folytatás a következő sorban Vadászsólyom rekeszizma Folytatás a következő sorban Tele van a csizmám sárral Folytatás a következő sorban Kaftánomon ezüstcsillag Folytatás a következő sorban Csillog, mint az ezüst, csillog, folytatás a következő sorban Altét Aludj Kirí - Dudorlc A munka és tollami mint tány mint lovai mint örök Azzal, ho Királynőn Mert elhí; ölemen te -4 Nemes K Esengve hogy fél e és felém Hisz nem A béke v; Rovarkén hol soksz s láttam í mikor kim túl az üv€ Te kedve kinek kén minden le miként pe olykor a t hogy ezzi éltének re Aludj kirá Tollambó Délután t Csallóköz miként a-A Valamikor teljesen közömbös volt nekem, és én is neki. Ha hivatalban találkoztunk, udvariasan köszöntöttük egymást: jó napot, Vörös etvtárs, jó napot Zöld elvtárs, és mentünk tovább. Eszünk ágában sem volt, hogy elbeszélgessünk. Munkatársak voltunk, semmi több. Aztán egyszer váratlanul minden megváltozott. Egy osztályra kerültünk. Viszonyunk felmelegedett, közel kerültünk egymáshoz. S egyidejűleg távolodtunk is. Ez a dialektika, minden állítás magában hordja önmaga tagadását. Kellemetlenségeim támadtak a hivatali főnökömmel. Valami mulasztással vádolt, amit én nem akartam elismerni, próbáltam magyarázkodni, de letorkolt, hogy az ő értesülései pontosak, az eset így és így történt. Kellemetlenül éreztem magam, miután az osztályvezető elvtárs néhányszor a kerge kos kifejezést is használta személyemmel kapcsolatban. Zúgó fejjel hagytam el irodáját, és a homlokomat törülgettem.- Áááá, Zöld elvtárs, hogy vagyunk, hogy vagyunk? Vörös elvtárs mosolygott rám, barát: gosan. Valamit motyogtam, hogy fáj a jem, és elrohantam, de felkavart leik; megőrizte Vörös elvtárs mosolyának n legét. DUBA GYULA Azóta valami erjedés indult körülötti Egyre-másra zúdulnak rám a kellemeU ségek. Nem küldenek ki hivatalos ú merthogy eldorbézoltam a diétát, és k botrányokat okoztam vidéken. A szem« zeti osztály vezetője új életrajzot kért tőle ilyen megjegyzéssel: „De a színigazat A lábamon alig-alig állok...
