Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-12-17 / 50. szám
A SZOVJETUNIÓ BÉRPOLITIKÁJA (Folytatás az l. oldalról) A szocializmus külpolitikájának alapját képező proletár internacionalizmus szüntelenül úgy fejlődik, hogy a nemzetközi kapcsolatok általánosan elismert normáinak - mint amilyen az államok és a felek c-gyc.íjGgúsága, a saját állami létükkel és saját nemzeti problémáikkal összefüggő kérdések megoldásához való joguk - tiszteletben tartása és megtartása mellett segítse a szocializmus és a béke eszméinek megvalósítását az egész világon. A jelenlegi nemzetközi helyzetre való tekintettel a proletár internacionalizmus megköveteli, hogy fokozódjon a testvéri szocialista országok és más antiimperialista erők közös akcióinak egyeztetése. Ez azt jelenti, hogy határozottan szembe kell szállni az amerikai és az európai reakció különböző terveivel és kísérleteivel, melyek az imperializmus pozícióinak a NATO és más katonai tömbök megerősítésével való megszilárdítására, a fegyverkezési verseny fokozására, háborús konfliktusok kirobbantására, a szocialista országok belügyeibe való beavatkozásra irányulnak. A burzsoázia látja, hogy a proletár internacionalizmus ereje elméleti elveinek és gyakorlati politikájának egységében van, ezért az imperialista reakciós körök szemében szálka minden siker, amelyet a szocialista világrendszer marxista-leninista pártjainak és államainak gyümölcsöző együttműködésében, a szocialista országok és a tőkés államok kommunista pártok vezette munkásosztálya közötti harci szövetség elmélyítésében, valamint a szocialista országok és Ázsia, Afrika, Latin-Amerika nemzeti felszabadító mozgalmai szolidaritásának érvényesítésében, és nem utolsó sorban a világ népeinek az általános békéért folytatott harcában elérnünk. Nyilvánvaló, hogy a proletár internacionalizmus gyakorlati érvényesítésének sikereiben döntő része van az SZKP bölcs politikájának, a szovjet állam külpolitikai lépéseinek. A nemzetközi proletár szolidaritás része az érem másik oldala is: regionális vagy nemzeti méretben egyetlen haladó mozgalom sem fejlődhet sikeresen a két rendszer harcának feltételei közepette, ha ilyen vagy olyan formában nem támaszkodik az SZKP és a szovjet állam segítségére és támogatására. Sőt, az a mozgalom, amely szovjetellenes pozíciókra csúszik, megszűnik haladó lenni. A proletár internacionalizmus ugyanakkor semmiképp sem mond ellent a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése elvének. Ellenkezőleg, mindkét elv - bár a Szovjetunió nemzetközi tevékenységének különböző szféráit határozzák meg - kifejezi a szovjet külpolitika osztályjellegének és a békére való törekvésének egységét. A békés egymás mellett élés lenini koncepciója egyrészt a kapitalista országokkal fenntartott békés kapcsolatok építésének és fejlesztésének objektív lehetőségével, másrészt olyan feltételek biztosításával adott, amelyek között ez a lehetőség a gyakorlatban valósulhat meg. A szovjetek IX. összoroszországi kongresszusán 1921 -ben Lenin kijelentette: „Létezik nagyobb erő, mint az ellenséges kormányok vagy osztályok bármelyikének óhaja, akarata és elszántsága - ez az erő a világgazdasági kapcsolatokban rejlik, amelyek arra kényszerítik őket, hogy a velünk való kapcsolatok útjára lépjenek“. A békés egymás mellett élés elvei gyakorlati érvényesítésének legfontosabb tényezője a nemzetközi kapcsolatokban nemcsak a katonai-gazdasági potenciál kölcsönös aránya, hanem szociális, gazdasági, erkölcsi-politikai és más tényezők egész komplexuma is. Ezek összessége fejezi ki a két társadalmi rendszer államai közötti erőviszonyokat. A békés egymás mellett élés mint történelmi realitás tehát két szempontot foglal magába dialektikus egységben. A békés egymás mellett élést, mint a nemzetközi kapcsolatok és a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködésének bizonyos rendszerét, ugyanakkor a különböző társadalmi rendszerű államok között a nemzetközi színtéren folyó osztályharc különleges formáját. E két tényező összetartozását abban látni, hogy a harc és az együttműködés békés formákban, az államok közötti kölcsönös kapcsolatok alapvető nemzetközi jogi normáinak tiszteletben tartása mellett folyik. Ezek az összefüggések kifejeződnek a Szovjetunió 1977-ben elfogadott új alkotmányában is. Ez az alapkódex a szovjet állam hatvanas és hetvenes években folytatott nemzetközi tevékenységének tapasztalataiból kiindulva a békés egymás mellett élés szovjet koncepcióját olyan elvekkel gazdagította, amelyek az 1975-ben aláírt helsinki Záróokmány alapelveiböl erednek. A Szovjetunió alkotmányának 29. cikkelye leszögezi, hogy a Szovjetunió más országokkal fenntartott kapcsolatai a szuverén egyenlőség, az államok területi egysége, a viták békés rendezése, a belügyekbe való be nem avatkozás, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, az egyenlőség, a nemzetek közötti együttműködés, a nemzetközi jog általánosan elismert elveiből és normáiból s a Szovjetunió által kötött nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettségek lelkiismeretes teljesítése alapján erősödnek. Ezek az alapelvek, amelyek összességükben a békés egymás mellett élés elveit a legtartalmasabban fejezik ki, széles körűen érvényesült a Szovjetunió és a vezető tőkés országok kapcsolataiban a nyolcvanas években az enyhülési politika formájában. Az ezekhez az alapelvekhez való hűséget erősítette meg az SZKP XVI. kongresszusán a nyolcvanas évekre elfogadott békeprogram, amellyel azonosultak a testverpártok kongresszusai, így a CSKP XVI. kongresszusa is. Ez a program a leszerelés rendszerének alapvető szerkezeti elemeit tartalmazza, amelyeket a következőképp lehet jellemezni:- leszerelési intézkedések elfogadása'az olyan tömeg- pusztító eszközök szférájában, amelyek a katonai területen érvényesülő tudományos-műszaki forradalom eredményei: mindenekelőtt a hadászati fegyverek korlátozásáról és számuk csökkentéséről, a‘ radioaktív fegyverek betiltásáról folyó tárgyalások befejezéséről, a vegyi fegyverek arzenáljainak felszámolásáról stb. van szó;- a fegyveres erők és fegyverzet korlátozása és csökkentése, mindenekelőtt a NATO és a Szovjetunió közepes hatótávolságú nukleáris rakétafegyvereinek mennyiségi is minőségi befagyasztása, e fegyverek európai rendszerbe állításának elhalasztása;- olyan intézkedések elfogadása, amelyek megakadályozzák a konfliktusokat, erősítik a bizalmat, s Európában, a Távol-Keleten, a Közel- és Közép-Keleten stb. katonai enyhüléshez vezetnek;- intézkedések elfogadása az egyetemes enyhülés érdekében: az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjainak legfelsőbb vezetői részvételével megtartott rendkívüli BT-ülés összehívása;-Tudósokból álló nemzetközi bizottság létrehozása a nukleáris háború következményeinek megvizsgálására és a nukleáris katasztrófa megakadályozása szükségességének megindoklására. A Szovjetunió a nyolcvanas évek békeprogramjának szellemében egész sor más külpolitikai kezdeményezéssel állt elő az ENSZ-közgyülés XXXVI. ülésszakán, az ENSZ-közgyülés második rendkívüli leszerelési ülésszakán, más alkalmakkor és nem utolsósorban az ENSZ- közgyülés most folyó XXXVII. ülésszakán. Az emberiség újkori történelmében rendkívüli jelentőségű a Szovjetunió kötelezettségvállalása, miszerint elsőként nem vet be atomfegyvert. A szovjet külpolitika komoly lépése példája annak, hogy a Szovjetunió létérdekeiből fakadóan kívánja a békés egymás mellett élés alapelveinek további megvalósítását és a nemzetközi feszültség enyhülését. Ezért teljes mértékben támogatják a békeszerető országok és nemzetek, amelyek azt várják, hogy a többi nukleáris nagyhatalom is hasonló lépést tegyen, ami gyakorlatilag az atomháborús veszélyt végérvényesen megszüntetné. A Szovjetuniónak a vílágbéke megőrzésére irányuló valamennyi konstruktív és reális javaslata ellenére - amelyeket nemcsak a szocialista országok, hanem minden haladó demokratikus erő támogat - a nemzetközi helyzet mindinkább bonyolódik. Nem titok, hogy ez kinek a hibája. A nemzetközi ügyekben a bonyodalmakat legfőképp az amerikai imperializmus bizonyítottan kalandorakciói, reakciós erőinek az erőegyensúly felborítására és a katonai erőfölény megszerzésére irányuló ambíciói okozzák. Ezt végül is meggyőzően bizonyítják az USA legutóbbi külpolitikai lépései, különösen a fokozódó fegyverkezés, a neutronfegyver gyártásáról szóló döntés, az amerikai stratégiai nukleáris fegyverek korszerűsítésének széles körű programja, a más országok belügyeibe való beavatkozás, gazdasági szankciók alkalmazása és ezzel összefüggésben még a szövetségesek akaratának is a semmibevevése. Ez az irányvonal - különösen a nyolcvanas évek elejétől - a második világháború befejezése óta a legkomolyabb veszélyt jelenti a békére. A jelenlegi nemzetközi helyzet negatív vonásai ellenére, vagy inkább épp emiatt, a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok még nagyobb erőfeszítéseket tesznek avégett, hogy folytatódjon az enyhülési politika. Eközben olyan bizonyított tényekből indulnak ki, amelyek objektív módon őrzik meg e politika fejlesztésének alapelveit. Elsősorban a helsinki Záróokmány érvényességéről van szó, amely még mindig élő dokumentum az európai államok mindennapi gyakorlati politikája számára. Ugyanez mondható el az európai szocialista országok és az 'NSZK közötti több- és kétoldalú szerződések érvényességéről. Bár kanyargós és bonyolult úton, de tovább folytatódik a politikai párbeszéd a Kelet és a Nyugat között. Az európai országok között továbbra is érvényben van a politikai konzultációk mechanizmusa, mégpedig az álláspontok különbözőségére való tekintet nélkül. A már említett embargók és különböző intézkedések ellenére folytatódik az európai kereskedelmi és gazdasági együttműködés, amelynek megtestesítője a „gáz-cső“ üzlet. Végül maga az amerikai szankciók visszavonása is az enyhülés életképességét bizonyítja. Nem utolsósorban ide tartozik a kulturális, a tudományos és oktatási együttműködés a kelet- -nyugati kapcsolatok keretében és különösen a háborúellenes békemozgalom jelenleg tapasztalható dinamikus növekedése. A szocialista országok - abból kiindulva, hogy érdekük az enyhülési politika folytatása - a Szovjetunióval szorosan együttműködve jelenleg a következő kérdésekre és feladatokra összpontosítják a figyelmüket:- Mindent meg kell tenni a nemzetközi feszültség fokozódásának megakadályozására, a háborús veszély elhárítására, az európai és az egyetemes politikai légkör javítására, a fegyverzet, különösen a nukleáris fegyverek korlátozása és csökkentése terén való haladásra.- Meg kell szüntetni, hogy a nyugati országok, különösen az USA beavatkozzon Lengyelország belügyeibe, s ezzel összefüggésben szembe kell szállni a „szankciókkal“ is, amelyek érvényesítése ellentétben áll az európai békés együttműködéssel.- A madridi találkozón arra kell törekedni, hogy az mielőbb tartalmas és kiegyensúlyozott záródokumentum elfogadásával érjen véget, amely ismét megerősítené a részt vevő államok szilárd kötelezettségvállalását, hogy szigorúan szem előtt tartják és teljesítik a helsinki Záróokmányban foglalt valamennyi alapelvet; különösen arra kell törekedni, hogy a madridi találkozó döntést hozzon annak a konferenciának az összehívásáról, amely az európai államok közötti bizalom és biztonság megszilárdításáról szól és a leszerelést célzó intézkedésekről tanácskozna.- Meg kell javítani a jelenlegi közel-keleti helyzetet, amely Izrael agressziója, valamint a libanoni és a palesztin nép elleni barbár akciói folytán - az Egyesült Államok hozzájárulásával - mérgesedett el, s ez megköveteli, hogy Libanon területéről azonnal vonják ki az intervenciós csapatokat. Az igazságos és tartós békés rendezés érdekében valamennyi érdekelt ország a Palesztinái Felszaba- ditási szervezettel, mint a palesztin nép egyetlen törvényes képvislöjével együtt - kollektív erőfeszítéseire van szükség. Ennek módja rendkívüli nemzetközi konferencia összehívása a Közel-Keletről, ahogy azt a Szovjetunió javasolta. Hasonlóan reális módja a közel-keleti válság megoldásának az 1982. szeptember 15-i hatpontos szovjet javaslat.- Minden erőből elő kell segíteni, hogy az európai nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló szovjet-amerikai tárgyalásokon haladás történjen, és ezzel összefüggésben támogatni kell azokat a szovjet javaslatokat is, amelyek e veszélyes fegyverzet radikális csökkentésére vonatkozó szerződés megkötésének útját jelölik ki.- Törekedni kell a hadászati egyensúly megszilárdítására és a nukleáris háború veszélyének elhárítására, a stra- 1 tégiai fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről folytatott szovjet-amerikai tárgyalások felújítására.- A bécsi közép-európai haderöcsökkentési tárgyalásokon az eddigi huzavonák ellenére el kell érni, hogy megkezdődjön a megfelelő dokumentum előkészítése. A nemzetközi kapcsolatokat kutató polgári politikusok tudják, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta eltelt 65 esztendő alatt néhány visszahúzó momentum ellenére a nemzetközi erőviszonyokban alapvető fordulat állt be, ami lehetővé tette a háború és a béke kérdéséhez való új hozzáállást. Ugyanolyan jól tudják, hogy a jelenlegi nemzetközi fejlemények fő törvényszerűségeinek elemzése annak távlatai szempontjából is megengedi a következtetést: el lehet hárítani a nukleáris világháborút. És főleg érzik, hogy az erőviszonyoknak a szocializmus javára történő változása mind gyorsabb ütemben megy végbe, ami végül ahhoz vezetett, hogy a szocializmus és a világ forradalmi átalakulásáért küzdő erők a nemzetközi fejlődés meghatározó tényezőjévé váltak. A polgári politikusok ezért minden területen igyekeznek manőverezni. Különösen azt a hamis elméletet akarják elhitetni, hogy a kapitalizmus katonai stratégiai téren hátrányban van, és ezzel akarják indokolni, hogy az USA vonakodik a békés egymás mellett élés és az enyhülés politikájának folytatásáról, így leplezik militarista céljaikat, s ezzel akarnak eszközt teremteni ahhoz, hogy az államok és nemzetek többségére rákényszerítsék saját akaratukat. A békés egymás mellett élés lenini koncepciója életképességének gyakorlati feltételeit azonban alapvetően az határozza meg, hogy a két világrendszer között katonai stratégiai erőegyensúly áll fenn. A szocializmus és a világ valamennyi békeszerető erejének fölénye objektív módon a szociális, gazdasági és erkölcsi-politikai tényezők komplexuma által adott, amely a két különböző társadalmi rendszer békés egymás mellett élését nem akadályozza, hanem segíti. A szocializmus csak békés feltételek között fejlődhet és létfeltétele a béke. így van ez a jelenlegi helyzetben is, amikor a szovjet I kommunistákat, a szovjet népet és valamennyi béke- szerető embert súlyos veszteség érte Leonyid Brezsnyev elvtárs halálával. Ahogy azt Nyugaton is nemegyszer megállapították, az elhunyt temetésére eljött külföldi küldöttségek sokasága, illetve azok magas szintje lehetővé teszi, hogy hú képet alkothassunk arról a befolyásról, amelyet a Szovjetunió az egész világon a második világháború óta elért. A Szovjetunió tekintélye növekedésének folyamatában rendkívül nagy szerepet játszott az SZKP elvi külpolitikája, amelyet Leonyid Brezsnyev vezetése alatt dolgozott ki, és amely a szovjet békepolitika lenini felfogásának folyamatosságát jelenti a gyakorlatban. „Leonyid Brezsnyev halála külföldön sok találgatást keltett arra vonatkozóan, hogy folytatódni fog-e az SZKP és a szovjet állam nemzetközi politikája“ - mondotta Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára 1982. november 22-én a központi bizottság ülésén. „Emlékezzünk csak, mennyi kísérlet történt az elmúlt években arra, hogy a Szovjetunió számlájára írjanak különböző tisztességtelen terveket, s politikánkat agresszívnek, ennek vagy annak az államnak a biztonságára veszélyesnek fessék le. És most nyilván aggodalmak merülnek fel arra vonatkozóan, hogy megváltozik-e ez a politika. E politika megőrzésében rejlik a béke és a világ nyugalmának komoly feltétele. Teljes felelősséggel kijelenthetem: a szovjet külpolitika olyan volt és marad, ahogy azt pártunk XXIV., XXV. és XXVI. kongresszusának határozatai megszabták. Külpolitikánk változatlan célja a tartós béke biztosítása és a nemzetek függetlenséghez és társadalmi haladáshoz való jogának szavatolása. A párt és az állam vezetése elvhúen. következetesen és kiegyensúlyozottan fog harcolni ezekért a célokért“ SZKP KB főtitkárának ez a nyilatkozata - mint ismeretes - igen gyorsan elterjedt a földkerekségen és a nemzetek, valamint a politikai körök nagy megelégedéssel fogadták. A Szovjetunió azon elhatározását, hogy tisztességes, egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködést kíván folytatni valamennyi, erre igényt tartó állammal, a legképletesebben bizonyították a szovjet vezetők legutóbbi találkozói számos ország államférfiaival. E széles körű és színes kapcsolatrendszer eredményei azt bizonyítják, hogy a Szovjetunió kész folytatni minden szerződéses kötelezettségnek, mindenekelőtt azonban a helsinki Záróokmány előírásainak a teljesítését, s ugyanakkor elkötelezetten kíván részt venni az enyhülési politika további új útjainak keresésében, mégpedig a nemzetközi biztonság megszilárdításával. Abban a helyzetben, amikor a Nyugat legreakciósabb erői igyekeznek „leírni“ az enyhülési politikát, ismét a Szovjetunió az, amely új ösztönzést ad az elmúlt évtizedben nehéz küzdelmek árán kivívott eredmények megőrzésére és továbbfejlesztésére irányuló erőfeszítéseknek. A Szovjetunió eközben fáradhatatlanul, kitartóan és aktívan segíti elő, hogy a békés együttműködésre irányuló konstruktív erőfeszítések érdekében kihasználják a legszélesebb lehetőségeket, a tartalékokat mind kétoldalú, mind többoldalú szinten. Nem lehet kétség afelől, hogy a Szovjetunió - csakúgy, mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta eltelt 65 év során mindig - most is felkészülten követi a nemzetközi kapcsolatokban bekövetkező mozgásokat és változásokat. Szó szerint szemtanúi vagyunk annak, hogy a szovjetek országától mi sem idegenebb, mint az jmperializmus bárminemű nyomása és zsarolása elöli meghátrálás. Ellenkezőleg, azt láthatjuk, hogy a nemzetközi élet néhány szférájában tapasztalható labilitás ellenére megőrzi nyugalmát, önuralmát és a békés egymás mellett élés politikájának megőrzésébe és megerősítésébe vetett optimizmusát. Ebben a békéért és a jobb világért folytatott történelmi ÚJ SZU küzdelemben a Szovjetunió oldalán állnak a testvéri szocialista országok, köztük Csehszlovákia, minden nemzeti és szociális felszabadításáért harcoló nép, valamennyi békeszerető ország, a földkerekség minden jóakaratú embere. 1982. XII. 1
