Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-12-10 / 49. szám
A kubai televízió, legalábbis amikor e sorok íródnak, két csatornán sugároz műsort, ám nincs kizárva, hogy hamarosan egy harmadik önálló csatorna is belép. A 6-os a központi adás, a 2-es pedig Telerebelde néven Orienté- ból, Kuba keleti körzetéből, Santiagóiról jelentkezik. A két csatorna műsorszerkezete hasonló, tehát két teljes értékű programról van szó. Ne felejtsük el: a szigetország yp két végpontja között a távolság ezer kilométernyi! Az utóbbi két évtized erőfeszítései eredményeként felszámolták a forradalom előtti helyzetet, amikor a vételi lehetőségek elsősorban Havannára és környékére korlátozódtak. Érthetően azonban ma is vannak körzetek, ahol csak az egyik csatorna adása fogható. A harmadik csatorna beindításának lehetőségéről ez év eleje óta terjedtek el hírek újságíró-körökben. Ovidio Cabrera, aki a kö- zelmúlban vette át a híradóműsorok igazgatását, csaknem egy éve egy nagyon jól sikerült műsort indított be. A Revista de la rnahana egyelőre reggel 7-töl délelőtt 10 óráig tart, a műsor befejezésének , időpontja azonban nem merev, ha sok az anyag, akár félórával is kitolják az adásidőt. (...) A háromórás hírműsort ketten - mindig egy férfi és egy nő vezeti gyorsan pergő, kötetlen, már-már családias hangvételű csevegés keretében. Félóránként egy bemondó hírösszefoglalót olvas be, ilyenkor gondolnak még a süketnémákra is: a képernyő egy kis részét egy rokonszenves fiatal hölgy foglalja el, aki jelbeszéddel tolmácsolja a híreket. A nap kiemelkedő nemzetközi eseményéhez rendszerint két külpolitikus - ismét csak kötetlen beszélgetés formájában - fűz IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIINIIIIIIIIIIIIIN magyarázatot. A műsort változatos képanyagok, belpolitikai riportok és a külföldi tévéktől átvett helyszíni jelentések gazdagítják. Az egyes blokkokat népszerű kubai és külföldi énekesek, zenekarok videofelvételei választják el -, ami rövid idő alatt igen népszerűvé tette a reggeli tévéhíradót a fiatalság körében is. (...) Kevés kivételtől eltekintve a televízió egyenes adásban közvetíti Fidel Castro valamennyi nyilvános beszédét. Az esetek nagy részében, ha valamely belpolitikai eseményhez kötődik a program, gyárlátogatás avagy kultúrműsor vezeti be az adást. A több órás közvetítések mégis megkülönböztetett figyelmet váltanak ki, a szó szoros értelmében véve az egész ország nézi őket. Fidel Castróról tudvalevő, hogy nagyszerű szónok, nemcsak mint politikus, de mint televíziós személyiség is lenyűgöző. (...) A karibi szigetország televíziója hamisítatlanul kubai. Ez a kubai jelleg elsősorban két tényezőnek tulajdonítható: a sikermúsorok vagy a zenéhez, énekhez, tánchoz kötődnek, vagy pedig a kollektív játékokhoz, közösségi szerepléshez, esetenként eme két összetevő kombinációjával. A sikernek persze feltétele a latinos könnyedség, a játékvezetők és a közreműködők természetessége, közvetlensége. A kubai televízióban nem hallottam és nem láttam lámpalázzal küszködő riportalanyt, legfeljebb középszintű vezetőket, akiket bizonyára a mondanivaló pontosságának követelménye béklyózott meg valamelyest. Papírt csak hírolvasók kezében láttam; műsorvezetőnél és riporternél soha. A televízió elsődleges funkciója Kubában a szórakoztatás, a szabadidő kitöltése. Nem könnyű választani a gazdag kínálatból. Több éve minden vasárnap, közvetlenül ebéd után, jelentkezik a Para bai- lar, amolyan amatőr társastáncverseny. A résztvevők tánctudása, mint a kubaiaké általában, valóban profi. Még az Európából át- rándult vendég is szívesen nézi heteken át a forró latin ritmusokra táncolókat, hát még a helybeliek, akiknek a tánc a vérükben van. A heti kilenc pár győztese bekerül a negyedévi döntőbe, az év végén pedig nagyszerű záró-összecsapást tartanak a legjobbak között. A műsor felfrissítésére vidéken már klubok is alakultak, s a helyi selejtezők győztesei lehetőséget kapnak tudásuk bizonyítására a televízióban is. Az egész műsorért az elismerés mégsem annyira a táncosokat illeti meg, hanem a program fiatalkorú, tizen- és huszonéves játékmestereinek gárdáját. Vannak heten-nyolcan, akik hétről hétre maguk is énekelve, táncolva, tréfálkozva, mindig új ötletekkel mentik át az örökkévalóságnak a Para bailart. Népszerűségüket jól bizonyítja, hogy előszeretettel hívják őket szereplőnek tévéjátékokhoz, még ha a kísérlet nem is válik be mindig. (...) Népszerűek az esti tévéhíradót követő félórás vígjáték jellegű programok is. Consuelito Vidal, szintén még a forradalom előtti időkből átörökölt profi tévés, aki egyben a szórakoztató könnyűzenei vetélkedők egyik játékvezetője, hetente jelentkezik a Detrás de la fachada - értelemszerű fordításban Ami a felszín alatt van - című műsorával, a harminc percen át a humor kellékeivel amolyan aktualizált illemtant ad elő. A campesino, paraszti humor felelevenítésére példa a Hacsak nem a mamáért, amelynek írója Enrique Nuňez Rodriguez, a Latin- Amerika szerte elismert kubai humornak talán az egyedüli mai képviselője a televíziónál. Rendszeresen átvesznek a spanyol vagy a mexikói televíziótól hasonló jellegű, rövid időtartamú, folytatásos sorozatokat.(...) Fenntartás nélküli elismerés illeti (...) a kubai televíziót, hogy műsoridejének jelentős hányadát szenteli a gyerekeknek. Hétköznaponként mindkét csatornán legalább egy órán keresztül vetítenek rajzfilmeket. A tizen- és huszonéveseknek szóló, a kollektív részvételen alapuló műsorok hasonmása szintén megvan a legkisebbek számára. Az NDK televíziós gyakorlatát követve, vasárnap délelőttönként rendszeresen tartanak iskolák, úttörőcsapatok közötti ügyességi és sportvetélkedőket^. ..) A vasárnap délelőtti műsorok közül feltétlen említést érdemel a harmincperces némafilmvetítés. Kubában mindenki ismeri Calderont, az „ézerhangú embert“, aki megeleveníti a kubai televízió irigylésre méltóan gazdag némafilmtárházát. A burlesz- kekhez, gondoljuk, nem szükséges a kommentár. De ahogyan Calderon egy kis asztalkánál ülve, mindössze néhány zörejes kellék felhasználásával, elementáris humorával, hangosfilmmé változtatja a némajátékot, lenyűgöző teljesítmény. Nemcsak halljuk a dialógusokat, az állathangok legszélesebb skáláját, hanem csikorgó kerekeket, a villamosok csilingelését avagy házak összedőlését is valósághitelesen utánozza. Meggyőződésem, hegy ez a harminc perc, vasárnapról vasárnapra, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek egyik legkedvesebb szórakozása is. (...) Szándékosan nem a sorozatok között említettem a kubai tévé történetének ez ideig legnagyobb szabású vállalkozását, a kilenc, egyenként hatvanperces műsor- idejű, színes játékfilmet, a La gran rebeliónt, amely a karibi ország forradalmi fegyveres erőinek történetét mutatja be a Batista-diktatú- ra elleni harctól kezdve az etióp forradalomnak nyújtott internacionalista katonai segítségig. A gyakorlatilag két évtized történetét felölelő epikus filmalkotás forgatása tizennégy hónapig tartott, s további tíz hónap telt el az utószinkronnal és a vágásokkal a bemutatóig. A felvételeket a kubai helyszínek mellett a Szovjetunióban, Nicaraguában és Etiópiában készítették. Eredeti dokumentumfelvételek is gazdagítják. A játékfilm rendezője Jorge Fuentes, a fiatal generáció képviselője. A La gran rebelion vetítésekor, idén nyáron kilenc szombat estén át kiürültek Havanna utcái. Ehhez fogható csak Fidel Castro beszédeikor és részben a pelota (baseball) avagy ökölvívó közvetítéskor tapasztalható. A sportközvetítések általában erre a két játékra korlátozódnak, de ha idény van, akkor megszakítás nélkül, minden délután és este a tévénéző csak pelo- tát és ökölvívást kap. (A Filmvilág 82/11-es számában megjelent írás rövidített változata.) ORTUTAY L. GYULA ZENE, TÁNC - KIFULLADÁS NÉLKÜL A kubai televízióról Emlékező óriás Napjaink televízióját „emlékezet nélküli óriásnak“ titulálja a szakzsargon, utalva arra, hogy az óriási tömegű műsorban még a legérdekesebb filmek, drámai alkotások élménye sem maradandó, a következő músoráradat hamar kitörli azt a néző emlékezetéből. A filmezés hőskorában egy-egy mozilátogatás még napok, sőt hetek múlva is beszédtémát adott. Napjaink információözönében ez szinte elképzelhetetlen, hiszen - pszichológiai vizsgálatok eredményei is mutatják - olykor egy hétvége műsorainak a címeire sem emlékeznek egy-két nap múlva a nézők, a tartalomról, a részletekről már hem is beszélve. Ennek azonban az is oka, hogy a tévéműsor egyszeri és megismételhetetlen volt (eddig) a néző számára (ha történetesen a tévé nem sugározta azt újra), így szabad óráiban még ha akarta, akkor sem tudta újra végignézni kedvenc műsorát. Most azonban elindult egy folyamat, amely valószínűleg rövid idő alatt gyökeresen megváltoztatja a tévénézési szokásokat az egész világon - a házi képmagnó térhódítása. A magnetofon feltalálása óta a „levegőben lógott“ a képmagnó is, hiszen alapvető funkcióit tekintve nincs lényeges különbség közöttük. A problémát az jelentette, hogy a tévékép mintegy három- százszor nagyobb rezgésszámú jeleket tartalmaz, mint a hallható hangtartomány felső határa. Különféle műszaki jellegű okok miatt is csaknem három évtizedig nem sikerült a megoldás, végül is az Ampex gyár mérnökei 1956-ban szabadalmaztatták az első képmagnót, amely lehetővé tette bármely élő adás mágnesszalagra történő rögzítését. A konyhaszekrény nagyságú berendezés ugyan kiváló minőségű képet szolgáltatott, de már méretei és tömege miatt sem jöhetett szóba, hogy a családi otthonokban is felszereljék, csillagászati áráról nem is beszélve. Amilyen jól bevált a stúdiógyakorlatban ez az ún. harántcsíkos (szegmentált kvadruplex) felvételtechnika, olyannyira alkalmatlannak bizonyult házi használatra. 1958-ban a nálunk elsősorban számítógépeiről és postai osztályozó automatáiról ismert japán Toshiba cég mérnökeinek sikerült megkonstruálniuk az első ún. ferdesávos képmagnót, amelynek műszaki felépítése lehetővé tette a radikális méretcsökkentést.. Egy évtizedig ugyan nem nagyon foglalkoztak az „amatőr“ képmagnó-gyártással, azonban a hatvanas évek végén a Sony gyár erőteljes kutatásainak eredményeképpen sikerült jó minőségű színes berendezéseket kikísérletezni, amelyek még a stúdiókban is kezdtek teret hódítani. A hetvenes évek közepén aztán megszületett az új szenzáció: a kazettás képmagnó. Méreteit tekintve nem nagyobb egy átlagos orsós magnetofonnál, a videokazetta pedig leginkább egy zsebkönyvre emlékeztet. Például a Grundig cég kazettái 18x2,6x11 cm nagyságúak. Előnyük, hogy műanyag tokban, a könyvekhez hasonlón, polcon tarthatók. így könnyen kialakítható belőlük egy egész „tévékönyvtár". Az alkalmazott szalagtípustól függően 2x2, 2x3, 2x4 órában játszható fel műsor rájuk, tehát egész estét betöltő filmek, tévéjátékok tárolására is alkalmasak. A házi képmagnó két nagy előnye: függetleníti a nézőt az adásidőtől és lehetővé teszi számára a feljátszott műsor többszöri megtekintését. Napjainkban a tévénézők egyéb tevékenységüket gyakran megszakítva sietnek a képernyő elé, hogy megnézhessék a „kiszemelt" filmet, sport- vagy egyéb műsort. A modern képmagnók képesek száz napra előre bármilyen beprogramozott műsort feljátszani, így a készüléktulajdonos nyugodtan eltávozhat otthonról, hódolhat kedvenc hobbijának, egyéb kulturális vagy társadalmi rendezvényen vehet részt, az okos masina távollétében rögzíti az adást, melyet aztán egy későbbi, tetszés szerinti időpontban megnézhet. Ami a tárolást illeti, a könyvhöz hasonlóan a néző a kazettát bármikor leemelheti a polcról és megtekintheti a műsort. Ez a vizuális kultúra nagyfokú fejlődésének lehetőségét hordozza magában, azt viszont csak a jövő dönti el, hogy mennyire képes az ember élni ezzel a lehetőséggel. Az oktató-tanító jellegű műsorok feljátszásával forradalmasítható az oktatásügy, mivel például a különféle típusú szabadegyetemek számára szinte korlátlan lehetőségeket teremt a házi képmagnó. Természetesen a házi tévékészülékeinken rögzített műsorok műszakilag soha nem lehetnek tökéletesek, azonban az élelmes üzletemberek erre is gondoltak: már bő választékban kaphatók műsoros kazetták, amelyek a filmművészet legjelentősebb alkotásait is beleszámítva bármilyen jellegűek lehetnek. Legfőbb előnyük a magas műszaki színvonal - tekintve, hogy stúdiókörülmények között folyik a sokszorosítás -, ennek folytán a néző saját készülékén gyakorlatilag stúdióminőségben láthatja a filmeket. Mellesleg ez a filmgyárak számára sem megvetendő bevételi forrás. Mivel a piacon már több ezerre tehető a műsoros kazetták száma, akinek kedve és pénze is van, már a közeljövőben tekintélyt parancsoló „képkönyvtárat“ állíthat össze magának. A házi képmagnó tömeges elterjedése tehát lehetővé teszi, hogy a műsorözönből a néző „kiemelhesse“ a számára legérdekesebb darabokat, amelyeket aztán többször is megnézhet. Ez egyben a tévé kívánság- műsorainak alkonyát is jelentheti, hiszen mindenki hozzáférhet kedvenc műsoráh0Z OZOGÁNY ERNŐ Aranykor. Ez a címe annak a magyar tévéfilmnek, amelynek főszerepét Ľudovít Greššo alakítja, aki a közelmúltban hunyt el. A nyitrai Bagar Színház tagja volt. Már a forgatás idején súlyos beteg volt. Szerény, fegyelmezett embernek ismerték, aki még csak meg sem említette betegségét. A munkát az egészségénél is fontosabbnak tartotta. Utolsó szerepében egy kazánfűtőt játszik, aki már csak a nyugdíjtól vár változást az életében. Képünkön (jobbról) az Aranykor egyiK jelenetében Szatmári Istvánnal. (Sergő András felvétele) DJ SZÓ 14 1982. XII. 10.
