Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-12-10 / 49. szám
EGY „KRITIKUS KERESZTÉNY“ NÉZETEI II. JÁNOS PÁL PÁPA PROGRAMJÁRÓL ÉS POLITIKÁJÁRÓL (3.) r A szerző befejezésként megemlíti a brazil egyházmegyék tendenciózus elfoglalását azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megváltoztassák az ottani papság összetételét a konzervatív és a reakciós erők javára. Ennek a stratégiának a „tervezői“ Alfonso Lopez Trujillo kolumbiai püspök és Sebastiano Baggio kardinális... A Baggio- Lopez Trujillo“ tengelynek a Vatikán latin-amerikai politikájára gyakorolt hatása II. János Pál alatt lényegesen megerősödött. Adalbert Krims ennek alapján megállapítja, hogy „a latin-amerikai egyházak haladó köreire, elsősorban a püspökökre gyakorolt vatikáni nyomás még erősebb lesz“, ami elgondolkoztató, tekintettel az Egyesült Államok új latinamerikai politikájára, „amely mindenek szerint ismételten e világrészben az imperialista politika fasiszta változatát szorgalmazza“. A latin-amerikai látogatásokhoz viszonyítva a pápa hat afrikai országban tett látogatása csak másodrangú esemény volt: az afrikaiaknak csak alig valamivel több mint tíz százaléka katolikus. II. János Pál Afrikában is eurocentrikus irányzatát hirdette; elsősorban azáltal, ahogyan Afrika történelméről beszélt. Szerinte Afrika története a keresztény missziókkal kezdődik, amelyeket ráadásul nagymértékben idealizált. A pápa szerint a becsületes misszionáriusoknak nem volt más gondjuk, mint az afrikai nemzetek szellemi jóléte, s az afrikaiak állítólag „szabadon magukévá tették a szabadon felajánlott örömteli hírt". A pápa hetven beszédében és prédikációjában egyszer sem említette a kereszténység terjesztésének problémáit ezen a világrészen, ellenkezőleg, ismételten „a misszionáriusok győzelmeiről“ beszélt. Míg II, János Pál ismételten és egyértelműen a vallásszabadságról, a monogámiáról, a cölibátusról, a születésszabályozásról, a terhességmegszakításról és hasonló kérdésekről beszélt, egyetlen egyszer sem említette meg a gyarmati rendszert. Adalbert Krims megállapítja: „Egy szó sem hangzott el a gyarmati rendszer kegyetlenségeiről, a kizsákmányolásról, a fajüldözésröl, a rabszolga- _ Ságról és a gyarmati rendszer elleni felszabadító harc számos áldozatáról“. Csupán egyetlen egyszer és akkor is hangsúlytalanul említette a pápa a fajüldözést és a faji megkülönböztetést. Ezzel szemben talált alkalmat és időt arra (éppen Afrikában), hogy bírálja az „ateista államokat“, elvesse a materializmus valamennyi formáját, amely állítólag minden esetben az ember elnyomásának fokozója és nemcsak az anyagi elnyomásnak, hanem elsősorban az ateista ideológiák általi lelki elnyomásnak oka. „Itt ismét felvetődött az a téma, amelyet II. János Pál először Pueblóban fejtett ki és azóta gyakran ismétel: az emberiség számára ma a legnagyobb veszély az ateizmus és méghozzá az ateizmus ideológiai formája (a pápa mindig így jellemzi a marxizmust)“. II. János Pál Japánba és a Fülöp- szigetekre utazva ellátogatott Pakisztánba is, ahol találkozott Ziaul Hak államfővel. Adalbert Krims szerint „ez aligha magyarázható »lelkészi« okokkal, mivel Pakisztánban alig százezer katolikus él, tehát hússzor kevesebb, mint a szomszédos Indiában. Bizonyára politikai okok miatt - az afganisztáni konfliktussal kapcsolatban - látogatta meg II. János Pál éppen Ziaul Hak diktátort.“ Ezt a pápa maga is megerősítette a pakisztáni elnökhöz intézett szavaiban: „Ez alkalomból elismerésem fejezem ki azon törekvés miatt, amelyet Pakisztán a menekültek kérdésében fejtett ki és fejt ki.“ Adalbert Krims szerint a pápa nemcsak hogy tartózkodott a pakisztáni rendszer bírálatától, hanem a diktátorról csak elismerően nyilatkozott. Ha eltekintünk Japántól, ahol Hirosimában II. János Pál békefelhívással fordult a világhoz, a pápai út fő célja a Fü- löp-szigetek volt, az az egyedüli ázsiai ország, ahol többségben vannak a katolikusok. (Itt él az ázsiai katolikusok csaknem kétharmada). Adalbert Krims rámutat a fülöp-szigeti és a latin-amerikai társadalmi és egyházi viszonyok hasonlóságára. A pápa látogatását Sin, manilai érsek kezdeményezte, aki azzal számított, hogy ez megerősíti a fülöp-szigeti papság keretében betöltött „közép“ pozícióját a kormánnyal, de ugyanúgy az egyházban egyre erősödő baloldali irányzattal szemben is. Marcos elnök is növelni kívánta a pápa látogatása révén tekin- ÚJ SZÚ télyét a katolikus lakosság szemében. A pápa látogatásának ismertetéséből és beszédeiből arra következtethetünk, hogy II. János Pál nem okozott csalódást, így például Manilában hangsúlyozta, hogy ,,szeretet nélkül nem hajtható végre semrfiilyen valódi társadalmi reform“, és megismételte azt a dél-amerikai figyelmeztetését, miszerint „a papok és szerzetesek nem társadalmi vagy politikai vezetők.“ A Manila peremkerületeiben élő szegényeket arra emlékeztette, hogy „a szegények üdvözölnek“ és a felszabadításukhoz csakis a „szeretet, testvériség és békés szolidaritás útja vezethet.“ Hasonlóan szólt a pápa a fülöp-szigeti ültetvények munkásaihoz, amit Krims így kommentált: „Ha figyelembe vesszük, hogy az ültetvényesek már évszázadok óta kizsákmányolják és elnyomják a fülöp-szigeti mezőgazdasági munkásokat, csaknem cinizmusnak kell minősíteni a pápának az elnyomottakhoz intézett felhívását, hogy nem szabad szembeszegülniük elnyomóikkal..., s úgy kell rájuk tekinteniük, mint testvéreikre. A pápa szubjektíve ezt bizonyára nem így gondolta, - de megmutatkozott, milyen fatális, sót romboló következményei vannak a társadalomról alkotott harmonikus „partneri" képének éppen a szélsőséges szociális helyzetekben“. A pápa ázsiai útjának általános értékelésével kapcsolatban Adalbert Krims idézi H. H. Hückingnek a Publik-Fórumban megjelent kommentárját: „A várakozásnak megfelelően a pápa a rá jellemző séma szerint nyilatkozott: a munkásokat óva intette az erőszak alkalmazásától és az osztály harctól. Manila szegénynegyedeinek nyomorgóit arra figyelmeztette, ne essenek kísértésbe az olyan ideológiák miatt, amelyek csak az anyagi értékeket, vagy a kizárólagosan földi eszményeket hirdetik; a jólétben éló kisebbség képviselőinek lelkiismeretére bibliai példázattal akar hatni, az inkább ellenzéki manilai diákokat pedig felszólította: „Nem szabad csak önmagukra gondolniuk!“ Végül a papságot kioktatta, hogy a csak őket megillető vallásos-erkölcsi missziójukat ne keverjék össze a társadalmi reformista vagy politikai aktivitással“. Adalbert Krims emlékeztet arra, hogy az ázsiai látogatás előtt levelet adtak át a pápának, amefyben hetvenkét fülöp-szigeti pap aggodalmát fejezte ki: a pápa útját pompa kíséri majd, de jelentősége nem lesz, s ráadásul pápai áldást adhat az ottani igazságtalan, embertelen viszonyokra. A tömegtájékoztató eszközök Wojtyla ezen útjáról is sokkal kedvezőbb képet festettek, ami azonban Krims szerint „mit sem változtat azon, hogy a hetvenkét Fülöp-szigeti pap aggodalma megalapozottnak bizonyult“. A harmadik világ nemzeteinek felszabadító harcával függ össze a szerző fejtegetése a „felszabadulás“ fogalom pápai értelmezéséről. Krims abból a szövegelemzésből indul ki, amelyet Roger Heckel páter végzett. Az elemzés azt mutatja, hogy „II. János Pál nagyon ritkán használja a „felszabadulás“ fogalmát és csakis olyan összefüggésben, amely meghatározza tartalmát“. Heckel megállapítja, a „felszabadulás“ a pápa értelmezése szerint: a/ az emberek belső felszabadítását jelenti, b/ szubjektuma rendszerint maga Krisztus és az általa hirdetett igazság, c/ ez a szó semmilyen esetben sem függ össze valamilyen ideológiával. A „felszabadulás“ pápai értelmezésének szemléltetésére említsünk meg legalább egy példát: „A felszabadulás az ember belső változását jelenti, az igazság megismerése következtében". Adalbert Krims ehhez még hozzáteszi: „Ez a fejtegetés talán világosan megmutatja, hogy amikor a pápa a „felszabadulásról“ beszél teljesen mást ért alatta, mint azok a latin-amerikai és más országbeli püspökök, papok és laikusok, akik bekapcsolódnak nemzeteik történelmi jelentőségű felszabadítási folyamatába“. II. János Pál „szociális programja“ Mint ismeretes, a katolikus hit szerint a pápa tévedhetetlen, amikor „ex cathedra“ nyilatkozik a hit és az erkölcs kérdéseiről. A pápai enciklikákat ugyan nem tekintik tévedhetetlen dokumentumoknak, de mégis az egész egyház számára nagymértékben kötelező érvényűnek tartják. Adalbert Krims foglalkozik II. János Pál eddigi három pásztorlevelével, mindenek előtt társadalmi-politikai szempontból. A Redemptor hominis pásztorlevél bizonyos szempontból „II. János Pál kormányprogramja“. A pápa először kiemeli, hogy meg kell erősíteni a katolikus egyháznak „az igazság és szabadság védelmezője és hirdetője" küldetését, majd rámutat a mai világban előforduló igazságtalanságok, egyenlőtlenségek és elnyomások különböző megnyilvánulásaira. Adalbert Krims szerint „a pápa tehát látja azokat a strukturális összefüggéseket, amelyek felelősek az igazságtalanságért és egyenlőtlenségért. Az említett „struktúrákat és mechanizmusokat“ azonban már nem elemzi és nem nevezi meg konkrétan“. Ami az elkerülhetetlen strukturális változásokat illeti, a pápa szerint csak akkor érhető el haladás, „ha az ember mentalitása, akarata és szíve valóban megváltozik“. Adalbert Krims megállapítja, hogy a pápa a társadalmi problémák megoldásának kérdésében „ismételten visszatér a hagyományos katolikus szívreformhoz“, amely azonban még sehol sem eredményezte azokat a strukturális változásokat, amelyeket II. János Pál célként nevez meg... így végül marad az egyénekhez intézett erkölcsi figyelmeztetés. Krims a továbbiakban rámutat, hogy ebben a pásztorlevélben hogyan nyilvánul meg az emberi jogok pápai értelmezése. Befejezésül arra hivatkozik, hogyan kommentálta a Redemptor hominis enciklikát Giovanni Franzoni, volt római apát: „Franzoni különösen azt bírálta, hogy a pápa szüntelenül »absztrakt emberről beszél«“..., ami különösen nyilvánvaló akkor, amikor az elidegenedésről és félelemről szól, ami azonban a Wall Street-i bankár szempontjából egészen más jelentőségű, mint a menekülttáborban élő Palesztinái számára. „Az ilyen absztrakt és nem történelmi humanizmus senkinek sem segít“ - jegyzi meg Franzoni. A második pásztorlevélben - Dives in misericordia - Krims szerint tovább gyengül a társadalmi-politikai szempont, miközben nyilván II. János Pál megismételt általános meghatározásaira gondol. Emlékeztet a pásztorlevélnek „az igazság eszményére“ vonatkozó részére, amelynek „marxizmus-ellenessége eléggé nyilvánvaló“. Ehhez hozzáteszi: „Nem vélet-. len bizonyára, hogy a konzervatív politikusok és egyházi vezetők különösen szívesen idézik a Dives in misericordia-nak ezt a részét, annak ellenére, hogy ez a pásztorlevél relatíve ismeretlen maradt“. A pásztorlevél valódi és konkrét társadalmi irányzatát megmutatja az is, hogy a pápa a társadalomnak politikai úton való strukturális megváltozatatásá- val szembe állítja a „megbánást, amely elsősorban az emberek tudatát változtatja meg kölcsönös kapcsolataikban“. A valóságban nem arról van szó, mondja a pápa szó szerint, hogy „szüntessék meg a különbségeket“, hanem az egyik oldalról „az önzetlen adakozásról“, a másik oldalon pedig a tudatos „elfogadásról“. Ezáltal azonban, - figyelmeztet Krims - a különbségek feltételezik azt, „hogy legyenek adakozók, és legyenek akik elfogadják". Nincs szó tehát a társadalom „strukturális megváltoztatásáról" hanem csakis az „új szellemről“... A kölcsönös „megbocsátás és megbánás“ lép a kölcsönös harc helyébe... A „megbánás“ koncepciója végül azonban azt jelenti, hogy az egyedüli lehetséges törvényes stratégia csakis az lehet: felszólítják a hatalmasokat, legyenek „nagylelkúek“, „szánják meg" a gyengéket. Ugyanakkor a gyengék „nem követelhetik jogaikat“, nem harcolhatnak a hatalmasok ellen, nekik „meg kell bocsátaniuk“, el kell „fogadniuk“ az ajándékokat...“ Adalbert Krims befejezésül leszögezi, hogy az aki a „megbocsátás“ és a „szánakozás“ keresztényi erényeket tudatosan ellentétbe állítja az „elnyomott nemzetek és osztályok reális harcával és szkeptikusan nyilatkozik minden olyan törekvésről, amely az igazságosság és egyenlőség elérésére irányul, az vállalja azt a veszélyt, hogy objektíve azokhoz csatlakozik, akik más, sokkal kézzelfoghatóbb okokból harcolnak az ilyen törekvések ellen, s nemcsak szellemi fegyverekkel“. Adalbert Krims részletesen ismerteti II. János Pál Laborem exercens „szociális“ enciklopédiáját és tartalmát. Biztosnak tartja, hogy a pápa nemcsak jóváhagyta munkatársainak javaslatait, hanem a pásztorlevél tartalmát személyesen is befolyásolta: .....az egyes részekben Wojty la »kézjegye« nagyon nyilvánvaló“. Emlékeztetnünk kell arra, hogy az encikli- ka egyes megállapításait a burzsoá publicisztika leegyszerűsítve, a szövegből kiragadva szenzációéhesen tálalta, nem kis figyelmet és vitát keltve ezzel. így például „a munka és töke közti konfliktusról“, „a munkának a tökével szembeni előnyeiről“ stb. szóló megállapításokat. Krims több ilyen jellegű visszhangot ismertet, de nyilvánvalóan egyetért azokkal a kommentátorokkal, akik bírálóan visszautasították a „töke“ fogalmának pápai értelmezését és applikálását. Megállapítja: „A valóságban a Laborem exercens-t a nagyon felületes olvasó nevezheti a „tőkés rendszerről való lemondásnak“, majd így folytatja: „Gabriel Valdes, volt chilei kereszténydemokrata külügyminiszter is ezt mondta nekem: „A pásztorlevél a 19. század kapitalizmusát, tehát azt a kapitalizmust ítéli el, amely már nem létezik.“ Ezzel szemben, mondta Valdes, az encik- lika általánosságban elítéli a „marxizmust“... A kapitalizmussal kapcsolatban az ún. „túlzásokat" esetleg a múlt kapitalizmusát ítéli el, míg a „kollektivizmussal“ azonosított marxizmust eqészében elítéli“. Krims ezzel kapcsolatban idézi Vekos- lav Grmic jugoszláv katolikus püspök nézetét: „Ez az enciklika nem minősíthető az egyház haladó társadalmi tanításának...“ Grmic szerint „a pápának ott kellett volna befejeznie a pásztorlevelet, ahol oly szépen, de idealizálva beszélt a munkáról. A pápa azonban ezután megkísérli, hogy újabb modelleket terjesszen elő, és ezt nem teheti, különösen akkor nem, ha nincsenek meg ehhez a szükséges ismeretei a valóságos helyzetről“. Krims emlékeztet arra, hogy sok méltató közvetlen kapcsolatba hozta ezt a pásztorlevelet a lengyel- országi eseményekkel. Günther Nenning például arra figyelmeztetett, hogy a pápa feltűnően hangsúlyozta a „szolidaritás“ fogalmat. Nenning szerint a lengyel „Szolidaritás“ programját a katolikus társadalomtanításból másolták le. Most pedig a legfelsőbb katolikus társadalommagyarázó új enciklikáját a „Szolidaritás“ programjából másolja le. Ez olyan mint a pingpong“. Adalbert Krims saját nézetét így összegezi: „Ami kor pontosan ol vassu k az enciklikát, láthatjuk, hogy nem tartalmaz semmi lényeges újat az előző társadalmi encikli- kákhoz viszonyítva... megfelel Wojtyla pápa már ismert társadalompolitikai koncepciójának. ..“ Befejezésül Krims idézi H. W. Grösst: „Egy »harmadik« út vetődik fel a »szigorú« kapitalizmus és a »kollektivizmus« között: a társadalmi partneri kapitalizmus...“ Kétértelmű szavak a békéről A pápának a békével kapcsolatos állás- foglalásáról szólva Krims először emlékeztet XXIII. János pápa Pacem in terris pásztorlevelére, VI. Pálnak az ENSZ- közgyúlés ülésszakán mondott beszédére és a Gaudium et speszsinati konstitúcióra. Annak ellenére, hogy az említett dokumentumokban megfigyelhető a béke fogalmának átszellemesítése és absztrakciója, a szerző szerint jelentősek, s ezért II. János Pálnak a békével kapcsolatos állásfoglalását az előző pápák aktivitásával összefüggésben értékeli. BOHUMIL KVASNICKA kandidátus (Folytatjuk) CINIKUS HANGVÉTELŰ FELHÍVÁSOK aaoflooaoaBaaoapoooosooo9|3caeeeeeogoBaeqeooeeoogcaeraeeoeaoeaí3floanaoiaeefl<«yywy»vvvM^i^<^ffl)^)qqqeqppfffl)iyyff<yioffff^M^xi,»,i' 982. XII. 10.
