Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-11-26 / 47. szám

él? Ez aztán a megle­atném én is. - A hangja yszerre bizonytalannak, érezte magát, rik borért, én meg me- ;orát készíteni - mondta hogy egyszerre elfelej- beszélni, de még gon- d a kezem, minden re- nondta Zvonko. ál meg. Te vagy az, akit szerettem, akinek min- n adni. ant át Veszna agyán, szólitott. Egyszerre rá- Dsúnya, undorító, amikor a ..Cicuskáját" keresi n őrültség. az arcát, de ö rátapasz- ;o szájára. - Ne, kérlek, ak, hallgatni szavaidat, egy pillanatig szeretnék /, akár a sorsom. Az o^ik valakihez, aztán liányzik neki. Látni akar- mondok, mint kellene, meg Zseljkónak, hogy i megjövök. ki Kétoldalra alakos- n értem. /eges - mondta moso­i - szólt be Viera, és or eszmélt föl. all máris menned? talán nem szükséges íazaérni? Mi hasznom ben szomorúság tükrö- , megbékélés vagy talán lyen olcsón odaadtátok at. Egymásnak voltatok atek ránk - mondta él férjezett, talán szemet mondta Zvonko. >s vagy. Ne kenj rám at az neked, hogy férje- izik még válás is. Csak nit szólna hozzá Gréta. met lány, a jövendőbeli lemmilyen Grétáról! íti, hogy mindezt Viera-—7 net a közelmúltban ját- I a legjobb megoldást zt majd a jövő mutatja lent Zvonkóval. Ezalatt ival kártyázott. Amikor aparti után, csak egy jg^Rn a következő szö- ■m örökre - Veszna“! aládfával? - ötlött föl t. gy Veszna közben nő­ágban Veszna bizton- agát, mert Zvonko vele éjszakánként hozzási- t, fölgyújtotta a villanyt, t, nézhesse az álmát, itte, hogy elmondhassa ;en alszik. Odajött hoz- t vesztve, megfeledkez- ől, fulladozott az édes, nyörök viharzó tengere­ikül átélt időszak - csak ;e volt, egy rossz inter- életének. Egyesek elí- értik Vesznát, de Vesz- a fontos - hogy ő és BÚS MÁRIA fordítása ’ i 3dom. í a tél iszelt, sziről lehelt, m harmat: vagyok, fagytam, lalok. “ tba szőtt park, ütött, 1, kihalt, »ogyón tju-tél, ke-dér, i födél. osztályvezető orvos irodájába élénk léptekkel ment be a lábadozó. A sok gyógykezeléstől beesett arca már megtelt éltető pirossággal, s a gondo­san megfésült haja erőre kapó lelki energiáról tanúsko­dott. Kissé feltűrve pizsamája hosszú ujját, a beteg ünnepélyesen vitt három vörös szegfűt. Az osztályve­zető orvos szobája üres volt, leszámítva az íróasztal mellett ülő szolgálatos sebészt: Doktor úr! - fordult hozzá ünnepélyesen a beteg. - Engedje meg, hogy egy pillanatra megzavarjam. A sebész felkapta fejét a betegségek története fölött, és felismerve betegét, barátságosan mosolygott- Ma már elbocsátnak - folytatta a látogató -, de nem tudok elmenni anélkül, hogy ki ne fejezzem önnek legmélyebb hálámat! E szavak kíséretében az asztalra tette a szegfűket.- Köszönöm - hatódott meg az orvos -, nagyon örülök... Nos, a gyomorműtét nagyon jól sikerült, hamarosan a követ is megemésztheti! - tréfálkozott.- Hát - kiáltott fel méltóságteljesen a beteg. - A bű­vész keze visszaadta az egészségemet!... - Elhallga­tott és halk hangon tette hozzá: - Most pedig kérem, adja vissza azt a borítékot... Az orvos megrökönyödött, felhúzta a szemöldökét.- Miféle borítékról beszél? - kérdezte ő is halkan.- Igazán nem emlékszik? - mosolygott. - Épp az operáció előtt magához mentem a folyosón, és meg­kértem, hogy maga operáljon meg engem, emlék­szik-e?- Na és? - kérdezte gúnyosan az orvos, ujjaival kopogtatva az asztalon.- Nohát! Maga azt válaszolta, hogy nem ér rá, siet a műtőbe, ahol nehéz operáció várja, hogy úgyis nagyon túlterhelt, hogy az én műtétem roppant kocká­zatos, rossz a gyomrom, ezért semmi biztosat nem ígérhet... Akkor kivettem a borítékot és átadtam ön­nek. .. Úgy izgultam a küszöbön álló műtéttől, hogy teljesen elfelejtettem figyelmeztetni önt: a borítékban ötszáz rubel van, amelyet halálom esetén.., - A beteg szipogott, és ruhaujjával megtörülte szemét. - Amelyet halálom esetén át kellett volna adnia a szeretett nőnek... Emlékszem, még arra is gondoltam: micsoda öröm, hogy a nehéz órában nemcsak a gyomrát bízhatja rá az ember a sebész kezére, hanem a megta­karított pénzét is! A beteg bizalomteljesen mosolygott, és lesimította borzas haját. Az orvos, tovább kopogtatva az asztalon, összevonta szemöldökét.- Hát - a válaszra nem várva, újra megszólalt a beteg - most visszaadhatja a borítékot. Remélem, most már emlékszik rá!- Igen .. - mondta vontatott hangon a sebész, s hom­loka lassanként kisimult. - Igen, igen, eszembe jutott! Alig bontottam fel és meglátva a pénzt, egyszerre megértettem nemeslelkü szándékát, határtalan bizal­mát irántam. Köszönöm! — Az orvos önérzetesen lehajtotta őszülő fejét. - De, ahogy maga mondta, abban a pillanatban bonyolult műtét előtt állottam Vytaute Zilinskaité Ezért a borítékot betettem a táskámba, s az operáció után rohantam az egyetemre: szeretett lányom nehéz felvételi vizsga előtt állott. Ahogy elbeszélgettem a vizsgáztatóval, és megértettem, hogy ez a vizsga döntő jelentőségű, rettenetesen izgulni kezdtem, és arra gondoltam, nehogy infarktust kapjak... ezért rög­tön kivettem a táskából a maga borítékját, és odaadtam a professzornak. De... velem is ez történt, ami magá­val: az izgalomtól egészen elfelejtettem megmagya­rázni a vizsgáztatónak, hogy a borítékban a páciensem megtakarított pénze van, amelyet az én s az ő halála esetén át kell adni a szeretett nőnek... azaz, a maga szeretett nőjének - javította ki magát a sebész.- De - csüggedt el a beteg -, ahogy látom, maga nem kapott infarktust, tehát sikeresen felvételizett a lánya?- De még mennyire! - mosolygott szélesen a sebész.- Istenien sikerült! Persze, a vizsga után azonnal eszembe jutott a szerencsétlen boríték és a szegfűcso­kor - a sebész titokzatosan kacsintott beszélgetőtársá­nak -, siettem a professzorhoz, de sajnos...- Mi sajnos? - fojtotta vissza lélegzetét a beteg.- Sajnos, azt mondta nekem, a vizsga után rohannia kell a törvényszékre. Tárgyalása van a testvérének... roppant kellemetlen ügy: a testvérét megvesztegetés­sel vádolták! Szegény professzor, ahogy megtudta, kedves testvérét börtön fenyegeti, szörnyen felizgult, ideges rángás kerítette hatalmába, és 6, míg nem késő, sietett átadni a borítékot az ügyvédnek - sajnos, nem tudta figyelmeztetni a maga szeretett nőjére.- De - rökönyödött meg teljesen a beteg, és maga kezdett dobolni ujjaival az asztalon -, de remélem, az ügy szerencsésen végződött.- Egészen szerencsésen - mosolygott vidáman a sebész. - Nagyszerűen ért véget! Tanárunk testvérét felmentették, de a boríték a maga megtakarított pénzé­vel a bíróságon maradt! Ahogy elhagyja a kórházat, menjen egyenesen a bíróságra, és ha ott netán megfeledkeztek a szerencsétlen borítékról, emlékez­tesse őket, hogy a megvesztegetésről való ügyről van szó... És biztos lehet - akkor egyszerre megértik miről van szó, és megadják magának ami dukál. A sebész újra naivan mosolygott, és megszagolta a szegfűket. A beteg elhallgatott, aztán szomorúan sóhajtott:- Na, rendben van... Veszett ügy. Szegény nemes­lelkü szeretett nőm!... Újra leitatta ruhaujjával a szemét. A sebész figyelmesen nézte.- Azt mondja, nemeslelkű? - kérdezte.- Igen-igen! Nemeslelkű, önfeláldozó, önzetlen lé­lek! ... - A beteg keserűen és sokatmondóan csóválta a fejét.- Azt mondja, önzetlen? Akkor tegye a következő­ket: fogja ezt a szegfűcsokrot és induljon a kedvesé­hez. Számíthat az én tapasztalatomra: semmiféle meg­takarított pénz nem szerez akkora örömet egy nemes­lelkü és önzetlen léleknek, mint egy kis csokor élő virág- különösen, ha egy egészséges gyomrú kedves férfi adja! És az orvos, miután átnyújtotta a páciensnek a virá­got, vállon veregette és újra elmélyedt a betegségek történetében. Litvánból fordította: BÁN PÉTER Él Fjodor Abramov GERENDAFALÚ MAUZÓLEUMOK Novgorod környéke. A keleti táj... Hányszor áthaladtam ezek­ben a napokban elhagyott, szinte kihalt falvakon, hány­szor láttam üres házakat rég kihűlt kemencékkel! Alighanem kezdtem már hozzászokni az: elhanyagoltsághoz is, az elva- dultsághoz is, de ez a falu felkavart; a házak sarKán kis vörös csillagokat láttam, ame­lyeket a háború hősi halottai­nak emlékére, bádogból vág­tak ki. Manapság eléggé elter­jedt szokás ez Oroszhon falva­iban. Az egyetlen kis öregasz- szonytól, aki ebben a faluban lakott (nyárára jött ide a város­ból), megtudtam, hogy a csilla­gokat a helybeli tanító tűzte a házakra az iskolásokkal; sze­rettem volna megismerkedni vele. Ám a tanító a szomszéd faluban lakott, amely az öreg­asszony szavai szerint vagy négy kilométerre esik innen, de már közeledett az este, ezért úgy döntöttem, hogy a tanító­val való találkozást másnapra halasztóm. A rég elfelejtett kis petró­leumlámpa szokatlan fényénél ' elteázgattunk a gazdasszony- nyal, elbeszélgettünk erről-ar- ról, aztán lefekvés előtt meg kimentem friss levegőt szívni. Csodálatos volt az este. A kék égen szinte egyszerre tűntek elő a csillagok, de oiyan fényesek, érettek! A hold balol­dalt esett, úgyhogy az egész utcán tintafekete árnyékok hú­zódtak keresztbe. Ezeknek az árnyékoknak a pókhálójába bele-belegaba- lyodva végigmentem az egész falun, eljutottam egy ledőlt ócs­ka kerítéshez és megint az ég felé fordítottam a szememet. Még fényesebben tündök- löttek a csillagok. Néztem, néztem gyémántragyogásukat, és távoli gyermekkoromból eszembe jutott egy legendafé­le: az emberek lelke a haláluk után csillagokon telepedik meg, minden egyes lélek külön csillagon. De istenem, milyen hideg, milyen magányos és szomorú lehet az életük azokon a csilla­gokon - gondoltam. Hát e falu hősi halottainak a lelke miért nem a tulajdon házukban te­lepszik meg. amelyért az életü­ket adták? Alighogy ezt gondoltam, a gyémántosan ragyogó ég alatt feketéllö holt házak egy­szeriben mesés, gerendafalú mauzóleumoknak tűntek fel előttem, amelyeknek mind­egyikében a gazdájának, a hő­si halált halt katonának a lelke pihen. Gerendafalú mauzóleu­mok. . Egész Oroszor­szágban. .. VALERIJ KOMOV Mi a lényeg?- Szükségesnek tartom, Babaskin, hogy a legszigo­rúbb figyelmeztetésben ré­szesítselek. .. - kezdte a nem éppen vidám be­szélgetést az irodavezető.- De hát mit tettem? Mi a bűnöm? - kérdezte Ba­baskin idegesen.- A kollégád. Korzunkov szólt.- Rólam?- Igen, rólad.- No de elnézést kérek, mi a lényeg?- Azzal vádol téged..- Vádol? Hát mi ő, talán ügyész?- Ne szakíts félbeI Kor­zunkov közölte velem, hogy te kizökkented őt a normá­lis munkamenetből, zava­rod őt szolgálati kötelezett­ségeinek maradéktalan tel­jesítésében.- Jó, jó. de hát mi a lé­nyege a panaszának?- Hát hallgass meg en­gem figyelmesen! Megis­métlem: kizökkented, za­varod. ..- De hát mi a bűnöm?- Részletezem: eltereled a figyelmét, nem engeded, hogy a ‘munkájára össz­pontosítson, gondolkodjék, mérlegeljen, döntéseket hozzon...- Értem... nem hagyom őt dolgozni... majd megvál­tozom - mondta Babaskin és megköszönte az igaz­ságos kritikát. „De hát mibe zavarha­tom öt - morfondírozott magában Babaskin a be­szélgetés után - hiszen sem Korzunkov, sem én nem is csinálunk semmit“. Sági Tóth Tibor fordítása MAKAI IMRE fordítása

Next

/
Oldalképek
Tartalom