Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-11-26 / 47. szám

Jovan Hovan Gazdagnak lenni biztosan kellemes érzés. Nem törődni azzal, mi lesz fizetés­től fizetésig, mennyit költhet az ember elsejétől elsejéig. Utazni, amikor csak jólesik, gyönyörű lakással, stílbútorral rendelkezni, estélyeket adni, drága aján­dékokat vásárolni, önmagunkat és máso­kat boldoggá tenni. Nem tudom, hogy érzi az ember magát vaskos bankbetét­tel, emeletes villával, és ha ámulatba ejt­het másokat azzal, amije van. Lehet, hogy nem is gyönyörűség kizárva lenni a paradicsomból, ha az embernek már semmi kívánsága nincs, ha már mindent megszerzett, vagy előteremtett valaki más, beleértve ebbe még a Hold-utazás költségeit is. Mivel ez még napjainkban nem jöhet számításba, nem marad más hátra, mint dicsérni a Dél-Amerikába, Japánba vagy Hong-Kongba való uta­zást. Mindenütt volt, mindent látott - mi jöhet még ezután? Van egy íratlan törvény: minél drágább valaki villája, annál magányosabb a lakó­ja. Tény, hogy az emberek kételkedve néznek azokra, akiknek „jól megy", akik náluk gazdagabbak. Legtöbbjükben föl­vetődik a gondolat - miből telik rá. Akarat­lanul is számolgatják évi jövedelmüket s a látott értékeket és ez a két összeg valahogyan sehogy sem akar egyezni. Gazdagnak lenni - valaki számára lakást, másnak autót jelent, de a leggaz­dagabbak mégis azok, akik elégedettek önmagukkal, akiknek megvan a szerel­mük. Ezt nem lehet megvásárolni, sem pénzért megszerezni. Ez van, vagy nincs. Igaz, hogy a legdrágább érzelmet is elve­szíthetjük, de mégiscsak más érzés el­veszteni a szerelmet, mint a vagyont. Már azért is, mert az elveszett szerelem után fájdalmasabban, tovább kesereg az em­ber, mint a pénze után. Vigasztalásnak csak a gyönyörű gyötrelem marad, ami­kor az ember mindent újból átél, amikor a régi találkák színhelyére téved, gondol­ván, hogy újra megtalálja boldogságát, akkor, amikor már minden lehetetlennek tűnik, még a valóság is. A pénz esetében minden kiszámítható, pontosan kimutat­ható a veszteség. Ez a történet Zágrábban játszódik, ezeken az emberi sorsokon átszövödnek a pénzhez, fösvénységhez, könnyelmű­séghez, kapzsisághoz kötődő érzelmek. Kezdete egy egyetemi kollégiumban ját­szódik. Előbb bemutatom Vesznát. Hollófeke­te hajú/ zöld szemű, hosszú lábú, karcsú szépség - gyógyszerész-hallgató. Akkor huszonkét éves volt, családról, egyete­met végzett férjről, gyerekekről álmodott. Egy bizonyos időszakban talán minden egészséges nőben fölmerülnek hasonló gondolatok. Számára a boldogság tetőfo­ka egy csöndes családi idill volt. Válasz­tottja a két évvel idősebb Zvonko, gé­pészmérnöknek készült, s Vesznát min­denkinek menyasszonyaként mutatta be. Legjobb barátnője Viera, szintén egye­temi hallgató. Neki is volt barátja - Zselj- ko, akivel időnként veszekedett és szóra­kozott már a gimnáziumi években. Elekt­rotechnikát tanult. E négy barát mind­egyikének megvolt a maga saját elképze­lése áz életről, házasságról és boldog­ságról. Valamiben megegyeztek, masöan eltértek nézeteik. ,- A szerelem számomra a legfonto­sabb, hiszem, hogy minden mást meg­szerezhetünk kettőnk fizetéséből. Mahol­nap megvehetünk mindent. Megteremt­jük mindazt az anyagi föltételt, amely szerelmünkkel együtt boldoggá tesz- mondogatta Viera.- Amíg az okosok okoskodnak, addig mások jól élnek - mondta Veszna.- Csak egyszer élünk. Amíg berendezke­dünk, megvesszük az autót, s mindent, amire szükségünk van, addig oda a fia­talságunk, mert belefektetjük abba, ami után vágyunk. Az utóbbi időben mind többet gondolkodom rajta, van-e ennek egyáltalán értelme. Aztán jönnek a gye­rekek, s nekik áldozhatod föl magadat...!- Talán az élet van furcsán összeállít­va, talán az öregkorral kellene kezdeni. s a fiatalsággal befejezni. Legalább ta­pasztalatunk lenne több, tudnánk, hogy kellene bizonyos helyzetekben viselked­nünk - mondogatta Zvonko.- Igaz, hogy nehéz a lakást, autót, berendezést megszerezni, de néha mind­ez meg is van, mégis üres az életed, üres az egész világ. Hiányzik a legfonto­sabb - a szerelem - kapcsolódott a be­szélgetésbe Zseljko.- Férfi mindig akad. Elmúltak már azok az idők, amikor a hűség - az asszonyok kiváltsága - elsőrendű követelménye volt a boldogságnak. A házasságban tart­hatsz szeretőt, aki boldoggá, s férjet, aki gazdaggá tesz. Mi haszna volt anyámnak abból, hogy egész életében hűséges volt a férjéhez? - kérdezte Veszna.- És mi a nővérednek, hogy szeretője van?- Semmi közöd hozzá. Nincs jogod belekeverni ebbe a beszélgetésbe a nő­véremet.- Akkor az édesanyádat sem - rob­bant ki Viera. - Veszna, hogy beszél­hetsz így? Úgy látom, hogy az utóbbi időben igen furcsa dolgok foglalkoztat­nak. Nagyon megváltoztál. Nem ismerek rád.- Elegem van a nélkülözésből. Bundát, szép cipőt szeretnék... Úgy, ahogyan mi élünk, ez nem élet, csak látomás, rögtön­zése az életnek. Elegem van a menzá­ból, az otthoni csomagokból. Nem akarok álldogálni a kirakatok előtt. Vásárolni, öltözködni, élni szeretnék. Mindig ebből a gyermetegségből gyógyulgatunk csak! Csak nem hiszed, hogy én nem sóhaj­tok föl egy gyönyörű ruha, vagy egy drága cipő láttán. De azért még nem dobhatok el mindent. Egyszer számomra is hozzáférhetővé válik mindez. Nem le­het meg minden egyszerre - mondta Viera. Ilyen beszélgetések egyre gyakrabban hangzottak el. Ezek már nem voltak a ré­gi naiv viták, amelyek Viera és Zseljko között folytak. Ezeknek már mélyebb hát­terük volt, valami titok, amely mögé Zvon­ko már nem tudott behatolni, Veszna pedig nem tudta, vagy nem akarta meg­magyarázni.- Nem bírom már így tovább - mondo­gatta neki. - Csakhamar megszerzem a diplomát, de semmit ezen kívül. Nem kezdhetem mindig elölről, meddig kell még visszatérni arra a pontra, ahol el­kezdtem?- Nem tudok rajtad segíteni. Nem azért, mert nem szeretnék, de nincs erőm. Érzem, hogy már nem fogadod el a kezemet. Ha nevetsz, csak a saját kedvedért teszed. Nem nézel többé a szemembe, nem keresed többé a tekin­tetemet, csak a szoba sarkát bámulod. Miért? Meg kell mondanod, jobb lesz neked is, nekem is. Szeretsz-e úgy, mint valaha, vagy ... ?- Szeretni gyönyörű, mindent magába foglaló érzés. De ha tudomást veszünk bizonyos életviszonyokról, akkor mi is megváltoztatjuk meglátásunkat. Én téged már nem... - Itt megállt, mert kiolvasta szeméből a meglepetést, megdöbbenést.- Befejezem a gondolatod - én már nem szeretlek.- Nem ezt akartam mondani.- A szerelemről kérdeztem, azt kér­deztem, szeretsz-e még? Hallgatott, de hallgatása nem volt igenlés. Teljesen közömbös arcot vágott.- Akkor menjünk - mondta Zvonko. Úgy ejtette ki ezt a kívánságát, hogy kitérhessen a kellemetlen párbeszéd elől.- Menjünk mondta csaknem termé­szetesen a lány, és fölállt. Az éjszaka gyorsan megérkezett. ‘ A legborzalmasabb Zvonko életében. Ha pénze lett volna, bemegy az első kocs­mába, s először életében leissza magát. Úgy vélte, hogy meg tudja érteni azokat, akik a szerelemért öngyilkosok tudnak lenni, bizonygatta magának, hogy igazuk van. Megpróbált tanulni, olvasni - de nem tudott. Ezek azok a helyzetek, ami­kor minden idegesít, a fény, a hangok, az elhalkuló léptek zaja. Ha fekszik, azt hiszi, hogy a mentő ötletre ülő helyzetben jön rá, vagy fordítva, fekve kevésbé fáj­nak a látomások, a csalódások, amelyek hajnalig ébren tartják, amíg elnyomja egy rövid nyugtalan álom. Ilyenkor általában azt álmodja az ember, amit szeretne, s csak az ébredés vezeti vissza a kegyet­len valóságba - minden elveszett, s most hogyan tovább? Két nap múlva Viera és Zseljko vissza­tért. Este összejöttek, s Zvonko azt várta, hogy Viera mond néhány vigasztaló szót.- Látom, ti nem tudjátok, de Veszna és köztem vége mindennek. Elhagyott. Em­lékeztek, hogy az utóbbi időben mindig gazdagságról, pénzről, bundáról álmo­dott. Beszélgetéseinkben mindig keve­sebb lett a közös téma. A végén már nem volt mondanivalónk egymásnak. Nem hi­szem, hogy lenne valakije. Úgy látszik, hogy a szerelmünk elszürkült.- Nem tudok neked mit mondani. Utó­végre barátnője vagyok - mondta Viera.- Veszna a barátnőm, téged csak általa ismertelek meg. Beletörődött, hogy többé nem létezik' számára, hogy elvesztette. Ha éjszakán­ként föl is ébresztette, eljött, hogy találká­ra hívja, hogy pirkadásig gyötörjék gon­dolatai, amelyeket sehogyan sem tudott elűzni magától - bánkódott utána. Szere­tett volna utánamenni, de férfibüszkesé­ge nem engedte. Olyan kicsi a világ, s a hír olyan gyorsan terjed. így Zvonko is megtudta, hogy Veszna komolyan beleszeretett egy férfiba, aki mögött már két házasság, s minden házasságból egy-egy lányka állt. Fájt neki, amikor megtudta, hogy szerelmét, testét, érzéseit eladta. Mind a négyen egyidőben fejezték bé az egyetemet. Viera összeházasodott Zseljkóval, Zvonko Németországba ment dolgozni, Veszna férjhez ment. Eleinte örült a szép ruhának, ékszereknek, uta­zásoknak, gazdag mulatságoknak, aztán elkezdett változni. Legszörnyübb az volt, amikor a tengerparton egy csöppség, rámutatva férjére azt kérdezte: - Ez a te apukád? - Nem hallgathatta el, felelnie kellett.- Ő a bátyám.- És miért kopasz? - A gyermek szája a végtelenségig kíváncsi, tolakodó volt. Az estélyeken érezte, hogy a fiatal férfiak szinte falják a tekintetükkel. Leg­kegyetlenebbek voltak azonban álmatlan éjszakái, amikor az asszony fiatal teste jogait követelte. Viera és Zseljko lakást kaptak, s las­san kezdtek berendezkedni. Élőbb reka- mié, asztal, székek, függönyök, szőnyeg, utána megjött a gyerek. Boldogok voltak, amilyen boldogok csak a fiatalok tudnak lenni. Minden új darab, könyv, tányér, kép a falon - minden örömet szerzett nekik. Vettek egy kis Fiatot, amely köhö­gött, zörgött, füstölt s többet volt a szer­vizben, mint náluk, de mindig elvitte őket oda, ahová kívánkoztak. Veszna egyedül élt. A fiatalokra a férje féltékeny volt, az ő barátai pedig idegen, más világból valók, akikkel, nem tudta megtalálni a közös hangot. Fölnéztek rá, csodálták, de ő fiatal arcokat kívánt, erőt, férfiasságot. Teherbe esett és férje arra kérte, fiút szüljön neki, mert ahogyan magyarázta, csak ez hosszabbítja meg a családfát. Számára ez újabb bizonyítéka volt eltúl­zott gondoskodásának. O erre sohasem gondolt. A fiatalok ilyesmivel sohasem foglalkoznak, tudatában vannak erejük­nek és idejüknek.- Cicuskám - súgta a férje -, te csak feküdj és ne nyugtalankodj. Cicuskám, undorodott ettől a szótól. Minden férfi használja, talán ennyire sze­gény a szókincsük, hogy nem tudnak, nem találnak jobb kifejezést. - Cicuskám, jól érzed magad, nincs szükséged vala­mire? Cicuskám alszol? Cicuskám, te is fiút szeretnél? ígérd meg, hogy fiút szülsz. Talán egész életemben az ő cicuskája legyek? Ezenkívül neki gyerekei vannak, ha megszülök, szeretetét szétosztja majd a lányai és az én gyerekem között. Az én gyerekem nem kapja meg mindkét szülő egész szeretetét. Mindent meg tudnék bocsátani neki, csak ezt nem - gondolta. Szükségét érezte, hogy valakinek ki- panaszkodja magát. Valakit bizalmába avasson, tanácsot kérjen. Elment Vierá- hoz. A kis lakás tele volt szeretettel, melegséggel, sehol egy árnyék, minde­nünnen szeretet és szerelem sugárzott. A gyermek is, aki bizonytalanul integetett kezecskéjével, a szerelem gyümölcse volt.- Nicsak, ki jön itt - örvendezett Zselj­ko. Mindenről beszéltek, a diákévekről, a múltról, a jelenről, a jövőről. Az utóbbi Veszna előtt nagyon ködös volt. Viera elsőként vette észre, hogy Veszna vala­mit titkol.- Jogom van még egyáltalán titeket zavarni? Vagyunk még annyira barátok?- kérdezte Veszna. Majd Viera szólalt meg. - Nem is hagytunk el téged, te hagytál itt minket, te fordítottál hátat!- Hagyjuk a múltat. Tanácsra van szükségem. Terhes vagyok, s azt hi­szem, hogy a házasságom pusztulásra van ítélve. Nem szeretem a férjemet, s azt hiszem, nem tudnám szeretni a gyermeket sem, mely tőle fogant. A gyermek sok szeretetet kíván, és én...- Itt nagy mozdulatlan könnyekkel teltek meg szemei. Amint az első kibuggyant, magával ragadta a könnyek sokaságát.- Ne sírj - vigasztalta Viera. Hangjá­ban megértés és sajnálat keveredett- A terhes nő mindig érzékenyebb, mint más. így van ez veled is. Én is ilyen voltam.- Viera, de én ezt a gyereket nem kívánom, nem akarom. Ez nem szerelem gyümölcse - az övé, a férjem számítása. O akarja a családfát meghosszabbítani, én csak gyermekről álmodom. Ismersz valamilyen nőgyógyászt... ?- Nem, azt nem akarhatod! Nem te­heted!- Meg akarom tenni. Ha nem segítesz, megölöm magamat is a...- Veszna, kérlek, nyugodj meg, mi történt veled? Autód, lakásod, víkendhá- zad van. Minden, amit csak kívántál.- Hónapok óta hordom ezt a nyugta­lanságot magamban. Hónapok óta har­colok önmagámmal. Lelkiállapotomat csak két szóval lehet kifejezni - elkesere­dett vagyok!- Hát ha így van, akkor...- Csak arra kérlek, senki ne tudja meg, amíg nem vagyok túl rajta. Mintha nagy kő esett volna le a szívé­ről. Hosszú idő után megnyugodott. A nők általában szerencsétlenek, ha el­határozzák, hogy megszakítják terhessé­güket. De Veszna boldog volt, hogy meg­teszi.- Tudsz valamit Zvonkóról?- Tudod, elment. Három napja kaptunk tőle levelet. Azt írja, hogy nősül - német lányt vesz el. Csakhamar hazajön Záq- rábba.- Tudom, hogy fájdalmat okoztam ne­ki, hogy igazságtalan voltam hozzá. Ta­lán nem is voltam hibás, meguntam a szegénységet. Belátom, hibát követtem el. Látni szeretném, beszélni szeretnék vele.- Szombat délelőtt itt lesz nálunk. Ha akarod... A napok lassan teltek. Úgy tetszett neki, hogy soha sem lesz szombat. Csöngetett. Húsz másodperc múlva is­mét. Még az előszobában volt, Zvonko rríegismerte a hangját.- Tudod ki van itt? - kérdezte Viera barátságosan.- Édesanyád?- Nem.- Zseljko mamája?- Nem. Mindent ügyesen megjátszottak. Ami­kor Veszna a szobába lépett, Zvonko fölállt, hogy üdvözölje.- He petés!- Ez1 megren határoz- Zsi gyek ne Viera '- Úc tettem dolkodr meg be- Ne valaha dent mi Cicu Ö így döbber a férje Milyen Meg; tóttá ke ne. Né hangoc boldog- O ember egészi falak, írtam ' hívjana- ( kodtak- He- Ni lyogva- Ti Zvonkc-Cs- K mindig belőle, ződött. valami- K a bold teremt* Zseljkc- He tudnék- T mindéi zett ve azt nei-Ki- H felesér- NÍ- E találta Az i szódol válasz meg. ' a férje hazate cédula véggé Mi benne Ner gyógy Kinl Ságba volt. f mult, I hogy Aztán neki, i zá, s c ve az mindic ben. fi az éle mezze télik, r nának Zvonk KONCSOL LÁSZLÓ A dér Dér dereng csipke-dér, fán-gyepen, \ szemfödél. hold szitál szerte fenn. „Fönt anyám: Ősz borong. lágy köd ült, Mennyi csönd! vízparányt. Tél bolyong földre szült. messze fönt. Harmatnak Körbe lenn szült anyám, ősz szitál. hold-lepel Őszi táj? hullt reám. Téli már? Jöttem: majd Holdba szőtt építek, őszi park, mord avart dér-ütött, szépítek, mord, kihalt. rejtőzöm. rőt bogyón dolgozom, gyapju-tél, hant ölén .

Next

/
Oldalképek
Tartalom