Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-10-29 / 43. szám
ÚJ szú 15 Esős időben érkeztünk a tetroszani teaüzembe Aki Adzsáriában jár és nem látja a teaültetvényeket, az legalább olyan ,,bünt“ követ el önmagával szemben, mint aki Pisa nevezetességeinek megtekintése során kihagyja a híres ferde tornyot. Persze, nem tudom, akadt-e már ilyen turista. Aligha. Márcsak azért sem igen, mert ebben az „üvegházban“ nem kell keresni a teacserjét. Annyi van itt belőle, hogy az ember lépten-nyomon találkozik vele. Hol csak tenyérnyi nagyságú kertekben zöldell, hol pedig óriási területeket takar. Mi a Batumiról északra fekvő kobuleti járásban indultunk teanézőbe. Abba a járásba, amelyiknek - Dzsekija Bondo Szerapjoriovics járási vezető párttitkár tájékoztatója, szerint - nyolcvan millió rubel értékű az évi ipari termelése, a bruttó mezőgazdasági termelése pedig meghaladja a százhúsz millió rubel értéket, s ahol mostanában évente 45—46 ezer tonna tealevél és 80-100 ezer tona citruszféle terem. Ebben a járásban van Csakva község is, a grúz tea fellegvára. Ide, s egyáltalán Grúziába, a múlt században telepítették ezt a növényt.- Mezőgazdasági jellegű, dombos, hegyes vidékünknek a tea az „aranya“, no meg a citruszfélék is- jegyezte meg a párttitkár.- Szovhozainkban és kolhozainkban e két növény termesztése jelenti a fő termelési ágazatot. Ugyanakkor igen elterjedt a teának és a mandarinnak a háztáji termesztése is - főleg az olyan terepen, ahol a nagyüzemi gazdálkodás körülményes. A magyarországi, szerződéses háztáji termeléshez hasonlóval kísérletezünk mi is és úgy tűnik, megéri. Mezőgazdasági üzemeink többek között biztosítják a háztáji termelőknek a talaj dúsításához, illetve a növényzet ápolásához szükséges anyagokat, s a leszüretelt, leszedett termést is az üzemi kocsik szállítják a felvásárlókhoz. Tavaly például a háztáji termelők termésüknek 85-90 százalékát, vagyis összesen 60 ezer tonna mandarint, narancsot, körtét, almát és más gyümölcsöt adtak át az államnak. A szerződéses háztáji termelésben szerzett jó tapasztalatokat az állattenyésztésben is szeretnénk hasznosítani. S ebben nem csak a mezőgazdasági dolgozók, valamint a még jó erőben levő nyugdíjasok segítségével számolunk, hanem az iparban és az üdültetési szolgálat különböző ágazataiban dolgozó sok-sok fiatal leleményességével, igyekezetével is. A kobuleti járás kilenc teaüzeme közül a tetroszanit választottuk, oda indultunk üzemlátogatásra. Menet közben nem tudtunk betelni a tájjal, szinte minden része rejtegetett számunkra valami szépet, érdekeset, látványosat. A kanyargós hegyi úton egyszer a végtelen tenger tűnt elénk, majd a mogorva fellegeket tartó hegycsúcsok meredtek ránk; hol az út menti árkok zsenge füvét majszoló tehénkéket figyelhettük, hol a pálmák, bambuszok és eukaliptuszok tövében vagy a teaültetvényeknél egymást fényképező turistákon akadt meg a szemünk. S közben az eget is lesegettük, mert ha nincs jó idő, ha esik, akkor nemcsak a teaszedők pihennek, hanem a gyár is áll. Az időjárás eleinte kegyes volt a teaszedőkhöz, engedte őket dolgozni. Ezáltal hozzánk is jó volt, mert megállhattunk az egyik ültetvény végében és elbeszélgethettünk - ha röviden is - a hatalmas kosaraikat fúrészes szélű, hosszúkás levelekkel tömködö asszonyokkal, lányokkal.- Hogy mennyit tudtunk így egy nap leszedni? - ismételte meg a kérdést a válasz előtt egyikük, - Hát az attól függ, ki milyen ügyes, ki hogy érti e munkát. A gyakorlott szedők például naponta 80-100 kilogrammot is be- gyújtenek, a kezdők viszont ennek még a felét sem.- És honnan tudja az ember, hogy melyik levelet kell letépni, melyiket hagyni?- Egyszerű az, kérem. Tessék csak idenézni — kezdte az oktatást a kora szerint rangelsőnek kinéző grúz néni. - A cserje ágacskáiról minden szedésnél a legfelső, vagyis a legfrissebb három levelet kell letépni. Abból készül a tea. Meg azt is tudni kell, hogy a kiültetett cserjét úgy 3-5 éves kora után lehet tépni és hogy a bokor 80-90 éves koráig efogadható mennyiségű termést ad. A legtöbb termést a 10-12 éves cserje adja, akkor a legdúsabb.- Ha nem tépnék rendszeresen a bokrot?- Akkor nem egy méter magas lenne, mint a gondozott teaültetvények többsége, hanem 3—4 méter nagyra is megnőne. Persze, a lombja igen ritka lenne. A tetroszani teagyár közvetlen a falu előtt van. Három műszakban kétszáz embert foglalkoztat.- Most szinte alig történik nálunk valami, hiszen esik az eső, s ilyenkor a szedés is áll - fogadott Cehodze Livan Mihajlovics üzemigazgató, majd a bemutatkozások és üdvözlések után, folytatta a gondolatot;- Ha esik, nincs mit feldolgozni. A leszedett levelet ugyanis nem tárolhatjuk sokáig, hét órán belül muszáj feldolgozni, különben megromlik.- Ide hozzák a gépkocsik a zöld levelet - álltunk meg a hatalmas ajtók előtt -, majd az itt látható futószalagok viszik azt a 42-45 Celsius fok hőmérsékletű előszá- rítóba. A három órát tartó előszárí- tás után az első zsugorítás, fül- lesztés következik, melynek során a nedvesség egy részét lecsapoljuk a tealevélből. A szitálás után ismét füllesztjük az anyagot, majd 95-110 fokos meleg levegőn szárítjuk. Az így nyert félkészárut húsz, különböző nagyságú szitán osztályozzuk s ez után jön a minőségvizsgálat, a teakóstoló, majd a csomagolás. Az igazgató a teaüzem feladatairól is beszélt:- Májustól október végéig három műszakban mintegy 5 ezer tonna nyers levelet dolgozunk fel. Ennyi zöld levélből körülbelül 1 300 tonna végtermék, tea van. Elsősorban grúz teát készítünk, de ugyanakkor elenyésző mennyiségű kínai és japán teánk is van. MANDARINERDÖ EGY RÉGI ERŐDÍTMÉNYBEN Batumitól délre, át a Csoroh folyón egy igen érdekes gyümöl- csöskerbe vittek vendéglátóink. Gonijo - így nevezik a települést, s azt az erődítményt is, amelyiknek csak a falát hagyták meg az idő fogai. A helybeliek szerint már a IV. században élet volt itt, létezett ez a várszerü építmény. Ma négyhektáros mandarinkertet fognak itt közre a helyenként 11 méter mély alapokra épített 5-5 méter széles ősi kőfalak. Légvonalban Törökország egy kilométerre van innen, országúton négyre.- Csak mandarin, narancs, grapefruit és citrom termesztésével foglalkozunk - kezdte a 142 hektáros és 350 dolgozót foglalkoztató helyi szovhoz igazgatója, Beridze Kiril Dzselilovics, amikor az erődítményből kilépve elindultunk a meredek, ötvenöt fokos domboldalon felfelé. Amint látják - folytatta - teraszos gazdálkodást folytatunk. Területünknek hatvan százalékát csak így lehet megművelni. Szerencsére ez az eredményeinken nem látszódik. A tizedik ötéves tervidőszakban is 3 millió 200 ezer rubel volt a tiszta nyereségünk. Elsősorban azért állunk ilyen jól, mert dolgozóink igyekezetének, leleményességének köszönhetően feladatunkat, azaz a 6300 tonna gyümölcs beadását négy év alatt teljesítettük. A termelési feladatok sikeres végzésének eredménye megengedte, hogy az utóbbi években községünkben hetven lakást építsünk, elkészítsünk egy új kultúrházat, egy korszerű gyümölcscsomagoló üzemet. Ugyanebben az időszakban elkészült a községi vízvezeték, s a helyi népművészeti együttest is kisegítettük anyagiakkal. Amint az később kiderült, a 70 ezer lakosú helvacsauri járás többi községei is hasonló eredménnyel dicsekedhetnek, s a 17 kolhoz és 7 szovhoz közül egyik sem gazdálkodik rosszul, egyik sem ráfizetéses. Nem csoda tehát, hogy az utóbbi hat esztendőben ez a járás mindig az elsők között végzett a Grúziában folyó szocialista munkaversenyben. HÍD = HIDI = BÉKE Adzsáriában, ebben a harminckét nemzetiséghez tartozó háromszázötvenezer embernek otthont adó és otthont jelentő kis, szovjet köztársaságban hatalmas csokorra való élményt, rengeteg új tényt és számunkra értékes tapasztalatot gyűjtöttünk. Megkóstoltuk a gyümölcs- és zöldségdús grúz konyha érdekességeit. Ízlett a vagdalt húsból készülő csizsipizsi, a hacsapurinak nevezett túrós-sajtos kalács, s a diómártással leöntött csirkehús, különleges aromája volt az ételekhez felszolgált zöld fűfélének, a tarhúnnak, s a többi eledel is újdonság volt számunkra. Kevés népviseletbe öltözött emberrel találkoztunk. A kaba nevű hosszú, kivágott női ruhák és a cserkaszának nevezett férfiöltözék - a mellen tölténytartó zsebek, díszes bőrövbe szúrt kindzsa, buggyos csizmanadrág, lapos kucsma - már itt is csak olyan ünnepségeken kerülnek elő, mint amilyennek Batumiban mi is szemtanúi lehettünk. A „Barátság-fesztivál“ nemcsak grúz népviseletet, grúz népdalokat és táncokat vonultatott fel, hanem többek között szlovák és magyar népviseletbe öltözött helyi csoportokat is. Szóba jött az itt élő nemzetiségek együttélése is. Ekkor derült ki világosan, hogy az adzsárok tulajdonképpen grúzok. Egy a nyelvük, egy a népviseletük, a népszokások is azonosak, csupán a némi vallási eltérés húzott közéjük vonalat a múltban. S hogy ennyi nemzetiséget tartanak itt nyilván, illetve ennyi tartja itt magát, arra vendéglátóinktól egy igen okos magyarázatot kaptunk:- Élhet itt, beszélhet itt az ember, ahogy akar, csak emberséges legyen. Mi azt valljuk - mondták -, hogy aki ebben a társadalmi rendszerben „érdekhiedelemből“ nemzetiségét is képes letagadni, arról elképzelhető, hogy a szocia- lizmusszeretetet is csak színleli, s hogy a szocializmuson is képes egykönnyen túladni. Rajtunk kívül élnek itt oroszok, ukránok, örmények, azerbajdzsánok, görögök, törökök és még mások, de mindnyájan jól kijövünk egymással. Megtanultunk néhány grúz kifejezést is. A megobrobasz barátságot jelent, a gaumardzsosz éljent, a dilam szvidobisza pedig jó napot. A nagy köztiszteletben álló Ku- ridze Sota - aki méltatta Klement Gottwaldnak a nyomtatásban is kiadott beszédeit, egyszer azt kérdezte tőlem: - „Tovaris venger“- mert így szólított a leggyakrabban -, hogy mondják magyarul azt, hogy „moszt“? Tudod, az a „moszt“, amely a folyón ível át.- Híd - fordítottam magyarra az orosz szót.- Az a mi nyelvünkön hidi. Hirtelenjében Fábry Zoltán jutott eszembe, s tamadától, az asztaltársaság által kinevezett „főnöktől“, azaz Kuridze Sotától azonnal szót kértem, hogy idézhessem írónkat: „A híd: az ember A híd: az emberség. Ahol ez nincs, ott árok van: embertelenség, gyűlölet, fanatizmus, ököl és barbarizmus. A híd a megismerés és megértés eredménye: a gondolat és a béke igaza és útja. Az árok: veremásás. Az árok: a háború görbéje és feneketlensége. A hídon ember találkozik emberrel, az árkot ember ássa, ember ellen. Népek, kultúrák közlekedési útja: a híd. Az árkok: népek és kultúrák hínárba csalói, megkötői, megron- tói, elveszejtői. Hidak vannak és árkok. A hidak tovább visznek, de az árkok tőrbe csalnak. Napjaink jövőjét, a béke és háború perét- a hidak és árkok arányszáma dönti el.“ - Én a hídért emelem poharamat. Nem tagadom, orosz tudásomat kevésnek éreztem ahhoz, hogy e szépen megfogalmazott „híd- definíciót“ minél tökéletesebben elmondhassam, ezért inkább szlovákul idéztem, majd a cseh nyelvről oroszra fordító tolmácsnönk következett. Gondolom, megértették, amit mondtunk, mert utána Kuridze Sota a kezét nyújtotta felém és olyan erősen megszorította jobbomat, mint ahogy addig soha az öt nap alatt. Grúz barátainktól is ezzel a szóval búcsúztam: „HÍD“. Felszállás előtt írtam ujjammal, a repülőgép kis ablakának üvegére. GAZDAG JÓZSEF Négyhektáros mandarinkertet övez a régi kőfal (A szerző felvételei) 1982. X. 29. Ezeken a rostákon osztályozzák a készülő teát TüMtei I TÚL A KAUKÁZUSON - III.
