Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-10-29 / 43. szám

Mit tett a pártszervezet egy beteg emberért „Ismerni az embereket, érzékenyen viszo­nyulni problémáikhoz és szükségleteik­hez... ez jellemezze minden tisztségviselő és vezető dolgozó munkáját“. Elhangzott a CSKP XVI. kongresszusán- Mikor a városkerületi pártbizottságra megírtam a levelet, számomra ez volt az utolsó lehetőség, a remény, hogy talán engem is megért valaki, segítőkész em­berekre találok. Ezt megelőzően sokáig mérlegeltem: írjak? Ne írjak? Nem is vagyok párttag. Csak feleslegesen ter­helném őket. Olyan beteg ember, mint én, rengeteg van. Ha mindenki tollat fogna... De végül mégiscsak megírtam azt a levelet, mert bíztam benne, hogy az elvtársak mérlegelik a helyzetemet és határoznak. írás közben végiggondoltam az egész életemet. Sokáig latolgattam, számot adjak-e az elvtársaknak az éle­temről, vagy hallgassak? Végül hatá­roztam. A harmadik emeleti lakás Prága ti­zedik városkerületének egyik utcájában bizony elég kicsi. A házban lift nincs. Éva Petrová ajtaján kis névjegy, a csengő mellett aprócska jegyzetfüzet, mellette hosszú zsinóron lóg a ceruza. Fölötte egy kérés: Kérem, ne tépje le. A jegyzetfüzet és a ceruza üzeneteket közvetít Éva Petrová számára olyan időben, ha pihen, és nem tud ajtót nyitni. Mindennap meg­telik néhány lap. A negyvenöt éves Éva Petrová nem tud járni. Már négy éve megbénult. Hu­szonöt évvel ezelőtt egészségtől duzza­dó ifjú lány volt, a legjobb tornászlányok egyike, az országos válogatott tagja. Ké­sőbb ejtőernyős egyenruhát öltött, s mint a madár, szállt a szülőföld, Dél-Cseh­ország zöld rétjei fölött. Aki számára a mozgás olyan természetes volt, mint a hal számára a víz - ma béna. Amikor megbénult, összedőlt az élete, mint egy kártyavár. Keserves napok voltak, sírt, nem látott kiutat, még a reménye is elveszett.- Aztán magamhoz tértem, s biztattam is magamat: Ne sírj, kislány, az élet még nem fektetett teljesen két vállra, van, aki segít rajtad. Az orvosok, amit tudtak, megtettek. De amikor kiengedtek a kór­házból, nem volt gondozóm. Akkor a volt pionírjaim segítettek. Gondoskodtak ró­lam. Visszatért a mosoly az arcomra. Éva Petrová 12 évig volt őrsvezető Prágában, a Skalka pionírcsapatban, Rybiőkán, az alapiskolában. Az ő őrsébe tartoztak a „Cinegék“. A köztársaság egyik legjobb pionírőrse volt. Ők voltak a Vörös csillag nyomában verseny orszá­gos győztesei és többször álltak a dobo­gó legmagasabb fokán. Megkapták a legnagyobb pionírkitün­tetést: az őrsben dolgozó fiúkat és lányo­kat lefényképezték a vörös zászló alatt, s vezetőjük átvette A szocialista nevelé­sért kitüntetés ezüstérmét. Négy évvel ezelőtt, amikor Éva meg­betegedett, mindez véget ért. Ma a Cine­géket a tizenkilenc éves Hana Javürová irányítja. Ót tulajdonképpen az őrs nevel­te. - Nagyon jóleső érzés, hogy az egy­kori nyafogó kislány - akinek én törölget- tem a potyogó könnyeit, mikor a pionírtá­borban anyu meg apu után zokogott -, nos, ez a kislány most maga vezeti az őrsöt, és nagyon jól. Az őrsöm jó kezekben van. Gyakran eljönnek hozzám, leülnek a padlóra és beszélgetünk. De gyakran játszunk is. Szinte naponta meglátogat egy-két pionír, bevásárolnak, segítenek kitakarítani. Büszke vagyok rájuk. Éva Petrová nyolcéves volt, mikor vé­get ért a háború. Gyermekkorából csak kusza élmények maradtak meg. De örök­re belevésódött néhány borzalmas perc. Negyvenöt májusának első napjaiban, közvetlenül a háború befejezése előtt Ledenicében, Ceské Budéjovice mellett édesanyját is, őt is a tankok előtt terelték a fasiszták, remélve, hogy így talán áttö­rik a szovjet gyűrűt. De egy fiatal szovjet katona kiugrott a lövészárokból és mind­kettőjüket belökte maga előtt egy bunker­ba. A szovjet katonát eltalálta a fasiszták golyója. Az édesanyja és ö életben marad­tak. Á szovjet katonák, hogy segítsenek elfelejteni az átélt borzalmakat, két ágyúcsőre kötelet kötöttek, hintát készí­tettek a rémült kislánynak. A felszabadulást követő években Éva Petrová egyike volt azoknak a fiatalok­nak, akik mindenütt ott voltak, ahol az új életért küzdöttek az emberek. Volt mun­kásnő, beruházásos építkezés tervfelelö- se, a munkája mellett kitűnő eredmény­nyel elvégezte a közgazdasági szakkö­zépiskolát, bekapcsolódott a pionírveze- tő-képzésbe, tíe elsősorban önkéntes pi- onírvezető volt; huszonöt évet szentelt ennek a gyönyörű hivatásnak. Tanácsai­val most is szívesen részt vesz a csapat tevékenységében. Húsz évvel ezelőtt megmentette egy hároméves kislány éle­tét, ő maga közben súlyos sérülést szen­vedett, két hónapig nyomta a kórházi ágyat.- Nagyon szeretem a gyerekeket. Nemcsak szavakkal. A szívemmel. Min­dig azt magyarázgattam a pionírjaimnak, miért kell jól dolgozni és becsületesen élni. Most, ahogy látom, milyen lelkesen végzik a munkájukat, úgy érzem, megér­tették a szavaimat, érdemes volt. Jó ideig gondolkodtam leírjam-e mindezt a város­kerületi pártbizottságra küldött levélben, aztán úgy döntöttem, hogy nem. Még azt gondolhatták volna az elvtársak, hogy befolyásolni akarom őket. Csak a tények­re szorítkoztam, a betegségemről Írtam és azt kértem, hogy segítsenek a lakás­cserében. Elmegyek bárhová, csak a föld­szinten legyen az a lakás. A levélben valóban csak ez állt. A prágai X. városkerületi pártbizottság nagy gondot fordít a lakosoktól érkező levelekre. Amely Éva Petrovától érkezett, épp az lett a sorsa, mint a több tucat hasonló levélnek. Elolvasta a városkerü­leti pártbizottság vezető titkára, aztán a járási pártbizottság illetékes dolgozói foglalkoztak vele. A dolgozók kéréseivel és javaslataival foglalkozó bizottság el­nökét és még két elvtársat kijelöltek, hogy látogassák meg Éva Petrovát. A Jirí Skarvada elvtárs vezette küldöttség meg­győződött róla, hogy a levélben leírtak megfelelnek a valóságnak. Ezt követően a bizottság kikérte az orvosok vélemé­nyét a beteg állapotáról és határozatot hozott. Javasolta Prága X. Városkerületi nemzeti Bizottságának, hogy tegyen ele­get a levélíró kérésének. Néhány hónap múlva valóban módot' találtak rá, hogy Éva Petrová címe megváltozzon.- Hányféle a boldogság? Biztosan na­gyon sokféle. Most nekem a boldogság­hoz elég egy kis lakás a földszinten, ahonnan könnyen kijuthatok az utcára. Gazdagabb vagyok egy tapasztalattal is: az ember sose veszítse el az emberi jóságba és a pártba vetett hitét. Én a vá­roskerületi pártbizottságra már csak a végső esetben írtam. Ezt megelőzően hasonló leveleket küldözgettem a külön­böző intézményeknek. A válasz mindig egyforma volt: megértenek, de sajnál­ják. .. Egyetlen intézmény küldöttei sem látogattak meg. Csak a városkerületi pártbizottságon dolgozó elvtársak. + + + Éva Petrová harcol az egészségéért. Már néhány hónapja naponta két órát tornázik. Mutatkoznak az első eredmé­nyek: nehezen, de mégiscsak végigmegy a szobán. Egyedül.- Ha újra egészséges leszek - a meg­győződésem, hogy az leszek -, ismét polkát táncolok majd és meglátogatom az én kedves Cinegéimet, a pionírcsapatot. Sok mindennel adósuk vagyok, lesz mit visszafizetnem. A levelem sorsáról már most is sokat beszélek nekik és beléjük oltom a bizalmat az olyan emberek iránt, akik nekem segítettek. Pénteken, október nyolcadikén a délutáni órákban, a Cinege őrs mai és minden régi tagja segített Éva Petrovának, hogy beköltözhessen Prá­gában a X. városkerület egyik földszinten lévő lakásába. VÁCLAV PERGL ' Mi foglalkoztatja a tornaijai ruhagyár kommunistáit? Előtérben a gazdasági feladatok teljesítése KOLLEKTÍV SEGÍTSÉG A GYENGÉBBEKNEK • TELJESÍTIK A SZOVJET EXPORTOT • GONDOT OKOZ A LAKÁSHIÁNY A tornaijai (Safárikovo) Ruhagyár üzemi pártszerveze­tének, valamint három részlegszervezetének legutóbbi tanácskozásain a pártoktatás időszerű kérdései mellett megvitatták az idei termelési tervfeladatok teljesítésének és túlteljesítésének lehetőségeit, az év első nyolc hónapjá­nak tükrében.- A teljes kérdéskomplexumon belül a részlegszerveze­tek tanácskozásain elsősorban a teljesítménynormák felül­vizsgálása, valamint a szocialista kötelezettségvállalások és a brigádmozgalom kérdései szerepeltek napirenden- mondotta Izák Lajos, a pártszervezet elnöke. - Eddigi eredményeinkkel elégedettek lehetünk, ami persze nem ad okot elbizakodottságra. Tudjuk, hogy egyetlen gyen­gébben sikerült munkahét is keresztülhúzhatja számítása­inkat, elmaradhat egész évi igyekezetünk eredménye. Ezért nagyon ügyelünk a munkateljesítményeket hátráltat­ható apró tényezőkre is. Ezekben a napokban a gyárban nyilvános pártgyűléseket tartunk, amelyeken elért eredmé­nyeinkről s az utolsó negyedév rendkívül igényes feladata­iról szólunk. Vállalatunk vezetősége ugyanis olyan többlet­feladatokkal bízott meg bennünket, melyekhez fontos népgazdasági érdekek fűződnek. Érthető, hogy ezeknek mindenképpen eleget szeretnénk tenni. Éppen ezért elképzelhető, hogy megvalósításukért néhány szabad szombatot is a munkagépek mellett kell majd töitenünk. Ilyen szempontból természetesen a gyár kommunistáinak, a szocialista munkabrigádok tagjainak kell majd jó példát mutatniuk.- E téren, úgy vélem, nem lesz különesebb probléma- egészítette ki az elhangzottakat Hák József, a kettes részleg pártszervezetének elnöke. - Amikor a legutóbbi tanácskozásunkon értékeltük a teljesítménynormákat, kiderült, hogy az 57 párttag egy kivételével teljesíti felada­tait, s nem kevés azok száma sem, akik folyamatosan túlteljesítik tervüket. Bár jutalmazási rendszerünk a jó minőségre és a mennyiségre is ösztönözi dolgozóinkat, nem számít egyedi esetnek a gyárban, amikor a kiváló dolgozók - sokszor egyéni érdekeiket is háttérbe szorítva- segítik a kezdőket, a gyengébbeket. Azt hiszem, valahol ebben rejlik a brigádmozgalom lényege. A kollektívák egyre inkább átérzik felelősségüket az anyagmegtakrítás, a gazdaságos termelés szempontjából is. Pucsok János elvtárs Május 1. szocialista munkabrigádja például a gyen­gébb tagok segítésén kívül vállalta, hogy év végéig öt százalékra csökkenti a szabászatban az anyagvesztesé­get, ami igen jelentős dolog. Ugyancsak a szabászok - Pucsok, Száraz, Klement, Podraczky, Bohusová, Harsá­nyiné, Gulyás, Mogyoródi és Dienes - vállalták, hogy év végéig 168 órát besegítenek a varrásban is. A másik két brigád felajánlásai sem lebecsülendők. A Csehszlovák- -Szovjet Barátság szocialista munkabrigád - melynek élén Farkas Erzsébet áll - a napi feladatok túlteljesítésén kívül a minőségi mutatók javítását tartja legfontosabb feladatának. A Szlovák Nemzeti Felkelés nevét viselő másik közösség pedig a Szaratov-mozgalomban elért eredményeivel akar hozzájárulni a terv teljesítéséhez. Ez utóbbi kollektívában is jó példát mutatnak a kommunisták; Odlerová Mária például napi normáját rendszeresen 114 százalék fölött teljesíti.- A gyár össztermelése szempontjából pozitívnak mondhatjuk a felsorolt példákat - foglalja össze az elmon­dottakat Ligád László a gyár igazgatója. Mi a továbbiakban is arra törekszünk, hogy ezt az egészséges versenyszelle­met tápláljuk, sőt új elemekkel gazdagítjuk. Szükségünk is lesz a dolgozók kezdeményezésére, hiszen feladataink a jövőben sem lesznek kisebbek, sőt még inkább kemé­nyebb feltételekre számíthatunk. Ez év első nyolc hónapjá­ban az árutermelés tervénél 1 millió 661 ezer korona többletet értünk el, ami jobb eredmény a vártnál. ;Az igazsághoz tartozik azonban, hogy az elmúlt időszakban, főként a szovjet exportra termeltünk úgynevezett szabad­idő-ruhákat, ami a kedvező árakon kívül igen nagy szériákat is jelentett, tehát nem kellett gyakran terméket váltani, s ez a termelés szempontjából igen gazdaságos. Ennek köszönhetően a Szovjetunióba irányuló évi export­feladatainkat máris teljesítettük, s az év hátralevő idősza­kában még több millió korona értékben szállítunk külön­böző méretű és vonalvezetésű férfiöltönyöket. Az export­feladatok ily korai teljesítéséből természetesen nem szabad túlzott következetéseket levonni, mert ugyanakkor be kell ismernünk, hogy a hazai piacra történő termelés stagnál. Nem titok, hogy hazai boltjainkban nincs nagy keletje a készruhának, s a piac, ahogyan mondani szokták, telített hagyományos férfi- és gyermekruházati cikkekből.- Más kérdés, hogy ez — legalábbis szerény vélemé­nyem szerint - nem a ruhagyárak bűne. A konfekcióipar és a kereskedelem együttműködése köztudottan nem tökéle­tes, s éppen az utóbbiak „jóvoltából“ a vásárlók sokszor nem azt kapják üzelteinkben, amit keresnek, amire éppen szükségük lenne. Más kérdés viszont, hogy a jobb értéke­sítés néhány előfeltétele is hiányzik még. Hol találunk ma például olyan kereskedelmi egységet, amely a ruhagyá­runkban készült öltönyök teljes választékát a vásárló elé tudná adni? Erre jelenleg még a Prior típusú áruházak sem képesek. Csak nagyon kevesen tudják például, hogy mi egy fazonból mintegy 90 féle méretet, többféle színben és színárnyalatban is képesek vagyunk legyártani. Ezt a bel­kereskedelem - a már említettek miatt is - napjainkig nem tudja kellőképpen kihasználni. Talán az elmondottakból is kiviláglik, milyen nagy jelentő­sége van számunkra a szovjet felvevőpiacnak, hiszen csupán a hazai megrendelés alapján a trencíni ruhagyárak nyugodtan beszüntethetnék például a mi gyáregysé­günkben, vagy más hasonló nagyságú termelési egység­ben a munkát. S ezt a lehetőséget nagyon meg kell becsülnünk már csak azért is, mert a konkurrencia ezen a piacon sem tétlenkedik. A termelés korszerűsítésére, önmagunk állandó megújítására van szükség, hogy meg­feleljünk az elvárásoknak. Szó esett a gyár vezetőivel való beszélgetésünkön a pártszervezet és az üzemvezetés mindennapi gondjairól is, melyek közül legkomolyabb a munkaeröelvándorlás. Fiatal lányokról, asszonyokról lévén szó, akiknél természe­tes az időszakos távoliét, hiszen jelenleg is négyszáznál több ifjú asszony van anyasági szabadságon. Az viszont már rendhagyó, hogy legalább százötven, szakképesítés­sel rendelkező dolgozót tartanak számon a városban és környékén, akik nem tértek vissza az üzembe az állami támogatás lejárta után. Ha. a jelen pillanatban csupán az említettek egytizede munkába állhatna, lényegében meg­oldódnának az üzem munkaerőgondjai. A munkaerő- elvándorlásnak elsősorban szociális okai vannak. Tornai­ján köztudottan kevés a bölcsődei és az óvodai férőhely, s még kevesebb üzemi lakással rendelkezik a ruhagyár. Az igények részleges kielégítésére is legalább 25-30 lakásnak kellene épülnie ebben az ötéves tervben, s még ennél is égetőbb szükség volna egy korszerű munkásszál­lásra. A gyár vezetői és kommunistái remélik, hogy problé­máik megoldásához a város és a járásilletékeseitől maximá­lis segítséget kapnak. HACSI ATTILA ÚJ szí 1982. X. 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom