Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-09 / 27. szám
ff mi mm mm i Beszélgetés Jakoby Gyula érdemes művésszel Jakoby Gyula gyermekien tiszta életet él. Immár több mint fél évszázada Kassán (Kosice) alkot. A spekulativ természetű embereket nem tudja elviselni, és semmit, ami hamis. A képei önmagukért beszélnek. Szereti az embereket, de a szavakkal már nehezebben bánik, mint az ecsettel. Hite szerint nekem se kellene interjút készíteni vele, de látja, hogy őszintén akarom, megkérdezi, hogy mire vagyok kíváncsi.- Mindenekelőtt arra, hogy nyolcvanadik életévébe lépve mit jelentenek a reggelek, egy-egy új nap indulása.- Mikor egy kicsit kivilágosodik az agyam, de még nem ébredek tudatára, hogy élek, az nagyon rossz. Nehezen ébredek. Az első gondolatom az, hogy megint nehéz nap van előttem. Aztán jön a munka reménye - és ez mindig lökést ad ahhoz, hogy a napot elkezdjem. Napi programom, időbeosztásom egyébként nincs, nem is volt. Elég sokat vívódom. Most nem megy a munka! Rettenetes bizonytalanság, kínlódások közepette élek. Lehet, hogy most is csinálok valami jót, csak nincs bátorságom azt mondani a képre, hogy igen, ez az.- Szokott álmodni is?- Régebben elég gyakran, mostanában viszont nem. A valóság az, ami inkább foglalkoztat. Féltem az embereket. Aggaszt a jövőjük. Tönkretehetik magukat.- Ez szorongató érzés?- Igen, és nem is tehetek ellene. Én egyébként sem tartozom a vidám emberek csoportjába, nem is tartoztam soha - bár lehet, hogy a képeim láttán sokan mosolygós, derűs embernek vélnek. Én már nem is merem megvizsgáltatni magam! Egészséges nem vagyok, ezt érzem. A halált kívánom, de félek tőle! Félek attól a fizikai szenvedéstől, aminek az árán eljutok odáig.- Miért kívánja a halált?- Van egy latin mondás, mely szerint: „Sokat túrt és szenvedett a gyerek, izzadt és fáradott'‘ - hát valahogy ezért.- Mikor beleszületünk a világba, még nem tudjuk, az élet hogyan fog bánni velünk. Vannak, akik nagyon nehezen találnak magukra. Ilyen szempontból, úgy tűnik, ön szerencsés, hiszen kiskorától fogva rajzolt, festett. Érzett-e annak idején valamilyen predesztináltságot?- Egész életemet ez a kéz, a bal kezem determinálta! Hároméves voltam, amikor gyermekparalízist kaptam. Akkor ezt a vírusos betegséget még nem ismerték, gyógyítani sem tudták. A bal kezem így béna is maradt, én viszont - talán éppen ezért - érzékenyebb lettem az engem körülvevő világra. . .- Ez még Amerikában volt, ha jól tudom.- Igen, 1906-ban. A szüleim ekkor vándoroltak ki - a meggazdagodás reményében. New York mellett, Passaic-ban laktunk. Apám orvostól orvoshoz hordott, aztán a „füves emberek“ is megpróbáltak segíteni. Ma is jól emlékszem azokra a színes vizekre, amikben fürösztöt- tek! Sajnos, a várt eredmény elmaradt, és az sem volt igaz, amit a szerencselovagok Amerikától reméltek. Alig három év után anyám - és mi, a három gyerek - hajóra szálltunk, hazajöttünk. Apám még két évig bizakodott, dolgozott a Panama-csatorna építésénél is, végül ő is csak hazajött.- Magyarul vagy angolul tanult meg először?- Magyarul, de az utcán a gyerekektől angolul is megtanultam, amit itthon tökéletesen el is felejtettem. Nekem szemcsém volt, mert akkor jöttünk haza, mikor az iskolás kort elértem. A bátyám hiába végzett el Amerikában két osztályt, itthon elölről kellett kezdenie. Máskülönben engem a ceruza már gyermekkoromban is foglalkoztatott. Elemista koromban a tanárom, Ravasz István már összegyűjtötte és el is tette a rajzaimat. A gimnáziumi éveim alatt tovább rajzoltam és festeni is elkezdtem. Kontuly Béla barátom nagy hatással volt rám, már akkor tudatosan arra készültem, hogy művész leszek.- Miket rajzolt, rajzoltak akkoriban?- Már folyt az első világháború. Láttuk, hogy szuronyos puskákkal hogyan kísérik az utcán az orosz foglyokat. Ezek olyan ifjúkori emlékek, melyek a rajz szempontjából is foglalkoztattak. Meg aztán más élmények is voltak.- Miskolcon is érettségizett?- Régi gimnáziumi tanáraink elintézték, hogy Kassán egy magánlakásban leérettségizhessek. Az érettségi vizsgámról jegyzőkönyvet írtak és azt elküldték Miskolcra. Az érettségi bizonyítványt onnan kaptam meg. Akkoriban többen így csinálták.- A két világháború közötti időszakban hogyan alakult a sorsa?- Azok közül, akik velem érettségiztek, kevesen maradtak Kassán. Aki csak tehette, igyekezett bekerülni valamelyik magyarországi főiskolára. A legjobb barátom, Szabó • A megélt élmények is közrejátszottak Hrapka Tibor felvétele Kálmán, közgazdaságtant kezdett tanulni Budapesten. Kontuly Béla barátom Prágába került a Képzőművészeti Akadémiára, majd egy év után a budapesti akadémiára lépett át. Az itthonmaradottak közül főleg Perényi István tűnt ki, mint baloldali vezér s egyben Schönherz Zoltán jóbarátja. Számomra abban a változó időben a legnagyobb szerencsét az jelentette, hogy az emigráns Krón Jenő Kassára jött, és képzőművészeti szabadiskolát nyitott.- Hol működött ez a szabadiskola, és kik járhattak oda?- Nem volt semmilyen kikötés, bárki járhatott, aki tehetséget érzett magában. A szabadiskola egyébként csak télen működött. Szombat kivételével minden este kétórás foglalkozás volt. Modell után hol aktot, hol fejet rajzoltunk. Ha Krónnak valahová el kellett utaznia, akkor Halász Hradil Elemért kérte meg, hogy korrigáljon nekünk. Fontos kiemelni, hogy ennek az iskolának nem voltak egységesítő törekvései. Szabad teret igyekezett biztosítani az egyéniség kibontakozásához. Persze, bizonyos hatások értek - ez természetes. Abban az időszakban elég sok emigráns festő felkereste Krónt s így az a szellem, amit magukkal hoztak, hozzánk is eljutott, megérintett. Bortnyik Sándor például hosszabb ideig itt élt Kassán, ugyanakkor Kernstock Károlynak is volt itt kiállítása.- Krón milyen hatással volt önre?- Jó tanítványa voltam, bensőséges viszony alakult ki közöttünk Tőle egy igen fontos dolgot tanultam meg, mégpedig azt, hogy a képet egy szuszra kell megfesteni. Ehhez a felismeréshez ma is ragaszkodom, tapasztalatból vallom, hogy így van!- Krón ösztönzésére került a budapesti Képzőművészeti Akadémiára?- Budapest akkoriban engem is vonzott, a barátaim ott voltak, menni akartam én is. Egyszer évközben felmentem Krónnal Pestre. Ő az akadémián Ógyai Viktornak megmutatta a rajzaimat. Ősszel aztán elmentem felvételezni, de nem vettek fel. Persze nem jöttem haza, ott maradtam. A Váci úton működött a Podolíni Folkmann Artúr féle képzőművészeti szabadiskola - oda kezdtem járni. Azok a barátaim vittek el oda, akikkel a Nagykörúton az úgynevezett Magyar falu-korcsmában találkoztam. Ez volt az az iskola, ahol a baloldali gondolkodású fiatalok szervezkedni kezdtek. Később aztán az akadémiára is felvettek, ahol három évig jártam Réti István osztályába. Nem sajnálom azt az időt - a szakmát, a technikai tudást el kellett sajátítani, meg kellett vele birkózni, hogy aztán feldolgozva magamban - elfelejtsem. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a technizálást viszonylag könnyen elsajátítottam, viszont azért, hogy szabadon, kötöttségek nélkül alkothassak, meg kellett szenvednem. Eddig legjobb alkotásaim - megítélésem szerint - a pillanatok és a véletlenek műve volt, persze mindebben a megélt élmények is közrejátszottak, és hát maga Kassa!- Mi volt a legmegrázóbb élménye?- Apám haláltusája. Ő agonizált és én közben rajzoltam öt. A ceruzát talán úgy este tíz órakor vettem a kezembe és a rajzot reggel hatkor fejeztem be, apám pedig aznap délután meghalt. Szörnyű kínjai voltak, megváltás volt számára a halál és én is megkönnyebbültem, hogy nem látom tovább szenvedni. Ilyen megrázó élmény volt anyámat kiterítve látni és hát a bátyámat elveszettnek tudni, de ide sorolnám a második világháború őrültségét is és az azt megelőző elvakult szellemet, aminek következtében a fiatalokat már előre, tudatosan hősi halottaknak nevelték!- Fél az elmúlástól?- Tudod, milyen sokan irigykedve mondták nekem, hogy szerencsés vagyok, jó nekem, ha meghalok is, megmaradnak a képeim. Hát a frászkarikát maradnak meg! Az ember az idő folyamán még azokat is elfelejti, akiket a legjobban szeretett, akik a legközelebb álltak hozzá. Itt vannak azok a magyar festők, akik az én életemben mentek el: Kővári, Csoók, Iványi - ki beszél ma róluk?!- Nem is érdekli a képei utóélete?- Nézd, a fehér vászon előtt én ma is remegek. A tiszta vászon nekem kihívást, feladatot jelent, amit mindig halál- komolyan veszek. A vászonra vitt ecsetvonások, a színek én vagyok, engem, a világomat jelentik. Az a kép, amit nem kaparok le, ami engem megnyugtat - attól nehezen válók meg. Nagyon sajnálnám, ha halálom után azok a képek, amelyek itt vannak a lakásomban, elkallódnának.- Miért fest? —- Nekem boldogság, ha képeimmel örömet szerezhetek másoknak. A múltkor egy szerelő felesége volt itt a kisfiával. Mikor beléptek az ajtón és a gyerek meglátta a képeket, az visongani kezdett, ujjongott, ugrált - ez igen jóleső érzés volt számomra és mindennél jobb kritika, örültem, boldog voltam, tudtam, nem éltem hiába. Mondom, már fogytán az erőm, de azért még szeretnék néhány megnyugtató képet megfesteni. . . SZASZÁK GYÖRGY NDK-beli festők a fürdővárosban IJ szú 982. VII. 9. A Piest'any melletti Moravanyban, a Szlovákiai Képzőművészek Házában évenként nemzetközi festészeti szimpo- ziont rendeznek, melyen hazai és külföldi művészek cserélik ki tapasztalataikat, és főként: alkotnak. A másfél hónapig tartó szimpozion ideje alatt született művekből időnként tárlatot is rendeznek. A fürdőváros Ivan Krasko Kisgalériájában legutóbb nyolc olyan NDK-beli festőnek a munkáiból nyílt kiállítás, akik 1972-1982 között voltak vendégei a rendezvénynek. Valamennyiüket megihlette Piest’any és környéke: leginkább tájképeket és csendéleteket festettek, realista felfogásban, de készültek figurális kompozíciók is. A legvonzóbbak közé tartoznak Frid- rich W. Fretwurst olajfestményei, aki érzékenyen és nem mindennapi formanyelven jelenített meg tájrészleteket Bezovec vidékéről, ugyanakkor témája a városi utcarészlet is. A kiállítás anyaga egyben bepillantást nyújt az NDK-beli képzőművészek műhelyeibe, megismerteti a látogatókat a fő művészeti törekvésekkel. Z. P. Könözsi István felvétele a BANDUKOLÓ GENERÁCIÓ című sorozatból
