Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-24 / 38. szám
1 Az IRA-dosszié lapjai • Terror: szervezeti példatár James Glover tábornok, a brit katonai hírszerzés helyettes vezetője egy 1980-as jelentésében megállapította: ,,A brit hadsereg képtelen szétverni az IRA-t“, azt a tapasztalt gerillaszervezetet, „amelyet Északírország . katolikus munkásgettóinak lakói erőteljesen támogatnak“. Valóban, az IRA elsősorban a katolikus „gettók“ munkanélküli fiataljai köréből toborozza tagjait, és ez is világosan mutatja: a katolikusok teljes gazdasági-politikai emancipációja nélkül el sem képzelhető az észak-Írországi válság megoldása. De a mintegy félmilliónyi katolikus lakosság fölemelkedése ellen, mint azt az 1972-es és 1974-es protestáns általános munkássztrájkok is bizonyítják, az egymillió protestáns döntő többsége élesen tiltakozik. Marad tehát az erőszak - mindkét oldalon, illetve az a londoni politika, amelynek lényegét az északír probléma egyik szakértője így foglalta össze: „Hagyni kell rohadni a dolgokat“. A brit hadsereg már egy évtizede próbálkozik az IRA felszámolásával. Régebben kudarcukat a dublini hatóságok csekély együttműködési hajlandóságával és a körülbelül 20 milliósra tehető észak-amerikai ír lobby hatékony támogatásával magyarázták. Mindkettőben van igazság, de a kép teljességéhez még hozzátartozik néhány adat és összefüggés. Az IRA 1969 után született újjá, amikor az északír katolikusok békés polgárjogi tüntetéseire válaszolva a különféle protestáns félkatonai szervezetek a belfasti hatóságok aktív és a londoni kormány cinikusan passzív támogatásával valóságos pogromokát szerveztek Belfast, Londonderry katolikus negyedeiben. A protestáns terrorszervezetek merényleteire válaszul, a katolikus „gettók“ lakóinak védelmére az IRA egyfajta népi milíciaként alakult újjá. Szervezete „dandárokra", „zászlóaljakra“ és helyi „századokra“ oszlott. Az IRA-t egy 7 tagú „katonai tanács“ irányította. A katonai-nacionalista- köztársasági terrorszervezet vezetői 1971-1972-ben már elérkezettnek látták az időt átfogó offenzíva megindítására. Tucatjával robbantottak föl brit kézen levő üzleteket, gyárakat, bankokat és 1972 novemberéig 130 angol katonát öltek meg. (A londoni belügyminisztérium adatai szerint 1969 augusztusa és 1981 júliusa között az északírországi polgárháborúban 2117 emberi öltek meg, közülük 1213-an semmiféle para- militáris, legális vagy illegális fegyveres szervezetnek nem voltak tagjai.) Az 1971-72-es IRA-offenzíva nem érte el célját. Kiderült, hogy az IRA szervezete túlságosan nehézkes, merev. A köztársasági harcosok széles korú népszerűsége, általános közismertségük, valamint az a tény, hogy lakóhelyük és „működési körzetük“ azonos volt, mindez elég könnyűvé tette a brit felderítő szervek számára az IRA-ba való beépülést. A SAS (Special Air Services) emberei valóságos hajtóvadászatot rendeztek az IRA-tagok után, 1973-1974-ben több száz tagját sikerült is elfogniuk, illetve megölniük. A „belfasti csatában“ az IRA egész egységeket veszített, vezetői felismerték, hogy ha nem változtatják meg radikálisan stratégiájukat és taktikájukat - elpusztulnak. A felismerést tettek követték, és 1977 nyarán már be is fejeződött az IRA teljes átszervezése. Elvetették az azonnali győzelem illuzórikusnak bizonyult tervét és „hosszú háborúra“ készültek fel. Gerry Adams, az IRA-hoz közelálló Sinn Fein párt alelnöke 1980 januárjában kijelentette: „Nem katonailag, hanem politikailag fogjuk megnyerni a háborút. Nemcsak a fegyveres és politikai ellenállással, hanem a gazdaságival is. Az egész sziget valamennyi hátrányos helyzetben levő osztályának politikai vezetését meg kell szereznünk“. Az IRA „ideiglenes“ szárnyának (a „hivatalos“ IRA-szárny saját magát osztotta föl) katonai célja: „Észak-írországot kormányozhatatlanná és túl drágává tenni a brit adófizetők számára“. Ennek érdekében - mint azt 1977 decemberében Dublinban az IRA „vezérkari főnökének“, Seamus Twomeynek letartóztatásakor talált dokumentumok bizonyítják - az IRA-t két részre bontották, egy horizontális és egy vertikális szervezetet hoztak létre. Horizontálisan két regionális parancsnoki szervezetet állítottak föl, egyet Délen, egyet Északon. A fontosabb természetesen az utóbbi, az úgynevezett Northern Command, élén egy 7-10 tagú katonai tanács áll. Ennek feladata az általános politikai és stratégiai vonal kidolgozása. A Northern Command „főhadiszállása“ irányítja a napi akciókat, a végrehajtó egységek négytagúak és olyan körzetekben lépnek akcióba, ahol nem ismerik őket. Az IRA vertikális szervezetének lényege a következő: az IRA régi kádereinek többsébe, akiket a brit hatóságok már jól ismernek, legális „politikai-katonai“ szervezetet alkot, amely szorosan együttműködik a Sinn Feinnel. 1970-ben az angol felderítő szervek körülbelül 500-ra becsülték a fegyveres akciókban közvetlenül részt vevő köztársaságiak számát. Az átszervezés abszolút számokban létszámcsökkentést jelentett, de ezáltal az IRA hatékonyabb lett. Az IRA bizton számíthat több tízezer köztársasági támogatójára, akik különféle nyilvános szervezetekben dolgoznak. Ilyen például a politikai foglyok családjainak bizottsága (bár ez az 1981 - es „éhségsztrájk-hadművelet“ kudarca után szembefordult az IRA-val), a különféle sportegyesületek tagsága, a gael nyelv újjászületéséért küzdők szövetsége stb. Glover tábornok megállapítása szerint „az IRA új tagjait a biztonsági szolgálat nem ismeri. Az új IRA-káderek átlagéletkora 30 év körül van és 10 év terrorista gyakorlat áll mögöttük". Az IRA fejlődése nemcsak a katonai szárny újjászervezésében mutatkozott meg. Ezzel együtt járt több száz köztársasági harcos radikalizálódása az internálótáborokban, ahol 1971 és 1975 között ítélet nélkül tartották fogva őket. Hatással volt az IRA fejlődésére 1971-1972-ben egész városnegyedek önigazgatásának megszervezése, majd ugyanez megismétlődött az 1975-1976-os tűzszünet idején. Ez fölvetette a „háború utáni" társadalmi, politikaigazdasági irányítási módszerek kérdését. Az IRA programjának lényege a „munkásellen- örzés“ a munkástanácsokon keresztül. Külpolitikai téren az északír köztársaságiak a „pozitív el nem kötelezettség“ hívei. Meghirdették a „kelta partvidék“ (Skócia, Bretagne, Wales, Írország) nemzeti erőinek szövetségét a világ haladó erőivel, valamennyi nemzeti felszabadító mozgalommal. 1980-81 folyamán az IRA „diplomatái“ komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy szervezetüket, mint „nemzeti felszabadító mozgalmat“ világszerte elismertessék. Az IRA-nak azonban nagy óvatosságot kell tanúsítania a szocialista eszméket valló felszabadítási mozgalmakkal (sandinisták, baszkok, a namíbiai SWAPO stb.) kapcsolatban. Figyelembe kell vennie, hogy amennyiben „túlzott" szimpátiát mutatna ezek irányában, ez kedvezőtlenül befolyásolná az IRA pénzforrásait szolgáló USA-beli ír lobby véleményét, amelynek tagjai többségükben igen konzervatív nézeteket vallanak. KARSAI LÁSZLÓ A Tedong folyón létesítendő Mirim-zsilip építése közben érdekes történelmi relikviára, egy ősi híd roncsaira bukkantak a víz alatt az építők. A kiemelt hídrészek alapos vizsgálata után a régészek megállapították, hogy a hidat, mely a mai főváros, Phenjan térségében ívelte át a folyót, a Kogurjo-dinasztia korában, az V-Vl. században építették. Kogurjo az i.e. I. században a mai Korea területén megalakult három törzsszövetség egyike volt. A törzsszövetség az i.sz. Ill—IV. századára megerősödött és 313-ban állammá Értékes leletek a Kogurjo - dinasztia korából alakult. Észak-Korea és Délke- let-Mandzsuria területét foglalta el és fővárosa a későbbi Phenjan lett. Kogurje államban hamar kialakultak a feudális viszonyok, fejlődtek a művészetek, templomok, kolostorok épültek, elterjedt a buddhizmus. Az állam később a kínai, japán és a másik két koreai állammal, Pekcsével és Sziliával vívott háborúkban meggyengült. A most megtalált régészeti lelet is arról tanúskodik, hogy Kogurjóban fejlett volt az építészet és az . építési technika. A hid vázát alkotó elemek között több 8-10 méter hosszú, 38 centiméter széles és 26 centiméter vastag gesztenyefa pallót találtak. Ezeket furcsa formában, a hídfőtől kifelé építették. Sikerült kiemelni a vízből két meglehetősen jó állapotban levő hídpillért, s a hídfőnél rábukkantak egy lámpaoszlopra is. A szakemberek szerint a híd valaha 375 méter hosszú és 3méter széles lehetett. Ilyen régi és nagy méretű fahídat eddig még a világ egyetlen táján sem találtak. A fahíd maradványain kívül agyagedényeket és használati tárgyakat is felszínre hoztak a búvárok. (KCNA) IJSZÚ 15 A mikor az emberiségnek a világűrbe költözése időpontjáról és technológiájáról folytatott, teljesen komoly vitákról olvasunk, vagy azoknak a számításoknak az adatait vizsgáljuk, mennyi és mi maradt bolygónk hajdan dús természeti kincseiből - akkor önkéntelenül elgondolkodunk: vajon sok kell-e az embernek? Mire van egyáltalán szüksége a teljes boldogsághoz? A válasz, azt lehetne hinni, kézenfekvő: enni, inni, öltözködni. Hogy fedél legyen a feje fölött, családja legyen, gyermekei legyenek. Hogy szeressen, és őt is szeressék. Hogy hasznos ember legyen - hozzátartozói, az egész társadalom számára. Úgy éljen, hogy mások tiszteljék. A legegyszerűbb számítógéppel is kiszámítható, hogy ha mi, a Föld lakói, négy és fél mihiárdnyian vagyunk, akkor, ha az óceánok víztükrét levonjuk, es a szárazföld területét elosztjuk az említett számmal - könnyűszerrel azt a választ kapjuk, hogy valamennyien jól elférünk kényelmes bolygónkon, s az nemcsak bennünket, hanem távoli utódainkat is képes ellátni étellel-itallal, meleggel Tehát sok kell az embernek? Sok. Hiszen a dús rónák és az élelmiszerektől roskadozó üzletek közelében milliók halnak éhen; sok ezer ember fagy meg a hidegtől - és nem valahol az Északisarkon, hanem a legeslegcivilizáltabb országok modern városaiban. További tízezrek pedig meg nem fagyhatnak saját lakásukban - mivel lakásuk sincs. És egyesek még attól is félnek, hogy elvesztik munkájukat és mindazt, amijük tegnap még volt. Az embernek sok mindenre van szüksége. És elsősorban biztosítékra és reményre. Biztosítékra arról, hogy béke lesz a Földön, tehát gyermekeket nevelhet, és tudjuk, hogy abban a holnapi világban nem vár rájuk mindent elhamvasztó erőszakos halál, bármilyen fajtájú legyen is - atom-, neutron-, napalm- vagy primitív, puskapor okozta halál. Az embernek biztosítékra van szüksége arról, hogy ha már megszületett és él, akkor a társadalom megteSOK KELL-E AZ EMBERNEK? remti számára a munka feltételeit, és örömet szerez majd embertársainak szakértelmével, munkaszeretetével. És bizonyosnak kell lennie abban, hogy a társadalom öregkorában és betegsége idején sem feledkezik meg róla. Az embernek még azért is sok kell, mert nemcsak kenyérrel él - mert Ember is. Amikor meg akarják ölni a lelkét, és őt csupán a tömeg részévé változtatják, akkor szentségtörést követnek el. A világban manapság az embereket mindinkább áthatja a társadalmi kötelesség tudata, mivel megértik, hogy az élet elől házuk legszilárdabb fala mögött sem rejtőzhetnek el, mert ez a világ rendkívüli feszültségeket él át, amelyekhez fogható a második világháború óta nem volt, amikor az ember már szinte szédül azoknak a kiloton- náknak a szörnyű számadataitól, amelyeket nekünk szánnak. Éppen ezért vonulnak ki manapság milliók az utcára, hogy felemeljék szavukat a háború ellen. Az ember személy szerint minden tőle telhetőt meg akar tenni, s nem várja meg, amíg sorsát ,,e világ hatalmai" döntik el. Az ember sok mindent megtudott bolygójának titkairól, a világmindenségről. Vajon nem méltó arra, hogy ismerje a jövőjét, megtervezze az életét, bizonyos legyen abban, hogy holnap valakinek a puszta szeszélye miatt, aki tegnap még vadnyugati cowboyokat játszott a moziban, ma pedig a világ és egész népek sorsának meghatározására pályázik, nem süllyed-e a társadalom legaljára, nem veszíti el az életbe vetett hitét? A szovjet alkotmányban - októberben ünnepeljük ötödik évfordulóját - van néhány nagy jelentőségű szó, amely magába foglalja a forradalom óriási történelmi vívmányát: „A Szovjetunióban minden hatalom a népé.“ Ez sokat mond. A nép határozza meg országunk társadalmi fejlődését. Sok mindent éltünk át. Még sok minden hiányzik nálunk, mert létezésünk 65 éve alatt a világimperializmus állandóan akadályozza fejlődésünket, igyekszik lefékezni előrehaladásunkat a cél felé. Ideje volna már, hogy megnyugodjék - hiszen a történelem haladását még soha, senkinek sem sikerült megállítania. (APN) 82 IX. 24 ÉSZAK-ÍRORSZÁG emaö
